Sky(e)

Skye éppen a fürdőbe tartott mikor a folyosó végén lévő, nyitott ablakon besuhant valami a házba és a padlóba olvadva eltűnt. A lány rettegve omlott a földre, majd fülét a szőnyegre tapasztva hallgatta, hátha a látogató hallat valamiféle hangot. Ám semmi nesz nem szűrődött ki, sem az aranyhímzéses, bordó bársony szőnyegből, sem az alatta lecsempézett talapzatból. A lány felpattant, megrázta a fejét és indult vissza a fürdőszobába. Ám valami ismét besurrant a nyitott ablakon és követte a társát az alaksorba. A lány nem vett tudomást róla, képzelgésnek tartotta. De hogy megnyugtassa, így is eléggé feldúlt lelki világát, az ablakhoz lépett és becsukta azt. Végre már „teljes” nyugalomban indult el fogat mosni. Beért az újonnan csempézett, tengerkék fürdőbe és kivette fogkeféjét a szekrényből. Rányomta a krémet, majd dudorászás közben elkezdte mosni a fogát. Pár másodperc émelyítő dalolászás után, halk neszre lett figyelmes. Szájában a fogkefével kibotorkált a folyosóra. A zaj valahonnan lentről tört fel az első szintre.

- A látogatók. - suttogta magának a lány, majd ismét a földre tapadt és hallgatózott. Furcsa, halk neszt hallott odalentről. Lassan felállt. Szájából kiesett a fogkefe és krémes felével a tiszta szőnyegre hullott. Szinte teljes csendben ért földet. Skye ügyet sem vetett arra, elindult a folyosó másik vége felé. Óvatosan közeledett annak végtelennek tűnő végéhez. Odaért. Megfogta a bükkfa ajtó kilincsét és elfordította azt. Reccsenés hallatszott. A lány megtorpant, egy lépést hátralépett. Sóhajtott egy nagyot, kisimította gyönyörű kék szeméből, ében fekete haját majd ismét az ajtóhoz lépett és benyitott…
A szeme már megszokta a fényt ezért hunyorogva nézett végig a lépcsőn, onnan le az alaksor végtelennek tűnő sötétségébe. Félt. Először érezte új otthonában, hogy fél.
De nem riadt vissza semmitől.
- Ki kell derítenem. - gondolta magában, majd megtette az első lépéseket a végzete felé.

A régi lépcső fokai nyikorogtak pár helyen. A lány lábai kőtömbbé nehezedve lépkedtek egyre lentebb és lentebb.
- Nincs is itt semmi. - tűnődött maga elé meredve és visszalépett egy fokkal. Reccsenés hallatszott. Az elhagyatott alaksorban cseppnyi visszhang hallatta magát, majd a falakba ivódva megszűnt.
- Gyorsan túl leszek rajta, csak szétnézek, és bumm. Nem lesz semmi. –bíztatta magát, de tudta, érzései sosem csalnak.
Végig szaladt a maradék 4 fokon és leért. Körbe fordította a fejét, feltérképezve a terepet. Felnézett az ajtóhoz. Csak halkan bámulta azt. Az ajtó nyekkent egyet és halkan bezárult. Teljes volt a sötétség. Csak a küszöb helyén szűrődött be egy cseppnyi fény.

- Van itt valaki? - kérdezte remegő hangon a lány. Semmi válasz nem érkezett.
– Biztos nincs itt senki? - tudta hogy válasz nem fog érkezni, de idegessége miatt egyre hangosabban és agresszívabban kérdezte, talán önmagától. –Azt kérdeztem, van itt valaki?! Válaszoljon már!
Hirtelen libabőr szaladt végig hideg, megdermedt testén. A tarkóján valami hideg és éles tárgyat érzett, hogy végig húzódik. Nem mert hátra fordulni. Szeméből potyogni kezdtek a könnyek. Nem értette miért, nem tudta miért, de pataként hullajtotta csillogó drágaköveit.
Visszalépett. Erős szúrást érzett gerincénél. Lassan bal kezét hátra nyújtotta hátához és egy arany, csiszolt markolatú tört tapintott kezével és valamit még érez. Érzi, ahogy egy hideg dolog végig kúszik hátán le, a derekáig. Vér volt. Szemei lecsukódtak, s még egy utolsó könnycseppet ejtett, majd leomlott a koszos földre és ott maradt örökre, magába zárva a titkot.

A titkot mely később egész családját kísértette…