Velence

1439 február 17 Velence a karnevál napja.
A tél itt az öbölben már tovaszállt, érezni az éledező természet lágy szellője járja be a várost.
Ülök a gondolámban, a tenger finoman ringatja a hajómat és bámulom a sokaságot a Szent Márk téren.
Végeláthatatlan tömeg a tél elmúlását ünnepli, a máshol nem látható színes ruhákba öltözve, arcukat maszkokkal takarják el.  Nincs két egyforma maszk és ruhaköltemény sem. Vörös, kék, fekete, fehér és zöld selyem, bársony és csipke mindenkin.
Az emberek örülnek, táncolnak, nagy körökben énekelve és nevetve a pezsgőtől a szerelemtől megédesült éjszakában. Csodálom a zsonglőrök, akrobaták, hastáncosok, gólyalábasok játékát,  tűzforgatók rajzolják a fekete éjszakába lángjaikkal az óriás köröket. A látvány gazdagsága lenyűgöző.
Bámulom a sokadalmat és mint külső személő élvezem azt, hogy itt lehetek.
Ahogy így meredtem a tömegre szemem megakadt egy lányon. Varázslatos lénye magával ragadta a figyelmem, de nem csak nekem, figyelő szempárok vették őt körül minden irányból. Könnyed és energikus tánca elvarázsolt mindenkit aki csak látta. Fekete ruháját zöld fűző feszítette a bámulatos formákra. Fején tüll kámzsa és arcán fehér maszk, amin vörösre volt festve ajka vonala és sötét szemek körbe voltak festve fekete apró virágokkal. És az egész ruhában volt valami sosem látott könnyedség, mintha áttetsző lett volna a vastag anyag, látatta azt is ami el van takarva.
Csatos könyvecském amibe írogattam a gondolatimat a kezemben szorongattam és azon gondolkoztam, hogyan is tudnám Őt szavakba önteni másként, mint gyönyörűség.
Elalélhattam a látványtól mert női hangra ébredtem.
- Nagyon szépen írsz!
Felriadtam és látom őt, ahogy kezében a titkos könyvecskémmel mellettem guggol. Hangja játéka olyan hang volt, ami minden komor arcra mosolyt varázsol.
- Mi ez a történet amit írsz?
- Ez a történet egy lányról szól. Erósz és Pszükhé szenvedélyes szerelmének a gyümölcséről kinek neve  Hédoné, a gyönyör. Hédonéról írom a történeteimet. Hiszem azt, hogy most is él valahol isteni magasságokban!
Ahogy beszélgetünk  erős vonzalom ébredt bennem, de nem olyan világi puszta vágy, hanem valami nemes tiszta csodálat és vonzalom.
- Elviszel? -  és belépet a hajómba, ami pehely könnyű teste alatt szinte meg sem rezzent.
- Merre megyünk? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Csak evezz és meglátod!
Körülöttünk minden nagyon színes és vidám volt, lüktetett a zene hangosan a világba és olyan szép volt Velence, amilyen egy évben csak egyszer. De én le sem tudtam venni a szemem a teremtményről aki előttem ült és leplezetlenül figyelte, ahogy zavartan és ügyetlenül eveztem.
- Tetszik ami a fejedbe van! - szólalt meg átütve a bizarr pillanatot, ami kezdet örvényleni a levegőben.
Kezdet eltölteni valami földöntúli gyönyör, amitől a karomat elhagyta az erő,  ennek ellenére a gondola egyre csak gyorsabban kezdett haladni,  én abba is hagytam az evezést és gyorsultunk! Nem  szűnt meg szemeimbe nézni, mintha a gondolataimat látta volna, ami nem volt más, mint megérinteni őt!
Bámultam a fehér maszkot az arca előtt és néztem a szemeket, ami megmagyarázhatatlanul elmosolyodott. A maszk az arcán már nem is maszknak tűnt, hanem magának az arcnak! Biztos voltam, hogy csak káprázik a szemem, mikor felállt előttem. Nem volt magas, de a mögötte ragyogó hold óriási árnyékot rajzolt  a hajóra. Megfogta a maszkot és a fekete tej szerűnek látszódó vízbe dobta. Míg én a hullámokon az árnyék nélküli maszkot szemléltem elsuhanni, kioldotta ruhájának arany gombjait és nevetve levetette magáról. Odakaptam a fejem, de Ő eltűnt a hajóból.
San Giacomo szigeténél találtam magam a gondolában távol Velence fényeitől. Egy óriási bizánci templom bejáratához szállított a gondola. Óriási kapuk maguktól nyílottak meg és egy templomszerű épületbe sodródtam ahol 2 férfi csuklyákban fogadott, így arcukat nem  láthattam. Nem néztek rám, csak serényen kikötötték a hajót és a lány megszólalt,  akit nem láttam csak hallottam.  - Szerelemben születtem. Apám Erósz a szerelem istene, anyám Pszükhé a legszebb asszony, én vagyok gyermekük akit  Gyönyörnek hívnak. Minden ami én vagyok isteni szépségű és a bennem lakozó szenvedély felülmúlja a halandó asszonyok szenvedélyét. De Aphrodité a szerelem istennője megharagudott rám mert szebbnek tartottak nála, így megátkozott engem a láthatatlansággal. Testemet soha senki még nem láthatta, de nem csak az enyémet, hanem a nemzetségemét sem. Minden évbe eljövünk erre a helyre, ahol maszkokkal arcunk előtt nem tűnünk fel senkinek, és együtt  ünnepelhetünk az halandó emberekkel. Amit most láthatsz azt ember még nem láthatta korábban!
A 7 kupolás templomban megszólalt valami földöntúli zene, ami magával ragadóan szenvedélyes volt. Hirtelen mint esőcseppek apró buborékok kezdtem hullani a magasból. Ezek a pici buborékok lassan, megfontoltan peregtek és a fáklyák fénye kiszámíthatatlan ritmusban csillogott a hamar múló gömböcskéken. Ahogy hullott meg is tapadt a testen előttem, amit nem láttam eddig. A Gyönyör testét kezdte körberajzolni a különös jelenség, mikor két férfi feladott neki egy teljesen áttetsző ruhát. De a ruha alatt az apró buborékok kialudtak, csak a testre tapadó ruhácska formája sejtette az alatta rejlő formákat.
- Gyere!
Összeszedve erőmet  kiléptem  a hajóból. Ekkor vettem észre, hogy a terem tele volt ölelkező emberszerű  lényekkel.
-  Ez az én népem, ők a szenvedélyben élnek minden pillanatban, és csak itt láthatják egymást, csak itt van lehetőségük  a szemeikkel is szeretni egymást.



Megdöbbentett az a sok érzelem, amit láthattam. Ennyi érintést, ölelést és csókot életemben nem láttam összesen. Megfogta a kezem és a tömegen keresztül húzott a terem bal oldalára, de annak ellenére hogy sokan voltak soha senkit még csak meg sem érintettünk. A tömeg úgy nyílt meg előttünk, mintha vártak volna minket, mintha mi itt fontosak lennénk.
Az egyik oldalsó hajóba húzott be a kedves, ahol egy hó fehér szófa volt. Jobbra és balra tekingettem és mindenhol csak szeretkező párokat láttam a fáklyák fényében, akik élvezték ahogy az égi áldás testüket felfedi egymás előtt. A egész sokkal inkább az érintésekről és a látványról szólt, nem gyarló testiség, inkább valami isteni szépség.
A szófára lökött engem, ami finom selyemmel volt behúzva így testem belesiklott egészen.
Hédoné rámászott a combomra és mellemen megtámaszkodott.
- Láss engem! 
Mozdulatlanná vált előttem és a finom buborékok lassan beborították haját, arcát, combjait és testét. Megfogta a kezeimet és arcához emelte, mitől éreztem és láttam a tenyeremmel az arcot, ami teli volt bájjal. Fogaival az ujjamat megharapta meg egy picit, és édes nyakán húzta végig tenyeremet kínálva nekem hogy érezhessem. Én ezen a helyen, ahol mindenki azért jön hogy lásson én becsuktam a szemem. A látvány és az érintések több volt annál, mint amit be tudtam volna fogadni egyszerre, viszont csukott szemeimmel éreztem azt is, amit nem láthatok. Az érzéki testen siklottak kezeim mintha bársonyt simogattam volna, megelevenedett minden, amit eddig csak elképzelni tudtam. Percekig mámorban fürödtem az érintések gyönyöre magasabbra hágott.
Nem tudtam gátat szabni vágyimnak és megragadtam Hédoné testét  és óvatosan hanyatt fektettem a szófán. Láztól kiszáradt ajkaimmal kezdtem csókolni a testet, ami teljes gyönyörében feküdt előttem, kívánva azt, hogy kényeztessem. És én nem sajnáltam lelkemet adni minden mozdulatomba. Éreztem tenyeremből árad az energia a testbe, amit érintettem. Csodáltam a látványt. A könnyed ruhácskát félre toltam és mellkasa mosolygott rám, amit én arcommal simogattam és magamba szívtam a virágok illatát, amit a teste árasztott. Vonaglott Hédoné és hajamat óvatosan megmarkolta és arcomat a gyönyör forrására szorította. Nem tudtam betelni a pillanattal és a test tökéletességével. Ajkaimmal és nyelvemmel igyekeztem minden pillanatban ott lenni, ahol várta a kényeztetést.
A kéj addig gyötörte testét, míg egyszer csak combjaival mint satu szorította meg forró arcomat, a zenészek megálltak ebben a pillanatban és mindenki mozdulatlan szoborként várta azt, ahogy az édes hangon Hédoné belenyögött a csendbe.  A hang finom visszhangként járta be a termet és megnyugodott a csendben. Testének édes íze, mint méreg járta át zsigereimet és génjeimet átprogramozva ereimben éreztem a változást, ami bennem elindult.
Elengedett combjának szorítása és a zenészek folyatták ritmusos muzsikájukat. Az istennő lágyan a tarkómat megsimogatva magához húzott.
-  Igyál ebből, hogy megpihenj!
Számhoz emelt egy arany serleget, amiben forrásvíz csillogott, és én nagyot kortyoltam belőle.
Testem a gondolám padlójára hullott élettelenül!  Ott találtam magam ahol voltam, mintha mi sem történt volna, mintha csak álmodtam volna az egészet. Kívülről szemléltem magam, hogy emberek rohannak a hajómhoz és bámulják mi történt velem. Orvost hívtak kihűlésnek indult testemhez aki letakart engem.
A város jegyzője lépett oda testem fölé és kérdezte az orvost.
Van a testen valami jele gyilkosságnak?-  a hangban volt valami félelem
Nem látok semmit uram!
Nem lát semmit?!
A jegyző megértette, hogy mit is gondol az orvos valójában ez alatt és hívatta az arcnélküli gondolást, hogy testem elvigye valahová, amit csak ő tud hol van.
Hosszú mozdulattokkal evezett velem és csak annyit mondott: Te fiú, nagyon szerencsés vagy!

Velencében azóta is megtartják a karnevált, és a gondolások között terjed az a hiedelem, hogy van egy arcnélküli hajós, de soha senki sem láta.