Szeretlek

Vidám forgatag kellős közepén ismerkedtem meg Vele. Bájos volt szőke, kék szemű és karcsú akár a jegenye, s így szólt:
- Kislány, szabad egy táncra?
Alig tudtam kimondani: -Igen.
A zenekar keringőbe kezdett, s minket elsodort az áradó tömeg. A szeme égő tűzként csillogott, s amikor tekintete nevetett tudtam, éreztem, hogy első perctől belém szeretett. Az est úgy telt akár egy álom, s búcsúzáskor a fiú úgy szólt a lányhoz:
- Imádom.

Egy esztendő telt, mely elszállt, mint egy múló pillanat. Mi ketten boldogok voltunk, s kaptuk egymástól a forró csókokat. Azt hiszem boldogok voltunk és szerettük egymást nagyon, míg a tragédia meg nem történt. Egy fülledt nyári napon a munkából hazafelé indultam és a szürke aszfalton megpillantottam valakit, aki Velem szemben jött az utcán. Inteni akartam, hisz már régen intett, de akkor észrevettem valakit, s nem emeltem fel a kezem. Kezét egy idegen lány szorította, milyen nagy fájdalom volt ez nekem. Éreztem, hogy könnyek borítják mind a két szemem.
- Hát így szeretsz Engem? Ezt tetted Velem? De inkább meghalok, hisz mit ér az életem?

A kanyarban feltűnt egy fekete jaguár, mint egy veszedelem. Én váratlanul az úttestre léptem, többire nem emlékszem. Mikor magamhoz tértem hatalmas tömeg állt körülöttem, csak Őt nem láttam sehol, kit legjobban szerettem. Akkor vettem észre, hogy mellettem egy test hever. Igen Ő volt a hős, a bátor, aki a testével védelmezett, alig volt már benne élet. Félig eszméletlen volt, de megszólalt.
- Kislány, meg kell mondanom az a lány a nővérem volt.
Nem tudta senki, hogy Ő a halállal vív csatát. Győztesnek a halál bizonyult. A fiú ajkán egy vércsepp jelent meg, s Ő gyengülő kezével megszorította a kezem, s utolsó mondatot suttogott nekem:
- Gondolj akármit. Én akkor is szerettelek!
Mondj azonnal egy keserű imát, örökös gyász az életem, mert volt egy fiú ki ezzel a mondattal halt meg:
- KISLÁNY, ÉN SZERETTELEK!