Vampire Heart - I. rész

Az egész egy jó barátnőm születésnapi összejövetelén kezdődött. 1685-t írunk, április első szombatja. Jót táncoltunk Benedicttel, aki már régóta tetszett nekem. Ezt ős is tudta, csak egészen mostanáig nem nagyon érdekelte. Most viszont...Épp azon gondolkodtam, át kéne menni a másik szobába üdítőért, meg megnézni, hogy mi van a többiekkel. Mondtam is Bennek, beleegyezett, csak kérte, hogy még ezt a számot táncoljuk végig, olyan jól táncolok. Imádom, amikor így dícsérnek! Legyezik az egómat. Olyan jól esett, akkor még nem gondoltam volna...

Valami oltári nagy dördülést hallottunk kintről. Azonnal kisiettünk, hogy megnézzük mi az. Hosszú, barna hajam az arcomba lógott, és tiszta por volt... Az ajtó fölötti ablakot kirobbanva találtuk. Még nem oszlott el a robbanástól/robbantástól keletkezett köd, így csupán egy sötét, lebegő alakot láttunk, bár nem mintha ez önmagában nem lenne elég! Mindenki halálra rémült, ugyanakkor kíváncsiak is voltunk, ki, illetve mi lehet az. Inkább ki. Ugyanis azt lassacskán ki lehetett venni, hogy valami emberféle lehetett. Hosszú, fekete köpenyben volt. Váll fölé érő, fényes, fekete tincsei belelógtak frissen borotvált, vagy talán arcszőrzet által soha nem érintett arcába. Szinte fehér szemeiben hatalmas düh és irigység volt érezhető eziránt a boldog társaság iránt. Pupillája teljesen összeszűkült. Efölött a gyűlölködő szempár fölött hajszálvékony, fekete szemöldök pihent. Leszállt a por és téglamaradványok borította padlóra. Köpenyéből kibontakozott, és láthatóvá vált, mennyire sovány. Fehér inge fölött szürke mellényt viselt, feszes nadrágot térdéig felhajtva, alatta fényesre suvickolt, fekete bőrcsizma. Köpenye, mint valami palást, lobogva követte őt. Úgy éreztem, felém, pedig én álltam talán leghátul. Szemei kárörvendően néztek, mikor látta az enyéimben; megértettem, miről van szó. De volt a pillantásában valami más is. Valami sejtelmes. Mintha örülne…de nem annak, hogy meghalok.