Útmutató a Tisztavérűekhez

Nyugodt nyári nap volt, talán két héttel a nyári szünet vége és ezzel együtt az iskola kezdés előtt. Pontosan nem tudom mennyi idő is volt hátra még belőle, mert mindig sikerül elveszítenem az időérzékem ebben a pár hónapban, melyet szünidőnek kapunk. Bár mindig is problémáim voltak az időérzékeléssel. Nemegyszer késtem már el az iskolából azt hajtogatva, hogy: "Hova sietsz, még van fél órád!", pedig igazából akkor már fél órát kihagytam az első órából, ami általában kémia.
És ugyebár ebből az következik, hogy nem igazán kedvel a kémiatanárunk, Mr. Frensby. De szerencsére ez az érzés kölcsönös. Egészen hetedikes korom óta pikkel rám a kedves tanár úr, kit leginkább egy medvéhez tudnék leginkább hasonlítani.
De visszatérve eredeti témánkhoz: nyugodt nyári nap volt, igaz, hogy a hőguta kerülgette családom tagjait. Nekem az ilyen hőmérséklet változásokkal nem voltak túlságosan nagy problémáim. Télen nyáron el tudtam lenni egy szál pulcsiba, mégse fáztam vagy volt melegem soha. Bár a családom pont az ellenkezője ennek. Már a plusz öt fokban halálra akarnak fagyni, míg a plusz húszban meg akarnak sülni. Nem értem őket...
Apropó család. Ejtsünk meg tagjairól pár szót. A rangidős a családban nem más, mint apám. Jellemezném ha tudnám őt jellemezni, de tekintve azt, hogy félévente két hét erejéig látom - az év többi részébe "dolgozik", de ha engem kérdeztek, csak csajozik -, így nem igazán tudom. A kinézetéről pár szót viszont meg tudok ejteni: magas, vörösesbarna hajú, és seszínű szemei vannak. Ezek az alapvető dolgok amikről fel lehet ismerni. Az arca kortalan, magam sem tudnám megítélni mégis hány éves. Ezenkívül egy olyan test járul kinézetéhez amit egy body builder is megirigyelne. Na jó, annyira azért nem. De az is biztos, hogy van rajta pár kiló izom... Mondhatni, hogy elég jóképű férfi. De mivel én is ennek a nemnek a tagja vagyok, én ezt csak onnan tudom, hogy ha elmegyek vele akárhova is, van egy nő egyed minimum aki megadja neki a telefonszámát. Fura egy férfi, az is biztos...
Ezenkívül a nevelőanyámmal élek. És én nem azért, amiért a mostani világ legtöbb gyereke. Nem, az én szüleim nem elváltak - bár örülnék neki ha inkább így lenne. Azért élek nevelőanyámmal, mert az édesanyám belehalt a szülésbe. Ahogy ismerem a történetet az is kész csoda volt, hogy én túléltem. Kiskoromban nem igazán érdekelt, ha az anyukámról beszéltek, de ahogy egyre öregedtem egyre érzékenyebben érintett a téma. Nem egy "kurva anyád" beszólás vezetett ahhoz, hogy bunyókba keveredjek... De ezt inkább majd később részletezném.
Szóval nevelőanyámmal való kapcsolatom soha nem volt túl fényes. Ő maga a megtestesült törődés, annyi benne az anyai ösztön, hogy egy kisebb falunyi emberbe nem jut annyi. Na és én ezt borzalmasan utálom benne. Nem tudta soha se felfogni, hogy önállóságra van szükségem és hiába nevel ő engem immáron 16 éve, én soha nem fogok rá anyámként nézni. De azért még erőlködik... teljesen mindegy hányszor küldöm el melegebb éghajlatra, ő akkor is vissza fog jönni, hogy megpróbáljon a fiacskájával beszélgetni. Kinézetileg semmi különös nincs benne. Közepes magasságú, kissé telt idomokkal rendelkező, barna hosszú hajú, húszas évei végét taposó nő. Bár néha azokkal a kék szemeivel olyan, mintha a fejembe látna... Borzasztóan irritáló, főleg ha tudod, hogy rosszat tettél...
Magamon kívül még egyetlen ember él a családomba, aki nem más, mint a húgom, Julie. Elég öntörvényű egy lány, leginkább a ribanc az a jelző amivel jellemezni tudnám. És még nem is a vér szerinti, csak a féltestvérem. Igen. Amint apám hozzáment a nevelőanyámhoz, az élet megajándékozott ezzel a csodával, akit Julie-nak hívnak. Csak egy púp a hátamon, de szerencsére ő nem erőlteti a közös programokat. Nem is örülnék neki, ha erőltetné őket... Ő pontosan olyan embertípus amit utálok, mind nőben, mind férfiban. A legfőbb elve a "Cserélgessünk hetente... sőt naponta partnert hátha elkapunk egy kiadós kis HIV vagy talán AIDS fertőzést!". Bár nem vagyok tisztába húgom nemi életével, azon se lepődnék meg ha 14 éves kora ellenére nem lenne már szűz. Hát igen... Egyébként nem mondanám őt egy csúnya lánynak. Hosszú haja a szőke és a barna között ingadozik, a szemszín kékeszöld. A korához képest úgy hiszem igen fejlett egy lány, de nem igazán tudom, hogy hogy néznek ki a korabeli lányok... Kár, hogy elrontja az egész arcát azzal a rahedli sminkkel amit magára ken. De végül is ő tudja, én meg nem szólok bele. Nem az én lányom.
Itt véget is vetnék eme rövid ismertetőnek. Szóval meleg volt, nyugi volt, mindenkit a hőguta kerülgetett, míg én a házunk kertjében ültem szokásomhoz híven egy kapucnis pulóverben. Az a pulóver lassan öt, vagy talán hat éve velem van, de a mai napig nem értem, hogy miért jó rám még mindig. Jó, a széle azért kicsit ki van nyúlva, de ez leszámítható.
Néma csendben figyeltem az utcánkat. Az utcánkról tudni kellett, hogy rajtunk kívül minden lakos nyugdíjas volt. Ezzel csak az volt az egyetlen bökkenő, hogy előbb tudott a szomszéd a saját családomban történetekről, mint én. És nekem elhiheted, hogy volt ebből már jó pár kellemetlenség... Uh...
Végignéztem a kertvárosi tájon, de elnyugtáztam magamban, hogy itt soha semmi nem változik. A szembe szomszéd palatetős garázsán ugyanúgy napoznak a macskák, a jobb szomszéd ugyan úgy figyel a felém néző ablakán keresztül, míg a bal szomszéd apró mopszja még mindig ugat rám. És ekkor rádöbbentem, hogy a jobb szomszéd azért figyel engem mindig, mert a bal szomszéd mopszja megugat. Hát jól van. Clara né'-nek sincs jobb dolga, mint egy tizenéves srác figyelése. A kis kukkoló...
De vettem a lapot. Felkeltem a házunk előtti zöld gyepről és visszaindultam a kikövezett úton, elhaladva a "Ne lépj a fűre!" tábla mellett. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt és felkészültem a nevelőanyám letámadó kérdésére.
- Hol voltál, Pete?!
És igen. Nem is kellett sokat várnom. Amint lenyomtam a kilincset és beléptem az ajtón már egyből hallottam az ismerősen csengő kérdést, a jól ismert hangfrekvencián. Nem feleltem neki - lebecézett és tudja, hogy utálom ha becéznek. Ezért nem is válaszolok neki -, de mikor becsuktam az ajtót, újból meghallottam a hangot.
- Már megint balhéba keveredtél, mi?! - szólt a következő kérdés is nekem címezve, de ekkor már nevelőanyám barna hajzuhatagát is megláttam. Szemben állt velem az előszoba végében lévő tükör előtt. Nem is tudom milyen tekintettel méregetett... Olyan aggódás, harag és talán egy csöppnyi kétségbeesés. Ezek után sem állt szándékomban válaszolni. Akárhányszor hazajövök, eljátsszuk ezt a beszélgetést.
Komolyan, mi az, hogy megint balhéba keveredtem?! Jó, igaz, hogy jöttem már haza úgy nem is egyszer, hogy monoklis volt a képem. Az arcomra sem csak úgy véletlenül került egy heg. De akkor is. Két hónapja nem verekedtem, pedig előtte napi rendszer volt az életembe. Jótékony hatással van rám a nyári szünet.
Lerúgtam magamról a cipőt és beléptem az előszobából jobbra nyíló ajtón. Ez az ajtó egy rövidebb folyosóra vezetett. Nem szerettem a háznak ezt a részét, de ennek a folyosónak a végén volt a lépcső amin keresztül a hálószobákhoz lehetett menni. És hogy miért nem szerettem? Egyszerű. Az egész helyiségnek mondható folyosó tömve volt fényképekkel. Fényképekkel, amiket mindig meg kellett néznem, még akkor is mikor elegem volt a családom tagjaiból. De ilyenkor is láttam a rám mosolygó alakjukat a falon. De mint említettem, kénytelen voltam átmenni a képekkel szegélyezett helyiségen.
- Peter James Maurhew, nézz rám ha hozzád beszélek!
Nevelőanyám hangja szólt ismét a hátam mögött. Teljes nevemen szólított, de én ezek közül, csak a Petert használtam. Megállítottam a lépcsőre fellépő lábam és féloldalasan visszafordultam felé.
- Nem keveredtem balhéba, Elena... - feleltem ránézve a nálam öt, esetleg tíz centivel alacsonyabb nőre. Elenának hívták. Elena Maurhew-nak, mert felvette apám nevét miután összeházasodtak. - És csak a ház előtt voltam. Kérdezd csak meg Clara nénit.
Ennyi volt az "anyámmal" való beszélgetésem. Menetirányba fordultam és felballagtam a lépcsőn. Már annak a felénél hallottam, ahogy húgom maximális hangerőn, csukott ajtón át hallgatja - avagy bömbölteti - kedvenc énekesének számait. Nem tudom, hogy most Justin Bieber, Justin Timberlake, vagy Justin Theroux... Vagyis úgy tudom az utóbbi nem is énekes. Pfuh... Hogy lehet azokra nyáladzani?
Reménykedtem benne, hogy a szobámba - mint a lakás legeldugottabb zugában - nem lehet hallani ezt a borzalmas zajt. Így hát gyorsan elhaladtam húgom szobája, a szüleim szobája és végül a fürdőszoba ajtaja előtt, és beléptem a saját kis magánlakhelyemre. Az ajtómon még mindig ott lógott az a "Belépni csak saját felelősségedre!" tábla, amit még 12 éves korom körül akasztottam fel egy kisebb szögre. Fuhu, hogy azon is mennyire ki volt akadva Elena...
Na de mikor beléptem a kis lyukba egyből közelebbi viszonyt létesítettem a szoba padlójával. Valamibe megbotlottam, ami egyébként nem volt olyan meglepő tekintve azt, hogy félévente "takarítok" csak ki. Most is könyvek, ruhák, tollak, papírok és üres chipses zacskók hevertek szanaszét a földön, de gondosan figyeltem arra, hogy az ajtó közelébe ne legyen semmi amibe orra lehet esni. Ezért sem tudtam miben estem most mégis pofára.
Összeszedtem a tagjaim és nagy nehezen felbirkóztam magam a padlóról. Visszanéztem miben buktam fel és dőltem el, mint egy keljfeljancsi. Meglepetésemre a padlón egy poros könyvkötet pihent A könyv nyitva volt és egy vörös, bojtos és becsomózódott könyvjelző pedig jelezte hol volt kitárva. Felvont szemöldökkel méregettem a számomra egyáltalán nem ismerős könyvkötetet, majd magamhoz vettem.
Becsuktam a könyvet és megforgattam a kezemben. Az eredetileg vörös bőrkötésű könyv, mostanra barna lett és foltokban esett le róla a borítás. Régi volt, az is biztos. Lapjai besárgultak az évek alatt, de ahogy újból kinyitottam tökéletesen olvasható volt minden betű benne. Ami csoda, mert minden egyes lap kézzel volt megírva vöröses árnyalatú tintával. Hát ez meg hogy került ide...?
Berúgtam az ajtóm és felkeltem a talajról. A könyvet elemezve ültem le az ágyam szélére és fél kézzel leporoltam a könyv elejét.
- Xaration Gomnoveir? - néztem le a szövegre, melyet a porolás láthatóvá tett. Az is biztos, hogy ezt a nyelvet még soha nem hallottam... És ez egy könyvcím lenne? Egy darabig még figyeltem ezt a címet. Valamikor aranyozottak lehettek a betűk, de mostanra már igen jól kikoptak és csak a vörös bőrbe való benyomódásuk miatt tudtam elolvasni. Folytattam a könyv borítólapjának leporolását, mire egy másik ilyen szöveg tűnt fel a vastag porréteg alól. "Útmutató a Tisztavérűekhez."

Folytatás lehet lesz, de csak akkor ha ti is szeretnétek. ouo"