Részlet

Drake Sagan izgatottan szelte a folyosókat. Övé volt az a megtiszteltetés, hogy beszámoljon az eredménnyel. Egy nem akármilyen eredménnyel. Az intézet történelmének legszenzációsabb felfedezésével.
Kopogott, és benyitott főnöke irodájába. Négyen fogadták. Az intézet és a kutatás vezetője, és két idegen, akikről kiderült, hogy az abericói állomáson dolgoznak. Izgatottak voltak, így mindenféle formaságot mellőzve, egyből a lényegre tértek.

„Kérem Sagan ismertesse velünk, mire jutottak az adást illetőleg!” főnöke kissé előredőlt székében, s várakozóan tekintett Drakere.

„Nos, sikerült dekódolnunk, és eléggé úgy tűnik, hogy ez egy űrbéli üzenet.”
Az urak felkiáltottak örömükben. Egyikük felkelt a székből és elkezdett járkálni a teremben, miközben a fejét fogta. Egy másik, pedig azt hajtogatta, hogy nem hiszi el.

„Tudtam! Én mindig is tudtam, hogy vannak még rajtunk kívül értelmes élőlények a világűrben!” csattant fel a legidősebb, a többiek pedig helyeseltek.

„Megismerkedhetünk egy fejlett intelligenciával rendelkező néppel. Ez fantasztikus!” a másik három, megint csak egyetértően bólogatott. Lassan kezdtek lehiggadni, újra elfoglalták a helyüket és folytatták a kihallgatást.

„Mondja Sagan, mit fejtettek meg?”

Ő kinyitotta vastag mappáját, vett egy nagy lélegzetet és belekezdett.
„Szóval az üzenet, nevezzük üzenetnek, mindössze 1679 bitből áll. Ha felbontjuk prímtényezős szorzatra, akkor két prímszám szorzata. Pontosabban 23-szor 73.”

„Elnézést, hogy megzavarom Sagan, de tekintve, hogy egy űrbéli üzenetről van szó, nem lehetne, hogy most a lényegre térjünk? A későbbiekben majd elolvassuk az ön jegyzeteit. Szerintem most mindenkit nagyon izgat az üzenet jelentése.” Maga az intézet vezetője zavarta meg, Draket. A jelenlévők restellték, de ugyanezen a véleményen voltak.

„Drake, rendkívül fontos minden egyes információ. Most mégis kezdjük talán az üzenet megfejtésével.”

„Rendben.” Felelte az. Elővett összetűzött papírokat és szétosztotta, majd rátért az elemzésre.
„Hét részre bontottuk az üzenetet. Az elsőben felsorolják a számokat egytől tízig. Semmi több, csakis számok.” Az urak ezzel nem tudtak mit kezdeni, így hát tovább léptek a következő pontra.

„A kettes pontban néhány szám szerepel. Ezek az 1, 6, 7, 8 és a 15. Rájöttünk, hogy ezek a hidrogént, a szenet, a nitrogént, az oxigént és a foszfort jelölik. Egészen biztosak vagyunk benne, ugyanis ezek a számok, az alábbi kémiai elemeknek az atomszámai. És ez még nem minden. Ezek az elemek az alkotórészei a DNS-nek.”
Ez a kijelentés egy kisebb zűrzavart keltett megint. Vagy hatszor elhangzott az, hogy ők is olyanok, mint mi, majd nehezen, de újra elcsöndesedtek mind a négyen. Drake a hármassal folytatta.

„Ezek után egy képleteket figyeltünk meg. A DNS nukleotidjaiban található bázisok és cukrok képleteit.”

„Ha tovább lépünk a negyedik részre, ott szintén a nukleotidokról van szó. Én most nem térek ki a részletes elemzésre. Megtalálják az iratok között. A számukról és szerkezetükről van szó.”

„Rendben. Inkább menjünk tovább! Bizonyára a fejlett technológiájukról is szólnak valamit, ugye?” reménykedve nézett rá kollégája, de Drake nem válaszolt. Rátért az ötödik pontra.

„Akkor talán az ötös pont sem lesz annyira izgalmas. Itt ugyanis egy figurát vettünk észre. Két láb két kéz. Röviden szólva úgy néznek ki, mint mi. Az esetleges külsőségi különbségekről nem tudunk sokat. De, az eddigi űrlény ábrázolásokat meghazudtolva, inkább ránk hasonlítanak. A magasságukat is meg tudjuk állapítani. 1764 mm.”

„Na tessék! Egy újabb egyező adat. Ha belegondolunk nálunk is talán ennyi lehet az átlagmagasság.” Újabb helyesléssel fogadták ezt a megjegyzést is. Most már nem ujjongtak, csak ültek és hallgatták Draket, aki felolvasta a következő információt.

„Még ugyanitt van egy szám. 4,3 milliárd. Nagy valószínűséggel ez a népességet jelenti. Igen, - szünetet tartott és egy kicsit gondolkodott – ez a népesség.” Intettek neki, hogy tovább. Már csak kettő pont maradt.

„Hatodik. Erről találnak majd egy képet, ugyanis a naprendszerüket is elküldték. Kilenc bolygó kering a csillag körül, ők pedig a harmadikon élnek.”

„Értjük. És az utolsó?”

„Az eszköz, amellyel ezt az üzenetet küldték. Méretek és grafika.”

„Végre valami, ami a fejlettségükre utal! Mondja mennyivel fejlettebbek nálunk?” Megint a régi lelkesedéssel figyeltek mindannyian. Hazudni nem hazudhatott, s tudta nem lesznek elragadtatva a választól.
Nem is voltak. Csalódottan néztek Drakere, mintha az ő hibája lenne minden.

„Szóval azt mondja, elavult a technikájuk. Egy grafikából erre lehet következtetni? Biztos maga ebben? Ha már odáig jutottak, hogy üzenetet küldözgetnek a világűrbe, annyira nem lehetnek fejletlenek!”

„Uram, ezek az információk végtére is nem száz százalékosak. Ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban fejletlenebbek e nálunk, a kutató csoportommal úgy gondoljuk, hogy válaszolnunk kellene. Fel kéne venni a kapcsolatot.”

„Nem is tudom.” szólt közbe az intézeti igazgató. „Lehet nem kéne foglalkoznunk ezzel az üzenettel. Történelmi jelentőségű ez a felfedezés annyi biztos. Viszont, ha tényleg fejletlenebbek nálunk, talán nem olyan fontos, hogy kapcsolatot létesítsünk velük.”

„Micsoda?” a két abericói nem hitt a fülének.

„Igen. Egyre jobban úgy érzem, ezt a projektet le kéne zárni.” a két kutató fel volt háborodva az igazgató kijelentésén, s azon agyaltak mit is mondhatnának, de döbbenetüktől szóhoz sem jutottak.

„Olyanok, mint mi, csak talán régebbi kiadásban. Az legalábbis biztos, hogy nem intelligensebbek nálunk. Jól mondom Sagan?”

„Öhm. Én ilyet nem merek mondani. Ahogy már mondtam, mi úgy feltételezzük, az eszköz, amivel továbbították ezt az üzenetet, nem fejlettebb a miénknél.”

Az igazgató felállt és szigorúbb hangnemre váltott.
„Uraim, a pénz, az energia, amit ebbe fektetnénk, úgy vélem nem érné meg. Éppen ezért döntöttem. Ezennel ezt a projektet lezárjuk, és az eredményeket megsemmisítjük.”

„Maga mit képzel?” az abericói kutató, összeszedve minden bátorságát felállt és szembe nézett a felettesével. „ Nem dönthet ebben az ügyben egyedül maga! Ezt meg kell vitatni!”

„Rendben.”

A kérdést megvitatták. Egy harmincfős ülést hívtak össze, ami nem tartott tovább egy hétnél. Szép lassan változott a közvélemény, de a hét végére, egyöntetűen szavaztak. Az igazgató elégedett volt, elérte, amit akart. „Ezek az űrlények unalmasak, de sebaj! Mi kitartóan kutatunk további élőlények után, várjuk a további jeleket, s hiszem, hogy egyszer majd a mi üzenetünk is eljut valahova. Egy szuper intelligens faj talán majd válaszol. Az lesz aztán az igazi szenzáció!”