Vannak tükrök, amelyek... (Második rész)

Ma reggel arra ébredtem, hogy fázok, aztán kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy a folyosón fekszek. Te jó ég, ennyire berúgtam volna? Eddig mindig elvánszorogtam az ágyamig... Emlékszem, hogy kiengedtem a haverokat, de aztán semmi. De tényleg. Zéró. Azt hiszem tegnap volt életem legnagyobb ivászata, és mivel kijöttem a gyakorlatból, hát igen, elképzelhető hogy elvágódtam aztán nem volt erőm felkelni. De akkor is furcsa. Másnaposan elvonszoltam magam a fürdőbe, és egy jóízű rókázás után nem láttam olyan siralmasnak az állapotom. Még szerencse hogy vasárnap van. Rettenetesen éreztem magam. Mennyi lehet az idő? Fél tizenegy, huh, elvileg tíz órát aludtam, mégis úgy érzem, mintha negyvennyolcat virrasztottam volna.


Valami reggeli, az kellene, mert a gyomrom ki akar ugrani a számon keresztül. Kimentem tehát a hűtőhöz a konyhába, útközben elhaladtam az új ajándékom előtt és szemügyre vettem.
Olyan másnapos vagyok, hogy nem tett rám különösebb hatást a látványa, de azért nem örülök neki valami nagyon, azt hiszem. Igazából jól néz ki. Nem sok olyan embert ismerek, akinek ilyen díszes tükör lenne a birtokában. Az obszidiánt nagyon nehéz faragni, a kristályüveget ugyan nem ismerem, de a nevéből sejteni lehet, hogy könnyen törik.
Megnéztem benne az ábrázatomat, hát, szörnyen néztem ki. Kétszer olyan szarul, mint amilyennek éreztem magam. A napi rutin folytatásaként megeresztettem egy barátságos biztató mosolyt magamnak, de bár ne tettem volna. Mintha egy maláriás vigyorogna lázrohamában. Biztosan beteg leszek, plusz tényleg ennem kéne már valamit, én meg még mindig a vigyorgó arcomat bámulom. Irány a konyha. Ma valami könnyű kell. Szó sem lehet kolbászról, tojásról vagy sült sonkáról akár. Csokis pehely és tej, ez az, amivel a háborgó gyomrom is egyetért. Aztán vissza aludni, de ezúttal vetett ágyban, takaró alatt, egy bögre rumos teával, ilyenkor egy pici alkohol csodákra képes.


Felkeltem, de még mindig rosszul érzem magam, úgy látszik, tényleg beteg leszek, csudálatos, holnap hétfő, addigra össze kellene szednem magam. Bevettem pár C-vitamin tablettát, abból sose elég ilyenkor, és pihenek egész nap. Késő délutánra viszketni kezdtem, ez különös, de volt már ilyen régebben is. Gyógyszerek mellékhatása. Csak éppen a C-vitaminon kívül nem vettem be semmit. Filmeket nézegetek, ám gyakran eszembe jut a tükör, kint a folyosón. Magam is csodálkozom rajta, persze, az újdonság varázsa, de hogy pont ez a ronda tükör váltja ki belőlem? Vacsorára nem ettem semmit, a gyomrom még mindig vacakol, nem is baj hogy böjtölök egy kicsit, nem fog meglátszani rajtam.


Éjfélkor arra ébredek, hogy viszket az egész testem. Mivel a fél napot átaludtam, ezért nem vagyok álmos, úgyhogy nem tudok visszaaludni. Arra gondoltam, hogy iszok egy pohár forró kakaót. Kimásztam az ágyból és elindultam, hogy végrehajtsam a kakaó-tervet. Megálltam a tükör előtt, megnéztem magam, cseppet sem nézek ki jobban. Aztán szemeim az alakokat kezdték vizslatni. Valami furcsa érzésem támadt, nem tudom mitől, de határozottan így érzem. Egészen közel hajoltam a tükörhöz, és mindegyik rémet és angyalt megnéztem tüzetesen, néhányat meg is simogattam, bámulatos, hogy milyen aprólékosan vannak kidolgozva. A felületük olyan sima, hogy ha megtörölném őket egy ronggyal, biztos fényesebb lenne. Kerítettem is egy rongyot és tisztogatni kezdtem szépen tüzetesen mindegyiket. Alig végeztem az első angyallal, mikor észrevettem valami kékes színű koszt a bal szemén, gondoltam ledörzsölöm, de a kékes folt egyre világosabb, kékebb és nagyobb lett, míg végül az egész szem kéken csillogott. Gyorsan suvickolni kezdtem a másikat is, amíg abból is kék ragyogás áradt. Atyaég, hisz ez valami drágakő!! Lázasan törölni kezdtem a többi alakot is, és minden angyalnak kéken csillogó szemük lett. Áttértem az ördögökre, ugyanez történt, csak nekik, borzasztóan eredeti és bámulatos módon, vörös szemük volt.


Hohó! Hát ez tutira nem egy átlag cucc apám, ki tudja, talán egy egész vagyont érhet. Kíváncsi lennék milyen köveket használtak hozzá, átlagember létemre azt mondanám, hogy rubint és zafír, de hát ezerféle kő van, egy születésnapomra kaptam egy könyvet a drágakövekről, szóval szerintem valami más lesz ez, már csak azért is, nehogy igazam legyen.
Holnap elviszem valami… de álljunk csak meg… ez dög nehéz, kerítenem kell valakit, na tehát holnap el kéne vinni valami ékszerészhez. Megvan! Egyszerűen taxit hívok, majd a sofőrt ráveszem, hogy segítsen. Semleges, és ismeretlen ember kell, nehogy a haverok azt higgyék beparáztam a tükörtől, és el akarom sózni. Bár megemlíthetném a drágaköveket, de minek? Lehet nem is drágakövek, csak én hiszem azt. Holnap kiderül. Megyek is, és visszafekszek, csak még egy kicsit nézegetem magam, hogy milyen jó nézek ki. A lakáj végre ezúttal rendesen vasalta ki a díszruhámat, és a sújtások is helyén vannak, meg a rojtok a vállamon, de a kalapom, az bizony vadonatúj, attól a zsidó kalaposmestertől rendeltem, amelyiket De Chaverley gróf ajánlott a múltkori banketten, tényleg jó ez a zsidó, csak egy kicsit drága… Apropó drága, Evelyn is elkészülhetne már igazán, hisz a kocsis már befogott, annyira útálok késni, de itt jön már, hófehéren és gyönyörűen mint mindig, holtsápadtan és hideg bőrrel, oly nemes mint a csiszolt márvány…


Arra eszmélek, hogy reggel van, és magamat bámulom a tükörben. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, mégis olyan kipihenten érzem magam. Zuhanyzás közben érdekes kiütéseket vettem észre magamon, biztosan ezektől viszkettem tegnap este. Na de hiszen ma hétfő van, dolgoznom kéne, de azt hiszem, beteget jelentek, ami végülis teljesen igaz, és különben is, évek óta nem volt ilyen. Azután hívok egy taxit, és el az ékszerészhez, kíváncsi leszek, mit mond majd.

Az ékszerész szerint az angyalok szeme két drágakőből áll, a belseje kék türkiz, a külső réteg pedig egy gyenge minőségű zafír az üveges csillogás miatt, az ördögök szeme egyetlen kőből van, aminek a neve heliotrop, magyar nevén vérkő vagy napkő. Az ékszerész, elmondása szerint, a két kezén meg tudja számolni, hányszor találkozott napkővel életében, és egyszerre ilyen sokat ő is csak fényképen látott. Ebben valami titok lesz, én érzem, ez valami misztikus izé, ennek utána kell járnom. Hazamentem a taxival és a tükörrel, visszatettük a helyére, taxisnak borravaló, aztán pedig irány a könyvtár. Életemben nem hallottam még a heliotropról, itt az ideje, megismerkedjünk.

Azt hiszem, nagyjából kinőttem ebből a fosok a tükörtől szindrómából, de ma olyat olvastam hogy a húgy is megfagyott bennem. Olvasmányaim szerint a napkő (vagy vérkő, tökmindegy) a legkisebb fényhatásra is olyan erővel tükrözi vissza a fényt, hogy ragyogni látszik, innen van tehát az izzó hatás, mintha direkt arra teremtődött volna, hogy holmi obszidiánördökögnek legyen mit berakni szemnek. Ez önmagában nem érdekes, viszont az igen, hogy a középkorban az alkimisták mindenféle ördöggel cimboráló garabonciás varázslatok egyik alapanyagának használták, ördögidézéshez, ördögmittoménmihez, szóval kapcsolatteremtés a Sátánnal. Na szép, mondhatom, vérfagyasztó történeteket olvastam megkínzott szűzleány vérébe kevert porrá őrölt napkővel rajzolt misztikus varázskörökről, elátkozott napkőről, amelynek fénye megfakul, ha nem érintkezik csecsemők húsával és vérével minden holdfordulókor, és még sorolhatnám. Ha az ásványoknak lenne emberi tulajdonságuk, úgy a heliotrop egy gonosz kő.


A viszketés egyre rosszabbodik. Holnap orvoshoz megyek.


Folyt. köv.