Üres testem ölelheted

Mindenhol mindenkiben a szeretet kereste, hogy valaki szeresse már őt, igazán, a lényét. Nem viselkedett feltűnően, nem kacérkodott, csendes volt és olvasgatott.
Éppen a visszahúzódó természetével hívta fel magára a figyelmet. Míg mások a legújabb divatlapokat bújták addig ő a könyveit, hol krimiket, hol novellákat olvasott, hangulatától és bánatától függően. Voltak férfiak az életében, nem is kevesek, de nem hangoztatta őket, nem dicsekedett velük és nem itt ismerkedett, nem a munkahelyén. Tanárnő volt. Irodalom és nyelvtan tanár. Kollegái szerették, tisztelték a véleményét, különcnek tartották, de nem bolondnak.
Rendszeresen sportolt és művelődött, baráti köre nem volt ugyan nagy, de sok ember magunk körül nem jelent azt, hogy igaz barátok lennének. Színházba és moziba, könyvtárba járt.

Az előadás szünetében ismerkedett meg egy férfival. Tetszett neki a határozottsága, egyénisége. Előadás után, meghívta a férfi egy italra. A nő elfogadta. Tudta maximum, egy- két hónap, és a pasi tovább áll, mint mindig, ha megismerték, mennyire tud szeretni. Nem volt féltékeny, nem volt parancsolgató, csak szívvel-lélekkel szeretett, sokak számára ez volt ijesztő.
A férfi nem volt az a lerohanós, ajtóstul a házba típus, nem csókolta meg hetekig, csupán a kezét, búcsúzásként. Virágot hozott a megbeszélt találkára, vagy gyertyafényes vacsorával, esetleg egy jó előadás jegyeivel lepte meg a nőt. Ez imponált neki, és már eltelt néhány hét, mióta megismerkedtek. Azonban érezte még nem szerelmes, még nem.

Nem a testiség hiányzott, mert nem attól lesz az ember szerelmes, hanem belőle hiányzott valami, hogy kialakulhasson, hiába volt minden oly meseszerű, nem tudott kitárulkozni, átadni a legmélyebb érzéseit, várt valamire.
A valami napokkal később történt meg. Az iskolában kapott egy csomagot, saját kezűleg kellett átvennie. Nem nagydoboz, a kedvese neve díszelgett a feladónál. Kibontotta, meglepetésére könyvet csomagoltak kis kártyával. A kártyán ez állt: ”Szeretlek kis könyvmolyom”. Meghatottság és felismerés lett úrrá lelkén, ő is szereti, bízik benne és lelke társra lelt.
Egy estén, a megismerkedésük két hónapos fordulóján a férfi vacsorát szervezett. Romantikus volt, minden megvolt, ami kell, rózsa, gyertyák, lágy zene és a nő ki teljessé tette a képet. Tetszett a férfinak, a nő testének lágy vonala, visszafogottsága és finomsága.

Táncoltak. Lassú zene volt, alig lépkedtek, inkább élvezték egymás karjainak ölelését. Vágytak egymásra, perzselte őket a másik érintése. A férfi odahajolt, s ajkára tapasztotta száját, érezze ízét, magához szorította s felébredt benne a férfi. Elindult, amit egy csók indíthat csak el. Annyira vágyták egymás érintését, hogy egymáséi legyenek. Vetkőztetni kezdték a másikat, nem lassan, de nem is sietve, kiélvezték a látvány is közben. A férfi végigsiklott a bársonyos bőrön, mellek dombján, apró völgyén és lejjebb ment. Megérintette a forró, lángoló puncit. A nő kéjesen felnyögött, jól csinálta a férfi, értette a dolgát, lassan nedvesítette nyelvével, majd széthúzta az ajkakat és megízlelte a legbensője ízét. Az élvezet határán járt, nem engedte a férfi, hogy bármit tegyen, ő akarta kényeztetni. Mikor a nő bejárta a gyönyörök útját, magáévá tette, eggyé vált vele. Csodálatos, emlékezetes fordulónapjuk volt.

Hónapok teltek el, még mindig kedvesen és udvariasan bánt vele. Meglepte kedvesét. Mire hazajött párja, néhány barátjukat meghívta és felolvasó estet rendezett. Tudta, hogy a nő szereti, kedveli az ilyen estéket, előadásokat.
Őszinte meglepetéssel és örömmel lepődött meg a dolgon és tudta, érezte, jól döntött szíve, mélyen szerelmes. Neki ez a társ egy életre kell. Ő az, ki megérti, szereti, elfogadja olyannak amilyen.
Összeházasodtak. Jól működött a dolog. Egy darabig.
A férj kezdett megváltozni. Olyan dolgokat tett szóvá, amit eddig soha. Az eddig együtt töltött színházi előadásokat néha egyedül látogatta. Moziba is egyedül ment. Hazament férjéhez, aki otthon várt rá. Nem érdekel a mozi, sem a színház mondogatta már. Néha földig rombolta a nő nem épp nagy önbizalmát, aki a könyveibe menekült. Mikor együtt mentek valahova minden jó volt, szerette férjét, nem akarta elhagyni. Elviselte. Minden hóbortját és gonoszságát. Hiába kérdezgette mi a baj, mit tegyen, hogy olyan legyen, mint rég. Nem volt válasz, nem elfogadható.

Magánórákat adott délutánonként. Így is ennyivel később ért haza, nem szeretett otthon lenni, nem akarta férje „hol voltál” -ját hallgatni. Tudta, hogy órákat ad, de féltékenykedni kezdett. Így ment ez hónapról hónapra.
A helyzet nem javult, rosszabbodott. Viselkedése miatt férjét kirúgták munkahelyéről. Inni kezdett, későn, részegen jött haza és kötözködött. Mikor esténként ágyba bújtak oda volt már a régi gyengédség, a test és lélek kényeztetése. Egyszerűen, finoman szólva magáévá tette, akarta vagy sem, nem hagyott választást. A legtöbb este ez volt a helyzet. Kérte az asszony, mikor józanabb állapotban volt, menjenek orvoshoz, oldják meg közösen a helyzetet, ellenkezett, ilyenkor elmondta minden bolondnak és ő volt a legbolondabb, mikor elvette, mikor egy szürke kis egér volt csak és az is marad. Szegény nő, ennyi elég volt. Lelke a porban hevert.

Az esték mentek tovább, azonban a legszörnyűbb csak most jött. A szokásos italos állapotban jött haza ura, de jobban kívánta ilyenkor, mint eddig. Ezen az estén azonban nemet mondott, és kiutasította ágyukból. A férj felbőszült, nem képes ellátni házastársi kötelességét, ráugrott, azonban, fürge volt és kipattant az ágyból. A konyhába menekült. Hiába, a mindenre, főleg testre éhes férfi nem ismert lehetetlent. Az asztalra döntötte, kapálózott, hadonászott, menekíteni próbálta törékeny testét. A most már állatot, annyira felbőszítette, hogy megütötte, a nő nyugton maradt, egyrészt a meglepetéstől, másrészt az erőtől. Tetszett férfinek a hatalma, hát ütött még egyet. Az ájulás határán volt, nem tudott már ellenkezni. Érezte, hallotta ruhájának szakadását, a kemény durva behatolást, és a fájdalmat, ahogy átszakította védekező szeméremajkait és hüvelyét. Néhány lökés csak, gondolta, addig gondolj másra, bíztatta magát. Úgy is volt, hamar befejezte, és ott hagyta az asztal alá csúszva, testileg lelkileg megtépázott feleségét. Nincs semmi baj, hamarosan újra a régi lesz, addig valahogy csak kibírom.

Szerette, a régi férjét szerette, és bármit elviselt, reménykedett, várt, üres testét adta oda esténként, hogy béke legyen; álomba sírta magát, reménykedéssel, hogy kitárhatja még kedvesének, szíve szerelmének a lelkét.