Nyelvtörő (Avagy,... mily apróságokon buknak el nagy tervek!)

- Jaaa, há én aszittem, hogy aztat mongya a zagronómus ettárs, hogy a bika neve Pepperóni, oszt azt próbátam szaszerólni!
Hatalmas nevetés hullámzott át az asztaltársaságon, mindenki dőlt. Komisz Laci a térdét csapkodta, Arnold adjunktus teli szájjal rötyögött, Jónási ügyvéd úr kapkodta a levegőt.
Géza bácsi, akkurátus mosollyal nyugtázta a hosszú mezőgazdászi pályájából visszaidézett anekdota sikerét, és elégedetten simította kétfelé ősz bajszát.
Béla emelte fel a kezét, integetve a pult irányába:
- Na, várjatok csak,...Andrea kedves! Hozzon még egy kört legyen szíves!
- Bélus, nem kéne már, késő van.- tette rá a kezét csillapítólag Laki Pisti.
- Ugyan fiúk, most egy olyan történetet mondok el, amihez muszáj innotok.
- De ez legyen az utolsó kör. Lacinak is mennie kell, engem is vár otthon Marikám.
Közben Andrea kedves megérkezett a kispohár pálinkákkal.
- Isten, Isten!- koccoltak a vastagfalú kupicák, aztán a kezek a söröspoharak után nyúltak.
- Na, szóval,... talán emlékeztek még, amikor én kezdő vegyészként a TVK-hoz kerültem a 70-es években, akkoriban kezdődött az Olefin program. Ott jöttem össze Eszterkével, a művezető feleségével,... azóta se volt olyan hetyke mellű, feszes seggű szeretőm,... és az a forró szája...haj, régi szép idők...
Erre már Zalán, az egykötetes költő és vidéki jellemszínész is beleszólt:
- Béluskám, ne térjünk el a genitális szerelem irányába, mert ha minden egyes nőm seggéről csak egy percet mesélek, akkor is reggelig itt ülünk!
- Oké, oké,...szóval... :
A labor vezetője egy Dr.Birkási nevű kutatómérnök, aki később disszidált, mert nem bírta elviselni, hogy gerinctelenekkel és barmokkal van körülvéve. A gyárigazgatónk például, egy régi megbízható elvtárs, aki még altisztként a spanyol polgárháborúban együtt szolgált Tömpe Andrással, ...na ez olyan hülye volt a vegyiparhoz, hogy amikor levelezőn végezte az egyetemet (hogy ugyan legyen már valami szakirányú végzettsége a marxista zseniképzője mellé, ha már egy vegyi kombinát igazgatója), akkor a szerves-analitika prof kivágta a vizsgáról, mert a kémiai redukciót összekeverte a klerikális reakcióval, Mengyelejevet meg Makarenkóval.
Dr. Birkásinak, aki egy remek koponya, sikerült egy ötletes polimerkötéssel valami teljesen újfajta műanyagot létrehoznia. Az anyag több előnyös tulajdonsággal is bírt, de elsősorban rendkívül nagy kopásállósággal és könnyen kezelhetőségével tűnt ki. Birkási boldog volt, de átverték nagyon a találmányával. A pártvezetés meg a gyárigazgató egyszerűen palira vették, és kisajátították a felfedezését. Először csak társszerzőként kellett bevegye a főnökeit a tanulmányba, hogy zöld utat kapjon,... aztán nem őt hívták meg az MTA-ra a kísérletekről szóló publikációt megtartani,... a végén meg teljesen kifelejtették az egész hivatalos buliból, szabadalmaztatásból, és kiszúrták a szemét valami tízezer forintos újítási díjjal. Na ekkor lépett le a jugókon keresztül Olaszországba, úgy hallottam most ott saját műanyagipari cége van, ami a Fiat művek egyik fő beszállítója...
De mindegy is, ...nem ő a fontos, hanem a találmány. Ott állt a cég egy kiváló minőségű műanyaggal, amit az Isten is linóleumpadlónak teremtett, egyetlen egy hibája volt, csakis piszkosfehér színben létezett, semmilyen festéket nem tűrt meg. Hosszú hónapok munkájával és egy bonyolult katalizátoros eljárással sikerült némi sötétebb, amorf foltokat belevinni, így végül is már elment némi jóindulattal márványmintásnak. Legyártottak belőle egy húszezer négyzetméteres szériát, de a kutyának se kellett, elvégre ki rakna a lakásába egy ilyen rondaságot?
Ekkor került a TVK-hoz egy külügyi titán kereskedelmi igazgatónak. Ismeritek ezt a titán típust? A külügynél unták a hülyeségét, és lepasszolták egy céghez, mondván: Ti tán' tudjátok valamire használni! Ha mégsem, akkor sincs nagy baj, elvégre egy jól menő szocialista nagyvállalat mindig elbír még egy felesleges káderral többet.
No, ez a Répási titán, bizonyítani akart, hogy ő mégiscsak belevaló srác, és tudta, ha lenne valami nagy dobása visszakerülhetne a minisztériumi húsosfazék mellé. Ezért aztán ahelyett, hogy szépen ücsörgött volna az irodájában és iszogatta volna a titkárnője főzte kávét, állandóan járt a szeme, mint a sasnak, fürkészett, vizslatott mindenhol. Egyszer, mikor a raktárban kóválygott, ráakadt a márványmintás tekercsekre, ahogy ott porosodtak a sarokban. Kérdi is rögtön:
- Mik ezek itt ? Mióta vannak itt? És miért itt?
Frici bácsi, az öreg raktárvezető először kicsit megijedt, mert leltári selejtezési trükkök százaival papíron sikerült már a negyedét eltüntetnie a tekercseknek. Amit aztán szépen ki is hordtak a dolgozók a gyárból, lévén a hétvégi hobbikertek bungalóiba jó volt azért ingyen padlózatnak,... sőt akár féltetőnek is, mert állta ez az anyag a napot, de a havat, jeget is. Tehát először csak hímelt-hámolt az öreg, de mikor rájött, miért is lett ilyen izgatott Répási elvtárs a márványmintás linóleumtól, akkor elmondta őszintén az egész históriát...kivéve az eltűnt negyedet.
Répási felismerte, hogy itt a kiugrási lehetősége, elrohant egy mintával rögtön a megyei pártbizottságra, egyenesen az első titkár elvtárshoz. Előadta a nagy tervét, micsoda reklámfogásal hódíthatnák meg a piacot, ...csak fel kellene ajánlani egy bizonyos mennyiséget ebből a kiváló linóleumból valami nemes célra, nagy hírverést csapni körülötte, dőlne a megrendelés, beteríthetnék vele a kelet-európai piacot, de talán a nyugatit is, jutna pénz bőven az államkasszába is, óvodára, színjátszókörre, de még a TVK focicsapata is felkerülhetne az NB I.-be.
Vadhegyi elvtárs, az első titkár, pillanatok alatt elkötelezett híve lett az ötletnek, és mivel komcsi módra csak egy sémában tudott gondolkodni, rögtön az ugrott be neki, hogy a szovjet elvtársakat kellene valahogy megajándékozni vele. A második konyak után ki is pattant a nagy ötlet, hogy talán a Lenin mauzóleum padlózatára kellene felajánlani, úgyis nemsoká jön a NOSZF évforduló.
Innen már sínen volt Répási elvtárs terve. Elsőként a külkapcsolatokért felelős illetékes elvtársat keresték fel, aki össze is hozott egy találkozót a szovjet nagykövettel. A nagykövet is hamar átlátta mekkorát lendítene a karrierjén egy ilyen nagyszabású ügylet, talán még Londonba is kineveznék. Felhívta Moszkvát, ahol azon az alapon, hogy amit ingyen adnak azt fogadjuk el, rábólintottak a dologra. A nagykövet boldog volt, egy tál pirog, két üveg vodka és némi kölcsönös vállveregetés után azonban úgy érezte, hogy ő is valami részt kell vállaljon a feladatból. Ezért aztán gyorsan kitalálta a reklámszlogent:
- Pokrityije ljinoleumom mavzoleja Ljenina !
Ezután Répási szervezésbe fogott. Elsőként is felhívatta az irodájába Boldog Árpit, a hengersori Oleg Kosevoj szocialista brigád vezetőjét. Elé rakott egy papírt, miszerint a brigád tagjai a NOSZF évforduló alkalmából brigádfelajánlásként vállalják, hogy kommunista szombat keretében legyártják a szükséges linóleumot. Árpi csak addig tiltakozott, amíg ki nem derült, hogy a linóleum valójában már rég a raktárban van, tehát dolgozniuk nem kell, viszont az aranykoszorús minősítést megkapja a brigád. Amikor az ezzel járó pénzjutalom összegét is meghallotta, természetesen minden aggálya azonnal elszállt, és szó nélkül aláírt. Mire leért a hengerüzembe, már maga is meg volt győződve róla, hogy voltaképpen ő találta ki az egész felajánlást. Miután a brigádot is tájékoztatta a dologról (természetesen műszak végeztével a sarki kocsmában tartott rendkívüli brigádgyűlésen), a hatodik sör után a brigádtagoknak is szent meggyőződése alakult ki, hogy ez az egész felajánlási história voltaképpen tőlük indult, csak megint egy főnök -szokás szerint- lenyúlta az ötletet. A hetedik sör után ebbe bele is nyugodtak. A nyolcadik és a tizedik közt egyikük elkezdte halkan a "bunkócskát" dúdolgatni,a többiek csatlakoztak,... mire a tizenkettőnél tartottak harsányan gajdolt mindenki és ezzel le is zárult az ügy részükről.
Vadhegyi első titkár elvtárs is tájékoztatta a párt KB tagjait az ügyletről, színesen ecsetelve a keletkező nemzetközi sajtóvisszhang pozitív eredményeit a magyar gazdaság tervteljesítései javára. A KB tagjai lelkesen bólogattak, és kijelölték Meggyes Péter elvtársat, hogy a Pártkongresszuson a beszámolójában térjen ki felajánlás bejelentésére is.
Na, itt került a homokszem a jól olajozott gépezetbe. Mert Meggyes elvtársról sok minden jót el lehetett mondani, csak éppen azt nem, hogy ő lett volna a Kárpátok Cicerója.
Meggyes elvtárs mindenesetre lelkiismeretesen bekérette az információkat, a brigádfelajánlástól a szovjet elvtársak elfogadó nyilatkozatáig, és egy tolmáccsal a nagykövet által aposztrofált szlogent is lefordíttatta magának. Szép beszédet írt meg az anyagból, és amíg csak írt, nem is volt vele probléma. Hanem amikor otthon a tükör előtt gyakorolni kezdte a beszédet! Állandóan belekeveredett a nyelve a reklámszlogenbe, mint csacsi az útelágazásba.
- Leliló,..lezumlenim...lenizóleum...lenilinólezum,...a francba!!!
Kétségbeesetten ment el a legközelebbi KB ülésre, és szégyenkezve vallotta be, hogy ő biza képtelen a reklámszlogen felolvasására. Összenéztek az elvtársak,...
- No, ki lenne vajon az alkalmas jelölt a kényes feladatra közülünk?
Mindannyian megpróbálkoztak a nyelvtörő mondattal, de bizony egyikük sem tudta kimondani. Ekkor Kádár János elvtárs a szokott csendes derűjével csak annyit mondott:
- Hiába elvtársak, már Lenin elvtárs is megmondta: "Ami nem megy, azt ne erőltessük!"...Hagyjátok a fenébe azt a linóleumot, majd küldünk a szovjet elvtársaknak egy rakomány padlóburkolót a Zalakerámiától.
Béla itt végigjáratta szemét az asztaltársaság tagjain, akik feszülten várták a csattanót a történet végén. Aztán lassan, gondosan formálva a szavakat, csak ennyit szólt:
- Bizony, kedves barátaim, ez a hiteles története, hogy miért is maradt el örökre a Lenin mauzóleum lelinóleumozása!