Rózsafa pamlag

Cigarettafüst szállt a levegőben, ködöt alkotott a félhomályba burkolózó szobában. A szemközti bár felett ékeskedő neonfelirat természetellenes, vakító fénye bevilágított az ablakon, minden kék volt. Egyedül ült az asztal mellett, előtte egy hamutartó, egy pohár, és egy félig üres brandy-s üveg. Emlékezett a boldog időkre, amik nemrég értek véget. Örökre véget értek, és Ő ezt képtelen volt feldolgozni. Mindenért magát hibáztatta, és az alkoholba menekült. A halántéka már őszült. Ezüstös hajszálain megcsillant a kékes fény, földöntúli szépséget adva a szálaknak. Magányos volt, és a szíve életében először összetört, és érezte, hogy ezt a fájdalmat nem tudja majd kibírni. Az alkohol enyhítette kínjait ideig-óráig, és amikor nem volt pénze italra, nyüszítve kuporgott a sarokban. Évek óta szenvedett, sírva ébredt, és egyre jobban gyűlölte a magányt. Kezdte meggyűlölni önmagát.

Mielőtt beállt volna életében a változás, sikeres festő volt. Gyermekkorában figyeltek fel tehetségére, aztán pedig nem engedték a karmaik közül. Szülei büszkék voltak, hogy ilyen ügyes fiúgyermekük van. Képeit tizenötéves korában állították ki először. Mindet megvették jó pénzért, az emberek versengtek a műveiért, Ő pedig éjt nappallá téve dolgozott. Gyűlt a pénz, Ő pedig elkezdte szórni. Imádta a fényűzést, húszéves korára biztos anyagi háttérrel rendelkezett. A festészet olyan volt számára, mint egy soha ki nem apadó kút, amely pénzzel van színültig. Imádta a fényűzést, a nőket, a finom italokat, és a könyveket. Lakásában rengeteg helyet foglaltak el a könyvek, a nőknek pedig imponált a művelt művész. Eszménykép lett a nők szemében, mindannyian meg akarták kapni, de csak kevésnek sikerült. Túl nagy elvárásai voltak.

Egy napon, amikor éppen a galériában ténykedett, ahol legújabb műveit akarták kiállítani, találkozott egy gyönyörű nővel. Hosszú barna haja volt, és kacéran villanó zöld macskaszemei. Vékony volt, törékeny. Amikor a férfi meglátta, vágyat érzett, hogy ezt a gyönyörű nőt karjaiba zárja, és védelmezze, míg meg nem halnak. A nő, akit Maybelle-nek hívtak, először ügyet sem vetett rá. Tisztában volt vonzerejével, úgy vélte, ez a férfi is csak egy gonosz dög, aki kihasználná, utána pedig eldobná. De a férfi igyekezett a tenyerén hordozni, és olyan sóvárgóan csodálta, hogy Maybelle szíve szépen lassan megenyhült. Hónapok óta kerülgették egymást, míg végül hajlandó volt elmenni vacsorázni a férfival. Egy nívós étterembe vitte, ahol nagyon finom ételeket ettek, és finom italokat ittak. Rengeteget beszélgettek az életről, a művészetről. A téma szépen, lassan, szinte észrevétlenül siklott a szexualitás felé, de Maybelle már nem bánta. Behódolt a férfinak, és a férfi nagyon jól tudta ezt. A házába invitálta, és Maybelle többé nem ellenkezett. Amint beléptek az ajtón, a nőnek elakadt a lélegzete. Nem látott még ennyire szépen berendezett lakást. A hatalmas nappaliban vörös posztóval borított kanapé állt, mellette fotelek, amelyeknek lába oroszlánlábat mintázott. Szemben álltak egy kandallóval, amely fölött hatalmas tévét építettek a falba. A következő emléke az, amint a hatalmas franciaágyon fekszik meztelenül, a férfi pedig teljes súlyával ránehezedik. Vadul, erőszakosan szeretkeztek, szinte nem is szeretkezés volt, hanem baszás. Rég elfojtott vágyaik törtek most utat maguknak, képtelen voltak kordában tartani ösztöneiket. Már nem is akarták. Pár héten belül szűk családi körben megtartották az esküvőjüket, és Maybelle aznap megmondta a férfinak, hogy az első gyermekükkel várandós. Akkor indult a lavina.

Maybelle a terhessége alatt különösen ingerlékeny volt, a férfi pedig nehezen viselte ezt. Egyre többször veszekedtek, aminek következményeképpen Maybelle a harmadik hónapban elvetélt. Ezután pszichiáterhez kellett járnia, képtelen volt feldolgozni első gyermekének a halálát. A férfi nem értette meg a helyzetet, és ez még több összetűzéshez vezetett. Néhány alkalommal kihívták hozzájuk a rendőrséget, mert összeverekedtek. Maybelle roncs volt. Naphosszat csak cigarettázott a sarokban ülve, és persze ivott. Ha a férfi otthon volt, gyilkos szitkokat szórtak egymásra, majd a hálószobában kötöttek ki. Így ment ez hónapokig. A hónapokból évek lettek, és mindketten tapasztalni kezdték magukon az öregedés jeleit. Maybelle még mindig pszichiáterhez járt, a férfi pedig még mindig nem mutatott nagy érdeklődést lelki állapota iránt. Napjai azzal teltek, hogy árulta festményeit, és nőkkel flörtölt. Elképzelte hüvelyüket, amint péniszét elmeríti bennük. Egy napon hosszabb időre elutazott egy kiállításra, amely egybe volt kötve egy divatbemutatóval, és egy koncerttel is. Emellett üzleti vonzata is volt az utazásnak. Vágyott arra, hogy az ott megjelenő nőkkel flörtöljön, esetleg felcipelje őket szállodai szobájába. Néhányat sikerült is elcsábítania, mert régi vonzerejéből egy fikarcnyit sem veszített. Pezsgővel, és eperrel kínálta őket, majd a lényegre tért, és mindegyik nő átadta magát az élvezeteknek. Az utolsó estén az ágyon hevert. Egy apró üvegből vodkát kortyolgatott, mellette az éjjeliszekrényen ugyanolyan üvegek sorakoztak, némelyik üresen, némelyik színültig telve. A telefonja éppen akkor csörrent meg, amikor az utolsó korty vodkát löttyintette száraz torkába. Maybelle hívta, hangja zaklatott volt, össze-vissza beszélt.

- Mikor jössz haza, Bunny?
- Mondtam már szívem, hogy holnap. Korán indulok, délre hazaérek - válaszolta, és fogával lecsavarta egy apró whiskysüveg tetejét.
- Kapcsold be a tévét. A hetes csatornán most van a híradó. - a férfi bekapcsolta a tévét, megkereste a hetes csatornát, és visszavette a hangerőt nullára. Homályosan látott, de a lényeget azért felfogta. Egy pszichopata gyilkos garázdálkodott lenn délen. És a felesége ott volt egyedül, a hatalmas lakásban. Potenciális áldozat volt.
- Ne félj, Bella, délre otthon leszek.
- Bunny. Nem érzem jól magam. Félek.
- Szívem, nem kell félned. Zárd be az ajtókat, az ablakokat, vegyél be egy altatót, és feküdj le. Vagy inkább vegyél be rögtön kettőt, és mire felébredsz, otthon leszek.
- Bunny...Miért nem jössz most? - kérdezte Maybelle, és a férfi torka elszorult.
- Mert reggel még lesz egy üzleti megbeszélésem az egyik főmuftival. Rengeteg pénzt kínált a képeimért, nem hagyhatom ki.
- Hazudsz. Nővel vagy, ugye? Megint megcsalsz. IGAZ?! - a nő sírva sikított a telefonba.
- Bella, drágám, hogy feltételezhetsz ilyet? Te vagy az egyetlen nő az életemben. Sosem csalnálak meg. - a válasz látszólag megnyugtatta a nőt, mert nyugodtabb hangnemben folytatta a beszélgetést.
- Most lefekszem. Jóéjt Bunny. Szeretlek.
- Oké, Bella. Álmodj szépeket. - a vonal túlvégéről már csak az idegtépő csend válaszolt.
- Mit kívánsz tőlem, bébi? - a férfi a fürdőszobaajtó felé nézett. Egy kreolbőrű, vékony nő állt ott, citromsárga bugyija szinte irizált bőrén.
- Gyere ide, és szopd a farkamat. - a nő lassan sétált oda, a férfi pedig élvezettel figyelte, hogyan ring a csípője lépései közben, és hogyan emelkednek mellei. A nő eléje térdelt, kezét végighúzta kemény férfiasságán, majd egy hirtelen mozdulattal a szájába vette. Lassan, kéjesen szopogatta a férfi szerszámát, majd erősebb tempóra váltott. Minden csepp ondót ki akart sajtolni belőle. Amikor végzett, és megkapta a pénzét, csendben lelépett, magára hagyva a részeg férfit.
- Kurvára bebasztam. - gondolta az, és rágyújtott egy cigarettára. A plafont fürkészte, amelyen egy folt kezdett terjedni. Először csak egy szexi női lábat látott, aztán feneket, csípőt, és melleket. A foltból egy vízcsepp zuhant, amely a mellkasán robbant szét, és Ő bárgyún figyelte.
- Vajon alszik már Maybelle? - gondolta, és nézte a plafonon remegő vízcseppet, amely az előző után zuhant, és kemények mellkasának csapódva megszűnt létezni.

Reggel erős fejfájással ébredt. Az ablakhoz tántorgott, és elhúzta a függönyt. A napfény fájdalmasan hasított szemébe, hunyorgott tőle, és káromkodott. Kiment a fürdőszobába, hogy megborotválkozzék, és rendbe szedje magát. Amikor készen lett, kíváncsian fürkészni kezdte tükörképét. Tetszett neki markáns álla, és amikor mosolygott, szája sarkában bugyinedvesítő gödröcskék jelentek meg, szemében pedig leplezetlen kacérság, és kíváncsiság villant. Mindent összevetve nagyon vonzó férfi volt, és ezt nagyon jól tudta magáról. Mindent alkalmat megragadott, hogy kihasználja bájait. A szobába visszatérve gondolkodni kezdett, mit is vegyen fel. Korábban egy újságban olvasta, hogy a nők szeretik a piros ruhadarabokat viselő férfiakat. Az erőt, a vért, meg a sebezhetőséget látják benne, vagy valami ilyesmi. Felvett egy bordó inget, amelyen élénkpiros kárókockák díszelegtek. A szálloda éttermében üldögélve egy újságot lapozgatott. A délen garázdálkodó gyilkosról volt benne szó, kelletlenül elolvasta a cikket, majd magához intette a pincérnőt. Az lassan, bizonytalanul lépett oda hozzá, lesütött szemmel. Jegyzettömböt tartott a kezében, és udvariasan megkérdezte a férfit, mit óhajt enni, illetve inni.

- Egy pohár narancslevet kérek, egy kávét, és egy adag tojásrántottát kolbásszal. - lassan, érzékien ejtette ki a szavakat, tekintete fel-alá szánkázott a nő testén, majd megakadt a bal melle fölött díszelgő névtáblán.
- River? Igazán szép név. Hogyan kapta? - a nő arca felragyogott. A férfi szemébe nézett, halványzöld, majdnem színtelen szemei kíváncsian kutatták a férfi tekintetét. Amaz időközben még egyszer végigmérte, és tekintete megakadt a nő gyöngyházfényű körmein. Mintha szándékosan választotta volna azt a színt, hiszen harmonizált a szeme színével.
- Az anyám egy folyó mellett lakott, és ott szült engem. Ezért adta ezt a nevet.
- Nos, River kisasszony, kitalálja, hogy nekem mi a nevem? - a férfi tekintetében vad bujaság fénylett, kíváncsian várta a River nevű pincérnő válaszát.
- Nem tudom, uram. Sajnálom, de erre most nincs időm.
- Ugyan, nincs is senki rajtam kívül az egész étteremben. Igazán nem rabolom sokáig az idejét. - kérlelte a férfi. A nő nyelt egyet.
- Kérem, ha kívánja térdre ereszkedem Ön előtt! - kacérkodott a férfi. Pár másodperccel később megbánta kijelentését, fogalma sem volt, hogyan fog feltápászkodni, ha a pincérnő tényleg térdre kényszeríti.
- Igazán nem tudom, uram.
- Hm. Úgy nézek ki, mint akinek Sebastian a neve?
- Ööö...Nem...
- Akkor James?
- Nem tudom uram. Árulja el. - a pincérnő ismét lesütötte a szemét, arcán kellemetlen pír jelent meg.
- Akkor elmondom. Bunny a nevem. - a férfi a pincérnőre kacsintott.
- Na ne mondja. Emellett már nem is hangzik olyan hülyén a River.
- Hű, de felvágták a kisasszony nyelvét! - kacagott a férfi, és kezébe vette a nő kezét.
- Igazán nagyon szép keze van, River. Nem festett, vagy rajzolt véletlenül?
- Nem. Nincs tehetségem a művészetekhez.
- Nos képzelje, én festő vagyok. Kívánja megtekinteni néhány művemet? - a férfinak hátsó szándéka volt.
- Nézze uram, most már tényleg nincs időm, leadom a rendelését, tíz percen belül pedig hozom az ételt. - lassan elindult a pult felé, feneke lágyan ringott, és a férfi szótlanul nézte, ahogyan elsétál. Amikor visszatért az asztalhoz egy tálcával, amin ott volt a rántotta, és a kávé, a férfi újra próbálkozott.
- A képek fenn vannak a szobámban. Szóval kívánja megtekinteni őket? - River a férfi szemébe nézett, a férfi pedig az övébe. A válasz ott volt leírva.

A férfi fütyörészve indult kiwizöld autója felé, kezében lóbálta bőröndjét. Berakta a csomagtartóba, majd búcsúzóul még egy pillantást vetett a szállodára. Azt az ablakot fürkészte, amely mögött az Ő szobája leledzett. A szoba, amelynek franciaágyán fél órával azelőtt a húsos pincérnővel szeretkezett. Beült az autóba, és elhajtott. Útközben figyelte az utcán lézengő nőket. Fiatal lányokat két édes copffal, nyalókával a kezükben. Nők, akik testresimuló nadrágban és topban futottak. Egy csapat lány, akik forrónadrágban, és bikinifelsőben röplapdáztak. Füttyentett nekik, mire azok integettek, és vihogtak. Látott egy cuki narkós csajszit, aki egy padon ült, és fekete ruhát viselt. Sminkje egy sötét monoklira emlékeztetett, a férfi pedig megállt az út szélén. A csajszi rohanni kezdett felé, és a férfi akkor vette észre, hogy ez egy lecsúszott topmodell. A lány az autó mellé ért, és akkor tűnt fel a férfinak, hogy mégsem az a lecsúszott tinimodell, hanem egy átlagos narkós csajszi. Fekete fogait a férfira vicsorította, mire az gyorsan elhajtott. Arra gondolt, hogy a narkós kurvák szopnak a legjobban. A kokós kurvák meg a legrosszabbul. Ezt mindenki tudja. Beért az ismerős utcába, megtett párszáz métert, majd leparkolt a háza előtt. Dudorászva kiszállt az autóból, és az ajtó felé indult. Számított egy gyors menetre Maybelle-el is, a kéj villámként csapott hímtagjába, ahogyan elképzelte szeretkezésüket.
- Talán. Talán talán...- dudorászott tovább, és végre az ajtóhoz ért. Zakóját a fogasra akarta akasztani, de az a földre zuhant, és egy fekete kupacban végezte. A fogas is ott volt a földön, látszólag szándékosan tépték ki a falból. A tükör, ami a fogassal szemben volt, most szintén a padlón hevert darabokban. A férfi felment a lépcsőn, be a fürdőszobába. Villanyt akart kapcsolni, de ahogy jobban körülnézett, látta, hogy a körtét valaki kicsavarta.
- Maybelle drágám, merre vagy? Itt van a te drágád! - harsogta, és közben a hálószoba felé vette az irányt. Amikor be akart nyitni, ellenállásba ütközött.
- Bella, édesem, nyisd ki az ajtót! - kiáltott be, és tovább baszogatta a kilincset.
- BELLA? - egyre idegesebb lett. Az ajtó nem mozdult, és Ő nem kapott választ. Végül erőszakhoz folyamodott, és megpróbálta betörni az ajtót. Ami odabenn fogadta, felülmúlta a legrosszabb rémálmát is. Az ablakról letépték a függönyöket, és ollóval szétszabdalták őket. A férfi ruhái is a padlón hevertek, szintén megcsonkítva, szétszaggatva. A szekrények ajtaja leszakítva. Minden bútor siralmas állapotban volt, egyet kivéve. A gyönyörű, antik rózsafa pamlagot, amelyet smaragdzöld bársony borított. Azon a rózsafa pamlagon feküdt Maybelle. Arca mozdulatlan volt, szemei csukva, szája elfehéredett. Bal karja mereven lelógott, kezében sárga gyógyszeresdoboz. A férfi meredten nézte a nőt, tudta, hogy halott. Az első sokkból ocsúdva lerohant az előszobába. Felhívta a mentőket, sírva könyörgött, hogy siessenek, mert a felesége valószínűleg nagy dózisban altatót vett be. Amint megbizonyosodott afelől, hogy a segítség úton van, visszasétált az asszony holttestéhez. Ólomsúlyúnak érezte lábait, amint a lépcsőn igyekezett feljutni, és amikor a hálószobába ért, szinte térdre rogyott a rózsafa pamlag mellett. Megtörten ült, nem tudta elhinni, hogy felesége öngyilkos lett. A mentők kiérkezvén első ránézésre a halál okának gyógyszermérgezést állapítottak meg.
- A halál ideje 9 óra 21 perc - diktálta a mentős. A férfi megrendülten nézte, ahogyan egy fekete zsákba cipzározzák imádott feleségét, és elviszik.
- Szeretlek, Maybelle. - suttogta maga elé, és töltött magának egy pohár brandy-t. Rágyújtott, és átkozni kezdte magát elővigyázatlanságáért, önzőségéért. A felesége után akart menni, de nem volt bátorsága az öngyilkossághoz. Túlságosan szeretett élni, és bármennyire összetört is, továbblépett. Legalábbis szeretett volna.

Bunny csendben üldögélt az asztal mellett, a gyéren berendezett szobában. A cigarettafüst nehéz ködként telepedett a bútorokra, látni is alig lehetett tőle. A szemközti bár bejárata fölött ékeskedő neonfelirat kék fényt sugárzott a szobába. Bunny teljesen egyedül volt. Csak cigarettázott, és ivott. Az előbb fizette ki a kurvát, aki azonnal le is lépett. Máshogyan már nem tudta kielégíteni szexuális vágyait, csak kurvákkal. Minden tisztességes nőben Maybelle-t látta, és ezt gyűlölte. El akarta felejteni, nem akart szerelmes lenni egy halottba, mégsem tehetett ellene semmit. Az asszony magával vitte a szívét a sírba. Bunny lehajtotta a fejét, és visszajátszotta fejében az este eseményeit. Hogyan szopta le a kurva, és Ő hogyan döngette meg kutyapózban, majd élvezett az arcára. Lassanként elhomályosultak az emlékek. Bunny nagyon részeg volt. A szíve lassan vert, és Őt hatalmába kerítette egy furcsa érzés.
- Ez az utolsó óra. - az ágyhoz támolygott, és elnyúlt. Szemét lehunyta, és felidézte Maybelle gyönyörű arcát, forró hüvelyét, hangjának mézédes tónusát.
- Szeretlek Maybelle, nagyon szeretlek. Hiányzol bébi. - Bunny utolsó szavait senki sem hallotta. Három nappal később, amikor a szálloda tulajdonosa is aggódni kezdett, mi lehet vele, zölden, merev testtel találtak rá. A halál okát csak a boncolás után tudták megállapítani - szívizmai elsorvadtak, aztán egyszerűen megszűntek működni. Szomorú halállal halt meg ez a tehetséges férfiú. Azonban mégsem tudták olyan nagyon sajnálni, mindenki tudott nőügyeiről, tudták, milyen élvhajhász, hazug disznó. Csak egyetlen ember gyászolta igazán. River, a pincérnő. River, akit üzleti útjának utolsó napján kolbászos tojásrántottával teli hassal dugott meg a szállodai szobájában. River, aki odaadta neki a testét, és azzal a lelkét is. River, aki nem ismerte, és úgy szerette meg, és aki soha, de soha nem fogja elfelejteni a férfit, aki elvette a szüzességét.


(A történet nagyrésze Nick Cave - Bunny Munro halála c. könyvének alapján íródott.)