Nagytakarítás

(Karmazsin Világ novella)

Jegyzet:
* SHIF - szabványos holografikus interfész
* EFL - Egyesült Földi Légió
* PDA - személyi adat-asszisztens, SHIF felületű mini-komputer, elsődlegesen helyi információk lekérésére és egymásnak való üzenetküldésre használják.

A Chimera IX kékeszöld egébe mályvaszínű árnyalatot festett az alkonyat. A horizonton kirajzolódott az ikerbolygó, az ugyancsak élettől pezsgő Chimera X sziluettje. A kopár, szürke hegygerincek egyikén ott magaslott a Target Kommunikációs Központ ébenfekete tornya, pulzáló kék és vörös jelzőfényekkel. Odalenn, a völgyekben a végtelen, türkiz színű dzsungel terpeszkedett, narancs és bíbor árnyalatú virágait obszcénul az ég felé meresztve.

Jeanne letörölte a homlokáról a verítéket, majd meghúzta kulacsot. Ahogyan elvette a szájától, a szelep sziszegve-szörcsögve töltötte meg levegővel a kipréselt ital helyét.

Már két napja úton volt a szervoruhával, és bár a sugárhajtóművek jóval egyszerűbbé tették az utazást, mégis kimerítő volt az út. A SHIF* szerint még volt vagy három napnyi töltés az energiacellában, de a motor már most kihagyott néha. Ha megérkezett a Target-re, majd bekalibráltatja.

Még szippantott egyet a friss levegőből, majd felvette a sisakot, és beindította a motorokat. Bár eléggé köhögött a masina, valahogy mégis kibírta a platformig. Addison Baxter, a központ parancsnoka már várt rá:
- Ms. Courier, örülünk, hogy itt van! - köszöntötte a telt alkatú, kopaszodó férfi szívélyesen.
- Részemről a szerencse - felelte diplomatikus mosollyal a nő, és az utolsó szót egy leheletnyit megnyomta.
- Elnézését kérjük, amiért nem állt módunkban jobb utaztatást biztosítani, de mint azt az e-mailben is írtam, a szituáció felettébb aggasztó méreteket öltött ... többek között az utóbbi néhány napban is.
- Csak nem lepte el a hangárt is?
- De, sajnos igen. Több jármű zárlatos lett, és ami megmaradt, az is használhatatlanná vált.
- Nyugodjon meg, Mr. Baxter, nemsokára az egész épület patyolat tiszta lesz.
- Köszönöm, de előbb győződjön meg róla a saját szemével. Erre parancsoljon.
A nő a kölcsönjárgányt hátrahagyva követte a férfit, aki átvezette pár barátságos atmoszférájú folyosón: a falakon céglogók, EFL* címerek és képek, a padlón vörös kárpitszőnyeg-sáv.
Addison úgy tűnik,szívesen vezette körbe a látogatókat - mindenről képes volt egész történeteket mesélni:
- És ez itt az intergalaktikus disztribúciós részleg. Közel hetven ugró-labilis kapun át jut el egy üzenet a Földre.
- És ez itt a hangár? - kérdezte a nő egy kapura mutatva, melyen jól látható betűkkel a "Hangár" felirat volt olvasható.
- Nos... igen. De innen nem tanácsos megközelíteni.
- Szóval ennyire súlyos?
- Mint azt már említettem... Szó szerint ellepte.
- Ugye most csak viccel?
- Ugyan, dehogy!
- Na jó, vigyen bárhova, ahonnan biztonságosan meg tudnám kezdeni a munkámat. Ugye van valahol egy határos, izolálható részleg?
- Természetesen.

Időközben elértek egy kis ajtót, ami mögött egy hosszú szervizlétra volt. A férfi intett a Jeannenak, hogy fáradjon beljebb.
- Ez hova vezet? - kérdezte a nő.
- Ez az izolálható szektor.
- Ez a lehető legrosszabb.
- Sajnálom, az összes többit aktívan használjuk. Legfeljebb másik szerelőaknát tudnék mutatni, de az ugyanannyira kényelmetlen lenne, mint ez.
- Hát jó. De ez sokat lassít a munkámon.
- Az idő és a pénz nem akadály, Ms. Clayton. Csak kérem, segítsen!
- Jó. Hol van a kérdéses bejárat?
- Innen fölfelé a harmadik. Miután belépett, a többit lezárjuk.
Jeanne magára kapta a védőruhát, és elkezdett mászni. Az emeletek jó nagy távolságra voltak egymástól - tipikus példája a designer megalomániája és gyakorlatiassága közötti végtelen disszonanciának.
A harmadik ajtónál megállt, és kezébe vette a neutron-radiátort, majd végigszórta egy kis sugárzással a keretet és az ajtólapot is, utána megnyomta a nyitógombot. A zsilip szárazon nyikorogva, recsegve tárult föl. apró, négylábú, lila rovarok kezdtek el kiözönleni a járatba. Mögöttük a szoba világítása halovány pislákolásnak tűnt a lámpákra tapadt ezernyi parányi testtől. A nő folytatta a sugárzkezelést, amit az apró kis bestiák nem viseltek valami jól.
Nesztek, rohadt kis dögök! - kuncogott magában a nő. Még jó két órán át pucolta azt az egyetlen helyiséget, mire veszteg maradtak végre a kis szörnyek, és a zsilipben se volt többé mozgás.

A szoba siralmas állapotban volt: a rovarréteg alatt minden puhább szerves tárgyat megettek. Még a székeket is alaposan megcsócsálták. Ez éppenséggel valami iroda lehetett. Elővette a PDA-ját*, és behívta a térképet, amin a fertőzött területeket Baxter volt oly szíves pirossal megjelölteni. Most már valamennyire potyogtak a rovarok a mennyezetről is, így egyre világosabb lett. Jeanne még nem látott ilyen állatokat, de ez nem különösebben zavarta: rovarirtó volt, nem tudós. Bezárta maga mögött a szervizajtót, és kinyitotta az egyik következő szobát. Újabb adag rovar, újabb adag sugárzás.
Vagy hat órája takarított már, amikor eszébe jutott, hogy elő kéne vegye az ebédjét. Egyszerű szendvicseket hozott magával, alaposan elzárva a hátizsákjában. Jóízűen betömött kettőt, ivott rá egy keveset, és folytatta a munkát.

Minden helyiség egyre lepusztultabb állapotban volt: olyat is talált, amelyikben már a fémet is megcsócsálták. És itt már előfordultak nagyobb dögök is: nagyjából akkorák voltak, mint egy csótány, és erős rágóik voltak. Persze a sugárzás őket is ugyanúgy megölte. Ahogyan haladt, egyre furább és furább dolgokat talált: hússzínű, ragacsos nyálkát, amiben peték voltak, egy olyan PDA-t, aminek a belsejét kiették, sőt, meg mert volna esküdni, hogy még egy néhai emberi állkapocs is a kezébe akadt, de úgy esett szét a kezében, mintha vajból lenne.
Persze biztosra vette, hogy Baxter szólt volna neki, ha valakit megettek odebent, de a gondolat befészkelte magát az agyába. És akkor megpillantotta az első kolóniákat: a hússzínű kocsonyából voltak, és a mennyezeten, meg a sarkokban csüngtek egy szobában. Természetesen lekezelte őket is. Még kitisztított pár szobát, aztán bevett egy ébresztő-tablettát, hogy bírja még egy darabig. Kezdett érdeklődni ezek iránt a dögök iránt. Úgy döntött, ismét eszik egy keveset. Épp elővette volna a szendvicsét, amikor egy öklömnyi valami ugrott a karjára. Azonnal rálőtt az n-radiátorral, a hatalmas rovar pedig a hátára fordulva, nagyot koppanva, összegömbölyödve a földre zuhant.
Jeanne sebesen szedte a levegőt. A szendvicse persze belezuhant a mocsokba. Ekkor vette észre az apró üreget a falban. Valami széf lehetett, és ez a drága beleköltözött. Viszont ez akkor is durva volt...
- Miféle mutáns dögök ezek?! - mondta ki hangosan is a nő. - Jobb lesz vigyázni, a végén még megharapnak.

Valóban, egyre több és több jött ezekből az általa csak titánoknak keresztelt, pókszerű bestiákból, és lassan észrevette, hogy amit korábban kolóniának vélt, az valójában csak ezeknek a gubója.
Egy irtás közben kapott Addisontól egy üzenetet, amiben a férfi az iránt érdeklődött, hogy hogy megy a munka. A nő jelentést tett, mire a férfi háláját és elégedettségét fejezte ki.
Már úgy érezte, a szívénél tarthat a bázisban létesített kaptárnak. A következő ajtó nagyjából az epicentrumnál volt, állítólag egy WC kellett mögötte legyen. Nem lenne olyan meglepő, ha innen indult volna az egész.
Azonban, ahogy benyitott, elszörnyedt. Az illemhely gyakorlatilag egy emelettel mélyebb volt, a mindenfelé lógó kábeleken vastagon állt az a takony, amiből a titánok gubói is voltak. Mindenütt ezek a nagy dögök tanyáztak, és egy hatalmas, vörös kocsonya lógott az egyik WC-fülke helyén. A nő már éppen vissza is fordult volna, amikor valami iszonyatosat harapott a sarkába. Megfordult vele a világ, és beszédült a helyiségbe. Alatta hangosan ropogva zúzódott össze több réteg rovar, és tompították az esést.
Ahogyan kezdett magához térni az ijedségből, azon kapta magát, hogy mindene sajog, tagjai pedig önkéntelenül is reszketnek. Lassan megpróbált felülni, de nem ment neki. És egyre jobban fájt mindene. Talán mégis rosszul esett? Megemelte a jobb karját, és akkor meglátta: alul ezernyi pókocska tépte a húsát, és már csontig lerágták néhol. Pánifélelem lett úrrá rajta, és megpróbált talpra szökkenni, de alig mozdult a teste. Iszonyatosan fájt, égetett, viszketett mindene: a lába, a keze, a feje, a nyaka, tüdeje, a hasa... ami egyszerre feltárult, és egy titán mászott ki rajta.
Jeanne sikítani próbált, de hang helyett rovarok másztak elő a torkán. Fulladt; zokogni próbált, de nem tudott, kétségbeesetten ingatta a fejét, de már nem is ő ingatta... Magától... moz... ...-gott... ... és...