Ralf a rendelőben

- Jó reggelt, Doktor úr.- Az orvos megfásultan köszön vissza, mégis csodálkozik, hogy egyedül jöttem. Legalább valami felkeltette a figyelmét, és nem átlagos napja lesz. Nem hinném, hogy gyakori lenne az én esetem.

- És mégis, hol a barátja, akiről beszélt? Mert ha nem ért rá, akkor feleslegesen vesztegetjük egymás idejét. Nem áll módomban csak a maga által elmondott tünetek alapján távkezelni a barátját, Ralf- ot. Ez nem kuruzslás, hanem tudomány. Pszichiáter vagyok. - Frusztrált lehet, hiszen rögtön támad. Még meg sem szólalhattam, de már meg kell értenem, hogy én itt csak alárendelt szerepet kaphatok. No igen, én is konyítok valamit a pszichológiához. A pszichoszomatikus betegségek tanulmányozása között ragadt rám, mint az adott tudomány oldalága.

- Mint azt már említettem, egy ismerősöm, Ralf, súlyos depresszióba esett, és csak úgy tudott kilábalni belőle, hogy destruktív hajlamokat fejlesztett ki a világ felé, ami olyan csúnyán megbántotta. Addig nagyon rendes, kedves ember volt. Imádott sportolni, szerette a macskákat, profi küzdő volt, szamuráj- szabályok szerint élte életét, védte az elesetteket. De amikor már baráti körében nem volt kit megmentenie, elpuhult, elkezdett élni, emocionálisan kinyílt, és szerelmes lett. De a lány csúnyán átrázta, és ő csalódott mindenben, kiábrándult a világból, és, mint már említettem, destruktív hajlamai lettek, így tudott csak visszatérni ebbe a világba. És ez számomra rendkívül kínos. Igaz ugyan, hogy amolyan megrögzött igazságosztó szerepében tündököl, de félek, mert önbíráskodásai túlkapásba lendülnek. Két hónapja olyan vágást szerzett a karján, hogy még most se mondanám gyógyultnak a sebet. Attól tartok, hogy komoly bajba fog kerülni. Az pedig rendkívül kellemetlen lenne számomra. Ő elviseli a fájdalmat, mert megkeményítette a szívét, de én nem viselném el. Kérem. Segítenie kell.

- De nem távkezelhetem, be kell jönnie hozzám. - Kicsit megenyhült, valószínűleg megsajnált, tegyük hozzá, igen komoly problémával szembesítettem. Nekem legalább olyan komoly, mint a tulajdon életem. Sőt. Ugyan olyan fontos. - És egyáltalán, mi a teljes neve? Ez a Ralf név nem túl gyakori idehaza. Külföldi diák, vagy csak a szülei nem magyarok? A családi háttér, a gyermekkor helyszíne nagyon fontos ilyen helyzetekben. Igaza lehet, talán jobban járunk, ha mesél egy kicsit róla, és én az alapján felkészülhetek a vele folytatott beszélgetésre.- Lopva az órájára pillant, de azért észreveszem. Elkezd matatni az asztalán, és az órán is megnyom valamit. Szóval méri az időt. Bár pszichiáter ilyet nem szokott csinálni, mindig a pácienstől veszi az információit, mégis hajlandó beszélgetni velem. Időre. Tehát csak pénzt akar kihúzni a zsebemből. Kicsinyes alak, akinek semmit sem számít, hogy a páciens meggyógyul- e. Ralf ezt se hagyná. Szerencse, hogy én jöttem. Talán nem is kéne idehoznom őt.

- Hét éves koromban találkoztam vele először. Otthon apám gyakran vert, és ő segített nekem elszökni. Rengeteg mindent képes nélkülözni, tűréshatára embertelen. Nálam erősebb. Ekkor egy ideig az utcán éltünk, nélküle nem bírtam volna ki. Azután egy árvaházba kerültünk, és egyre inkább az én szociális beilleszkedésemre volt szükség, mint az ő túlélőösztöneire. Ezért is kényelmesedett el. Én szorgalmasan tanultam, és egyetemre is mehettünk. Ehhez nagyon sokat kellett tanulnom. De végül diplomát is szereztünk, és fejlesztőmérnöki állást kaptam egy nagy cégnél. Rendkívül jól keresek, és csak én dolgozom. Neki köszönhetem az életem, az a legkevesebb, hogy gondoskodom róla, amíg talpraáll. De nem akar kilábalni a jelenlegi helyzetből, élvezi, hogy ő az utcai szamuráj, a hős, aki pépesre veri a rosszfiúkat. Sőt, néha elragadja a hangulata, és másokat is bánt. Az szörnyű érzés, ahogy látom, amint fájdalmat okoz ártatlanoknak. De én nagyon féltem is. És magamat is.
- És mi volt vele, hét éves kora előtt?

- Olyan neki nem volt. - A doktor hüledezve néz rám. - Mindenki születik, és valahogy eltölti a gyermekkorát.

- Nem igazán. Tudja, tisztában vagyok a helyzetemmel, szóval csak az a kérdés, hogy maga hogyan kezeli. - A doktor arcán zavar, még csak nem is sejti, mit fogok mondani. Pedig azt hittem, összerakja magában. Lényegtelen, megmondom neki, legfeljebb engem is kezelni akar majd.

- Tudja, és tudathasadásos skizofrén vagyok. Ralf a másik énem. Vele van baj, nem velem, hiába néz rám így. Magának csak annyi a dolga, hogy őt visszabillentse a rendes útjára, és már itt sem vagyunk.

- Maga őrült. De ha tudja, mi ez, tisztában kéne lennie vele, hogy ez egy betegség...-
- Nem betegség. Ralf nélkül nem éltem volna túl a gyerekkoromat. Tartozom neki ennyivel. Ő is személyiség, csak éppen egy testet kaptunk.

- Hívom a mentőket...- Ezt nem kellett volna mondania. Ralf nem akarna elmegyógyba menni. Érzem, ahogy elveszítem az irányítást. Visszalépek a foltról, ahogy Daniel Keyes mondaná.
Megindul a metamorfózis. Nem valódi átváltozás, csak néhány apróság. A tartása más, neki egy kicsit jobban feszülnek az izmai, szálegyenesen áll, arcán az a groteszk vigyor, ami az utóbbi hónapokban ragadt rá.

- Jó reggelt, doki. - köszön kajánul. Én csak nézem. Nem egy kellemes érzés. Megindul a doktor felé, aki szörnyülködve hátrál. A kéz megragad valamit az asztalról, valamit, ami nehéz, és a test ráveti magát ordító áldozatára. És püföli, üti, vágja, ahol éri, míg arcából csak egy felismerhetetlen massza marad. A koponyája elporladt, semmi emberi nem maradt belőle. Megtörtént, amitől féltem. Ralf kezelhetetlenné vált. Innentől kezdve már nekem sem hisznek majd. Hogy magyarázzam meg, hogy én normális vagyok, csak a másik énem pszichopata. Rab lettem a testben. Még ha Ralf visszaenged is, akkor sem élhetek tovább normális életet. Ralf tipikusan olyan ember, aki nem képes békében élni, neki a harc a lételeme. Védelmezi azt, ami neki fontos. A saját létezése.

- És ne vigyél többé pszichiáterhez. Nincs szükségem rá. - Ezt már csak nekem mondja, félelmemben bólogatok. Ekkor erős lökés ér hátulról, megbotlok, és ott térdelek a folt közepén. Visszakaptam az irányítást. Végignézek véres kezeimen, ruhámon, ami beitta szegény fickó vérét, és arra gondolok, hogy szabadulhatnék meg Ralftól, aki megmentőmből hirtelen átváltozott végzetemmé.