Mint majdnem minden ember régebben én is hajlamos voltam ítélkezni, meg és elítélni mindenkit a tettei alapján a körülmények és holmi tények ismerete nélkül.
Aztán a mindennapi élethelyzeteim megtanítottak arra hogy legyek nyitottabb és elfogadóbb. Amikor ifjak és büszkék vagyunk a soha és az örökké a két legtöbbet használt kifejezésünk.
Így voltam ezzel én is. Nem szeretnél triviális frázisokat pufogtatni egy rossz házasságról, megalkuvásról és csendes boldogtalanságról de tény hogy sosem gondoltam volna hogy egyszer szeretőm lesz.
De lett.
Ez a sztori simulva a kiválasztott témámhoz a szexről fog szólni.
Arról hogy egy a harmincas éveit piszkosul taposó nő több év szexmentes élet után megtalálhatja/megtalálja a neki tökéletesen megfelelő 30 éves szeretőt.
A soha fogadalmak listáján a nem szexelek kollégával is szerepelt.
Ha valaki egy megláttam a munkahelyen és megszerettem sztorit vár akkor csalódni fog. Nap nap után együtt dolgoztunk bár csak társterületen így volt hogy egy nap ötször beszéltünk volt hogy egyszer sem.Mindig számíthattam rá,segített mindenben,ha valamit kérdeztem vagy nem értettem türelmesen magyarázta el, úgy hogy közben egy pillanatra sem éreztem magam hülyének.Ha rossz kedvem volt, felvidított.Sosem adta jelét hogy tetszenék neki vagy akarna valamit, de ha bolondoztam vele reagált rá.Aztán egyszer valami kitalált ürüggyel elhívtam találkozóra.
Itt szögezném le hogy kedves Uraim,illúzió romboló leszek de mindig mi Nők választunk. Mindig :) A randin történtek folytatását holnapra ígérem .
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
2025-04-30
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Jelenleg 13 éves vagyok.
Hozzászólások