Stoppal Európán át 2.

- Hová lett a pasi? – meredt rám a csaj, kicsit felélénkülve a levegőn. – Hová lett a kocsi?
Morogtam valamit, nem firtatta tovább. Kotorászott a táskájában, s amit csukott szemmel is megtalált: előhúzott egy szál cigit.
- Honnan jössz? – kérdeztem egy idő után.
Soha nem hallott település nevét válaszolta, hozzátéve: Spanyolország.
- Mióta? – ámuldoztam.
Ujjait vizsgálgatva válaszolt: - Ez a negyedik nap.

Az passzolna a beszélgetés fonalához, hogy „hová?” ám engem sokkal jobban izgatott a négy nap története. Ha azt a rövid és zaklatott alvást, aminek tanúja voltam, az út demo változatának tudjuk be, nem unatkozhatott.
- Azt is elmondjam, hányan akartak megerőszakolni és hánynak sikerült? Vagy mennyien rövidítették meg a csomagjaimat útközben?
Nem tudtam, mit feleljek…
- Irataimat még első nap ellopták, pénzemet szintén, pár óra múlva… De itthon vagyok!
Emlékezetében kutatott. Meg akartam nyugtatni, hogy nem szándékozom kíváncsiskodni, ne mesélje el… amikor rájöttem, hogy nem a négy napra, hanem a legutóbbi percekre nem emlékszik:
- Aki felvett minket, az miért rakott ki? – kérdezte.
- Másfele volt dolga.
- Nem hagytad magad megkefélni? – Sötétkék szempár kutatott a szemeimben.
Bólintottam.
- És engem sem hagytál! – jelentette ki. Rutinos mozdulattal végigsimította a kritikus részt a szoknya alatt. – Miért?
Röpke grimaszt láthatott az arcomon.
- Tudod, hogy sokan engedték volna a helyedben, hogy engem megkeféljen az az alak? Éreztem a mancsát a mellemen!
- Az én voltam… Eltettem a cicijeidet, mert több volt kint, mint bent belőlük.
- Köszi… De tényleg! Még a legjobb barátnőm is végignézte volna, hogy engem megkefélnek álmomban, esetleg még a nunáját odatartotta volna, hogy nyaljam közben. Nem fordult meg a fejedben?
- Nem- vágtam rá.
- És ha én nem bántam volna? – Nem sikerült eldöntenem, hogy a ravaszság-e a több a mosolyában vagy a keserűség.
- Szerintem ezt hagyjuk, majd máskor megkefélteted magad, akivel csak akarod!
Felbukkant egy kocsi. Végszóra; már kezdett kínossá válni a beszélgetés.

*

Minden ablakot lehúzva élveztem, ahogy körbejár a szél, simogatja homlokomat, bekúszik könyöklő karom mellett a pólóm alá, miközben a hangfalakból igazi, utazáshoz való zene bömbölt. Ujjaim a kormány hajlatában doboltak, és legszívesebben dalra fakadtam volna, úgy igazándiból, teli torokból, de ez a dal éppen ahhoz a kivételes fajtához tartozik, amelyikre még erőszakkal sem lehet százszor ráénekelni kedvenc női nevemet…
Két csaj. Csomagokkal, úgyhogy nem „üzletet” fognak ajánlani, ha megállok.
- Szép színetek lesz, ha még lehet fokozni egyáltalán! – biccentettem a központi zár kapcsolóján, hogy ki bírják nyitni az ajtókat.
- Engedj be a hűvösbe, mert pecsenyék leszünk, bár az is lehet szép színű… Elviszel bennünket? – kérdezte egyikük, akinek nem jutott a csomagokból. Azokat a másik csaj bedobálta a hátsó ülésre, és be is ült közéjük úgy, hogy egyszerre mintha mindet magához akarná szorítani.

Ez a kérdés immár feleslegessé vált, hiszen mindketten elhelyezkedtek. Beszélgessünk mégiscsak – gondoltam, és válaszoltam:
- Nem tudtok olyat kérni, amit ne teljesítenék!
- Erre kíváncsi leszek! – szólalt meg a hátsó csaj a csomagok közül. – Majd szóljatok, ha valami érdekes alakul útközben! Mindenesetre majd K…-n, mielőtt beérünk a központba, kitennél?
Bólintottam felé a tükörből. Többet nem is hallottam a hangját, azaz álmában időnként megszólalt, de az nem számít.
A mellettem ülő is végighallgatta volna az utat, ha nem kezdeményezem a beszélgetést. Így kedves és lágy hangján válaszolgatott, majd lassan felengedett, felkuporodva az ülésen, felém fordult és szinte csak ő beszélt kilométereken át.
- Azt hittem egészen eddig, hogy a csajok vad pasikról, erőszakról álmodoznak! Arról, hogy éjjel bemászik valaki a kilencedik emeleti ablakon, és neked már csak arra kell felébredni, hogy ellentmondást nem tűrő tenyér tapad a szádra, a másik már a bugyidban jár… - Viccnek szántam ezt a két mondatomat, pedig magamban végtelenül felháborított az a történet, amit a furgonos komáról, a vele való rövid utazásról hallottam.
- Ez a különbség álom és valóság között – válaszolta természetes egyszerűséggel. – Tudod, az lenne a legjobb, ha az és akkor erőszakolna meg, akit és amikor szeretnénk!
Ekkor szólalt meg – mintegy zenei aláfestésül – először, a hátsó ülésen a sok csomag tulajdonosa:
- Hegedűk szólalnak meg…

” Két lépéssel a záróvonalnál termek, és ordítok, torkom szakadtából: „Gyereeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!! De ha hozzám érsz, akkor szartál utoljáraaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!! Gyereeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
- Gyere! – suttogom magam elé, és megadóan leengedem az ég felé tárt karjaimat. Szépséges cipőim mellém esnek, és én, hogy kitartsak mellettük, térdre roskadok, és megadóan, fejem lehorgasztva várom, ami jön… „Bled me, beat me, kill me…Take me now, before I change my mind!” Fut át az agyamon, meggyötört, fájdalomtól sajgó szürkeállományomon a fohász…

A musicalben ilyenkor hegedűk szólalnak meg szívhez szólóan, Jézus utolsó óráit siratva, amelyet magányosan, csalódottan tölt, tudva, mi vár rá – hallom, Anyám, hallom a szimfóniát, pedig évek teltek el azóta, hogy megnéztem a filmet, ennyire belém égett volna…? De már nem vagyok észnél, már a repülőgépek zaja sérti a fülem, amelyek Júdást kísértik árulása után, dübörögnek, zúgnak, hosszan…
Kinyitom a szemem: hatalmas fényárban úszva egy óriási kamion dudál, zúg, csikorogva fékez, már látom, a szemem sem kell lehunynom: meglöki a kis fehér Volkswagent, és az átgázol rajtam, mint rongyon a padlón, vége… Mostmár tényleg vége…”

- Ez aranyos volt, de ezek nem hegedűk… Jó fáradt lehet a barátnőd!
- Negyedik napja utazik szegény, de csak most ismerkedtünk meg két jármű között. Az előzőt is végigaludta, nekem kellett helyette is helytállni…
- Úgy érted, hogy négy nap óta stoppol?
- Valami spanyol városkától hazáig.
- Ez igen! – Még halkabbra vettem a zenét. – Kapcsoljak klímát? Ki ne vigye a huzat…
- Nem hinném, hogy zavarja, a zene sem. Azt sem érzékelte, mikor a pasas már a bugyiját ráncigálta lefelé!
- Hát olyan most nem lesz, hadd aludjon csak nyugodtan! – Önkéntelenül saját hangerőmet is lentebb csavartam. Mosoly futott át az arcán, úgy véltem, ez a feleslegesnek látszó tapintat váltotta ki.
Egy pillanatig mérlegelte, mondja-e egyáltalán, aztán könnyített a lelkén:
- Pedig talán nem is bánná! Beszélgettünk egy kicsit, és mintha neheztelt volna azért, hogy őt sem engedtem megkefélni… Vagy az is lehet, hogy ilyen különös humora van.
- Ezt nélküle nem tudjuk eldönteni. Szerintem csak az az igazi szex, amit mindketten akarunk.
- Úgymint te meg ő, vagy te meg én? – nézett rám mosolygó szemekkel.
- Most őt, az alvót… nevét sem tudom… hagyjuk ki a számításból! – mosolyogtam vissza felbátorodva.
- Az én nevemet sem tudod, de azért számításba szeretnél venni? – Úgy láttam, vagy inkább úgy reméltem: tetszik neki a bontakozó játék.

”Az aszfalt szaga térít magamhoz, és duruzsolás:
- Elájult. Nézd, hogy néz ki! Hozz egy kis vizet! Siess!
Női hang, lágy és simogató. Angyal lehet. Nem lehet más. Hetek óta csak férfiak, brutális, vad férfiak, hazudós férfiak, kiéhezett, nyálcsorgató férfiak – azt mondják, az angyaloknak nincs nemük, de mégis, a mennyben vagyok, és kaptam, csak én, a szenvedéseimért cserébe egy női angyalt. Vagy egy női hanggal rendelkező angyalt… Köszönöm…

Műanyag flakon szája ér a számhoz, langyos víz csorog a torkomra, innék, nyelnék, de nem megy, fuldoklom… Valami hatalmas erő megragad, felránt, talpra állít, és megráz – ha már a bibliai alakoknál tartunk azt mondhatnám, úgy, mint Krisztus a vargát – hogy a görcs húzza össze ezt az angyalt, hát kirázza a lelkem…!
És puff egy nagy pofon! És még egy! A másik oldalra! Gyerekek, ha ilyen a mennyország, engedjetek a pokolra! Engem itt vernek!!! Férfihang:
- Finomabban, hé! Leesik a feje! – szóval a nőnemű angyal ütlegel… Na megállj, csak térjek magamhoz, kisanyám…! Gondolom, és motoszkálni kezd bennem: magamhoz térni…
Kinyitom a szemem: hozzám hasonló testalkatú mokány kis nőci áll velem szemben, félrehajtott fejjel, csípőre tett kézzel. Csak a sziluettjét látom…
Két kart érzek a hónom alatt, tart erősen, szuszogás, fújtatás hallatszik mögülem. Velem szemben a kamion áll nyitott ajtókkal, reflektorai, mint egy karácsonyfa ködös téli éjszakán világítanak, a motorja jár, a Volkswagen sehol… Kifut a lábamból az erő, minden eszembe jut, összecsuklom. Csuklanék, a karok nem hagynak… Felnyalábolnak, és a kamion fényei imbolyogni kezdenek, közelednek… Újra elvesztem az eszméletem…”

- Az előbb már megegyeztünk, hogy ketten kellünk hozzá. Én mellette szavazok! – Felemeltem a jobbom. Vártam, mit lép erre.
- Tartózkodom…
- Tudok segíteni, hogy megszülethessen egy kedvező döntés? – érdeklődtem ártatlan tekintettel.
- Ez egy nagyon ravasz kérdés! Te valami marketinggel foglalkozol?
- Igyekeztem a tőlem telhető legóvatosabban puhatolódzni a lehetőségekről. Ha tolakodásnak tűnt, visszavonom…
- Dehogyis! Nagyon aranyosan fűzögetsz, de rá kell hajtanod, ha akarsz is valamit, mert közeledünk! – figyelmeztetett huncutul.
- Éppen a gyorsítás kedvéért kérlek, hogy lendíts az ügyön egy kicsit: milyen elcsábítási módot kedvelsz?
- Ami gyors és eredményes? – Összes hófehér foga rám csillogott. – Lássuk csak… nem egyszerű a felvetés… És ha nem tudok tippet adni személyes elcsábításomhoz?
- Akkor magamtól kell kísérletezgetni, de kevésbé garantált a siker. Ami részben jó, mert élvezet veled játszani, másrészt elmaradhat az igazi élvezet.
- Értelek. Szomorú lennél?
- Egy kicsit. Közben meg örülnék is, hogy megismerhettelek.
- Akár befűzöl, akár nem?
- Akár… - bólintottam.
- Ez nagyon jól hangzott, olyan női fülnek tetszően! Mondasz még ilyet?
- Meg kellene állnunk, mert észre sem veszem, és beérünk a városba.
- Következőbe! Még van közben egy település… - helyesbített.
- Látod, hogy fogalmam sincs, hol járunk? Elkábítottál.
- Éééén? Te beszélsz itt szépeket, kedveseket!
- Te meg a szemeddel, a mosolyoddal… no, éppen erről beszélek! – mutattam az arcára. – Újabb szavazás? – Feltartottam a jobb kezem.
- Kicsit lehet még tartózkodni? – kérdezte.
- Ha azt jelenti, hogy se igen, se nem! Abból még lehet „igen” is! Lehet?
- Talán…

Ez a diplomáciai és a női értelmező szótár szerint már IGEN! Mégiscsak hangulatomhoz illő lenne énekelni egyet!
Hosszú másodperceken át vártam, türelmesen. Nem énekeltem, nem néztem felé, nem sürgettem, nem is szólaltam meg. Ez meg már marketing: aki ilyenkor először megszólal, bármit is mond, megadja magát.
- Gyakran veszel fel stopposokat? – kérdezte, megtörve a csendet.
Átnyúltam a térfelére, megfogtam a kezét:
- Ilyen szépet nem.

Mindketten tisztában voltunk azzal, hogy megállunk, mégpedig a legeslegelső alkalmasnak tűnő helyen, és biztosítunk egy rövid extra pihenőidőt a hátsó ülésen pillanatnyilag békésen szuszogó, sok csomaggal ellátott, világutazó csajszinak.