Történetek

A kastélynak az alagsorában volt egy nehéz, vasalt tölgyfaajtóval lezárt terem. Itt középen márvány talpazaton egy kettős érckoporsó volt elhelyezve. A fedél nehéz, ólomsúlyú fedelét csörlőn lehetett felemelni. Ekkor feltárult a koporsó belseje, mely rugalmas matraccal volt ellátva, selyembrokáttal leterítve. Két ember számára kényelmes fekhelyül, avagy szerelmi fészekül is szolgálhatott. A terem oldalfalaiból kiálló fáklyák, kísértetiesen világították meg a helységet...

Végre megint találkozott vele. Szíve úgy zakatolt, mint egy tehervonat, melynek túl nagy a rakománya ahhoz, hogy még egy métert megtegyen és a rakodómunkások nem dolgoznak többé. Nem érdekli őket, ha a masina megáll és örökre ottmarad a sínen, hogy aztán a korrózió menyasszonyává váljon és szerelmes frigyük gyümölcseként megszülessen az örök enyészet, amely az anyai méhből rágja magát a napvilágra...

Miközben Európa, egy elszabadult gőzmozdony sebességével rohant a végzetébe a Sátán gondoskodott a nagy színjáték másik szereplőjének, Oroszországnak a háborúba való beugratásáról is. Közép Európában a Habsburg birodalom Boszniában hadgyakorlatozott...

– Agyonazisten Józsi bácsi!
– Neked is fiam. Hát téged mi szél fújt ide, hogy ennyire megriasztottad ezt a nagy böszme állatot? Csak nem az ördög küldött tán ide, ahol, bizony mondom neked, még a madár se jár?
– Segíteni szeretnék magukon. Elszegődnék ide magukhoz amolyan mindenesnek.
– Hát, nem mondom, elkelne a segítség, de fizetni azt nem tudunk. Koszt, kvártély az lenne...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, csak kissé húzósabbra sikeredett. Mint már tudjuk, a Dimenzió kapu a Mucsi tanyán, Józsi bácsi tyúkóljában van elhelyezve. Innen járnak fel a Föld alatti járatokon a népességet segíteni akaró jó és rossz szándékú emberkék. Most is erről lesz szó...

Ma reggel számomra is megkezdődött a hivatalos téli sportszezon.
A közvetlen életkörnyezetem szűkölködik a havas lesiklópályákban, így a megnyitó ünnepséget más körülmények között kellett megejtenem. Apró kis tetőtéri szobámból egy meredek, de annál keskenyebb falépcső visz le a középső szinten található fürdőszoba-WC-hez...

A benzinkút parkolójába hatalmas, vadiúj MAN kamion gurul be… Apró, szikár termetű, szakállas fickó száll ki, és nyújtózik… A lábam a földbe gyökerezik… Mennyiszer láttam ezt az alakot kamiont pakolni, átszerelni, javítani, mennyit aludtam ócska, rozoga vacak teherautókban, gázolajszagban, csak azért, hogy Vele lehessek!

- Aki felvett minket, az miért rakott ki? – kérdezte.
- Másfele volt dolga.
- Nem hagytad magad megkefélni? – Sötétkék szempár kutatott a szemeimben.
Bólintottam.
- És engem sem hagytál! – jelentette ki. Rutinos mozdulattal végigsimította a kritikus részt a szoknya alatt. – Miért?
Röpke grimaszt láthatott az arcomon...

„– Van egy bót, lehetne egy kevés pénzt keresni…– Milyen bót az? – Egy asszony férjét kellene felakasztani."
Így indult Pipás Pista szörnyű karrierje. Pampuskáné, Dobákné sógornője, az Átokházi kocsmában két meszely pálinka kortyolgatása között így beszélte meg Dobák Antal megölését. Délmagyarország 1933-as bírósági tudósítása szerint...

Az idők folyamán olyan tökélyre vitte a kutyulást, hogy az asszonyoknak arzénos likőröket kotyvasztott, mondván, hogy gyomorerősítő. Vagy magzatelhajtó, havigörcs ellen való, szóval kinek milyen mesével lehetett beadni a szert. A legnehezebb volt a beteg, nyomorék gyerekek elrekkentése. A szülőknek is vérzett a szíve emiatt, de a józanész azt diktálta, hogy nem lehet a munkától elvonni az időt, beteges gyerek és nyomorék, lipántos felnőtt ápolásával! Meg kell szabadulni tőlük a túlélés...