Történetek

Margó, a harminckilenc éves vénlány gyönyörűen berendezett lakásában tengette vidámnak nem nevezhető napjait. Úgy élt ebben a csodaszép, összkomfortos lakásban, mint egy grófnő. Megtehette. Egy nagyvállalat osztályvezetőjeként, mint marketingigazgató horribilis fizetést húzott a cégtől. Miután a legdrágább, legfinomabb bútorokkal, drapériákkal, festményekkel, étkészletekkel és szőnyegekkel berendezte lakását, már csak belaknia kellett...

1) nem tudom, mikor álmodom, és mikor vagyok ébren. Egyedül azzal tudok védekezni, hogy az álmokban mindig van valami logikátlanság, s mert én álmodom, a vágyaim könnyebben teljesülnek. Következtetés: ezekre kell figyelnem, ezeket kell tesztelnem, s ha ügyes vagyok, még egyszer nem tud becsapni ezzel a módszerrel. Ha egyszer úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, akkor jobb, ha megpróbálok felébredni és egy kis mosolyt rajzolt a bekezdés végére.
2) álmomban kárt okozok magamban...

Lement a pincébe, hogy begyújtsa a kazánt estére. Szépen beleöntötte a fűrészport a kazánba, és elballagott a kannáért. A gyárban dolgozott és a tisztításra használt piszkos nitrohigítót mindig hazavihette. Az otthoni barkácsolásból megmaradt fűrészport remekül be lehetett vele gyújtani...

- Azt mondtad, hogy lépjek túl rajta, hogy temessem el. Én megpróbáltam, most mégis kérdezel. Miért?
- Mert meg akarlak ismerni. Hogy miért ment tönkre az előző kapcsolatod. Hogy mi volt a hiba. Hogy mi ki tudjuk kerülni.
- No jó, akkor most az egyszer beszélek róla. Mert szeretném, ha megértenéd, hogy az sohasem fog megismétlődni. Mert te más vagy. Mert teljesen más a kapcsolatunk...

6. Tavasz, szerelem, kávésbögre

És az idő, mint olyan megszűnt létezni. Csak a pillanatok és az órák, amikor együtt voltak. Néha munka közben váltottak egy-két e-mailt, ha a folyosón összefutottak, egymásra pillantottak és ha már nagyon hiányzott a másik, lementek a lépcsőfordulóba, ahol valóban kettesben lehettek, hiszen a lépcsőt használni a XXI. században már valóban mindenki lusta.
Boldogok voltak, nem múlt, és nem jövő, hanem jelen időben.
Nem volt bennük...

Nézd, a Kifőzdéből elviszem az anyámhoz az ebédet. Megvárjuk, míg kijön az iskolából a lányom: Emese. Ő megeszi az ebéd javát, aztán ami marad, abból eszem én, s pár falat jut az anyámnak is... Nézd, a feje már úgy rázkódik neki, mint a vibrátor, még azt a pár kanál levest is kilötyköli a párnára. Úgy etetem, mint a madárfiókát. Nem soká húzza már.
Pláne, ha halálra koplaltatod.
Hidd el, nem kell neki több! Látom a szemén, ha kívánja az ételt.
Istenem, olyan ez, mint...

Elérkezett hát a rég várt pillanat, Harry Potter. Az én álmom és a te rémálmod egyszerre válik valóra. Gondolom, sokszor elképzelted magadban, milyen lesz az utolsó találkozásunk. Bizonyára attól reszkettél, hogy egyetlen varázsigével kioltom majd a hitvány kis életedet. Nos, kezdetben valóban ezt terveztem...

Nézze, megmondom őszintén egy harminckét éves embernek, nem szoktak az erei csak úgy elmeszesedni, mint egy nyolcvanévesnek. Kertelés nélkül kimondom, most az azonnali csonkolással a lábfejeit megmentem az üszkösödéstől. Könnyebb munkára fogják helyezni. Igy eldolgozgathat még pár évet, rosszabb esetben pár hónapot. Aztán... a főorvos összeharapva ajkait hirtelen elhallgatott, mintha vissza akarná szívni mondandóját. Látva az ember kétségbeesett tekintetét, már megbánta a hirtelen feltörő...

Az igaznak,
a hűnek, ki örökké társ ezer vészen át
annak, ki reménnyel fekszik, s erővel ébred,
annak, ki sorsában csodát hordozott,
s annak, ki elvarázsoltan látja a világot.
A jóknak s a gyengének, kik járják az élet útjait...

Ahogy söpröget, zajt hall a ker felől. Odasétál, és egy tolvajt pillant meg. Kezében balta: a nagy öreg diófát igyekszik kivágni. Az öregember rémülten figyeli: mit is tehetne ellene. Óvatosan visszaoson a házba, nehogy észrevegye a tolvaj kitudja még a végén öreg életére is rátör...