Udvarlás mesterfokon

Hosszú, barna haja állandóan bele-bele lógott az uzsonnájába, de ő csak azért sem kötötte kontyba.
”Az őseim is megküzdöttek az ételért, hát én sem leszek puhány!” - suhant át Blanka agyán.
Kipirult, csinos arcával, gyöngéd vonásaival és szűk farmerével minden férfi szemet magára vonzott. Egyet különösen.
Márk amint odanézett, testében a hormonok egy ezred másodperc alatt működésbe léptek. Megkordult a gyomra.
Aztán észrevette Blankát is, és reflexből elindult felé. Szerelem volt ez első látásra. Miközben közeledett, agya lázasan próbálta kitalálni, hogy mit is mondjon. Az idő egyre csak fogyott, a távolság egyre csökkent. Pár lépésre a szendvicstől teljesen eluralkodott rajta a pánik, de most már muszáj volt megszólítania a lányt, hiszen észrevette őt. Ezekután nem futamodhatott meg, mint egy gyáva nyúl.
- Helló! - köszönt neki mosolyogva. - Szabad ez a hely?
A lány kérdőn - és teli szájjal - felvonta a szemöldökét, majd körbe nézett. Egy gyors fejszámolás után megállapította, hogy még egy tucat üres pad van körülöttük. Végül ismét a fura idegenen állapodott meg a tekintete.
„ Ha neki ez a hely kell, hát nem állok a boldogsága útjába.” - gondolta és bólintott egyet.
- Köszönöm. - Márk tettetett nyugalommal lehuppant a lány mellé, kényelmesen hátradőlt és kinyújtotta lábait maga elé.
„Most mi legyen?” - futott át rajta a kétségbeesett gondolat. - „Eszik. Ilyenkor milyen dumával kell előállni? Nem tudok kérdezni tőle semmit, amíg be nem fejezte. Ha meg befejezte lehet feláll és el is megy! Nevettessem meg talán? Elvégre nevetni mindenki szeret. De akkor meg lehet, hogy kacagás közben félrenyel és megfullad. Holtan biztos nem szerezném meg a számát. Kezdjek el én is enni esetleg? Az meg totál hülyeség. Meg amúgy sincs nálam kaja. De kérhetnék tőle… Ej, de nehéz csajozni manapság. Minden szép lány, vagy foglalt már, vagy épp eszik! A fene vigye el! Akkor is tenni kell valamit, ha már leültem mellé! Majd lesz, ahogy lesz.” - és már nyitotta is a száját, hogy mondjon valamit, de hogy mit, arról lövése sem volt. Úgy érezte mindegy is végeredményben, majd csak jönnek a szavak maguktól. Az agya tehát beszélni akart, de a szája tátva maradt értelmes parancs nélkül, és csak a nyálat termelte. Így a két szerv félreértéséből történt, hogy Márk hirtelen félrenyelt és vadul köhögni kezdett.
A lány nem tudta mi lelte a kis padtársát, ezért ijedtében azonnal rávágott egy nőieset a fiú hátára.
- Köszönöm. - lihegte megkönnyebbülten Márk. - Pedig épp azon agyaltam, hogy te fogsz megfulladni.