Szép halál

B. Albert meghalt. Csak úgy egyszerűen. Nem perget le élete filmje és kívülről sem látta magát. Agyában sárgán egy mennyország felirat villogott, de miután tűzijátékként bevilágította a sötét égboltot, atomjai a roncstemető Dunába hulltak. Augusztus huszadika ezzel véget is ért. Mi várt rá? A nagy büdös semmi várt rá! Illetve még az se. Van ez így...

Alapjába véve szerencsésnek is mondható. Szénné süthették volna villamosszékben, a gázkamra vagy az injekció se épp az a kellemes megoldás. Húszezer elítélt vett részt az országos sorsolásban. Hiszen ki ne szeretne ilyen ritka nagy esemény részese lenni?Beülni egy űrkorszaki csodába,majd szikrázó ejakuláció révén felröppeni a magasba, és mielőtt átszakítaná a gravitációt legyűrő emberfia a város fölé kifeszült bakacsint átlényegül feloldhatatlan színorgiává,amely örökre megmarad ép tudatra ébredt gyermekek emlékezetében,hogy azok majd továbbadják unokáiknak,újra szemük előtt leperegve frissen és élőn,olyan régen volt mégis mintha ma lett volna állapotban a porosnak hitt archívum.
Szép és szórakoztató halál. Kell ennél több?
Főleg akkor, ha figyelembe vesszük milyen súlyos bűnt követett el B. Albert. Nagy meredt pénisszel ábrázolta Mohamedet karikatúrájában, aki szemet vet egy lenge öltözetű lányra mit sem törődve a másik, csadorba bújtatott, sejtetős erotikus látványra. Ami egyben az igazi szépség is. Mi lenne más?

Másnap B. Albert felesége dolgozni ment. Megkérdezték, hogy van. Jól volt. Még viccet is mesét. Alapjába véve említésre sem méltó eset, mert manapság mindenki boldog és mosolygós. A pirulagyártóknak meg annyi pénzük van, mint a szemét. És ma már senki se mondja, hogy nem mosolygós nép a magyar.