Az ördög ajándéka

1.
Józsi bácsi, az ötvenöt évesen asztmával leszázalékolt mozdonyvezető ült a budin és szokásos napilapját, a Népszabadságot böngészte nagy figyelemmel, elmerülve a sokféle színes írások tanulmányozásában. Szerette ezt a lapot, mert szájbarágósan, mint bolond anya a hülye gyerekének, beletunkolta az olvasók agyába az irányvonalat. Nem is kellett jóformán gondolkodnia az embereknek, mert készen kaptak minden gondolatot, ideákat, sztaniolpapírba csomagolt hamvába holt ötleteket, ígéretekkel megtunkolva. Ki sem kellett lépnie a 424-es tanyáról, a lap behozta neki a világot.

Felesége, Mariska néni éppen a Riska fejésével volt elfoglalva. Az udvaron az eperfa alatt, háromlábú fejőszékén görnyedve húzogatta a tehén tőgyit, megpróbálva belőle az utolsó cseppig kifacsarni a tejet. Ezt a mindennapos kora reggeli sziesztát, áhítatos csendet zavarta meg az ördög váratlan látogatásával. Egyszerre csak ott termett a semmiből a tanyaudvar közepén, szemben Riskával. Egyet bucskázott a fején és mintha a föld alól nőt volna ki széles vigyorral szólásra, nyitotta a száját.

Ettől a tehén úgy megriadt, hogy fejőszékestől felrúgta Mariskanénit az eperfa tetejére. Józsi bácsi a szokatlan zajra kikurjantott a budiból.–hé, asszony, mi a ménkű csapott beléd? – asszonya a fa tetejéről torkaszakadtából visszaóbégatott.
– Másszon mán elő kend! Vendégünk jött!
– Ültesd le, mindjárt végzek, aztán megyek! Kínáld meg egy begre tejjel!
– Nem tudom.
– Mi a rosseb esett mán beléd, te asszony? Még a budin se lehet nyugta az embernek tőletek?
– Gyűjjék ki keed’, másszon elő, itt vagyok a fatetein! Hozza a tyúklétrát, hamar!

Na, erre előmászott Józsi bácsi, és felnézett az eperfa tetejére. Ott gubbaszkodott az ő Mariskája, ölében szorongatva a fejőzsétárt. Tekintetét elfordítva, a toporzékoló Riskára esett pillantása, majd felfedezte az előtte álló patást. Az ördög előzőleg már átbucskázott a fején és civil ruhát öltött. Megemelve kalapját illendően köszönt.

– Agyonazisten Józsi bácsi!
– Neked is fiam. Hát téged mi szél fújt ide, hogy ennyire megriasztottad ezt a nagy böszme állatot? Csak nem az ördög küldött tán ide, ahol, bizony mondom neked, még a madár se jár?
– Segíteni szeretnék magukon. Elszegődnék ide magukhoz amolyan mindenesnek.
– Hát, nem mondom, elkelne a segítség, de fizetni azt nem tudunk. Koszt, kvártély az lenne.

Na, megy munka is a fődeken. Ha így jó neked, megegyezhetünk.
Az ördög kapott az alkalmon és egymás tenyerébe csaptak. Mariskanénit lecsalogatták a fáról és próbálták lecsillapítani, mert ő váltig hajtogatta, hogy bizony maga az eleven ördög látogatta őket meg.
– Süljön ki a két szemem, ha nem az ördögöt láttam én benned az előbb, he’!
– Biztosan káprázott a szeme öreganyám. Lehet hogy belerepült egy muslica – bizonytalanította volna el az ördög Mariska nénit, de az csak kötötte az ebet a karóhoz.

Józsi bácsi is kezdte már a fejbúbját vakargatni, és zsíros kalapját a Riska szarvára akasztva, elkezdte a térdére lecsúszott tubigatyáját a derekára felhúzogatva felkötözni a gatyamadzaggal. A helyzet tisztázását végül is a Riska oldotta meg, mert megérezve az ördög szagát jobb hátsó lábával felrúgta az ördögöt a tyúkól tetejére. Alig lehetett lecsillapítani. Majd kitépte az eperfát gyökerestől, amihez kipányvázták hajnalban. Nem volt mese, az ördögnek színt kellett vallania. Egyet bucskázott hát a feje búbján és máris ott állt a földön előttünk a nagy vörös kanördög.

Az öregek se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől.
– Ne ijedjetek meg tőlem. Lucifer küldött magukhoz, hogy segítsek a magyarok problémáit megoldani.
– És ezt el is higgyük? Na, eriggy innen, mert a Riska mán megint toporzékol! – mondta Józsi bácsi, és fenyegetően a Riskára, tekintgetett. De az ördög csak nem tágított. Erre az öreg vasvillára kapott és az ördög felé döfködve mindenáron el akarta kergetni. Az ördögnek sem kellett több. Pillanatok alatt az öreg bőribe bújt, az öreget meg megzanzásítva, egy kupac rongycsomóként felakasztotta a budiajtóra belülről, hagy szikkadjon az ózondús levegőben. Mariska néni semmit sem vett észre az egészből, mert éppen másfelé nézgelődött.

Így mikor visszafordult csak az ura képét felöltő ördögre eshetett a tekintete. Kérdi tőle.
– Hát az ördöggel mi lett apjuk.
– Mi lett volna, kiakasztottam a budiba száradni!– mondta és elindult befelé a házba.

2

Másnap az ördög azonnal munkához látott. Lebontotta a tyúkól elejét. Megmagasította a tetőszerkezetet és egy nagyobb, masszívabb kétszárnyú kaput barkácsolt helyébe. Az új kapu egy erőteljesebb nyomásra befelé fordulva sarokvasain könnyedén kinyílt.
Nagy tervei voltak az ördögnek, ugyanis, pontosan a tyúkól alatt helyezkedett el a dimenzió kapu, mely egyenesen a pokolba vezetett. Tehát a tyúkóllal jól lehetett álcázni a bejáratot. Kérdezgette is Mariskanéni – he, apjuk, miben mesterkedel?
– Törődjél a dolgoddal, asszony! Ne üssed bele az orrodat abba, ami nem rád tartozik!

Kibővítem a tyúkólat, hogy minél kényelmesebben lakjanak ezek az állatok. Az Unióban nem lehet őket sanyargatni! Emberségesebb körülményeket kell nekik teremteni!
– Fene a jó dógukat! Még tán padlófűtést is beszerelünk nekik, hogy ne fagyjon be a seggük? Hagy tojjanak télen is?
– Hát, mondasz valamit asszony, megfontolandó… – válaszolta az ördög és két marokra fogva a tejes zsétárt, meghúzta a friss, habos, meleg tejet. Az asszony hűdötten nézett rá, majd megszólalt.
– Beteg tán, kend, hogy tejet iszik? Mi lesz a pálinkával?
– Mi lenne, most más lett a gusztusom. Felejtsd el a pájinkát. A tej, élet, erő, egészség!
– Beteg maga, mán látom…–dohogott Mariskanéni, majd napirendre tért a dolgok ilyetén fordulata felett.

– Aztán egyik reggel, mikor fejéshez készülődött hűlt helyét találta az öregnek.– biztosan kiment a rétre kaszálni.– dünnyögött magában, majd nekilátott a Riskának. De, az öreg nem került elő egész nap. Már kezdett aggódni, amikor éjfélféle hazavergődött, holt részgen, tömény cefreszagot árasztva magából.
– Hát magával meg mi a rosseb történt? A kocsmából jön kend?
– Eltanátad, az ország legnagyobb kocsmájából! Na, húzd le a csizmáimat, melegíts vizet a dézsába, aztán csutakolj le!– adta ki a parancsot asszonyának. Miután megtisztálkodott belezuhant az ágyba és úgy fújta a kását, mint egy 424- es gőzös. Álmában lejátszódott agyában a nap története.

Látta amint felballag az Országház főlépcsőin és láthatatlanná téve magát, bejut a Miniszterelnök szobájába. Ott megrázva magát egyszerre mintha a földből bújt volna elő ott állt a Miniszterelnökkel szemben. A miniszterelnök hűdötten meredt rá, hang nem jött ki a torkán, csak tátogott, mint a partra vetett hal. Az ördög szólalt meg elsőre.
– Csitt! Egy szót se! Ne, kérdezd, ki vagyok. Én vagyok az ország megmentője, elégedjél meg ezzel! Tudom a módját, hogyan lehet az ország szekerét kihúzni a kátyúból.
– De, hát ki maga? Hogy az ördögbe került ide! Hogy engedhette be az őrség?

– Eltaláltad cimbora: én, az eleven ördög vagyok. Alkut kínálok neked. Eladod a lelkedet nekem és kihúzom az adósságspirálból az országot. Helyet cserélünk. Bebújok a bőrödbe és egy hétig én, leszek a Miniszterelnök. Ez alatt rendet rakok ebben az Augias istállójában. Megtöltöm az államkasszátokat. Na, áll az alku?
– Nincs vesztenivalóm: áll az alku!– csapott az ördög tenyerébe a Miniszterelnök és az ördög egyet bucskázott a fején át, és máris felvette a miniszterelnök képét. A miniszterelnök pedig vasutassá változott egy hétre. Az ördög leküldte a Mucsi tanyára, Mariskanéni örömére.

3.

Az ördög a rendelkezésére álló hét nap alatt nem lustálkodott. Keresztül vitte a parlamentben az ország teljes kiárusítását. Eladták a MALÉV-et, a vasutakat, az utakat, a gyárakat egy nagy nyugati adósságfelszámoló cégnek. A pénzt átutalták és megkezdődött a pénz elosztása körüli alkudozás. Az ellenzék szerette volna a pénzt befektetni, megforgatni. A kormánypárt viszont ragaszkodott az adósság teljes letörlesztéséhez. Sehogyan sem tudtak dűlőre jutni. Végül az ördög azzal a zseniális tervvel állt elő, hogy osszák el egymás között a befolyt összeget és hagyják el az ország süllyedő hajóját.

Miután a két nagy párt vezetői szépen megegyeztek már csak a kivitelezés volt soron. A Miniszterelnök vállalta a technikai lebonyolítást.
Az év utolsó napján összeült a képviselő-testület egy évbúcsúztatóra. Mindenkinek átutalták a számlájára a ráeső részt és megitták az áldomást. Nem maradt már más hátra, mint megvárni a kormányvonatot mellyel meg sem állnak Elíziumig.
Éjfél felé a szolgálattevő jelentette, hogy a szerelvény az összes képviselő családjával, ingóságaikkal az Országház előtt áll és csak arra várnak, hogy foglalják el helyeiket a képviselők és indulnak is Elziumba.

Az utolsó tószt az ellenzék vezére így kezdte.
– Tisztelt képviselő társaim. Itt az ideje a nagy összeborulásnak. Javaslom, hogy ássuk el a csatabárdot és kössünk békét egymással. Hiszen mindannyian egy csónakban evezünk. Szégyen-ide, szégyen oda, menekülünk a süllyedő hajóról, mint a patkányok. Mivel az egész népet nem tudjuk megváltani, legalább nekünk és szűk családinknak legyen meg a kis jóléte. Proszit!
A tószt után a miniszterelnök bőrébe bújt eleven ördög lépett a pulpitusra és így szónokolt.

Tisztelt képviselőtársaim. Javaslom, hogy Elíziumimban is tartsunk össze. ne hagyjuk el egymást. Éppen ezért javaslom, hogy kössük a szerelvény után az Országházat és húzassuk el velünk együtt Elíziumimba!Nagy vivátozással szavazták meg a javaslatot. A miniszterelnök rögvest kiadta a parancsot, hogy akasszák a szerelvény után az Országházat. Végszóra megérkezett a budiajtón száradó zanzabőrből életre keltett Józsi bácsi is, vasutas díszegyenruhában. Szalutálva lejelentkezett az ördögnél. Átvette az útvonaltervet és elfoglalta helyét a mozdonyvezetői állásban. A képviselők beszálltak a kormányvonat vagonjaiba és felhangzott az indító síp szava. A vonatszerelvény megrándult. A hozzákötött Országház besorolt a szerelvény mögé és elindultak a Mucsi tanya felé, hogy átjutva a dimenziókapun búcsút intsenek a cserbenhagyott országnak. Úgy gondolkodtak, ha mindenkit nem is tudnak megmenteni legalább nekik, legyen jó.

A Mucsi tanyára érve Józsi bácsi lassított egy kicsit, majd a mozdonyt nekivezette a tyúkól kapujának. Mielőtt a szerelvény átrohant volna a Dimenziókapun az öreg leugrott a mozdonyvezetői állásból és a pokolba rohanó szerelvény után, becsukta a tyúkól kapuját. Aztán, mint aki jól végezte dolgát bement a gangra, fogta a Népszabadságot, és elvonult a budira kulturálódni.