Tündérzamat

Talán délibábnak gondoltalak? Talán... Talán azt hittem, hogy néhány hónapnyi gondoskodás és csendes lélekcsókok után köddé válhatsz? Talán... Talán nem mertem elhinni, talán még most sem merem. Talán azt gondolhatnánk mi emberek, hogy a lelkünkben lakozó szépségeket örök sötétségre kell kárhoztatnunk. Nem engedve senkinek, hogy belelásson, nem engedve át senkit a sötét kapukon túlra. A kapuknál megállítani minden oda igyekvőt.

- Állj! Mondd, hova?
- A lelkedig, te balga!
- Aztán mit akarsz ott?
- Csak szeretni Téged, feltételek nélkül, elfogadni olyannak amilyen vagy.

Nyiss kaput annak, ki a szíved felé igyekszik. Hiszen csak szeretni akar, nem akar kárt tenni benned, nem akar semmit veled. Egyszerűen csak élvezni a pillanatot és a gyönyört, mit melletted él át. Hiszel a csodákban? Én sem hittem...és nekem hiszel? Akkor hidd el, hogy léteznek. Léteznek még apró csodák. Megvillanó kedvesség egy mosolyban egy simogatásba rejtett gyengéd pillanat. A kedvesed csókjának vaníliás tündérzamata, ahogyan ajkaidra simul. Néhány pillanatig engedve élvezni az ízeket, engedve, hogy ajkaitok egymásba olvadjanak, játékosan táncoljanak a nyelvek, míg a levegő tart, amíg bele nem ájulsz az újabb vágyódásba... az újabb csókok után.
Kalandozni kezdenek a tekintetek, keresve egymás ölelését a pillantások, melyeknek csillogása a gyémántok vad táncát idézi eléd. A gyémántokét melyek hűvösek de méltóságteljesek. Úgy ziháltok, mintha a levegő nehezékként nyomulna rátok, akarva, hogy még inkább túlhevüljön a szív és a test érezve rabságát, kitörni vágyódjon, mozdulva a kezek önkéntelenül, beleszaladva és észre sem véve, hogy a másik bőrének puha tapintása rejtezik már az ujjbegyeken. Érinteni még...érinteni és ízlelni. Mindent a másikból, mit abban a pillanatban csak adni képes.
Suttogásba hagyni fulladni a vallomást „ Szeretlek.... szeretnélek... most... Téged."
Hiszel már a csodákban? Átélted már mindezt? Akkor te is hiszel, mint ahogyan én is... én is hiszek, mióta belezuhantam a leggyönyörűbb csodabarna szempárba. Azóta folyamatosan élem át ezt az álom ébrenlétet, és nem is akarok belőle kijönni.
Megleltem a múzsám...csókja tündérzamat...tündérzamat...és én mannaként kóstolom, míg ki nem apad, míg csak adni képes a számomra. Addig én is adok neki mindent mi a lelkem forrásából ered, mindent mi ott rejtezik, betűk és gondolatok által, megszületve és meghalva minden pillanatban.
Tudom most már te is hiszel a csodákban...Talán...