Szenvedélyes szenvedés

A szobában sötétség honolt, csak az utcai lámpák fényei szűrődtek be. A lakásban már mindenki aludt. Csend... és mégis hatalmas zsibongás töltötte be a teret. Az esőcseppek halkan kopogtak a párkányon. Az autók és buszok hangosan búgtak az úton, és ez egészen jól kivehetően felhallatszott a harmadik emeleti kis szobába. A szél hirtelen feltámadt, és a fa ágait erősen az ablakhoz csapta. A lány összerezzent csendes magányában. Pedig nincs egyedül a szobában. Barátja ott fekszik mellette és dühös rá. Vagy már alszik? Hangosan szuszog és teljesen mozdulatlan. A beszűrődő fényben a lány arca tisztán látszik. Ha a fiú ébren van, biztosan látja, ahogy a szeme megcsillan a fényben. A lány próbált hangtalanul lélegezni... Most hirtelen valami éles, forró bizsergést érzett a szíve legmélyén. Eszébe jutott az a mondat, amit aznap a fiú mondott neki a vonaton:
"Jobb vagyok nálad..." Tényleg így lenne? Jobb nála? De miben? Miben lehetne jobb nála? Mi az? Elmélkedését megzavarta a fiú forgolódása. Ásított is. Ezek szerint mégiscsak alszik? Vagy csak úgy tesz...? Lehet, hogy kihasználja az arcára boruló sötétséget, és a lány arcát kémleli?... Most hirtelen a lány eszébe jutott egy másik bántó gondolat:
"Meglátszik, hogy még gyerek vagy..."
Ezt egyik este a lánynál mondta, a fürdőszobában, amikor barátnője törülközött.

A fiú először gyönyörködött benne. Végig csodálta a testét. Elidőzött a lány frissen mosott hajáról a vállára hulló vízcseppeken, melyek finoman gurultak le karján és mellén. A lány gyermetegen nézett rá, kissé bágyadtan a forró fürdő után. Megállt a törölközésben és megkérdezte kedvesét:
"Miért nézel így?" A fiú nem válaszolt, csak kipirult arccal és csillogó szemekkel elmosolyodott. A lány ettől annyira zavarba jött, hogy butuskán mosolyogni kezdett és egyik lábáról a másikra. A víz fodrozódni kezdett, ami nagyon tetszett a pancsoló lánynak. Ettől úgy nézett ki mint egy kisgyerek az első strandján. Örült a víznek. A fiú erre a jelenetre tette azt a sértő megjegyzést.
"Gyerek..." Hiszen csak tizenöt éves, miért ne lehetne gyerek? Ezt a fiú jól tudja, és mégis hajlandó volt vele egy igen komoly kapcsolatba kezdeni. Most mégis szemére hányja fiatalságát, mintha ő tehetne a koráról. Így a sötétségbe burkolózva, elvonultan a világ minden gondja elől, és csak a sajátjára koncentrálva sokkal fájóbbnak érezte a lelke mélyéből felbukkanó emlékképeket. Egyáltalán, most miért is nem szólnak egymáshoz? Hát persze... A fiú le akart vele feküdni, de amikor a lány vonakodni kezdett a felsője levetésénél, a fiú ideges lett, megsértődött. Azt mondta:
"Miért kell ezt mindig eljátszani...?"
A lány egyből hátat fordított a fiúnak, majd akkor fordult felé, amikor már azt hitte, párja elaludt. Azóta fekszik itt a sötétben és gondolkodik. Most hirtelen a meleg, bizsergő érzés helyét egy hideg, zsibbasztó fájdalom vette át a végtagjaiban. Barátja megmozdult mellette.