Szex-kalandok a kémia tanárnő körül 2.

Nem emlékszem, hogy keveredtem a szobámba, felemás érzések között aludtam el. Éjjel többször felébredtem, lelkiismeret-furdalás gyötört. Gabi is a vágyaimban szerepelt, de a Dáviddal történteket sem tudtam szőnyeg alá söpörni. Ha eszembe jutott mit tettünk, újra felhevült a testem, felidéztem minden egyes pillanatot. Ekkor mér tudtam, hogy ezt következmények nélkül nem fogom megúszni. Túlléptünk egy ponton, amikortól már úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem lehet. A dolgot csak másnap írtam le a naplómba, annyira nehezen emésztettem meg. Pedig a fürdőben nagyon hamar odaadtam magam Dávidnak, de azt hiszem, nem is lehetett másképpen.
Teltek a napok, a szobámba húzódtam Tomi barátja elöl, talán ő sem tudta mi legyen, és hogyan tovább, mert nem kopogtatott az ajtómon. Ezt díjaztam, mert semmivel sem lettem okosabb.
Gabival ugyanúgy álltam, kívántam rettenetesen.
Péntek délután történt, hogy amikor lementem a konyhába Dávid elkapta a karomat, a szemeiben izgatottság ült. Nem akartam jelenetet rendezni, a testvérem pillantásából pedig azonnal levágtam, hogy rég tud kettőnkről.
- Beszélni szeretnék veled, remélem, van öt perced. – Megdöbbentem, amiért akkora hatással van rám Dávid illata. Hogy a gyomrom remegésbe fog, és hogy mennyire lehengerel a fiú azzal is, hogy létezik.
Ráadásul a fürdőszobai emlékek nemhogy megrohantak, hanem egyenesen rám ültek, ütöttek-vágtak, nem hagytak józanságot.
- Tanulnom kell, de akkor mondjad. - préseltem ki végre.
A srác félrehúzott, ki a folyosóra, hogy kettesben lehessünk. A szívem eléggé dobogott, próbáltam nem annyira remegni, mint egy tökéletes gyümölcszselé. Alig mertem ránézni is a helyes vonásaira, nemhogy a szemébe. A fogason lévő kabátokat, mi egyebet figyeltem, a cipőtartóban sorakozó lábbeleiket, a bordűr futását a falon.
- Készülődnöd kell, jön Gabi!
- Mi van? - kérdeztem elhalóan. Éreztem, amint arcomból kifut a vér, ahogy sápadok és gyengülök.
- Beszéltünk a tanárnőddel. Tomi és én. Előbb telefonon, majd személyesen is. – Alig kaptam levegőt. - Azt mondta, ma hétre jönni tud korrepetálni, az óráért pedig pénzt nem fogad el, úgy hogy megegyezni sem tudtunk vele. Tényleg nagyon helyes nő.
- De Dávid! Én erre nem vagyok felkészülve.
- Ugyan - simogatta meg az arcomat. - Hiszen most is tüzelsz. - Ezzel lenyúlt lábaim közé, tenyerét a forró puncimra szorította. Elnyílt a szám, azonnal nagyon megkívántam, vágyni kezdtem sokkal többre. Akkor vettem észre, hogy még helyesebbnek látom, mint bármikor. Elkezdte nyomogatni a nagy tenyerét ritmikusan, én pedig egészen halkan felsóhajtottam. Kissé ráhelyeztem a súlyomat felsőtestének dőlve.
- Figyelj – csókolt a nyakam hajlatába - ma összejöhetsz a Gabival. Látod? Betartottam az ígéretemet.
- Hát be, de...
- No, para. Viszont utána még egyszer szeretnék veled lenni. Ha összejössz Gabival, legyen ez a jutalmam.
- Oké. - szakadt ki belőlem, magamba fojtva kétségeimet.
Azt hittem majd megcsókol, ráhajol a számra, de semmi ilyesmi nem történt. Egyszerűen ellépett tőlem, én pedig nem értettem semmit, csak rettenetesen fáztam nélküle, és megalázva éreztem magam. Pedig ő is felizgult kellőképpen, merev falloszát végig éreztem, a szemeiben a vágyat is láttam bőven megcsillanni. Mégis türtőztette magát.

Kicsit leblokkoltam, félóráig csak le-fel, sétáltam a szobámban. Aztán amint hat óra lett, mint az őrült kezdtem rendet tenni, letusolni, és várakozni.
Fehér csipke alsót vettem fel melltartó nélkül, szolid smink emelte ki arcomat, egyszerű farmer, egy csinosabb pamut felső lett az öltözetem. Abban az idegállapotban több nem telt tőlem. Ó, pedig mennyire tudtam volna készülődni, ha nem vagyok annyira stresszes…

- Nagyon lakályos kis fészek - nézett körül nálunk Gabi. Bekukkantva a folyosóról a konyhába, végignézve a fenyő lépcsőn, ami az emeleti, galériás hálószobák felé vezetett. Alig hittem el, hogy nálunk van ténylegesen, hogy otthonom falai között járkál, és a személyes szférámat ismeri meg.
Bemutattam a szüleimet, anyuék egyik lábukról a másikra álltak. Kicsit zavarba jöttek ők is. Következett a kávékínálás, és az üdítő-apró pogácsa projekt. Félóra múltán végre kettesben maradtam Gabival a szobámban.
- Klassz kis szobád van…- mosolyogta. - Fogjunk is hozzá a tanuláshoz.
Izgultam, remegett a kezem, egymás mellé húztunk két széket, Gabi pedig példákkal mutatta be a feladatokat. Mindenre figyeltem, csak arra nem, amit mond. Először elképzeltem milyennek látja a fehér szőrmeszőnyeget, az ágyamat, könyveimet a polcon, majd pedig őt figyeltem, beittam a látványát.
- Valami baj van? – kérdezte, amikor nem tudtam válaszolni a kérdésre, mivel, hogy nem is hallottam. A kecses nyakát nézegettem éppen, képzeletben rátapadt a szám, nyelvemet húzogattam rajta, kóstolva ízét.
- Nem tanárnő…
- Fáradtnak tűnsz. Akkor fejezzük be mára. És a jövő héten ugyanekkor megpróbálok beugrani
- Ne haragudjon - szipogtam. Kezdett belőlem az összesűrűsödött drukk kitörni. Sajnos eleredtek a könnyeim, a szám széle megremegett.
Gabi megdöbbent.
Zsebkendőt kaptam tőle, gerincem vonalára simogatást.
- Nekem nyugodtan bármit elmondhatsz. Mint nő, a nőnek. Gabikám, tudok segíteni valamiben?
- Neeem - ekkorra már úgy bömböltem, mintha ötéves lennék.
- Nyugodj meg, minden probléma orvosolható. Ha gondolod, eljöhetsz hozzám esténként, ne izgulj a kémia miatt. Menni fog, nem vagy te buta lány.

Egész este nem aludtam. Keseregtem, Tomiék hiába kérdezősködtek, elhajtottam őket.
- Legközelebb összejön - mondogatta Dávid, de nem sokáig, mert magamra csaptam a szobaajtót, és senkit nem akartam látni. Leégettem magam alaposan Gabi előtt, nem is tudtam, hová tettem az eszemet, amikor egy tanárnőre akartam hajtani.