Tavasz

Vakító fény átszűrődött a lombok között. A víz a partot mosta. Messze volt már a hulló hó, mely beborította földet. Most már a fény hull a földre. Az emberek előjöttek a házaikból, hogy köszöntsék a tavaszt és élvezzék ezt a kellemes időt. A vakító hó már rég elolvadt a hóemberekkel és a hóvárakkal karöltve. A gyerek önfeledten futkároztak és kacagtak a rég nem látott tájon. A kamaszok ismét bandákba verődve üdvözölték a meleg évszakot. A felnőttek élvezték a napsütötte időt. Az öregek a teraszon üldögélve gyönyörködtek a szívüknek oly kedves látványon. A zöld falevelek néhol földre hulltak, de már nem bántották a szemet inkább csodálattal töltötték el, mintha az idilli kép egyik eleme lenne. Mintha a napfény és a tavasz az őszinte örömet is a földre hozta volna egy pillanatra. Ere alán ezt mondjuk csak egy pillanat? Hisz az oly kevés... pedig ez az örökkévalóság.
Egy pillanat az élet elkezdődik… egy pillanat és az élet befejeződik. Egy pillanat az egész élet, hát használjuk ki az őszinte pillanatokat, hisz oly kevés akad belőlük. Becsüljük meg a tavaszt, mely engedet nekünk egy ilyen pillanatot. A madarak énekének szárnyalása a lágy szélben, az épphogy megtanult járni gyerek igaz kacagása a szélben, a virágok illata a levegőben mosolyt csal arcodra. Egy pillanatra béke költözik a lelkedbe. A tavasz újra itt van, itt lesz és itt volt mindig benned.