Variációk egy életre

Variációk az Életre…
A következő történet két lányról szól, általános suliban jóban voltak, barátkoztak egymással, de mire felsősök lettek Alexa másik iskolába került. Barátnője, Daniella így egy időre egyedül maradt, de nem sokáig. A régi barátnőjét szinte el is felejtette. Telt - múlt az idő, és teljesen véletlenül 15 évesen egy gimibe, egy kollégiumi szobába kerültek. De mivel több, mint négy éve nem találkoztak, már mindkettőjük megváltozott...

Augusztus 31-e volt, aznap kellett minden kollégistának bejelentkezni és akkor kaptak szobát. Daniella nem is tudja miért jelentkezett, hogy kolis lesz. Talán a buli kedvéért? Nem valószínű, pedig ő abban a városban lakott, ahol a gimi volt. Ellenben Alexával, aki egy kisebb városból jött ide. De ez most annyira nem is lényeg. Daniella húzta maga után a bőröndjét a még kihalt, kongó folyosókon, bejelentkezett a recepción és megkapta, hogy ebben az évben a 13-as szoba lesz az övé, egy évfolyamtársával együtt...

Mikor odaért a szobája elé, meglátta, hogy a vezetőség már előre kirakta a neveket, kik lesznek egy szobában. Az 13-as ajtón ez állt: Tóth Daniella, Takács Alexa Valahogy ismerősnek tűnt neki ez a név. De még nem jött rá, honnan...
Eközben beért az állomásra egy vonat és Lexi leszállt egy hatalmas hátizsákkal a vállán. Nemsokára megérkezett a kollégiumhoz. Őneki is megmondták, hogy idén a 13-as szobában fog lakni. Odaért a szoba elé, elolvasta, mi van kiírva az ajtóra, ő is elgondolkozott. Aztán belépett a szobába és megpillantotta Daniellát. Daniella pedig őt. Mindketten végignéztek egymáson, mert rájöttek honnan volt ismerős a másik neve.
De ahogy meglátták a másikat, inkább gyűlölködő volt a pillantásuk, mint barátságos.
Miért is volt ilyen ellenséges hirtelen egymással ez a két régi barátnő?

Nagyon is egyszerű. Mikor 4. végén, 5-ben elváltak egymástól még mindketten zeneileg semlegesek voltak. Vagyis nagyrészt pop és RNB számokat hallgattak, ha hallgattak.
De most: Daniella ült az ágyán pakolta be nagyrészt fekete, szürke és sötétbordó cuccait a szekrénybe. Hosszú fekete lapszoknya volt rajta, vörös-fekete foltos bakancs, egy sötétbordó top, szeme erősen feketére festve, a haja is szinte tiszta fekete volt, csak néhol lehetett benne felfedezni egy-egy vörös csíkot.
Lexi teljesen az ellentéte volt. Szőke, dajerolt haja volt, egy világoskék forrónadrág takart belőle valamit és egy fehér, átlátszó Mayo Chixes felső volt rajta. Kifestve halványan volt, és a nagy táskája mellett az oldalán lógott ici-pici farmermintás válltáskája.
Hát, igen, tűz és víz volt a két lány. Nehéz elképzelni, hogy pár éve még mennyire hasonlítottak....

Végül a csendet Daniella törte meg:
- Szia Lexi. Hát te?- Kösz, megvagyok- nézett rá Alexa, bár még mindig nagyon csodálkozott egykori barátnője ruháin. - Látom, megváltoztál, mármint....kissé cicababának nézel ki. - Na, akkor rólad már nem is beszéljünk. Beszűkült rocker lettél?
Itt jött el az a pillanat, amikor a két leányzó tekintetével meg tudta volna ölni a másikat. De Daniella szólalt meg újra:
- Nem, nem lettem beszűkült rocker. Nem is lettem rocker. Én még mindig saját magam vagyok. Csak....úgy öltözök, ahogy nekem tetszik.
- Aha. Most ne etess itt engem. Beszűkült rocker vagy és kész. - Na, te meg plázacica. Az jobb??
- Nem jobb. De hagyjuk már- nyafogott Lexi. Nem bírta elviselni, ha piszkálták.
Végül mindketten elkezdtek pakolni, egész nap alig szóltak egymáshoz, de csak egy ideig. Pár nap múlva történt valami, ami miatt ismét jobban eltűrték egymást.
Két nap múlva minden koleszost érdekes kiírás várt a Faliújságon.

"Minden kollégiumos figyelmébe!
Ebben az évben nem azt díjazzuk, hogy mennyire tiszták vagy épp rendesek a szobáitok, hanem azt, hogy mennyire jól tudtok együtt dolgozni, és mennyire vagytok kreatívak. Minden szobatárs kap egy A/3as lapot, osszátok fel két részre, írjatok magatokról és a kedvenceitekről KÖZÖSEN. Pár hét múlva lesz az eredményhirdetés, a legjobb bemutatást készítő szoba plusz zsebpénzt kap a kollégiumtól, tetszőlegesen elkölthető célra."

Lexi és Daniella külön-külön olvasták el a kiírást. De mindketten megdöbbentek. Béküljenek ki a másikkal, sőt, dolgozzanak együtt? Soha!
De ekkor Alexának eszébe jutott az a nagyon menő Keyos miniszoknya és hozzá járó nadrág, amire rég vágyott, de nem tudta megvenni. Rebekának is hasonló gondolatok jártak a fejében, de ő nem ruhára, hanem Avril Lavigne, a Tankcsapda és a Green Day újabb lemezére gondolt, amire eddig nem volt pénze.
Szóval, úgy nézett ki, össze kell dolgozniuk.

Valamivel később Alexa elgondolkozva nézett körbe a szobában. Daniella asztalán egy halálfejes toll, egy fekete denevérmintás füzet, fölötte Lukács Laci- Marilyn Manson- és Nagy Feró- poszterek. Az ágya fölött pedig egy Avril Lavigne. Kétségbeesetten kutatott valami úgymond "emberi" dolog után. "Nem létezik, hogy semmi értelmes dologra nem szokott gondolni!" Még a lány szekrényébe is benézett. Gondolt rá, hogy ezt nem kéne, de erősebb volt benne a tenni akarás. "Kell az a pénz, és meg fogjuk szerezni" - gondolta, miközben felemelt egy pár bakancsot és egy cigiszagú bőrdzsekit. Csak ruhák, és mindenütt olyanok, amiket ő még farsangon se venne fel. "Hogy lehetett ez a legjobb barátnőm valamikor?! Milyen irányba változott?! Oké hogy kocsmába jár, meg mit tudom én, de ez azért..." - itt viszont megállt a gondolkozásban, mert valami érdekes dolgot talált.

Teljesen meglepődött, mert amire rábukkant, az egy teljesen más posztert talált, mint ami a falon volt. A poszteren a Westlife volt. Alexa nagyon is csodálkozott. Dancsi szeretné ezt a zenét? Nem valószínű. De akkor mi keres itt ez a poszter? És miért nincs kinn a falon, miért a szekrényében tartja?
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében, amikor durva hang ütötte meg a fülét:
- Te mit kutakodsz nálam?
Daniella ideért...és Alexa hirtelen nekiszegezte a kérdést:
- Daniellácskám, te szereted a Westlife-t?
Daniella ledöbbent, majd amit válaszolt, azon saját maga lepődött meg legjobban.
- Magát a zenét nem annyira, csak... jó emlékek fűznek hozzá. Na de mindegy, ezt minek is mondom én el neked?! Érted is te ezt az egészet!
-Meg bírom érteni, ha elmeséled.
- Szóval, volt egy srác. Ő is popper volt, mint te- Daniella távolba meredő tekintettel leült az ágyára, Alexa mellé egy székre - Nagyon szerettem. Halálosan - a szemének egy villanása meggyőzte Alexát arról, hogy nem túloz, tényleg így volt - De a srác itt hagyott. Kanadába ment egy évre. Az elején próbáltuk tartani a kapcsolatot, de mire elkezdődött a suli már nem is válaszolt egy levelemre se. Ezért vagyok, voltam nyűgös. Neki a Westlife volt a kedvenc együttese, gondolom ma is az, ezért ha meghallom valamelyik számukat, egyből a közös boldog perceinket juttatja eszembe. Ezért is tartom magamnál a posztert. De később elkomorodok. Egyedül maradtam. De hát ilyen az élet. Nem?
- Talán igen. Pár perc boldogságért hónapokat kell szenvedni. De ez ellen nem tehetünk semmit. Figy, bevallom buta libának tartottalak emiatt.
- Én meg téged üresfejű diszkócicának - mosolyodott el halványan Daniella.
- És most akkor békét kötünk? - kérdezte Alexa…

Daniella még változatlanul dühös volt Alexára amiért feltúrta a szekrényét - valljuk be, okkal. És még mindig túlságosan kényesnek találta a lányt, úgy gondolta, ez nem csak a kiborulás miatt van - és neki is volt oka rá, hiszen Lexit egyre gyakrabban lehetett flörtölgetni látni az egyik másodikos sráccal.

De valamelyik nap Daniella egy nagyon rossz hírt látott meg a faliújságon...
"A pályázatok beadási határideje HOLNAP"
Ajaj..gondolta... Lexival azóta alig beszéltek valamit, a pályázatról el is feledkeztek...most mit csináljon? Nem egy délutáni munka megcsinálni, az biztos...de egyáltalán hol találja ő most meg Lexit?
Végül visszament a szobájukhoz, benyitott...bár ne tette volna.
Alexa bent volt a 2-os sráccal és egyáltalán nem csak beszélgettek.

Daniellát észre sem vették. Ő írt egy cédulát Alexának, majd elment sétálni egyet.
Kivételesen nem volt a fülében fülhallgató. Lassan, mérhetetlenül lassan lépegetett. Nem akart sehova se menni. Mindenki tudja talán, hogy milyen a szeptember. És milyen ilyenkor magányosnak lenni: érezte, hogy egész lényét betölti a szürke eső. Az időjárás befolyásolta? Vagy talán az ő hangulatához igazodik az időjárás? Nem tudta, de nem is érdekelte. Nézte, ahogy a fák barna leveleiről lecsúsznak a vízcseppek. Arra gondolt, hogy nincs is oka ilyennek lenni. Hisz itt van a családja a város másik végén. Hát igen, elvileg család. Összeszorult a szíve, ha csak a családját jelentő két emberre kellett gondolnia. Emiatt jött el koliba. Erre összekerül ezzel a csajjal. Akivel annyi közös emlékük van, még se találják meg a közös hangot. De a barátai, ők még mellette állnak. Vagy mégsem? A kövér esőcseppek a fejét ütögették, bakancsa alatt cuppogott a sár.

Fél órával később Alexa az ágyán feküdt. Az arcán valamiféle földöntúli mosoly áradt szét. Egy mindent szétfeszítő, csodálatos érzés áradt szét benne. Úgy hívják, boldogság. Lexi legszívesebben felemelkedett volna a felhők fölé. Persze nem egyedül, hanem Gáborral, kéz a kézben. "Gábor, mint az arkangyal" - mosolygott. Ő hozta le neki a mennyországot a földre. Rózsaszínnek látta a világot. Nem az a szokásos Keyo-pink volt ez, hanem a Rózsaszín, olyan, amilyen színű az angyalkák szárnya. Felállt és a szekrényhez ment. Néhány csepp parfümöt permetezett a bal csuklójára. Eddig is imádta ezt az illatot, most már tudta miért. Ez az illat és Gábor illata, ha találkoznak, különös dologgá olvadnak össze: az új illat maga a Rózsaszín lesz. Lexi leült az ágyára és "elmesélte" naplójának élete legboldogabb perceit:
- „Everytime you look at me
My heart is jumpin, it’s easy to see
Loving you means so much more
More than anything I ever felt before”
Talán nem mindenkinek adatik meg az igaz szerelem. Alexának igen!!! Furcsa sikerélménnyel töltötte el. Mintha megnyert volna valamit…de akkor ábrándozásait megszakította egy hangos zaj:
"Mindenki gyülekezzen osztályok szerint" - a kolivezető volt.
Daniella, akinek például nem adta meg az Ég azt, amit Alexának igen, is odaállt az osztályához, majd eszébe jutott, hogy ebben a kavarodásban, úgyse venné észre senki, ha eltűnne. nem is hiányozna senkinek.
"Talán csak Alexának...bár...ő szerintem örül, ha nem lát..." - futott át Daniella fején.
Szóval kiállt a sorból és szép lassan eltávolodott a zsibongó kolisoktól. Elindult. Először nem is tudta: hova. Aztán eszébe jutott: elmegy a Múzeumba. Na, nem művelődni. Nem olyan volt ez a múzeum. Ez egy kocsma volt, ahol lehetett mindenféle rockos kiegészítőket kapni. El is indult, ahogy eltávolodott a kolitól, elővette a cigijét és rágyújtott. Itt már úgyse vette észre senki és rá sem szóltak. Szép lassan ballagott, amikor észrevett három srácot ülve egy padon. Ők is Daniellát, mivel utána fütyültek.
Hátranézett, már majdnem bemutatta nekik középső ujját, amikor észrevette, hogy nem rapper - macsók, hanem mindhárom srác rokker!!!
Így odament hozzájuk:
- Na, mi az?
- Semmi....csak kíváncsiak voltunk, idenézel-e - válaszolta a Linkin Park-os pólót viselő srác.
- Idenéztem. Na, de akkor mehetek?
- Hova mész? Suliba? - gúnyolódott egyikőjük
- Nem. a Múzeumba.
- Ja, az jó hely. Na, menjél...de...telefonszámot megadsz?
- Nem. Ha érdekellek titeket tényleg, gyertek a Kiss utcai kollégiumhoz és keressétek Tóth Daniellát!

Ezzel Daniella elindult tovább, hátra se nézett a srácokra.
Ahogy egyre közelebb ért, azon gondolkozott, vesz már valami normális gyújtót... Persze nem most, ahhoz kéne egy kis pénz... Ha azt a pályázatot megnyernék! Tényleg vajon mikor van a beadási határidő... Csak csúsztatnak vagy valami... Amúgy kénytelen lesz várni amíg az apja lesz olyan kegyes és megdobja pár ezressel... Ilyeneken gondolkozott, amikor belépett a Múzeumba. Lement a lépcsőn. Körbenézett nincs-e valahol egy ismerős arc, de nem látott egyet se. Régen járt erre... Azt sem tudta örülne-e, ha találkozik valakivel. Mindenesetre a kocsmáros, Fecó bá’ még mindig a régi. Daniella ledobta a táskáját, és felült az egyik bárszékbe.
- Szia Fecó bá’!
- Üdvöz légy körünkben! Miért nem néztél erre olyan régen?
- Hát, nem is tudom... - Daniella kínosan érezte magát.
Tudta, hogy Fecó bá’-nak nyugodtan kiönthetné a szívét, de nem tudott erről beszélni.
- Hé Fecó bá’! Hozzál már két sört! - kiáltott egy kecskeszakállas srác a söröző másik végéből.
- 100 C-s melltartót hordok szerinted?! Mi vagyok én, pincérlány? - kiáltott vissza neki a sörpocakos, szakállas, bőrmellényes, középkorú férfi
- Komolyan mondom lassan a fejemre nőnek- szólt oda Daniellának miközben kivitte a kért italokat. A lány mosolyogva figyelte.

- Én pedig Bacardi Breezert kérek - adta le a rendelést, mikor Fecó bá’ visszaért.
- Muszáj folyton szeszesitalt inni? Hát nem igaz már, milyen elzüllött az ifjúság!
- Ilyen nincs, bemászok a csehójába erre azt mondja, hogy igyak vizet! - nevetett Daniella.
- Na jól van, legyél boldog - kitöltötte Daniellának az italt
- Na de akkor most mesélj valamit! - olyan izgatottan mondta ezt, mint a kisgyerekek, amikor az esti mese folytatását várják.
- Egy kupac lószar az élet.
- Ez nem újdonság - legyintett Fecó bá’- Az új suliról mondj valamit! Tényleg, milyen a koli?
- A suliban ott járunk, hogy mindenki a másik nevét tanulgatja... koli meg... egy turbómacával pakoltak egy szobába, vinnyog meg minden…
- Jó csaj legalább?
- Jaj maradj már! Honnan tudjam, nem a csajokat szoktam nézni! De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ismerem régebbről. Negyedikig a legjobb barátnők voltunk, aztán szétszakadtunk, és nem is tartottuk a kapcsolatot, erre koli meg minden izé és püff neki: összekerülök ezzel a csajjal, aki immár egy kész plázacica! Tiszta dühítő.
- Valamiért ti lányok folyton a külső alapján ítéltek.
- Kösz. Nem szeretem, ha általánosítanak.
- De nem, ez tényleg abszolút lányos szokás. Nézz csak, mondjuk arra a párra - mutatott a zenegép irányába a kocsmáros - Nagy rocker a srác, mégis milyen a barátnője. És imádják egymást.
- És a srác honnan tudja, hogy a lány nem csalja meg?! Na?
- Miért csalná? Figyuzzál már, nem szarabb ember valaki attól, hogy nem arra a zenére izgul fel mint te - mosolyodott el a vén medve - Ha elviselhetetlenül kényes, vagy kétszínű vagy ilyenek akkor igen, de ilyet akár műrockerek között is találhatsz, nem igaz?

Daniella még egy keveset beszélgetett Fecó bá’val a bombariadóról, zenéről, meg minden közös témájukról, aztán nyolc körül elindult. Úgy emlékezett, hogy ezt a kolit már fél kilenckor bezárják, jobb lesz, ha hamarabb odamegy. És még Lexit is meg kell keresni... Nem lesz egy könnyű menet. Még ha a kis kiruccanásért kap is valamit, akkor is megérte: rég beszélgetett bárkivel is ilyen jót, mint most a kocsmárossal.

Lexi kicsit lehangoltan lépegetett a kolisok között. Nem örült neki, hogy nem fogadták be ezek a lányok. Közben azt is észrevette, hogy Daniella eltűnt. "Biztos lelépett, a haverjaival bulizni. Az ilyenek, mint ő, tízesével járnak kocsmázni. Na de mindegy, végül is nekem meg van egy édes barátom."- amikor a fiúra gondolt egész libabőrös lett. "Miután kipakoltam egyből felhívom." - jutott eszébe. Mire ezt újra végiggondolta beérkezetek a koliba.
- Üdvözlök mindenkit! - kezdte mondandóját ennek a kolinak a vezetője- A különös napra való tekintettel a Szent András Kollégiumba járók az ebédlőben fognak aludni, hogy segíthessenek a lippaisokon. A lippaisokat viszont megkérjük, hogy ne forgassák fel a szobáikat, ne éljenek vissza a jóságunkkal.
- Köszönjük még egyszer a lehetőséget - fordult oda hozzá Lexiék vezető tanára - Gyerekek! Az ajtó mellett láthatjátok kifüggesztve, hogy melyik kollégiumi szoba lakói itt hányas számúba kerülnek. Még valami: a bombariadóra való tekintettel a közös pályázatok határidejét meghosszabbítjuk jövő hétfőig. Jó éjszakát mindenkinek!

Egy-két perccel később Lexinek is sikerült a papír közelébe férkőznie. A 103-as szobát keresve futatta végig a szemét a papíron. Amikor megfordult, hogy elinduljon a számukra kijelölt kétágyas szobába egy pillanatra megakadt a szeme három rocker srácon. "Na ne! Ezek ide járnának? Egy katolikus suliba? Nem létezik!" Akkora jelentőséget nem tulajdonított a dolognak. Felment a szobába. Egész otthonosnak találta. A falon néhány kutyás, vagy lovas poszter, semmi zenére utaló mégis tetszett neki. Ledobta a táskáját az egyik ágyra, kivette a mobilját és tárcsázta Gábor számát. Kicsöngött. Erre várt fél órája. Hogy újra hallhassa a fiú hangját.
Utána meg a Westlife-ot! Ez ellen Daniellának sem volt kifogása…a régi emlékek, mikor még ő is boldog volt. Alexa bekapcsolta a magnót a szobában (ez a kollégiumé volt) és felrakta a válogatás cd-jét.
Elkezdődött az első szám:
„I can’t sleep,
I just can’t breathe,
when your shadow is all over me baby,
Don’t wanna be,
a fool in your eyes,
Cause what we had was built on lies,
And when our love seems to fade away,
Listen to me hear what I say,
I don’t wanna feel,
the way that i do,
I just wanna be,
right here with you,
I don’t wanna see,
see us apart,
I just wanna say it straight from my heart,
I miss you.....”

Daniella is elkezdte énekelni...a zenében valahogy mintha megszűnt volna az ellentétük. Igen, Kodály Zoltán is mondta: a zene mindenkié. Úgy látszik azért, mert még egy poppert és egy rockert is képes összebékíteni egy kellemes melódia. Aztán abba kellett hagyniuk, mivel kopogtak az ajtaján. A koli vezetője volt:
- Hé, ifjú hölgyek! Kolizárás után tilos hangos zenét hallgatni. Lehet, hogy ezt máshol engedik, de itt légy szíves mellőzzétek!
- Ok... mondták kórusban, és Alexa lehalkította a magnót.

Miután elment a kolivezető, Daniella kiment a folyosóra, ahol egy jóképű popper srác állt majdnem az ajtója előtt, akit egyszer már mintha látott volna... Meg is szólította:
- Szia! Te hallgattál az előbb Westlife-ot?
- Igen. Mert, szereted?
- Aha, jó zene. - válaszolta a szőke, zselézett hajú, Fishbone pulcsis srác.
- Szerintem is. Van kedved bejönni, „beszélgetni”?
- Lenne... de nem lehet... tudod… a szabályok - szólt megilletődve, mint akinek túl gyors a tempó. Hát igen…a popper fiúk már csak ilyen maflák néha.
- Értem. Kár. Na, nem baj. Akkor jó éjt.
- Neked is. Szia
Ezzel Daniella visszament a szobájába és halkan tovább hallgatta a kedvenc számát. Westlife: Can’t lose you never had.
Már éppen készült elaludni, amikor Lexi betoppant a szobába...körülbelül éjfél lehetett....
- Hát te hol voltál eddig? - kérdezte Daniella
- Öhm...tudod...nagyon jó srácok vannak errefelé...- válaszolt Lexi.
- De neked van barátod.
- Na és akkor? Kalandozni mindig lehet.
- Hát, te tudod…
- Jóvan, tudom is...na, most megyek lassacskán én is aludni, szal pá.
- Szia.

Daniella újból megállapította magában, hogy Lexi nem éppen a hűség mintaképe. De ezt eddig is tudta. Végülis, már különösebben nem foglalkozott vele.
Alexánakk teljesen már gondolatok jártak a fejében... hogy kezdi megkedvelni Daniellát, mert nem is olyan hülye... attól még, rocker. De, ekkor eszébe jutott valami más: az, hogy milyen jól smárol egyik-másik srác itt, ebben a kollégiumban. Majd, eszébe jutott Gábor is.... neki majd úgyis kimagyarázza magát, ha egyáltalán megtudja....de ez nem biztos...
Még járt az agya egy ideig, aztán ő is elaludt.

Aztán másnap lett mindenki felkelt, összepakolt, mivel vissza lehetett menni a saját kollégiumukba. Lexiék is szépen összecsomagoltak, és átcipekedtek a saját helyükre.
Mikor odaértek Daniellát egy üzenet várta, Lexit pedig Gábor. Lexi szíve megdobbant és megmondta a barátjának, hogy nemsokára lejön hozzá. Így is tett:
- Szia! Nagyon hiányoztál...
- Te is nekem, Lexi...
- Akkor jó.. :)
- És mizujs veled?
- Semmi, tegnap egy másik kollégiumban voltunk, és összeismerkedtem srácokkal és.... - itt elharapta a szavakat Lexi.
- És?
- És semmi....
- Biztos? Mert szerintem még mondtál volna valamit.
- Neeem... vagyis... –úgy érezte Gábornak nem bír hazudni- de...csak nem akarom elmondani.
- Hát, jólvan... nem muszáj, de gondolom miért nem akarsz róla beszélni...
- Na, miért?
- Te se mondod el, én se...nem haragszok rád, de gondolom mi volt. Gondolkozz kicsit. Most megyek...

Aztán Gábor adott két puszit a lány arcára (!), majd elment. Lexi, pedig gondolkozott....miért? Ő maximálisan szereti Gábort...vagy mégse? De, tudja, hogy szereti...csak...néha elkalandozik. Nem ő...vagyis, néha ő is. De mi van ha Gábor nem így reagált volna? Mi lett volna, ha megharagszik rá? Úgy érezte, szerencséje volt, és neki van a legjobb barátja. Majd elhatározta, ilyet megpróbál tényleg nem csinálni soha többet. Nem bírná ki, ha elveszítené Gábort.

Ekkor Daniella kilépett a kollégium ajtaján és észrevette, hogy Lexi áll egymagában és gondolkozik... vagyis, nagyon úgy nézett ki, mint aki gondolkozik...
- Szia Lexi. Hát te mit csinálsz? Hol van Gábor?
- Szia. Itt volt és elment. Nekem meg jár az agyam...
- Értem, na én most megyek...

Mert Daniella eldöntötte, h elsétál megint ugyanazon az úton a Múzeum felé, ahol összefutott anno a srácokkal...hátha... vagy nem is akar találkozni velük. Az miért van, hogy egyre csak az a helyes popper srác jár a fejében? Mintha mindenütt őt látná. Múltkor ráköszönt egy vadidegnre. Nem ez nem lehet szerelem!
„No chance, no way
I won’t say it, no, no
You swoon, you sigh, why deny it, uh-oh!
It’s too clicha
I won’t say I’m in love”

Csak ment és gondolkozott. Elért addig a bizonyos padig, de nem volt ott senki. Így leült egy kicsit és gondolta, vár...
Kb. 5 perc múlva látta, hogy közeledik hozzá valaki...egy srác, és leül mellé. De nem sajna nem a helyes pop-fiú! Szóval a srác leült mellé, és elkezdett kotorászni a zsebeiben. Közben Daniella végigmérte: sötét haj, zöld szemek, fekete farmer, Limp Bizkites póló, bőrkabát, kék foltos bakancs... nem is néz ki olyan rosszul...
Aztán a srác abbahagyta a keresgélést a zsebében és elővett egy doboz cigit, már épp rágyújtott volna, mikor odaszól Rebekához:
- Nem zavar, ha telefüstölöm magam meg téged is?
- Nem zavar. Nem akarsz adni egyet?
- De...ha kérsz...
Így mindketten elkezdtek hódolni káros szenvedélyüknek és közben elkezdtek beszélgetni...
- Téged hogy hívnak? - kérdezte a srác.
- Daniella
- Szép név. Én Béca vagyok.
- Aha. És voltál te mostanában a Múzeumban? - kérdezte Daniella
- Persze... mikor?
- Olyan két napja.
- Persze... szinte mindennap ott vagyok.
- Jó, akkor téged láttalak.
- Az jó...
És tovább beszélgettek... egyszer csak Bécának mennie kellett, de otthagyott egy tel.számot... mint barát. És Daniella is úgy érezte, ő is szintén csak barát. Hisz a szíve már csak azért a popper srácért doboghat:
„No chance, no way
I won’t say it, no, no
Give up, give in
Check the grin you’re in love
This scene won’t play
I won’t say I’m in love”

Ezután Daniella nem tudta, mit csináljon...menjen vissza koliba? Minek? Nem... sétálni nem volt kedve... szóval úgy döntött, megint elmegy a Múzeum felé. Úgyis kéne már vennie valami jó öngyújtót magának, mivel a régi majdnem teljesen üres volt.
Be is ért a Múzeumba, köszönt Fecó bá’-nak, aztán kérte tőle az öngyújtóválasztékot.
Fecó bá’ nem szívesen, de odaadta neki. Nem azért mert nem szerette Daniellát...hanem mert a káros szenvedélyeit nem szerette.
Daniella végignézte a kínálatot, majd megállapodott egy Westlife feliratú mellett. Most már nem lehetett tagadni. Ez biza szerelem volt, mégpedig a javából!!!
Ezután kért inni magának egy kis tonikot, aztán elment az asztalok felé. Nézte, hátha van valami ismerős errefelé, de nem látott hirtelen senkit sem. Így hát csak ült, gondolkozott és hallgatta a zenét. Ez így ment pár percig, aztán hirtelen egy váratlan látogató jelent meg a Múzeumban.

Az osztályfőnöke volt. Elég furán nézett rá mindenki és ő odament rögtön Daniellához:
- Szia! Te neked a szobatársad Alexa?
- Igen. Miért?
- Mert valami baj történt vele...bent fekszik a szobájában, sír és nem hajlandó beszélni velünk. - Jóban vagy vele?
- Fogjuk rá.
- Akkor jó... talán rád hallgat… gyere velem.
Daniella gyorsan összeszedte a cuccát, majd kiment. Közben megérdeklődte, hogy találtak rá.
- Tudjuk az ismertebb stílusok szerinti szórakozóhelyeket. És, általában akiről könnyű eldönteni, vajon hova járhat, először ott keressük.
- Értem.
- Akkor jó, de most gyere.
Daniella felsietett a szobájába, Lexi még mindig sírt, és ahogy meglátta az ofőt majdnem ordítani kezdett, hogy mit keres itt. Aztán csak ketten maradtak a szobában. Daniella próbált vele beszélni, de neki se árult el semmit se. Egy ideig… aztán körülbelül fél óra múlva magától elkezdte mesélni mi baja. Daniella érdeklődéssel hallgatta, és eléggé megdöbbent, és a végén már sajnálta Alexát.

Szóval Daniella csak ült és várta Lexi hátha megnyugszik... már épp kiment volna újból a szobából, amikor Lexi megszólalt:
- Ne menj ki... figyelj egy kicsit…
Daniella visszafordult és újra leült az ágyára.
- Hát... neked inkább elmondom mi volt, mint az ofőnek... az egész úgy kezdődött, hogy csak álltam a koli előtt és gondolkoztam mindenen. Aztán odajött három nagy paraszt gyerek és elkezdtek cukkolni. Meg tudod, beszóltak minden cicás megjegyzést...aztán kitalálták, elvisznek hárman… én úgyis egyedül vagyok. Erre elkezdtem sikoltozni, meg ordibálni Gábor nevét. Hátha még a közelben van...hát, a közelben volt. De amikor a srácok észrevették, hogy jönne oda hozzám, elkezdtek mindenhol még jobban taperolni, meg egyik meg is próbált lekapni, ez nem jött neki össze. Aztán megunták és elmentek....Gábor meg nem tudta, mi van. Már előtte mondta, hogy nem nagyon bír megbízni bennem, mert valamit nem mondtam el neki… és... most látta ezt is. Hirtelen vagy felhúzta magát vagy nemtom, de azt mondta, hogy mivel ilyen barátnője van, akit úgyis mindenki taperol, nem is tudja miért van barátnője. Nem mondott mást, csak elment - fejezte be még félig szipogva a történetet Lexi.
- Huh, hát ez nagyon rossz - értett vele egyet Daniella.
- Pont ez az. És én meg szerelmes vagyok Gáborba, nem bírnám elveszíteni... az élet meg kegyetlen és nem engedi, hogy boldogok legyünk...és...
- Ne folytasd... értem miről beszélsz, ismerem a helyzetet- mondta olyan együttérzéssel, ahogy csak akkor beszélünk, ha tényleg értjük. És Daniella értette: a popper srác miatt. - De akkor most miért bőgtél ennyire... vagyis történt még ezután valami?
- Igen... vagyis nem... történt, de nem olyan lényeges... kaptam Gábortól üzenetet: "Nem nagyon akarom, h mostanában találkozzunk...majd hívj kb.1 hét múlva!" Ezen borultam ki teljesen.
- Értem... kivételesen meg kell, hogy mondjam, sajnállak...
- Kösz.

Még egy kicsit beszélgetett a két lány, és úgy tűnt...lassan, nagyon lassan megkedvelték egymást...rájöttek, mindkettőjüknek van szíve, és ha különböznek is, mégis hasonlítanak.
Aztán... este lett és a két csaj elővette a könyveit és neki kezdett tanulni... gimiben ez már csak így volt szokás. Eddig nem nagyon volt lényeges az iskola, de lassan mindenkinek bele kellett rázódnia komolyan a tanulásba.
Egyébként még azt hiszem, arról nem volt szó, hogy Lexi és Daniella nem voltak osztálytársak, csak évfolyamtársak. Így eddig a tanulás és minden egyéb ezzel kapcsolatos dolog szóba se került és úgy érezték, ezután sem fog. Mindkét lány írta amit kellett írnia, bár Daniella inkább csak rajzolgatott a könyvébe, minthogy tanult volna. Sokkal jobban szeretett különböző mintákat firkálni, mint olvasni a leckét.
Aztán egyszer csak kopogtak az ajtón, Lexi megijedt, hátha megint az ofője az, így Daniella ment ajtót nyitni.

De nem az ofő volt az, hanem Lexi egyik osztálytársa. Daniella látta már néhányszor, ahogy Lexival mászkált...csodálta is, hogy szobatársa ilyen csajjal barátkozik, mert a lány nagyon is deszkás volt. Combközépig leérő piros póló, deszkás nadrág, deszkás csuka, testtáska a vállán átvetve. Ahogy a lány - később kiderült, Meli- meglátta Daniellát rögtön elfintorodott a lány cuccain, majd nyelt egy nagyot és megszólalt:
- Csá, én Melinda, vagyis inkább Meli vagyok. És a kis ribihez jöttem, szóval rocker spiné, tűnj innen.
Daniella már meg se lepődött a bunkóságán a lánynak, de azért visszaszólt:
- Figyelj, itt én lakom, te meg ne parancsolgass. Ha Lexit keresed, aki mellesleg nem ribi, csak annak látszik, szólj neki normálisan!
- Hát, jó, akkor dráága rocker-nagyfőnök, hívd ide plíz a Lexikát - mondta gúnyosan Meli.
Lexi ekkor már odaért az ajtóhoz, mert nem volt kedve tovább hallgatni az élcelődést.
- Szia Meli! Mit akarsz? - kérdezett vissza a "kis ribi".
- Á, semmi különöset, csak a házikat megkérdezni.
- Ja, jó. - könnyebbült meg Lexi.
Elmondta Melinek, majd becsapta a lány orra előtt az ajtót. Daniella furcsállta is, hogy ha jóban vannak, Lexi miért ellenséges a lánnyal, de egyelőre nem kérdezett rá.

Így visszaültek tanulni (Daniella pontosabban könyvet firkálni), majd úgy fél óra múlva, mikor Daniella már nem tudott milyen ruhát tervezni a könyvébe, megszólalt:
- Csaj, honnan ismered te ezt a bunkót? És miért vagy vele ellenséges?
- Hát, tudod, osztálytársam...és az ellenségesség, pedig azért van, mert elég sötét csaj.
- Azt látom...nagyobb a sötétség az agyában, mint az én körmöm színe.
Közben Daniella hozzákezdett egy szoknya rajzolásához, miközben Lexi folytatta:
- Azért nem...csak sötét ügyei vannak. Buli, pasik, cigi, drog, ja és azt kifelejtettem, h dílerkedik is...ezért ijedtem meg, hogy miért jött ide...
- És ennek mi köze hozzád? - lepődött meg Daniella
- Hááát... - kezdett bele Lexi- csak annyi, hogy nem vagyok túl érintetlen ezen a téren.
- Drogoztál már? - kérdezett vissza meglepve Daniella.
- Na, azt azért nem. Csak... még a nyáron, a buli kedvéért egyszer kicsit becsiccsentve kipróbáltam egy picikét a füvet...de nem tetszett.
- De ennek mi köze Melihez?
- Ja, csak annyi, hogy ő adta akkor... meg is értette, hogy nekem ez nem kell… de, azt felajánlottam, mivel akkor nem tudtam neki fizetni érte, kicsit segítek az eladásban.

- Te nem vagy teljesen komplett!
- Nehogy már te is elkezdd! - csattant fel Lexi.
- Oké, oké...de ezután mi a fene lett?
- Áh, semmi...szépen ledolgoztam az akkori fű árát és ennyi. Ja, meg ma, miután annyira kiborultam, eszembe jutott, talán ez jobb hangulatra derítene mégis.
- És ezért jött ide Meli? - kérdezte Daniella.
- Nem... mert végül mégis rájöttem, hogy ez nem kell nekem. Felhívtam még egyszer, hogy ne jöjjön. És mégis idejött...ezért féltem. És ennyi a story.
- Oké, értem. Nem semmi csaj vagy te. De jól tetted, hogy mégse kértél végül.
- Honnan tudod te ezt ilyen jól? Talán már próbáltad?
- Nem. És soha, de soha nem is fogom. - szólt szinte kiáltva Daniella
- Értem… jóvanna... de miért?
- Ez hosszú történet. Tudod, az egésznek ott a vége, hogy itt vagyok a koliba. Mert én ebben a városban lakom. Elvileg nem lehetnék kolis. De mégis az vagyok, a szüleim miatt. Mert anyám nagyon beteg, nem tud rólam gondoskodni, apám meg sajnos beszámíthatatlan. Általában éjfél körült ér mindig haza, ha egyáltalán hazaér. Bűzlik akkor mindig a piától. De ezt már meg is szoktam. De egyszer elvette anyám gyógyszereit, bevette őket, egy másik alkalommal meg valahonnan szerzett drogot és nekem kellett végignéznem, mi történt vele. Szörnyű volt. Azóta pedig sikeresen rászokott és megvonták tőle a felügyeletemet. És ekkor határoztam el, hogy soha nem nyúlok droghoz. Mert én tudom, milyen emberi roncsot tud csinálni valakiből gyakorlatilag egy egyszerű tű vagy egy maréknyi por.
- Huh, nem semmi. És ezért nagyon nem irigyellek.
- Én se magamat, hidd el.

Eltelt pár nap és egyszer csak Alexánakk eszébe jutott, hogy meg kéne csinálniuk a pályázatot is. Így suli után elment a vezetőségre és el is kérte a mindenkinek járó nagy kartonlapot. Felment a szobába, Daniellát szerencsére ott találta, és elmondta mi jutott eszébe.
- Rendben, kezdjünk neki - egyezett bele Daniella.
- Jó, de hogy kezdjük. Addig ok, hogy írjunk kettőnkről, közös meg egyéni dolgokról, de hogy nézzen ki?
- Hát, szerintem kéne mindkettőnkről egy-egy kép.
- És azt most honnan szerzünk? - kérdezte Lexi.
- Hát, vannak a városban ilyen automata fotógépek, ott kéne csinálni, mert mostani kép kéne.
- Ok, ez jó ötlet. Akkor én átöltözöm és mehetünk.
Lexi átöltözött: nagyon világoskék farmer csípőgatya, pink és fekete csíkos Mayo Chix hosszú ujjú felső, Keyo-s hosszú kabát na meg a farmer válltáskája. Daniella már meg se lepődött szobatársán. Ő különösebben nem öltözött ki. Felvett egy fekete hosszú ujjút, rá egy vörös topot, na meg kihúzta a szemét feketével. Elvégre is, nem egész alakos kép lesz róluk.


Aztán szépen lassan eltervezték mindketten, hogy készítik el a saját részüket. Egyik oldal Lexié, másik Danielláé, felülre nevek, középre egymás mellé a két kép. (persze Lexi eszébe jutott, hogy ha ezt a cica csajok meglátják.)
Leírták a kedvenceiket, Lexi ragaszkodott hozzá, hogy két egymástól elütő színnel írják. Így az ő kedvencei világoskékkel voltak, a Danielláé lilás-bordóval.
Miután elkészültek, megnézték közelről, messziről, sőt, még a véletlenül odatévedő ofőknek is megmutatták. Mert, szó, ami szó, tényleg nagyon jól sikerült.

Ezután már csak le kellett adni, és várni az eredményre.
A kihirdetés, pedig két nap múlva volt.
Szóval, két nap múlva (ami nagyon gyorsan eltelt) az összes kolis este az ebédlőben tolongott. (mivel ez volt a legnagyobb hely) Két hatalmas táblára fel voltak erősítve a pályázatok, de annyira azért messze voltak, hogy a szöveget ne lehessen rajtuk látni, csak azt, hogy néznek ki. Ezt az intézkedést a kolivezető találta ki, nehogy valaki visszaéljen mások adataival, vagy épp a kedvencei miatt cikizze.
Aztán körülbelül tíz perc múlva megérkeztek a tanárok és egy harmadik, letakart táblát hoztak, amin valószínűleg szintén pár kimaradt "kedvenc-tábla" volt. Lexi nagyon nézegette, hogy hol van az övék, de nem látta a két nagy táblán. Vagyis valószínűleg a letakart alatt volt. Egyszer csak megszólalt a kolivezető:
- Most következik az eredményhirdetés! A két nagy táblán azok a pályázatok vannak, amik nem értek el helyezést. A letakart tábla alatt van az első három helyezett!
Ezt hatalmas taps fogadta.
- És a helyezettek pedig: - folytatta a vezető- harmadik lett a 62-es szoba, vagyis Szűts Melinda és Kiss Brigitta. Nyereményük fejenként 10-10000 forint.
Hatalmas taps újból és Daniella észrevette, hogy ez a Melinda azonos a neki beszólogató Melivel.
- Második lett: Tóth Daniella és Takács Alexa a 13as szoba lakói. Nyereményük fejenként 20-20000forint, tetszőlegesen elkölthetően.
Ezt is hatalmas taps követte, és Lexi el is indult átvenni a nyereményüket, közben a hangulat már a tetőfokon volt.
- És az első: Várik Mirella és Németi Barbara a 27es szobából. Nyereményük 30-30000forint fejenként.
A győztes lányok szintén elindultak átvenni a nyereményt, mikor Daniellának feltűnt valami: az egyik csaj a fő-cica, a mellette haladó, pedig mindennek nézett ki, csak nem cicababának. Szóval ugyanaz lehetett a szobatársi viszony köztük, mint közte és Lexi közt régebben.
Ezután vissza kellett menni mindenkinek a szobájába és lehetett készülődni az aznap esti bulira, ahol természetesen nem csak lányok voltak.

Ők azonban nem tudtak maradéktalanul örülni. Egyszeriben csalódottság kerítette hatalmába őket. Hiszen annyit dolgoztak vele!
- Csaj, hiábavaló volt minden áldozatunk – konstatálta Alexa könnyes szemmel.
- Lexi, fel a fejjel! A 20000 Ft is pénz a mai világban! Ki a fillért nem becsüli, a forintot nem érdemli, tudod! – próbálta vigasztalni Daniella, akitől ez elég szokatlan volt, hiszen azelőtt egy zűrös lelkivilágú rokker volt, aki mást sem akart, csak meghalni. Viszont ez a srác teljesen megváltoztoztatta hozzáállását az élethez.
- Igazad van. Lárifári, ebből az összegből is megvehetem magamnak a legújabb Christina Aguilera koncert DVD-t.
És akkor Daniella valami váratlant mondott:
- Ha mész, majd szólj nekem is!
Alexa szemei elkerekedtek:
- Micsodaaaaaaaa????????!!!!!!!!!
- Jól hallottad. Tudod, van egy srááác…
- Alexa úgy érezte, hogy nekik még rengeteg mindent meg kell beszélniük. El is indultak a Westend City Centerbe, hogy bevásároljanak, kibeszéljék a pasikat, fitness menüt egyenek a Mekiben…hogy barátnők legyenek…
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
Visszaidézzék egy fázós alkonyon.

Az álmot meg nem álmodni úgysem tudod,
Az érzést elhallgattatni úgysem tudod.
Ujjaid közt a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el.
VÉGE