Metamorfózis - 2

7.

Hétfőn közölte velük a banki kölcsön ügyintézője, hogy mivel a lakásban nincs fűtés, ezért a szabadfelhasználású hitelt nem adják meg.

– De, hiszen éppenezért akartuk felvenni a hitelt, hogy kifizessük a hátralévő tartozást és bevezessük a fűtést- érvelt Robi.

– Miért nem mondták, mielőtt kiküldtem az értékbecslőt, hogy nincs fűtés? – vágta a pofájukba szenvtelen arccal, az orcátlan hazugságot. Hiszen ezzel kezdték a mondókájukat, amikor a Bankhoz fordultak. Ő, meg holtbiztosra vette, hogy tizenkét nap alatt meg lesz a hitel. Robi, úgy érezte minden összeomlott. Kétségbeesve hívta Jenőt.

– Papa, nagy a baj: elutasították a kérelmünket. Lőttek a hitelnek.

– Ne, izguljatok, máris ott vagyok a Banknál. Mondd, az előadónak várjon öt percet és kiokoskodunk valamit! – Jenő percek alatt beviharzott a bankba. Mivel az előadó elvált asszony gyerekkori utcabelije volt tegezésre fordította a szót.

– Zsukám, hogy lett ebből ekkora bukfenc?

– Jenci, nem mondták a gyerekek, hogy nincs komfortosítva a ház…

– Mert, ha mondták volna?

– Akkor épületkorszerűsítésre kellett volna kérni.

– Tudunk valamit tenni?

– Tudunk, de csak négyszemközt.– mondta és kiküldte Robiékat. Miután kettesben maradtak ráfordította a kulcsot a zárra. Így szólt.

– Kértek kölcsön egy rossz kazánt, beállítjátok. Minden szobába betesztek egy kölcsönradiátort a falhoz támasztva. Újra kiküldöm az értékbecslőt és lefényképezi. Új kölcsönkérelmet adunk be komfortosításra.

– Ez megint egy rakás pénz! Ezek a szerencsétlenek addig megfagynak. Villannyal fűtenek. Akkora lesz a villanyszámla, hogy na! Én sem tudok már adni nekik, mert az egymilliómat elköltöttük a berendezésre, pedig, de mondtam nekik, hogy a fűtést, gyerekek: azt kell előbb megoldani. De annyira biztattál bennünket és az idő is jó volt…

– Jenci: ne izgulj, míg engem látsz! Szerdáig készítsétek el a dekorációt, küldöm az embert és tíz nap múlva itt a pénz!

– És, ha most meg abba kötnek bele, hogy nincs a nevükön a ház, mert pont ebből akarják kifizetni, és ezért nem adják meg? Megint csúszunk tizenkét napot…

– Tutira meglesz, ne aggódj!– biztatta Zsuka, és zsebregyűrte az eddigi munkájáért járó honort. Jenő gondterhelten távozott.

Beültek a kocsiba és egy üveg konyakkal, vörösborral, cólával feltankolva kimentek a házhoz. Jenő nekiállt egy echte szalonnás, hagymás tojásos vacsora elkészítésének, mikor átbiciklizett hozzájuk az após, Krapaj, aki bikaerős, jóhírű kőmivesként ismerte az összes házépítési fortélyokat és építkezőket. Meghallgatta a panaszáradatot, és máris hívta telefonon sógorát, aki szintén vállalkozóként épületkorszerűsítéssel foglalkozó, gáz és vízszerelőként kereste a kenyerét.

– Gabikám, ráérsz most?

– Neked sógor, mindig.

– Gyere ki ide az új házhoz, a gyerekekhez. Meg kell beszélnünk valamit.

– Tíz perc és ott leszek.

– Mire Gábor megjött, elkészült a parasztvacsora.  Ettek, ittak. Gábor szemrevételezte a lakást. Tetszett neki. Megnézte a garázst, ahova a kazán lesz beállítva. Kalkulálni kezdett. Nyolcszázezerből kijön az anyag. Négyszázezer a munkadíj. A munkadíjat ráértek akkor kifizetni, amikor megkapjátok a pénzt.

– De, az anyagra félretett pénzt már eltapsolták a gyerekek. Be kellett rendezni a házat. Most egy patyomkin megoldást kell végeznünk, de azonnal. Szerdán jön az értékbecslő. Tudsz szerezni használaton kívüli kazánt, radiátorokat?

– Tudok. Mégpedig olyat, aki tavaly vette őket és most meg bevezették neki a gázt. Lecserélte. Ott állnak a garázsában. Háromszázból megvannak a radiátorok, és a kazánok. Csak a rézcsöveket, idomokat, és a kiegyenlítő tartályt kell megvennetek…

– Az isten beszél belőled sógor. Hitelbe is odaadják?

– nekem, igen. Én vagyok a garancia. Holnap reggel áthozzuk a kulisszákat és építhetitek a Patyomkint!

– Erre igyunk sógor!

Ittak. Gábor állta a szavát. Másnap jött egy biztosítási ügynök és fenekestől felborogatott mindent.

– Ahogy én látom, ez a ház, ha komfortosítva lesz, a dupla telekkel együtt megér harmincmilliót. Ennyire tudnám biztosítani.

– Mégsem adták meg a hitelt.

– hahaha! Emiatt ne fájjon a fejük. Felejtsék el azt a bankot!

– A biztosító társaságunk hosszúlejáratú hitelekkel is foglalkozik. Csütörtökön bejönnek, a barátomhoz, ő kezébe veszi az ügyet, és holtbiztosan megkapják a hitelt.

– De, nem köpnek bele a levesünkbe, mint a másik bank.

– Nem, sőt, kérjék vissza a tulajdoni lapot, az értékbecslés dokumentumait. Átvesszük őket. Nem kerül semmibe.

– Ez hihetetlen!– ámuldoztak. Az ügynök rákérdezett Jenőre.

– magának van nálunk életbiztosítása?

– Van egy nagy életbiztosításom: havi negyvenezret fizetek.

– Mikor kötötte?

– Öt éve.

– Akkor azon van most cirka kémilla. Ha minden kötél szakadna, de ettől nem kell félni, mert a másik telek is ér négy millát, tehát megadják, akkor mivel nem dolgoznak a fiatalok, fedezetként beírjuk a Jenő úr életbiztosítását.

Így történt, hogy nem elég, hogy eladta a feje fül a tetőt, még az életbiztosítását is kockára tette, csak a fiatalok boldoguljanak. Mert ő már látta lelki szemei előtt a kertet, játszóteret, lubickoló medencét és a hintaágyban önfeledtem szemlélődve önmagát egy félév mulva. Újra feltámadt hát a remény. Mégsincs veszve a fejsze nyele. Másnap bement Zsukához és visszakérte az iratokat. Egy húszezressel honorálta az irántuk való buzgalmát és búcsút vettek egymástól. Mindkettejüknek nagy kő gördült le a szívéről.

Az örömbe üröm is vegyült. A postás egy levelet hozott az iskolából. Ugyanis a Matyi az osztály rendbontóinak főkolomposakét rémületben tartotta az iskolatársait. Még a tanároknak is nekiment. Szitkolózott, cigizett, és garázdálkodott négy- öt barátjával egyetemben. Mivel el- eldicsekedett, hogy a papájától mennyi mindent kapott, gondolták, behívatják Jenőt is egy szülői értekezletre, hátha tud a gyerekre hatni. Jenő úgy érezte nyakára, vetették a hurkot. Ha kiderül, hogy nem is a rokona a gyereknek, akkor nagy baj lesz. Elkezdenek vizsgálódni, miért halmozza el annyi ajándékkal a kis csibészt. Azonnal hívta a gyerek anyját.

– Hello, mi van drágám?– vette fel a telefont Matild. Úgy búgott a telefonba, mint egy vadgerlice. Jenő izgatottan kérdezte tőle.

– Te is kaptál a szülői értekezletre meghívót?

– Kaptam.

– Elmész?

– El, hát, naná, hogy elmegyek. A fiatalúr nagyon a begyembe van! Mert te is megveszel neki mindent. Pártfogót fogok kérni mellé, és eltiltom tőled. Rossz hatással vagy rá! Nagyon elkapattad! Velem is magas hangon beszél.

– Nem lenne jobb, ha én is bemennék és kimagyaráznám magam, hogy én eddig hat személyre főztem, mert a Robiékkal ápoltuk anyámat. A gyerek feljött, elment WC- re, aztán evett, játszott az Interneten és a háromórási busszal útnak indítottam hazafelé. Így nem csavargott legalább a városban. Valahogy így kellene előadni.

– Jól van, ne fossál! Senkire nem tartozik, hogy s mint áll a dolog. Amíg a Matyi meg lesz veled elégedve, és nem panaszkodik nekem, addig sűrű fátyol fedi a dolgokat. Majd én kihúzlak a csávából! Persze ennek ára van: hétvégén megyünk hozzád az Ildi barátosnémmal fényképezkedni. Most meztelen és bikinis képeket is akarok rólunk. Aztán a többit majd szóban. Na, pá! Vegyél színes festékeket és papírokat a nyomtatódba!– mondta és lerakta a telefont.

Jenőnek jó oka volt félni, mert már évekkel ezelőtt egyszer feljelentették a szomszédok, hogy fiatal fiúk járnak hozzá. Isznak, dorbézolnak, zavarják a lakókat. Ugyanis Jenő bérelt egy nagy szobányi pincehelységet és berendezte kondi teremnek. Persze, hogy szólt a zene, füstölögtek és olykor piáltak is. Ezt megúszta, hála a szabálysértési előadónak, aki ordas buziként állandó vacsoravendég volt nála azokon a pénteki szeánszokon, ahol hasonszőrű barátaikkal múlatták az időt.

Jenő kissé megnyugodott és azon gondolkodott, mert, hogy a józan esze azt súgta neki, hogy Matyitól meg kell szabadulnia, mert börtönbe juttathatja. Hiába esküdözött a kis csirkefogó, hogy nem árulja el. És, ha kiszedik belőle? Mivel a másik millióból előre megígért neki egy kvadot (kismotor) a tizennegyedik szülinapjára, úgy gondolta, ekkor vesz tőle búcsút, hogy ne kelljen rettegnie. Mert, ha ő börtönbe kerül, akkor az egyenlő lesz számára a halállal.

8.

Másnap kiszállt a helyszínre az újabb üzletkötő egy profi digitális fényképezőgéppel. Átnézte az előző banktól áthozott iratokat, és a következőket mondta.

– Mivel a tulajdonos gyesen van, és az élettársa nem dolgozik, azaz nincs munkahelye, így egyelőre 10 éves futamidőre tudunk szerződni. De, ne, négy, hanem ötmillióra kössék a hitelt. Megmondom mért. Ugye amint felveszik, a következő hónaptól már törleszteni kell. Elhasználnak négymilliót, a fennmaradt egy millióból pedig törleszgetnek, amig a fiú munkát nem talál.

– Mért nem lehet húsz év futamra kötni? – kérdezte Jenő.

– Amiért az előző bank elutasította.

– Nincs komfortosítva. Tehát nincs benne a fűtés, és nincs állandó munkahely.

– És biztos, hogy tíz évre megadják, így is. Hiszen nincs benne a fűtés.

– ha- ha- ha! Ki meri azt állítani, hogy nincs benn a fűtés! Én majd gondoskodok róla, hogy papíron benn legyen. Lefényképezek mindent, és sec- perc számítógépen beleapplikálom a fűtést, kazánnal együtt. Az értékbecslő ki sem száll. Aláírja és mehet elbírálásra.

– Szóval nyugodtak lehetünk.

– Nyugalom és csigavér! Nekem sem mindegy, hogy megkapjam a közreműködési díjamat. Kapok százezret és befedi a ölségeket. Maguknak csak fel kell jönni Pestre, aláírogatni és felvenni a pénzt!– mondta az ügynök és a távozás hímes mezejére lépett. Jenő összekapaszkodva a gyerekekkel körbetáncolta a konyhaasztalt. A kis Norbi pedig a kör közepén ropta velük.

Azonban addig is élni kellett valamiből. Jenőnek éppenannyi jövedelme volt, hogy szerényen eléldegélt belőle, és úri passzióira is jutott, ha éppen bejött valami pluszmunka. Az új házban, vagy ahogy ő nevezte a Dácsában, azonban már lassan a templom egeréhez hasonlóan még morzsát sem lehetett találni. A fiatalok megrendelték a Digi TV- ét, amit maradék pénzükből felszereltettek. Megrendelték a műholdas telefont, Internetet, amit a jövőhéten kötnének be, de miből. Ekkor Jenő elhatározta, hogy kihúzza őket a bajból.

A se, veled se nélküled elméletét alkalmazva úgy döntött, hogy eladja örökös haszonélvezettel a lakását kétmillió Forintért. Ebből azonnal elkezdik a fűtés beszerelését, mert megfagynak. A maradványból kiváltja a százezerre rugó zálogjegyeket, amit a fiatalok halmoztak fel aranyaik elzálogosításával. Finanszírozza a létezésüket, amíg a hitelt meg nem kapják. Hogy mi lesz, ha nem kapják meg mégsem? Erre rémálmukban sem mertek gondolni.

Mert szép ez a ház, kár, hogy a világvégén van. Ezt eladni szinte lehetetlen. Csakis ők mentek ilyen óvatlanul lépre. Mint utóbb megtudták már hatmillióért is, árulták, de nem kellett a kutyának sem.,amikor megtudták, hogy  cigány szomszédokkal vannak körbevéve. Arra az esetre pedig, ha nem tudják a vételár maradékát kifizetni, még van egy hosszabbítási lehetőség.

Zsoltival, a börtönből nemrég szabadult virtigli nepperrel egyezkedett. Zsoltit, a jóképű harmincöt éves cigány férfit régóta ismerte. Többször dolgozott neki egy- egy vitás telek kimérésénél, vagy kettéválasztásánál. Mivel megbízott benne áthívta este egy kis konyakozásra. Mikor kellően bemelegítettek elkezdte.

– Zsoltikám, arany cimborám, adj nekem tanácsot, mit tegyek!

– Tanácsot, vagy kalácsot? – kérdezett vissza Zsolti.

– Mindkettőt, aranyapám.

– Vezesd elő!

– Tudod, mennyire belemásztam ebbe az elátkozott világvégi házvételbe. A fiatalok nem kapták meg sem a Szocpolt, sem a kölcsönt. Tudod mit mondott nekik a szocpolos? Azt, hogy maguk egy hatszobás palotára akarnak szocpolt? És kirúgta őket.

– Ez várható volt.– erősítette meg Zsolti a hallottakat.

– Most egy újabb hitellelehetőségük lenne, de csak tízéves futamidőre. Havi ötvenhétezer lenne a törlesztés.

– és mennyi a jövedelmük?

– A Gyes és a Családipótlék: harmicötezer. Robi nem dolgozik. Sehol sem talál megfelelő munkát.

– Tudod, mit mondok én neked? Ez a fú sosem fog dolgozni. Ezek kiszívják a véredet az utolsó cseppig! Szabadulj meg tőlük. Elkótyavetyélted, nekik adtad az anyád lakását. Most meg a lelked adnád el az ördögnek?

– Nem, azzal még ráérek. Először a lakást adom el. Felét beteszem az Életbiztosításomra, a másik részt pedig nekik adom a fűtésre, és a ház további csinosítására. Ha, pedig mégsem kapnak hitelt, akkor felbontom az életbiztosításomat és kifizetem a sarukat. Én pedig leköltözök. Igaz, hogy megöl a bánat a város után, és belehalok az unalomba, de kisfiúért mindent. Ő ártatlan, nem tehet róla, hogy ilyen felelőtlenek a szülei.

– Én jobbat mondok neked! Ezért még egyszer hálás leszel nekem. Ne add el végleg a lakásodat, hanem pár milláért örökös haszonélvezettel. Így megmarad a lakásod is, és őket is segítheted. De, mondom kidobott pénz lesz ez is! Ezek addig húznak le, amíg ki nem taposnak belőled mindent.

– Gondolod?– merengett el Jenő és konyakos poharába kapaszkodott. Hol találok egy balekot aki azonnali készpénzfizetéssel megveszi tőlem a lakást, lakottan?

– Azt, bízd ide.– mondta Zsolti és zsebkalkulátorán kalkulálni kezdett. Közben kérdezgetett.

– Apukád hágy évesen halt meg? Anyukád hány éves most? Nagyszülők meddig éltek.– Jenő gyanútlanul sorolni kezdte.

– Az apai nagyapám kilencvenöt évesen, az anyai kilencvenévesen, apu nyolcvanhét évesen haltak meg. Anyám most nyolcvanöt éves.

– Ez azt jelenti, hogy te még elélhetsz akár húsz évig is. Az annyi, mint, annyi. Egen, az lenne minimum kilencmillió albérleti dij, ha kiadnám… szóval, ajánlok érte két millát.

– kevés. Ezért a lakásért!

– Senki sem ad érte többet. Ez szerencseszerződés. Ha előbb meghalsz én nyertem, ha túlélsz, akkor te. Attól függ melyikünket, üti el a halottaskocsi!

– Hol az a pénz? Meggyőztél. Nem adom fel a lakhatásom, mert ha onnan kiútálnak, vagy dobraverik a házukat, még mindig elvegetálok itt.

– És, ha minden kötél szakad, kiadod az egyik szobát diákoknak. De, én ezt a fiamnak veszem. Ez az ő jussa lesz, ha nagykorúvá válik.

– Hány éves most a kislegény?

– Tizenkettő.

– Na, akkor ágyesz - bugyesz! Itt kezem nem disznóláb! – csaptak egymás markába és másnap az ügyvéd előtt, aláírták a szerződést. Jenő megkapta a kétmilliót. Volt miből beszerelni a fűtést, és létezni a fiataloknak, amíg megkapják a hitelt.

És lássanak csodát, a hitelt megkapták. Jenő, mint haszonélvező aláírta és mehettek Pestre a bankba. Annyi krimit olvasott, látott és újabban hallott is, arról, hogy rosszarcú, rablók arra specializálódtak, hogy a bankból nagyobb összeget, felvevőket a határban megállítják és elrabolják tőlük a felvett összeget. Ezért úgy döntött, hogy abból nem enged, hogy ott a bankban azonnal utalják át az összeget az ő folyószámlájára.

A fiatalok természetesen sérelmezték ezt. Dedós módszernek tartották, de Jenő most az egyszer nem engedett a negyvennyolcból. Amikor a kifizetésre került volna a sor az ügynök izgatottan toporogva várta a jattot. Megjelent a sorszámuk a kijelzőn és a pénztárhoz léptek. Jenő százezret kért készpénzben, a többit pedig a számlájára utaltatta. Átnyújtotta az ügynöknek a honort és sarkonfordulva búcsút, mondtak a banknak. Az ügynök feszengve köszönt el tőlük. Óvatossága nem volt hiábavaló.

Amint kiértek a hatos útra két kocsi szorította le őket az útról. Tagbaszakadt álrendőrök szálltak ki belőlük közrefogva a vacogó ügynököt és kiparancsolták a bennülőket. Felszólították őket, hogy igazolják magukat. Aztán átkutatták a kocsit. Mivel nem találták, amit kerestek, visszaparancsolták őket a kocsiba és szó nélkül útjukra bocsátották őket. A visszapillantó tükörből még látták amint cipónagyságúra verik az ügynök fejét, és kidobják a kocsiból. Aztán elviharzottak.

Jenőben volt annyi betyárbecsület, hogy bár egy zabszem sem fért volna a fenekébe, visszakanyarodott és felvette a vérzőfejű ügynököt. Tulajdonképpen mégiscsak hálával tartozott neki. Hazavitték, lefürösztötték, priznicet raktak dudorokkal és véraláfutásokkal teli fejére. Megvacsoráztatták, és a vendégszobában lefektették.

Jenő másnap kora reggel beautózott a városba és kivett százezer Ft- ot. Így akarta kárpótolni a póruljárt ügynököt. Ebédre ért haza. Megkérdezte tőle.

– Mi lett a hálapénzzel kolléga?

– Mi lett volna! Azonnal elrabolták tőlem. Azt mondták maguknál, tartják túszul, arra az esetre, ha mégsem tudnák lenyúlni az ötmillát…

– Na, akkor ezt tedd el jól! – mondta Jenő, és nemes gesztussal átnyújtotta neki a százezer Ft-ot. Az szabadkozni kezdett, hogy nem érdemli meg. De, nem kellett sokáig biztatni elrakta a hálapénzt.

– Idefigyeljen kolléga! Szükségünk lehet még a maga összeköttetéseire, szaktudására, kapcsolataira. Spongyát erre a gennyes ügyre! Vegye múló rosszullétnek! Alkalom adtán rácsörgünk magára! Na, egészségünkre! – ittak, majd elszíva egy- egy  bűzrudat, a méregerős kávét kortyolgatva a távoli jövőn merengtek. Az ügynököt kivitték a buszmegállóig és felrakták a pesti buszra.

9.

Hála a hitelnek ki tudták fizetni a vételár hátralékot. Azonnal megszűntek a zaklatások, sőt még Pucok ajánlott egy príma helybéli fűtésszerelőt, aki egy hét alatt beszereli a fűtést. Így is történt. December közepére már működött a központi fűtés a házban. Kellemes meleg járta át a falakat. A cigányoktól ötszáz Ft/mázsájáért megvásárolták a lopott és kugliba vágott akácfát. Mégiscsak olcsóbb, mintha a Tüzépen vennék meg 2000 Ft- ért. Nem igaz?

Helyére került a korlát is. Szépen berendezték a papa szobáját is. Elhozta a városi lakásban, szekrényekben tartott festményeit, dísztárgyait. Vett egy franciaágyat magának. TV- é és számítógép került az egyik falra. A másikra könyvszekrény, ruhásszekrény, fotelok, kanapé, asztal. Műpadlóval rakatta le a beton aljzatot. Szőnyeg is került. Fenn is szépen kialakították a szobákat. Már csak be kellett lakni a nagy házat.

A hitelt és a közüzemi költségeket azonban törleszteni kellett valamiből. Jenőnek is megszűnt a mellékkeresete, mert bevonták az iparengedélyét. Robi változatlanul képtelen volt munkát találni magának. Hat elemivel nem igen veszik fel az embert, amikor diplomások vannak munkanélkül. Így azon kellett gondolkodni, hogy valamihez kezdeni kell, mert nyárra elfogy a pénz, és akkor aztán árvereznek.

Áprilisra várták a másik kis jövevény érkezését. Az is sok kiadással fog járni. Jenő minden látogatás alkalmával elgyönyörködött a kis Norbi értelmének fejlődésében. Aranyos kis szeretni való lényében, de ez csak mégjobban növelte aggodalmát, a jövőt illetően. A közeli városban meg csak hitegették, hogy majd szólnak, ha lesz munka. Jenőnek forgott az esze kereke, de nem tudott mit kitalálni.

Még December elején történt, hogy a langymeleg őszi délutánban a kis Norbi kinn játszott az udvaron. Bújócskáztak és fogócskáztak a Papával. Jenő egy pillanatra belépett a lakásba, hogy megigya maradék sörét. Mire kijött Norbinak hűlt helyét találta. Kitotyogoghatott a félig nyitott kerítéskapun.

Rohant a fácánosba, ahol bóklászni szoktak, de csak nem találta. Ekkor átszaladt a jobb oldali bozótosba. Azonban hiába kiáltozta Norbika nevét, az nem válaszolt. Riadtan rohant a házba, és eszelősen kiabálta.

– Eltűnt a kisgyerek! – rohant ki merre látott, és keresni kezdték. Öt óra felé kezdett sötétedni, de a gyerek sehol. A lopott faágakat biciklin hazatoló cigánygyerekek hallották meg a kétbeesett keresők hívó szavait és riasztották a szüleiket. A cigányoknál a gyerek az, szent. Viharlámpákkal felszerelve, kutyákkal rohantak a keresésesére.

Pillanatok alatt hetven cigány: asszony, ember, gyerek, kereste, kutatta az irdatlan bozótosban a kicsit, nehogy egy kóborkutya, vagy róka felfalja. Valaki riasztotta a körzeti megbízottat. Az meg a polgárőröket. Élő láncban hajtották a patak felé a felriadt nyulakat, fácánokat. A kicsit mintha a föld nyelte volna el.

Katica a z udvaron zokogott. A cigányasszonyok meg körülötte ríttak. Aztán úgy tizóra felé megtörtént a csoda. Jenő egy világító szempárt fedezett fel. Hatalmas errefelé soha nem látott kaukázusinak tűnő hosszúszőrű juhászkutya ölébe fészkelődve békésen szendergett a kis Norbi. Jenő nem akart hinni a szemének. Megdörgölte őket, aztán becsukta, majd újra kinyitotta. Nem álom, hanem valóság. A kicsi Norbi volt a meleg fészekben. Mereven a kutya szemeibe függesztette tekintetét és hozzálépett. A kutya végignyalta kezeit, arcát, majd a kisdedre tekintve átadta neki.

Jenő boldogan szorította magához a megszeppent kisfiút. A cigányok tátott szájjal, leesett állal nézték a jelenetet. Sosem látták ezt a kutyát errefelé. A hatalmas állat felegyenesedett, és szembenézett velük. Aztán két lábra állt és hatalmas mancsát Jenő vállára helyezve követte őket a házig. Így maradt meg házőrzőnek Sátán, merthogy így nevezték el a hatalmas állatot. Soha, senki nem mehetett ezen túl ártó szándékkal a házba, ha nem akart meglakolni a gonoszságáért.

Norbival elválaszthatatlan játszópajtásokká váltak. Hátra ülve lovagolta, ha úgy tartotta úri kedve. Jenő pedig hámot fabrikált neki és egy játéktraktort utána kötve máris mehettek kocsikázni. Így teltek a napok, kisebb- nagyobb izgalmak között, amikor beköszöntött a karácsony. Óriási élő fenyőt állítottak a társalgó közepére. Az asszonyok sütöttek- főztek, ahogy ilyenkor lenni szokott. Megkezdődött a disznótorok és a búcsújárások ideje.

Robiéknak nem voltak sertéseik, sem baromfiaik, ők a kóstolókat sütötték, meg amit a szomszédoktól kaptak. Aztán leesett az első hó. Norbi szájába vette a hópelyheket és ízlelgette. Nem tudott betelni vele. Jenő, Krapajjal, katica apjával egy kis szánt barkácsoltatott és a kutyát befogva hatalmasat, szánkáztak a kihalt úttalan utakon, szántóföldeken. Még csengőt is akasztott Sátán nyakába.

Egyre ritkábban ment be városi lakásába. Lassan a városi tartózkodás 1- 2 napra csökkent. Éppenhogy végiglátogassa a cimborákat, Matyival találkozzék suli után. Ha úgy adódott, akkor Matyit is vitte magával a dácsába. Matyi is nagyon megszerette Sátánt. Együtt mentek vadászni a fácánosba. Az élet zajlott a pénz meg fogyott. De, azért a karácsonyt azt pazarul megünnepelték. Mindenki megkapta a kis és nagyobb ajándékait.

Szenteste a nagyszülők, és Jenő ülte körül az asztalt a kis családdal. Égtek a gyertyák, a csillagszóró szórta a fényt és a DVD- ből felcsendültek a karácsonyi dalok. Mindenki az ajándékok bontogatásával volt elfoglalva, amikor autózaj verte fel az áhítatos csendet. Megérkezett a Dédimama agglegény fiával, Imivel. Egy fazék töltött káposztával és ajándékokkal állítottak be.

Az öröm határtalanná vált. Ettek, ittak, vigadtak. Mogyoróra, dióra kártyáztak. Jenő fényképezett, videózott és nyakalta a karácsonyi bort, konyakot. Éjfél felé kerültek ágyba. Másnap folytatódott a vendégjárás. Most egyik nap az egyik nagyszülőkhöz, a másik nap a másikakhoz mentek ebédre. A kis Norbit ott is ajándékok várták a fa alatt. Ő azonban Jenőnek örült a legjobban. Húzta magával ezer kis csodát megmutatni, és gügyögött neki babanyelven. Jenőnek kicsordult a lelke az örömtől. Imádták egymást.

A Dédiék itt maradtak a két ünnep között. A szilvesztert is együtt töltötte a megszaporodott család. Durrogtak a petárdák és szóltak a trombiták. Másnap aztán megindultak a szomszédok köszönteni. Sok- sok BUÉK hangzott el minden felől. Úgy érezték, hogy befogadták őket. Jenő Január harmadikán hazavitte az itt vakációzó Matyit és egy hétig benn maradt a városban. Naponta beszélgettek az Interneten. MSM-eztek.

Bár belemerült az agglegény élet meleg világába, azért a család is hiányzott neki. Viszont kénytelen volt új kapcsolatokat kiépíteni. Valami pluszmunka után kellett néznie!