Slytherin - a szerepek háza I/I.

E történetnek legnagyobb tanulsága,
Légy az, kiket ők hatan akarnának,
S egy leckét sose feledj, mit itt megtanulsz:
Draco dormiens nunquam titillandus!



Előszó

Üdv. Jennifer Moon vagyok, auror. A továbbiakban olyan dolgokat fogok leírni, amelyeket nem mindenki tart majd hihetőnek, sőt sokak meg is akarnak majd cáfolni, vagy eltenni láb alól, ahogy azt már rengetegen próbálták.
Sokáig, ha naplót vezettem, sok kis ún. félrevezető naplót írtam, hogy az utánam kémkedők ne tudhassanak rólam semmit. Csak egyetlen hiteles és valódi napló létezett, ezt tárom fel most mindazok előtt, akiket érdekel az igazság.
Rengeteg mindenen mentem keresztül, amikkel rendszerint a Mungóba akartak küldeni, ezért kérem a mélyen tisztelt olvasót, hogy ne gondolkodjon túl racionálisan és próbálja befogadni az én világnézetem.
Most, amikor a közélet hosszú és nehéz időszak után végre nyugodt, remélem minden mágikus lény tanul majd az én példámból, hogy felkészíthesse az utókort a hasonló támadásokra.


A kezdet

817. január 3. hetében születtem az írországi Limerick- ben. Apám vadász volt, anyám főpapnő. Egy apró közösség tagjai voltunk, akik nem tértek át a keresztény hitre és megmaradtak az ősi kelta vallásnál.
Anyám az Avelon nevet adta nekem, amihez a későbbiekben kaptam még egyet, a Morrigant a harcias természetem miatt.
Ahogy nőttem, úgy szereztem egyre befolyásosabb és neves ősökkel rendelkező barátokat, akik érdekes módon tényleg a barátaim voltak.
A legjobb közülük a druidánk fia, Farlindors volt, aki az elkövetkezendőkben a tudtom nélkül is a közelemben marad.
Fekete haja és fekete szeme volt, amivel ha az emberre nézett, az úgy érezte, a veséjébe látnak. Hallgatag típus volt, szeretett a dolgok mélyére látni. Ő volt a magányos farkas, alig lehetett tudni, merre jár és mindig is tudta, hogy semmi miatt nem kell nagy felhajtást csinálni, mert mindenkinek eljön a saját ideje.
Aztán ott volt Amanda, egy szőke lány, aki igen békés természetű volt és ha megtehette volna, demokratikus jogokat adott volna minden élőlénynek.
Az ő legjobb barátnője volt Helga, aki szintén szőke volt, a fiúk szerint meglehetősen szép is és meglehetősen szeretett érvelni más álláspontja ellen.

A történet ott kezdődött, amikor Farlindors el akart vinni az Ősök Szentélyébe, amibe bár vonakodva, de beleegyeztem. A legenda szerint a druidák itt vívták utolsó harcukat egy ismeretlen ellenség ellen, aminek kilétéről már senki nem tudott semmit.
A szentély egy temető volt, minden sír fölött egy fával, mivel a vallásunk szerint az eltávozó lélek itt él tovább. Közepén egy hosszú fasor vezetett magához a Szentélyhez, ami egy barlang volt rengeteg faragvánnyal, csontvázakkal és a temetéshez szükséges tárgyakkal.
Amikor beléptünk, a szemem rögtön megakadt bejárathoz legközelebb eső faragványon, amin druidák terjesztették a vallást, fákat ültettek és tisztelték a természetet.
- Látod milyen szép volt?- súgta nekem Farlindors.
- Igen, persze, de hol van az már?
Ő válaszként csak rámutatott a következő képre, amin ugyanezek a druidák vérfarkasokkal harcoltak, sokan közülük már elestek. Minden halott arcán a kétségbeesés tükröződött.
Majd szó nélkül tovább húzott a következőhöz, amin egy sötét hajú nőre sújt le egy farkasember. A nőnek villámok cikáztak a szeméből.
- Mi ez?- kérdeztem remegő hangon.
- Ő itt az, aki majd te leszel egyszer, ha vállalod a sorsát, amit eldobott.
Mivel nem válaszoltam, csak döbbenten meredtem a képre, folytatta:
- Nem halt meg, de a vérfarkas megmarta és ezt nem bírta elviselni… Úgyhogy öngyilkos lett.
- Én miért akarnám ezt?
- Nem ez leszel, csak te vinnéd tovább a feladatát…
- Pontosabban?
- Tanítani a mágiát és mégis megőrizni. És persze megvédeni, ha kell. Nem nehéz, neked tényleg nem…
- Mégis miből gondolod?- kérdeztem mosolyogva.
- Csak ismerlek…- válaszolt, megeresztve egy halvány mosolyt, ami nála igen ritka dolog volt.
- Rendben.- vágtam rá hirtelen, nem kis meglepetést okozva neki.
- Tényleg? Komolyan? El se hiszem…
Olyan volt, mint egy kisgyerek. Hihetetlenül szelíd és hihetetlenül ártatlan (az ilyen tényleg hihetetlen volt). Régen láttam már ilyennek…
- Egy hét múlva megint eljövünk, és akkor majd bemutatlak a többieknek.
- Többen is vagyunk?- A tény kicsit váratlanul ért.
- Persze. Rajtunk kívül még négyen, miért?
- Mert mintha ezt elfelejtetted volna említeni… És mi az, hogy rajtunk kívül? Talán benne vagy te is?
- Igen, benne vagyok, mivel egyedül kicsit nehéz lenne a dolog… Akkor jövő héten ugyanekkor ugyanitt, rendben?
Azzal szó nélkül otthagyott a képek és csontok között.

Mikor hazakeveredtem, már hajnal volt. Mindenki aludt, én pedig igyekeztem senkit sem felverni. Aludni már nem akartam, de nem is tudtam volna, annyi minden történt az elmúlt órákban.
Sok mindenre gondoltam, mint például hogy kik lehetnek a többiek; hogy milyenek lehetnek és legfőképp, hogy Farlindors honnan ismeri őket.
Így köszöntött be a következő hét.

Eljött a nagy nap, amikor is lehetőségem nyílt megismerni új társaimat. Az esemény nagyságához mérten egész nyugodt voltam, talán mert nem volt mit veszítenem. Mikor Farlindors-szal ismét elmentünk a Szentélybe, hatalmas meglepetés fogadott Amanda és Helga személyében.
Mikor leültem melléjük, Amanda rögtön a fülembe súgta:
- Téged is belerángatott?- kérdezte.
- Nem, én mentem bele. Miért, annyira rossz társaságot kapunk?
- Fogalmam sincs, de ha abból indulsz ki, hogy Farlindors haverjai… Nem is tudom… Te mit gondolsz?- fordult Helgához.
- Semmit. Majd meglátjuk mi lesz.- mondta mereven.
A találgatásokat végül Farlindors oszlatta el, aki gondolom a lehető legrosszabbakra próbált felkészíteni minket:
- Kezdeném azzal, hogy két fiúról van szó…- itt Amanda füttyentése miatt abba kellett hagynia egy pillanatra, de aztán folytatta - …akik igencsak messziről érkeztek, úgyhogy ha kérhetem, ne támadjátok le rögtön egyiket sem.- itt Amandára pillantott.
- Egyrészt mert valószínűleg fáradtak lesznek, másrészt mert nemigen kedvelik az olyanokat, akik rögtön kérdeznek és előtte nem hallgatják meg a mondandójukat.- ez már Helgának szólt, aki egy megvető fintorral reagált a hallottakra.
Majd várakozóan a bejárat felé tekintett és mi is így tettünk. Rengeteg idő telt el, mire megkérdeztem:
- Mégis mikor jönnek?
- Honnan tudjam?- válaszolt még mindig a bejáratot figyelve.
- Csak gondoltam, mivel a te ismerőseid…
A mondatot már nem fejezhettem be, mert megérkeztek az új társaink.
Az egyik kopott köpenyt viselt, barna hajú és szemű, sápadt és kicsit hosszúkás arcú, középmagas férfi volt.
A másik magas, göndör, szőkésbarna hajú, szintén barna szemű volt, de volt benne valami királyi többlet, amit a későbbiekben szeretett is kiemelni.
A kopott köpenyes szólalt meg elsőként:
- A nevem Elidan és Bretagne-ban éltem egészen mostanáig. Rólam bővebben csak annyit, hogy Én komolyan veszem a feladatunkat…
Mivel többet nem szólalt meg, a másik fickóra szegeztük tekintetünket, aki ezt rögtön kiszúrva hosszas bemutatkozásba kezdett:
- Az én nevem Halderan és Albionból jöttem. Nem tűröm az árulást, a hazugságot, gyűlölöm a megalapozatlan véleményeket és azt, ha valaki nem tartja be a szavát. Továbbá ki nem állhatom, ha egyesek egyik percről a másikra gondolják meg magukat, félredobva az eddig felépített dolgaikat egy apróság miatt. Szóval hogyha jóban akartok velem lenni, ezeket a szabályokat, kérlek tartsátok be és akkor nem lesznek problémáink.
Szavait döbbent csend fogadta. Gondoltam rá, hogy esetleg majd irányítani akarnak, de hogy ennyire…
Amúgy később rájöttem, hogy nagyon rendes és értelmes emberek, szóval tényleg nem érdemes előítéleteket hozni senkivel szemben.
Majd Farlindors akart mondani pár szót:
- Most, hogy mindenki ilyen jól megismerte a másikat…
- Minket még nem ismernek.– szólt közbe Amanda.
- Akkor most, hogy ilyen jól megismertétek őket, szerintem beszélnünk kéne a tervekről.
- Ilyen is van?- kérdeztem, de Halderan arckifejezését látva inkább csendben maradtam.
- Igen, vannak. Halderan, ha megkérhetlek…- azzal intett neki, hogy ismertesse a tényeket.
Az említett felállt és fensőbbségesen körbehordozva tekintetét, belevágott:
- Mint azt gondolom, már ismeritek a feladatot, nem úgy a kivitelezését.Mi hárman arra gondoltunk, hogy kettesével indulnánk neki a nagyvilágnak és bizonyos időközönként találkozva továbbgondolnánk a feladatot a tényállásoktól függően. Szóval a mai feladatunk a párok beosztása.
- És mégis hogy gondoltad?- kérdeztem.-Még nem is ismertek minket, és korántsem biztos, hogy mi belemegyünk.
- Ez esetben kérlek engedd meg, hogy a Farlindorstól hallottak alapján találgassak…Te minden bizonnyal Helga vagy.
- Mégis miből gondolod?- kérdeztem, intve a tényleges Helgának, hogy hallgasson.
- Pont olyan vagy, mint amilyennek Dorsel leírt.
- Miket mondtál rólam?- fordultam Farlindorshoz.
- Csak a szokásosat.
- Pontosabban?
- Hogy precíz vagy, okos, szeretsz vitatkozni és a többi…
- Én a többire is kíváncsi lennék.- szólalt meg az igazi Helga.
- Később.- válaszolt Farlindors.
- Nem mondaná el mindenki, ki kicsoda?- kérdezte Elidan. Láthatóan nem volt bőbeszédű ember.
Egyelőre még mindenki méregette egymást, úgyhogy belekezdtem:
- Én lennék Avelon, barátoknak csak Lona…- a mondatot nem tudtam befejezni Halderan miatt.
- Hoppá.- mondta ő, de eszébe nem jutott volna megkérdezni, hogy ténylegesen kicsoda Helga.
- Szóval- folytattam,- nem tűröm a pontatlanságot és a hazugságot, valamint az árulást, de ettől még nem leszünk jóban.- fordultam az igen koncentrált figyelmű Halderanhoz, aki ezek után hál’ istennek nem szólalt meg többet.
Majd Amanda következett, aki szintén rövidre fogta:
- Amanda vagyok, még barátoknak se Mandy, mert azt utálom a pókokkal együtt.
Helga sem volt túl bőbeszédű, mert ő még az utálata tárgyát sem fejezte ki, ami számunkra köztudottan a hülyeség, mint fogalom volt.

Ilyen döcögősen indult a munka, de aztán egész jól belerázódtunk. Jártuk a falvakat hol egyedül, hol közösen; hol sikeresen, hol kevésbé.
A történelem átalakulóban volt; nem tudtuk mi jön, így elég óvatosnak kellett lennünk. Majd Halderan jóvoltából megszületett az ötlet, hogy az egész dolgot egy helyen kéne végezni. Ott, ahol együtt vannak mindazok, akik értenek a mágiához, de még tanulniuk kéne ahhoz, hogy megfelelően alkalmazzák is azt.
987-ben jártunk.