Szilveszternek éjszakáján...

Ahogy vissza tudok emlékezni, eddig egy Szilveszterem sem sikerült normálisan. De ez lett a legkatasztrófálisabb (ha jól tudom, mindegyikre ezt mondtam).
Laza tévénézős, magányos - pezsgőzős estére számítottam. Nyugisan hátradőltem a fotelban, ölemben vegyesszendvics, ahogy szeretem (kenyér, nutella, saláta, sajt - tudom, kicsit undis, de nem én találtam ki!), kezemben a távkapcsoló, mögöttem a beszűrődő zaj. Egy óra után ilyenkor garantált alvás - lett volna. Csakhogy bezavarta egy - két dolog. Igazán csak pár apróság...

Veszett csöngetés ébresztett fel félálmomból. Az üres tányér a földre csúszott, számtalan morzsát szórva szét, a távkapcsolót görcsösen markoltam. Fejem oldalra billent, derékból kicsavarodva a karfának dőltem.
- Ki az? - ugrottam fel zavartan. Az ajtóban Ancsa állt, volt osztálytársam.
- Hellóka - köszönt vigyorogva és bepréselődött a szűk előszobába. - Mizújs? - bekukkantott a szobába. - Hol vannak a bulizók?
- Szevasz Ancsurka. Nincsenek bulizók - nagyot nyeltem. Ancsa nevetve ledobta a kabátját egy üres fogasra, aztán a konyhába tuszkolt. Mintha én lennék a vendég, saját lakásomban.
- Olyan nincs. Majd én gondoskodom róla, hogy ne legyél egyedül - elégedetten kacarászott, közben bort töltött magának.
- De én nem... - tiltakoztam erőtlenül. Kedveskedve megcsipkedte az arcomat, közben vidáman rázta a fejét.
- Ugyan, kedveském! - legyintett.
"-Jó pár pohárkával felhajthatott már" - gondoltam fintorogva. Közben előkapta a mobilját és egy számot tárcsázott.

- Szervusz, Bius drága. ... Jól sejtem, hogy otthon unatkozol? ... Akkor pont rám van szükséged. ... Bizony, bizony. Tudok egy jó helyet, ahol remek parti készül. Mindjárt mondom a címet figyelj.... - elképedve hallgattam. Tudtam, hogy lehetetlen lenne megállítani. Így csak egyet tehettem: készíteni valami kaját és elővenni némi italt. Meg pár Cd - t. szóval, amit úgy elvárnak... - Ja, és szólj még pár embernek! Na, csáó!
Potty. Puff. Bumm. Pofára esés...
- Akkor, asszem, én készítek valami ehetőt - mondtam tétován.
- Jó, csak szaporán. Én lefutok, mindjárt jövök... - válaszolta vigyorogva és egy perc múlva itt sem volt. Hatalmas sóhajjal nekivágtam, hogy teljesen kiürítsem a hűtőt...

Ami végül bekövetkezett, sokkal rosszabb volt, mint amit vártam. Ancsa egy tucat vadidegen embert vonszolt fel az utcáról. Ehhez még társult az ismeretlen Bianka és a barátai. A bútorok öt percen belül elhagyták eredeti helyüket. A lejátszóból hatalmas hangerővel szólt valami zene, nem emlékszem rá pontosan, hogy mi. Poharak álltak mindenhol, üresen, itallal tele - melyik hogyan. Mindenütt bulizó zajos emberek. Időnként kezembe nyomtak egy ragacsos talpú poharat, vagy egy félig megrágott szendvicset. Ancsa néha elkapott, berángatott a nappali közepére és a zene ritmusára rángatott. A fejem a szokásosnál is gyorsabban megfájdult.

Fülemre szorított kezekkel, összegörnyedve, félvakon kibotorkáltam az előszobába. Ott sem akadt egy talpalatnyi hely. Még a fürdőszoba is foglalt volt: egy sápadt lány próbálta rendbehozni magát. Végül nem maradt már, csak a WC.
- El innen, nagyon gyorsan... - fújtattam. - Nem... Mégsem menekülhetek a saját lakásomból... - ingattam a fejemet és fáradtan lerogytam a WC - re.
Hát, így. Mikor az éjfél elérkezett és mindenki boldogan ünnepelte az új esztendőt, én ültem a WC - ben, és csendesen meditáltam azon, hogy miért szép a magányos szilveszterezés. És boldogan gondoltam a pezsgőre, amit elrejtettem egy titkos kis zugban, amit csak én ismerek. És ami hűségesen vár rám, hogy megigyam. Aztán a fogadalmi kártyámra gondoltam, amit meg kell semmisítenem, lehetőleg még az Újév küszöbén, hogy aztán újat írhassak...

Nagyjából hajnali négy lehetett, mikor végre előmerészkedhettem. Addigra a lakás teljesen kiürült. Vagyis, majdnem teljesen. A fotelben Ancs aludt, kezében üres pezsgőspohár, ölében egy sjatos szendvics maradéka. A fürdőkádban ott üldögélt az ismeretlen lány, igencsak zöld arccal és karikás szemekkel. Adtam neki egy fejfájás - csillapítót, aztán halkan a konyhába lopóztam. Elővettem a pezsőgmet. Vagyis csak elővettem volna... A konyhaasztalon ott állt az üveg, alján egy kevés maradt az italból. Fogtam egy tisztának látszó poharat, beleöntöttem és megittam.
- Boldog Újévet! - mondtam fintorogva. Előszedtem a fogadalmi kártyát és bedobtam oda, ahol a szelektív hulladékokat gyűjtöm. Régi mániám, de rend a lelke mindennek. Aztán álmos arccal megragadtam a seprűt és nekiláttam a takarításnak.
Egyben biztos voltam: jövőre felutazom Pestre, a lakást lakat alá zárom és az Újévet házon kívül töltöm.
B.U.É.K!