Nem eshet örökké...

Esett az eső. A lány hazafelé ment a megszokott úton. A lehullott levelek most nem ropogtak a szaporán szedett lábak alatt. A lány megtorpant…
Meglátta azt a fiút, akire már régóta várt. Ő a padon ült, láthatóan gondolkozott valamin… Észre sem vette, hogy a lány köszönt neki. Pedig ismerték egymást, beszéltek már párszor. Továbbsétált a csaj, bús hangulatban, ami stimmelt az időjáráshoz. Gondolta, holnap is ugyanarra megy, hátha a fiú észreveszi… Eljött egy új nap, a lány odaért a padhoz, de nem volt ott senki így leült, és várt. Az eső aznap is esett, de most sokkal viharosabban. Bea –mert így hívták- fázott, de úgy gondolta megéri elázni, ha láthatja Őt. De a fiú csaknem jött. Pedig a közelben volt. Beától nem messze, úgy tíz méterre állt. Túl bátortalan volt talán? Bár szívesen beszélt volna a lánnyal, de még nem tudott volna mit mondani. „Majd legközelebb!” gondolta.
Másnap az idő kellemesebbre fordult, az eső is épphogy csak csöpögött. Peti ott várta Beát a padnál, mondjuk még most sem tudta, hogy mit fog mondani mikor megpillantja. A lány nem jött… Megfázott, és otthon pihent. Bea úgy gondolta „nem ér annyit az a srác”. Feladta… Többet nem kereste a fiút. Petinek viszont hiányzott a lány. Sokat rágódott azon, hogy mikor utoljára látta Beát, miért nem ment oda. Azóta Peti minden nap a padnál ül, és vár…
…De minden hiába, mert a lány nem jön, és nem is fog soha többet. Ami itt maradt, az ugyan az, ami volt, a búsan, magányosan hulló esőcseppek.

„Nem eshet örökké…!”




...Ezt a történetet már rég írtam, kicsit ki voltam borulva. Meghát nem volt jobb dolgom suliban. Kérek mindenkit hogy reálisan értékeljétek, tudom hogy sok helyen hibádzik, de most ez van. Volt még történetem de eltünt:(... ja... és már regisztráltam "vukkocka" néven, csak még nem jött meg a jelszó, tehát ha a reagálásokra olyan néven válaszolok senki se lepődjön meg! Köszi...