Vámpírok bálja - 8. rész: Nem én tettem...

Botrány a békés kisváros kórházában! Ismeretlen tettesek eltulajdonítják a vérkészletet! Mi lesz így a sürgős betegekkel? Bezár az intézmény? Részletekért lapozzon a 3.oldalra! - dobta le az újság friss példányát a fiatal orvos egy kis asztalra. Nagyot sóhajtott:
- Miért? Miért pont itt történik ez? Olyan jól indult minden...
- Doktor úr… Ha szabad megjegyeznem... - óvatoskodott a nővér - én már elmondtam a véleményem a furcsa, új betegeinkről…
- Nem elég a bajunk, még maga is jön a gyerekmeséivel Rosa! Pedig egy értelmes, felnőtt nőnek gondoltam önt! Menjen... nézze meg, hogy halad a rendőrség...
- De kérem... - hápogott kissé sértődötten a nő.
- Menjen már! - csapott tehetetlen dühében az asztalra a férfi. - Egyedül akarok maradni... Nézni egy kicsit a csillagokat.. És kérem reggelig már ne is zavarjon!
- Igenis... - hátrált ki Rosa.
Végre csend borult a vizsgálóra. Amint elhalkultak a nővér léptei, a fiatal doktor felállt és duplán ráfordította a zárat, hogy senki se tudja zavarni...

- Ma rendes betegekként kell viselkednünk - lépett be Nicholas. - Körülnéztem és még minden hely tele van rendőrökkel.. Túl kockázatos lenne...
- Semmi baj.. Egy napot igazán kibírunk vér nélkül.. - nézett vágytól izzó szemmel Helena a fiúra.
- De én éhes vagyok.. - nézett lapos hasára Natasha.
- Te kis telhetetlen! - paskolta meg az orrát Matthew. - Nyugalom, holnapra kitalálunk valamit, és te dupla adagot kapsz! - vigyorgott, majd megcsókolta sértődött szerelmét.
- Na Matt, ideje mennünk! - kelt fel az idősebb fiú az ágyról. - Múltkor is elég furcsán nézett a banya, mikor itt talált minket..
- Máris? Még ne menjetek... - kapaszkodott a szőke vámpírlány a fiú karjába.
- Reggel találkozunk drága - azzal elcsattantak az utolsó jóéjt- csókok és mindenki lefeküdt a saját ágyába.
- Olyan furcsa, hogy most nappal is aktívnak kell lennünk.. - motyogta a húg. - Lassan kezdem megszokni az éjszakai alvást..
- Akkor aludj.. - mormolta nővére. - És álmodban se csinálj bajt!
- Én sosem csinálok bajt.. - vigyorgott Natasha. - Csak néha... mikor Matthew is velem van... - sóhajtott boldogan, majd lehunyta szemeit és elaludt.

Reggel hatalmas sürgés-forgásra ébredtek.
- Mi történt? - kérdezte álmosan Natasha. - Hagyjatok aludni.. - azzal fejére húzta a takarót, kizárva a külvilágot.
- Én azért megnézem mi ez az égszakadás... - mikor Helena kiért a folyosóra, a hullaszállítók épp egy testet cipeltek kifelé.
- Gyilkosság? Vagy csak meghalt az egyik beteg? - morfondírozott.
Ekkor az egyik helységből szívettépő sírás hangzott fel.
- Nem… Az nem lehet, hogy a doktor úr... Ilyen fiatalon.. - borult földre Rosa.
Az idősebb vámpírlány belesett a résnyire nyitvahagyott ajtón. Szörnyű látvány volt.. Mindenhol vér és dulakodások nyomai... Az ablak pedig tárva- nyitva..
- Kérem asszonyom, nyugodjon meg... - csitította a nővért egy egyenruhás rendőr. - Mikor ért ide?
- Reggel.. Este a doktor úr elküldött, hogy nézzem meg hogy áll a nyomozás.. Mikor reggel hoztam a szokásos kávéját, láttam, hogy belülről be van zárva az ajtó. Hiába kiabáltam, nem nyitotta ki... Kezdtem megijedni.. Gyorsan kinyittattam egy dolgozóval a vizsgálót és… és… megláttam… - sikoltott fel újra, mikor felidézte magában a látványt.
Ebben a percben egy másik egyenruhás személy érkezett.
- Nos? Van valami hír? - kérdezte a másik aki a sokkos állapotban lévő asszonyt nyugtatgatta.
- A halál pontos időpontját még nem tudták megmondani.. Annyi bizonyos, hogy a doktorral egy apró szúrt seb végzett a nyakán.. Gyanús, de olyan mint a harapás..
- Harapás? - kerekedett el társa szeme.
- Tudtam én! Tudtam! A vámpírok.. - sikoltott fel ismét a nő.
- Azt hiszem, Rosa sokkot kapott.. Vigyük el innen és adjunk neki nyugtatót! - vezették ki a még mindig ordítozó nővért.
- Azok a dögök! De majd ellátom én a bajukat! - kalimpált.
- Szegény nő.. Beleőrült a széttépett test látványába.. - sóhajtottak a rendőrök.

- Az nem lehet, hogy.. - suttogta halkan a ledöbbent vámpír.
- Helena! Mi történt? - futott oda hozzá a két fiú. - A húgod csak annyit tudott mondani, hogy elmentél körülnézni.
- Meghalt a fiatal doktor.. Állítólag nyaki harapás okozta a halálát..
- De… nyakon… csak... - hűlt el Matthew.
- Igen... csak a vámpírok ölnek.. - fejezte be a mondatot Nicholas. - De ki tehetett ilyet? Mi egész éjjel aludtunk..
- Én... Nem is tudom… Utálom magam, hogy ezt gondolom.. De egyedül ki nincs itt velünk? - suttogta alig hallhatóan Helena.
- Natasha? Na ne.. Ilyenre azért még ő sem lenne képes… Ismerem annyira.. - tiltakozott a fiatalabb fiú..
- De még mondta is, hogy biztosan finom a doki vére... - jelentette ki Nicholas. - Emlékezz csak vissza!
- De azt nem mondta komolyan... Én hiszek benne, hogy nem ő tette!

- Mit csináltam már megint? - robbant közéjük ekkor a fiatal lány. A nagy vitában nem hallották meg mankóinak kopogását. - Bocsi mindenkitől, de úgy aludtam mintha egy kiadósat vacsoráztam volna tegnap.. Pedig egy falatot sem ettem.. Vicces igaz? Mi van, miért nem nevet senki? - kérdezte idegesen.
- Valaki eltette láb alól a doktort - közölte hidegen az idősebb fiú. - És négyünk közül tegnap te voltál a legéhesebb.
- De… ez.... Mondd meg nekik nővérem! Mondd meg, hogy ki sem mozdultam a szobából! - szinte már üvöltött. - Kérlek!
- Sajnálom hugi... Minden ellened szól... - sóhajtott a megszólított.
- De… én semmiről nem tudok.. Esküszöm! - a lányt már a sírás kerülgette.
- Én tudom Natasha! - állt mellé ekkor Matthew. Szorosan a karjába zárta és hagyta, hogy a vállán sírjon. - Én melletted állok!
- Matthew... Én tudom, hogy szereted... De hallgass a józan eszedre! - mennydörögte Nicholas.

Én mindig a szívemre hallgatok... Most sem lesz másképp. És tudom, hogy az én kicsim ártatlan! De amíg ezt ti nem látjátok be, addig nincs szükségünk rátok! - azzal gyors és határozott léptekkel, karjaiban szerelmével elindult a kijárat felé.
- Mégis hova akartok menni? - kiáltott utánuk Helena.
- Akárhol jobb, mint veletek! Ebben a felfordulásban úgysem veszik észre, hogy két beteg eltűnt! A soha viszont nem látásra! - azzal becsapták maguk mögött a kórház ajtaját.
- Most mi lesz? - simult oda társához a lány. - Mindenki külön utakon...