Szentendre, eső, és ő...és semmi csók?

Ez egy nagyon de nagyon aranyos story, talán a végét csak azok érthetik akik szerelmesek...

Szép nap volt, pár felhő takarta a napot és mi az osztállyal kirándulni indultunk. Rég tetszett egy srác,nevét nem emliteném, azt gondoltam , mivel tök jóó barátok voltunk és sok közös témánk volt, hogy talán ez a kirándulás hoz valamit az életbe, éreztem.
Kata néni intett, hogy indulunk.Már a busz megállóban elmondta, hogyha megérkezünk, akkor csoportokra oszlunk.Még aközben is őt bámultam, igy nem figyeltem kik lesznek a társaim.De ők azért oda jöttek figyelmeztetni.aztán megérkeztünk, minden gyönyörű volt,csiviteltek a madarak és a szél az arcomat simogatta. Egy óvatlan puillanatra ő is engem nézett, aztán ugy tett, mintha a mögöttem álló Kata nénit figyelné.Későb a csajokkal a társaimmal elindultunk... Megáltunk a játszótéren 1 kicsit dumálni aztán elmentek valahova, mint később kiderült meg akartak tréfálni azzal h eltűnnek. Én meg 1 órát vártam, és vártam... és vártam...már nem csak a szél fújt, eleredt az eső az arcomon 1 könycseppel együtt folyt le az eső.Mégmindig rá gondoltam!Aztán csacsogásra lettem figyelmes az 1ik domb felől... a másik haveromék csapata volt, aholis ott volt 1 haragosom is. Megkértem , hogy segitsenek megtalálni a csajokat, de a kis szemét nem hogy segitett volna...8 méteres dombon álltunk...és ő lelökött, a barátom már nem tudott segiteni, mert az a piszok vissza tartotta. Olyan elhagyatottnak éreztem magam, feküdtem a domb oldalán és segitségért kiabáltam, az eső elverte a hangomat és a sirásomat, nem tudtam mozogni... és mégis valahogy megnyugodtam...hirtelen minden olyan csendes lett, se kép se hang...mire felocsúdtam, a fiú ébreztett és a vállamat rángatta.megpróbáltam közölni, hogy jól vagyok de nagyo gyenge voltam. Elállt az eső és kicsit szebb lett az idő, megmondtam neki h mi történt, azt mondta ha meglátja azt a lányt, megöli, mondtam hogy ne csak nekem segitsen már.
Leguggolt hozzám és felsegitett, már amennyire fel tudtam álni, a lábam sajnos majdnem eltört, rettenetesen fájt. A vállára vett, igy róttuk szentendre erdejét, addig ujból eleredt az eső most nagyon esett, eszembe jutott, hogy van egy pokrócféle a tatyómban amit a piknikre hoztam, kértem hogy vegye ki és a fejünk fölé tettük, hogy legalább ne fázzunk, kicsit csillapodott a vihar, már nem koppantak akkorát az esőcseppek...
Hirtelen kis házra lettünk figyelmesek, bementünk kivolt irva. SKANZEN PÉKSÉG.
Egy kis pékség volt, éppen a sarok ban volt 1 szék, leültetett, elém tédelt és betakarta a fájós lábamat. Ennyit mondott:
-ne félj, meggyógyul!
én meg csak megköszöntem:
-Köszönöm hogy segitettél!Kérhetek valamit?
-persze!
-Ha megtalálod .......(aki lelökött csak nem irnám a nevét) igérd meg, hogy én nyomhatok be neki előstőr!
majd elmosolyodtam és ökölbeszoritottam a kezem, nyomatékositva a kérést.:)
-okéoké, megigérem!
igy dumáltunk 1 darabig...kicsit fura volt... ő és én, csurom vizesek vagyunk, és előttem térel, na akkor mondtam 1 hála imát Istennek...amit ő mesélt arra én nem tudtam koncentrálni, amit én az meg nem is volt érdekes...egy pillanatra elhalgattunk, elfáradtunk most átcserélte azt a lábát amire támaszkodott, kérdeztem le akar-e ülni, de nem akart, elfordultam, ő meg letette a motyónkat. vissza térdelt, egy darbig néztük egymást..már szinte nem romantikus hanem vicces volt ahogy bámuljuk egymást.Egyszer csak megszólalt:
-fura hogy nincs senki a boltban.
-igen, ura...
aztán megint csönd uralkodott, néztünk már szinte láttam az arcán táncoló vízcseppeket,teljesen közelről láthattam az arcát...egyre közelebb láttam az arcát.. és még közelebb...aztán belépett valaki!!
a pékség tulaja volt, kicsit pirulva kszöntünk neki..
máig sem tudom hogy megtörtént-e aza csók vagy sem, de ha nem;megölöm azt a tulajdonost!!:)
Ezekután, mikor már látta a nő hogy mi történt (volna) ha nem lép be, azzal akarta helyre tenni a dolgot, hogy elénk tett egy tálca gazi, skanzenes söüteményt...amíg mi jó izzel ettük a süteményt lés a saját kajánkat amit hoztunk, néhányszor 1másra méztünk...Mikor kata néni megtalált minket, csak annyit mondtunk, hogy mi történt addig amig elkezdtünk dumálni, mikor megkérdzte a pékségtulajdonost, miért kaptuk a sütit, ő aranyosan azt felelte:
-szegénykéim agyonáztak, a kislánynak a lába is megsérült a fiu meg megmentette őt, mér ne kapjanak?!
Kati néni felnevetett és segitettek egész uton, mikor vissza értünk pestre a suliba megkértem a srácot hogy gáncsolja el azt a lányta ki lelökött, szerencsére semmi komolyabb baja nem történt:).nevetgélve felkisértek a csajok az osztályba, a társaim még 1hét múlva is esedeztek a bocsánatomért. Lerendeztük...A fiúval aztán már nem is néztünk 1másra amikor megérkeztünk, eész addig amig "teljesen véletlenül" fellöktem a folyosón és mikor felsegitettem és oda adtam a könyveit, kacsintottam és csak annyit mondtam:
-Köszi szépen!
Ezek után, teljesen más szemmel néztünk 1 másra,sokkal job haverok lettünk, és miután a barátjának elmesélte ő is a haverunk lett...
még másfél évig abba a suliba járt, most spec 2005-ben van a harmadik év hogy nem láttam őt.az apjával elköltöztek és nem tudom őt seholsem felkeresni, tel.-könyvben nincs, netes tel.-könyvben sincs szóval:sehol!
Azóta is, szinte minden este elgonolkozom azon:
- szentendre..eső..és ő..és semmi csók?