Soha

Soha, semmiképpen nem hittem a vámpírokban, Mondottam, majd hiszem, ha látom. És akkor kutatni kezdtem. A vámpírlegendák eredetét, igazságtartalmát. Lassan kezdtem hinni.

Egyik reggel, mikor felébredtem, furán éreztem magam, szinte eufórikus hangulatban voltam. Aznap akadtam egy blogra, amit egy állítólagos vámpír szerkeszt. Elolvastam a hozzászólásokat. Néhány nap múlva úgy döntöttem, beírok a blogba, és felveszem a kapcsolatot egy "vámpírral". Megtudakoltam, miféle jelek utalnak arra, ha egy vámpír szívja a vérünket. Szóról szóra, minden amit mondott, igaz volt. Megmásíthatatlan és igaz. Azóta tartom vele a kapcsolatot, mivel félvámpír vagyok, ergo csak egy kis vér kellene az átalakulásomhoz. Nem merem megtenni. Tudom, milyen egy frissen átváltozott vámpír. Őrjöng az éhségtől. Nincs aki tanítson. Nem számítok, mert csak félember vagyok. Hm. Milyen ironikus. A nagy szkeptikus ím, félvámpírrá lett. Rossz így élni. Csak annyi, tudok emberként élni, de a szerelmen kívül egyetlen emberi érzelem sem maradt a lelkemben. Szerelmes vagyok egy vámpírba. Ifjan, mindössze 17 évesen változtatták át. Felajánlotta, hogy a mesterem lesz. Hát nem tudom. Lehet, hogy ez lesz. Elég idős ahhoz, hogy taníthasson. 530 is elmúlt már. Álmaimban, egy ismeretlen településen rovom az utakat éjjel. Vele. Nincs már sok időm. Érzem, nem sokáig leszek félig vámpír. Ő, akit most nem nevezek nevén, mert féltem az életét, eljön értem. És majd vigyázni fog rám. Hamarosan.