Metamorfózis-1

1.
Kukucska Jenő kényszervállalkozású földmérő hatvanhároméves koráig élte világát. Teli volt munkával és dőlt hozzá a pénz. Soha nem nősülve meg, örök agglegényként lógott a világban. Nem kell sok fantázia hozzá Jenő pederaszta volt a javából. Imádta serdülő fiúkat és mindig akadt figuránsa, akik közül egyel-egyel, ha kölcsönösen megtetszettek egymásnak összemelegedtek.
A figuráns az a kitűző, aki a bemérni kívánt pontra letűzi a jelzőrudat, és a földmérő ahhoz viszonyítva méri fel a területet. Nyári szünetekben mindig alkalmazott egy-két figuráns diákot a lakótelepen lakó iskolások közül. Jelentkező volt bőven. Már a nyári szünet előtt ostromolták a fiúk a jól fizető munkáért. Meg persze jó heccnek, változatosságnak, kirándulásnak fogták fel az egészet.
Jenő a kiválasztott két diák szüleivel megegyezett a honoráriumban és elkezdték járni az országot. Általában pár napot, esetleg, ha sok volt a munka, akkor egy hetet töltöttek vidéken. Az egyik fiú cipelte az állványzatot a teodolittal, míg a másik a zászlókkal, rudakkal kitűzte a felmérendő területet. Hogy csinálta sosem árulta el senkinek, de mindig akadt neki fiúszeretője. Soha nem árulták el, hiszen a hallgatásért magas gázsit kaptak.
Tulajdonképpen három fiúszeretőre tett szert ílymódon. A fiúk minden további nélkül feljártak hozzá, mert a lumpen, szülőknek jól jött a segítség, ami csurrant cseppent. Úgy öltöztette őket, mintha a sajátjai lettek volna. A három fiú közül az akkor tizenötéves Robi maradt vele legtovább.
Úgy esett a dolog, hogy Jenőnek idős szülei a lépcsőházába költöztek már jó tíz éve. A papa nyolcvanévesen meghalt. A mama még pár évig ellátta a háztartását, fözőtt fiacskájára, de megtörtént a baj: hirtelen strokkot kapott és leesett a lábáról. Ágybafekvő beteggé vált. Jenőnek kellett gondoskodni róla. Ez pedig egy férfiembernek ugye kínos. Mégsem pelenkázhatja az anyját.
Szomorúan újságolta Robinak, hogy milyen helyzetben van. Robi megtalálta a megoldást.
– Jenőkém, csak ez a gond?
– Mért, nem elég nagy?
– Az anyám valamikor ápolónő volt. Most pedig kurva, a hatos úton. Árulja a testét, hogy tudjon bennünket a nővéremmel iskoláztatni, etetni, ruházni. Ha Te nem lennél nem is tudom, mi lenne velünk. Sokba van az albérlet is. Nincs saját otthonunk.
– Azonnal beszélnem kell vele! Hétvégén hazaadják az anyámat. Valamilyen megoldást kell találnunk. Az anyád mennyit tud a mi viszonyunkról?
– Mindent. Megértő és köszöni a segítségedet. Ne félj, nem árul el! Annál okosabb.
Másnap megjelent a szalmaszőke, csinos arcú kortalan asszonyka. Behízelgő modorával lehengerelte Jenőt.
– Szerafina vagyok–mutatkozott be és megtekintette a lakást.
– A nagyobbik szoba lenne az önöké. Ebben lakott a papa, míg élt. Ha megfelel, akkor meg is egyezhetünk. A lakhatás fejében önnek meg kell reggeliztetni és vacsoráztatni a mamát. Az ebédet úgy hozzák a gondozónők. Ők teszik tisztába a mamát. Ha belefér az idejébe, akkor megállapodhatunk.
– Természetesen megfelel. Akár már holnap költözhetünk.
– Hozzák a bútoraikat, vagy jó, ami a papáról maradt? Tuladonképpen az egész lakást használhatják. Ha a mama meghal, úgyis kiszórok mindent.
– Ugyan, a mi bútorunk nem ér semmit. A szekrényeket és a széklábakat széjjelrágta a kutya. Ócska elemes bútorunk van. Levisszük a faluba anyámhoz. Eláll a fészerben.
– Mit hallok, kutya is van?
– Igen, egy aranyos kis palotapincsi. Nem árt a légynek sem, csak rág. Folyton rág. Főleg a cipőket, papucsokat, széklábakat szereti.
– Az anyám szobájába nem engedhetik be, mert allergiás a kutyákra! Gyűlöli őket. Kislánykorában egy farkaskutya kiharapott egy darabot a fenekéből…
Így egyezkedtek és másnap Robiék beköltöztek a mama lakásába. Szombaton hazaadták a mamát. Már este ott voltak a gondozónők és tisztába tették. Szerafina elkészítette az egyhangú vacsorát, mely mindennap ugyanabból állt. Egy szelet kalács megvajazva, háromdeci tej.
A reggeli annyiban változott, hogy tej helyett tejeskávé és a vajra egy evőkanál mézet kellett kenni.
A verkli kitűnően működött. Szerafina, ha kifutott az időből és később ért haza, mert akadt egy kései fuvarja, akkor telefonált lányának és az megvacsoráztatta a mamát. Robi tizenötévesen kimaradt az iskolából és nem tanult tovább, de nem is kellett dolgoznia, hiszen most már Jenő figuránsává avanzsált. Jenő jó öreg Ladájával járták az országot és nagyokat szeretkeztek éjjeli szállásaikon.
Így ment ez két éven át. Amikor Robi életében megjelent a nagy Ő. Megismerkedett élete párjával, Katicával. A szépséges fehérbőrű, macskaszemű intézetből éppenhogy kimaradt lány Szerafinával dolgozott párban. Összeismerkedett Robival és náluk kötött ki. Most már négyen laktak egy szobában.
Jenő nem akart lenni semmi jónak az elrontója és áldását adta rájuk. Gondolta, majd talál magának másik fiút. És a sors megint közbelépett. Robinak volt egy tizennégy éves vagány unokaöccse. Bejött húsvétkor locsolkodni. Jenővel egyből egymásba szerettek. Nem lehet ezt az érzést megmagyarázni. Amikor végzett a városiak meglocsolásával, összeszámolta a faluban és a városban kapott locsolópénzt. Tizenkétezerre rúgott.
Elhatározták, hogy elmennek a Tescoba és vesznek neki egy footballabdát, sportcipőt és farmert. Természetesen nem fedte be a cehhét az összeg, mert még ez is tetszett, az is tetszett. Így hát Jenő pótolt. Mikor elbúcsúztak egymástól a kis piszeorrú Matyi szájoncsókolta Jenőt.
– Téged szeretlek a legjobban!–suttogta, és még hozzátette–jobban szeretlek, mint az apámat. Az csóró, anyunak alig ad valamit gyerektartásra. Összeált egy másik nővel most várnak kisbabát.
Mire kimondta a szavakat, belepirult. Mégegyszer megcsókolta Jenőt és felugrott a buszra. A busz lépcsőjéről még visszakiabálta.
– Vasárnap bejövök hozzátok!
2.
Vasárnap valóban bejött a kislegény a nénjéékhez. Természetesen Jenőhöz jött, s nénje csak fal volt. Mivel jártas volt a szakmában, tudta, hogy nagy a kockázat, hiszen Matyi még kiskorú. És a pedofiliát a törvény szigorúan bünteti. Nem tudni, kinek szúr szemet ez a liezon és feljelenti Jenőt. Éppenezért óva intette őt a kalandtól. Jenő azonban annyira be volt izgulva, hogy félredobva óvatosságát belevágott.
A délelőtt nagy sétával telt el. Lementek a szépséges Dunapartra és a vízbe kavicsot dobáltak. Kacsáztak. Aztán gyönyörködtek a sok hóvirág, ibolya nyílásában. Szedtek is egy nagy csokorral a nénjének. Aztán séta közben egy-egy bodzabokor takarásában meg-meg állva végtelen csókban forrt össze ajkuk. A kislegény igen jó tanítványnak bizonyult.
Délben megebédeltek a nénjénél. Ugyanis a hétvégeken mindig főztek, mert a mamának nem hordták az ebédet hétvégén, hiszen csak ügyelet volt. Úgy egyeztek meg, hogy a nyersanyagot Jenő állja és Szerafina főz. Mármint amikor Jenőnek nem volt kedve. Mert, ha Jenő otthon volt, és úgy hozta a kedve, igencsak kirukkolt a főzési tudományával. Kitűnő, mondhatni, virtigli mesterszakácsnak bizonyult.
Délután bekapcsolták a Tv-én a mesecsatornát. Matyi a mesében mélyedt el, míg Jenő az Interneten szörfözött. Főleg a melegpornó csatornákat vizslatta. Aztán Matyi rábeszélte, hogy kapcsoljanak a játékcsatornákra. Sok, izgalmas játékot talált és egészen belemerült a játszásba. Észre sem vette, mikor Jenő hatórakor lement az édesmamát etetni. Ugyanis a lentiek közül senki nem volt otthon. Szerafina kinn állt a hatoson pénzt keresni, kuncsaftra vadászva. A lány az udvarlójával elment a cukrászdába. Velük tartott, hiszen Katica bátyja Jankó udvarolt a nővérének.
Jenő megvacsoráztatta a mamát és félóra mulva visszaérkezett. Matyika még mindig a játékcsatornán lógott. Hétóra felé megkérdezte, mit lehet enni. Jenő készitett neki téliszalámis szendvicseket. A gyerek kétmarokkal tömte magába. Mellé Colát ivott. Nyolcóra felé elkezdett pislogni, hogy álmos. Spontán csúszott ki a száján.
– Papa, csinálsz nekem fürdővizet? Meg szeretnék fürödni a jakussiban.  Pezsgőfürdőben még sosem fürödtem.
Jenő elkészítette a habfürdővel ellátott fürdővizet és szólt Matyinak, hogy vetkőzhet. Vizsla szemekkel időzött rajta amint lehullnak ruhadarabjai. A szépséges szűz fiútest felajzotta. Beleborzongott a kéjbe.
A gyerek mintha kitalálta volna a gondolatát kiszólta a habok közül.
– Gyere be te is! Mosd meg a hátamat! –nem kellett kétszer mondani. Jenő ledobta tubigatyáját, pólóját és beült a habokba. Nagy szeretettel simogatta végig a ruganyos fiútestet, majd megmosta hajacskáját, hátát. Miután kiléptek a kádból, a nagy frottír fürdőlepedővel ledörzsölte és maga is megtörölközött.
Bementek a szobába. A radiátorok ontották a meleget, úgyhogy meztelenül üldögéltek a kereveten. Magához húzta Matyit és ölelte, csókolta. A gyerek elomlott a karjaiban. Majd kibontakozva megszólalt.
– Papa, engem még soha, nem szeretett senki. Csak mindig szidást kapok, ütéseket, rúgásokat. Te vagy az első, aki szeret. Az apám legutóbb is úgy hátba rugott, egy semmiségért, hogy majd leszakadt a vesém.
– És az anyád?
– Az anyámmal lakom, és a féltestvéremmel. Van neki egy barátja. Az a gyerek apja. Utálom az öcsémet, mert annak megvesznek mindent, jól keres a férfi. Nekem, meg alig vesznek valamit. Az apám havi tízezret ad gyerektartásra. Itt jó. Szeretet és nyugalom van. De jó lenne, ha te lennél az apám!
– Ugyan, kicsim, butaságokat beszélsz. Ha én lennék az apád, akkor nem szeretkezhetnék veled! És, ha mondjuk a papám lennél, hiszen öreg vagy már? Akkor sem?
– Nem, mert azt vérfertőzésnek minősitenék, ha kiderülne.
– Különben sem szeretkezek veled, te kis csibész, mert eljárhat a szád, és becsuknak miattad.
– Tőlem ne félj. Tudok hallgatni. És különben is, semmiség az egész. A barátaimmal már szexelünk. Én vagyok a köcsög, mert nekem a legkisebb a fütyim. Nézd, milyen picike! A többiek mindig csúfolnak miatta. Az övék sokkal nagyobb.
– Ami azt illeti tényleg picurka, de rá se ránts, majd megnő!
– Szóval már nem vagy szűz?
– Ne nevettes! Tizenháromévesen, már senki sem szűz! Szüzet óvodában keress!
– Akkor bújjunk ágyba szerelmem! Kicsit beszélgetünk, puszilkózunk, aztán szeretgetjük egymást! Jó lesz így?–biztatta Jenő Matyikát. A kisfiú már bújt is az ágyba.
A fél éjszaka beszélgetésekkel és simogatással telt el. Matyika átölelve Jenő nyakát, szorosan hozzábújva így kérlelte.
– Mesélj nekem valamit papa! Nekem senki nem mesél soha!
– Mit meséljek kicsim: a Piroska és a farkast, vagy a Három kismalacot? – Jenőt megdöbbentette a válasz.
– Egyiket sem. Mesélj arról, amikor kicsi voltál! Mit játszottatok, milyen kalandjaitok voltak. Milyen világ volt akkor!
Jenő elgondolkodott és belekezdett. Mesélj az ártéri fűzfákkal és szedrekkel benőtt Tiszapartról, amikor kergették a nyúlfiakat. Hogyan öntöttek ürgét. Mint szedték ki a szarka és varjúfészkeket. Télen hogyan fakutyáztak a befagyott folyón. Matyi néha közbekérdezett.
– Papa, mi az a tökösvarjú?
– Az olyan varjúfióka, aminek még nem nőttek ki a tollai. Ezeket szedtük ki a fészekből és a mama megfőzte nekünk levesnek, vagy pörköltnek.
– Mi az a szeder?
– A szeder olyan, mint a málna, csak vadon terem. Miután jól teleettük vele magunkat, szedtünk egy-egy kiskosárral. Hazavittük és a mama szörpöt készitett belőle.
Matyiból záporoztak a kérdések. Közben szorosan hozzábújt Jenőhöz, aki teljesen felajzódott.
– Papa, mi az a tapogatózás? Az, hogy te most tapogatsz engemet?
– Nem, kicsim. A tapogatózás, az, az ártéren végzett halászat. Mikor kiönt a víz, akkor kijönnek a halak. Mikor visszahúzódik, addigra lerakták az ikráikat. A visszamaradó mélyebb részeken kikelnek a kishalak. Nyárra megnőnek és mi vesszőkorárral, aminek kivettük a fenekét lecsapunk rájuk. Felülről belehajolunk és megkeressük a csapdába esett halakat.
– Hű, de izgalmas gyerekkorotok volt nektek! Bezzeg a mi gyerekkorunk sanyarú, dög unalom.
– Ne, feledd el kicsim, hogy mi a háború után olyan szegények voltunk, mint a templom egere. Görhén, málén, ürgén, békán éltünk…
– És mégis boldogok voltatok, mert szeretetben éltetek…
– Mi meg… tudod mit, most én mesélek neked. Simogassál közben, olyan jólesik érezni, hogy valaki engem is szeret.–suttogta és belekezdett.
– Az anyám tizenötéves volt, amikor megszülettem. Az apám huszonkettő. Az apai nagyanyámnál laktunk, a nénjének az anyukájánál. Apám a nénje öccse. Hátul laktunk a kisházban. A nénjéék, a mamával elől a nagyban.
Engem tulajdonképpen a nagymama nevelt. Az anyámat hajtotta a vére. Nem bírta ki kaland és férfi nélkül. Míg apu dolgozott addig csavargott. Diszkózott kocsmázott. Nem törődött velem. Apu éjszakás volt és ott hagyott egyedül. Nagy hó volt. Én ötéves voltam és felébredtem. Nem találtam a lakásban senkit. Sírtam, kimásztam az ablakon és a nekem derékig érő hóban, mezitláb csúsztam, másztam a mamáékhoz… ekkor másnap apám nagyon megverte anyámat.
Semmit sem használt neki. Egy kocsmában dolgozott csaposként. A falu összes férfija keresztül ment rajta, aki csak megfordult a kocsmában. Aztán amikor el játékgépezte a bevételt, akkor a főnök ki akarta rúgni. Ez pedig levette a lábáról, és a testével törlesztett neki. Felcsinálta a majom. Így született meg az öcsém.
A szüleim elváltak. Mi a kocsmároshoz költöztünk. Anyámat nem engedi dolgozni, mert megbízhatatlan. Kegyelemkenyéren élünk. Az öcsém mindent megkap, nekem semmi. Csak a szidás és a verés, mindenünnen. Mondd Papa, minek örüljek? Pedig én úgy szerettem nevetni. De már csak sírni tudok. Gyűlölöm ezt a rohadt világot. Minek születtem meg? –zokogta Jenőbe bújva. Lassan álomba sírta magát. Jenő hozzá sem nyúlt. Nem volt lelke magáévá tenni a kiskamaszt. Másként könnyített magán.
3.
Mivel a gyerek a városi kisegítő iskolába járt be a faluból, így iskola végeztével egyre többször nézett be a nénjéékhez. Ha pedig Jenő otthon tartózkodott, akkor fellátogatott hozzája. Először csak egy-egy finom ebéd erejéig, egy kis Internetezés ürügyével. Aztán kisebb kívánságokkal állt elő. Legyen nassolgatni való. Cukorka, gyümölcs, puding, üdítő. Mindenért csókokkal fizetett.
Aztán kétezer Ft-ra volt sürgősen szüksége, mert egy rugósbicskát szeretett volna megvásárolni. Jenő ezt már sokallotta. Ekkor ajánlotta fel a testét. És Jenő ráállt. Magáévá tette Matyit, mint egy kis állatot. Matyi állta és még élvezte is az aktust. Ettől kezdve, ha bármire szüksége volt és Jenőt otthon találta addig kunyerált, míg ledolgozta az árát.
Aztán már reggelente is beszaladt hozzá, megreggelizni, és ha úgy adódott egy pár csókot váltottak, és a kikunyerált zsebpénzt iskola után ledolgozta. Így ment ez a nyári szünetig. Természetesen évvégén megbukott és osztályismétlésre szorult. Úgy nézett ki a dolog, hogy levakarhatatlanul rátapadt Jenőre, mint egy kis pióca. Szívta ő is a vérét, mint Robi és Szerafina is. Jenő nem bánta, hiszen nyugdíja mellett, mint vállalkozó heti egy-két napi földméréssel tisztességes pótjövedelmet húzott a kuncsaftoktól. Főleg, ha még számlát sem adott.
Nyár elején felgyorsultak az események. A nagycsalád feloszlott. Ekősször Ágika, Matyi nővére maradt teherben Jankótól és Jankó szüleihez költöztek. Aztán Katica is teherben maradt Robitól. Szerafina pedig a stricijével elköltözött annak bérelt lakásába. Így a fiatalok ott maradtak a mama lakásában és ők vállalták át Jenőtől a mama etetését és a takarítást. Így tett szert Jenő családra. Mert a fiatalokat annyira megszerette, és úgy örült a hamarosan bekövetkezendő gyermekáldásnak, mintha az ő gyerekeinek születne kisbabája.
Az idő röpült. Eljött a karácsony és feldíszítették a fát. Mindenki alá tette a kis ajándékát. A karácsonyi szünetben beköltözött Matyi is. Ő is megkapta az ajándékait. Jenő együtt sütött-főzött Katicával. Az ünnepek és a szilveszter is nagy és felhőtlen boldogságban telt el. A gyerekek nem dolgoztak. Jenő tartotta el őket. Ennyit csak megtehetett volt szeretőjének. Annál is inkább, mivel ő általa nem ismerhette volna meg a Matyit.
Alig várták, hogy megszülessen az újszülött. Kisfiú lesz és Norbert névre fog hallgatni. Jenő vett egy digitális videokamerát és egy fényképezőgépet. Nagy izgalommal készült rá, hogy az első órától megörökítse a kisded életének mozzanatait. Eljött a szülés ideje. Minden komplikáció nélkül megszületett a 460 dekás 53 cm-es nagyfiú. Ettől kezdve beköltözött a boldogság Jenőékhez.
Minden reggel, már hajnalban kelt. Bevásárolt és pontosan nyolc órakor lement megetetni a mamát és utána boldogan elüldögélt a kisdedet szemlélve. Lelkét valami földöntúli boldogság járta át, hogy egy emberpalánta nyer értelmet, fejlődik a szeme előtt. Mindenkinek ujságolta, hogy megszületett a kis unokája. A szomszédok naponta kérdezgették, hogy van a kis unoka. Ő pedig mesélt.
A kamera és fényképezőgép dolgozott. Jenő készítette a kazettákat, és a fényképeket. Egyre-másra teltek be a fényképalbumok. Matyi is puszilgatta, szeretgette a kis Norbit. Puszilták a rózsaszín talpacskáit és elolvadtak egy-egy mosolyától. Aztán az első hasrafordulás, a kúszás-mászás. Hamar repültek a hónapok és eljött a nyár. Vitték az uszodába. Pancssikált, visongatott. Imádta a vizet, a napot.
Jenő, Matyival a hét első két napján, terepen volt. Utána csak a kisdednek élt. Ha meglátta a kicsi, kitárta felé karjait, és hozzá kéredzkedett anyja keze közül. Aztán az első gügyögések, és az első szó: papa… Jenő sírt a meghatottságtól. Aztán csak úgy spontán egyszer leült a padlóra, szétterpesztette a lábait és Norbikát beültette az ölébe. Így szólt hozzá.
– Ülnek a férfiak…
A siker frenetikusra sikeredett. Ha lejött hozzájuk, a kicsi máris tipegett eléje és kézenfogva húzta a szoba közepére, húzta lefelé, hogy üljön le! Ő pedig a lába közé ülve boldogan gügyögött. Együtt mondogatták: a férfiak ülnek…
Jenő minden cehhet állt, hiszen Robi nem dolgozott. Hetente pár nap segített neki Matyival a kitűzéseknél. Ennyi. Még nem érte el a tizennyolcadik évét, amikor apa lett. Majd, amikor Norbika egy éves lett, utána töltötte be pár hónappal a tizennyolcadik életévét az ifjú apa. Norbika egyéves születésnapját tortával, gyertyákkal és minden jóval ünnepelték. Úsztak a boldogságban.
Másnap meghalt a mama. Megszűnt a gondoskodás és felszabadult a szobája. Jenő megörökölte a lakást. Kifizette az illetéket és most már az egész lakást, uralták a fiatalok. A mama szobájából kiszórták az avítt holmikat és kifestették. Csodálatos gyerekbirodalmat varázsoltak bele. Mindenki úszott a boldogságban. Így telt el a második év is. Robi közben tizennyolcévessé vált és állandó munka után kellett néznie. Azonban csak alkalmi, segédmunkákat tudott vállalni képesítés nélkül.
Közben Katica terhes maradt a másik kis jövevénnyel. Ő is kisfiúnak ígérkezett. És, ekkor elkezdték szövögetni a terveket. Milyen jó lenne egy kertes házban. Szép kis játszóteret késztenének a gyerekeknek. A papának lenne egy hintaágya. Vízmedence és virágoskert. Úgy belelovalták magukat, hogy elkezdtek keresgélni a Neten. És aki keres, az talál. Felfedeztek egy nagyközségben egy hatszobás padlásteres kis csodapalotát. Beleszerettek. Másnap már robogtak Jenő Ladáján a helyszínre.
A ház a község legszélén, a távolsági buszmegállótól gyalog jó harmincpercnyi járásra volt. Úgyhogy biciklivel, vagy kocsival lehetett megközelíteni. Az utca a makadámútról lecsatlakozva földút volt. A ház impozánsan magaslott a makadámút és az utca sarkán. Mellette körben üres telkek. Csalitosok. Fácánok repkedtek, nyulak futkároztak. Tulajdonképpen a közelben egy lélek sem lakozott. Négyteleknyire volt az utolsó ház az utcában.
A makadámút a két csalitos közt vezetett a másik keresztucáig, ahol takaros és jómódú házak sorakoztak. A hatalmas dupla telek 1500 négyzetméteres volt. A ház kapujában cigányember várta őket. Ő volt az eladó. Szélesre tárta a míniummal lefestett kaput és széles mosollyal invitálta őket beljebb.
– Kerüljenek beljebb! Tekintsék meg belülről is ezt a csodapalotát!
Valóban volt mit látni. Az előtér egy szépen kidolgozott nagy amerikai konyhába vezetett. Az alja szürke járólappal volt lerakva. A falak drapp tapétával fedve. Innen nyílt a hatalmas fürdőszoba, és az alsó nagy 4x5 méteres szoba, melynek ablaka a kertre nézett. A csigalépcsőn a tetőtérbe jutva öt szoba volt elhelyezve. Egy zuhanyzós fürdőszoba és egy társalgó.
– Miért adja ilyen olcsón?–kérdezte Jenő gyanakvón. Az eladó, Kalányos Anti, azonnal kész volt a válasszal.
– Megmondom őszintén, ez már előszerződéssel 12 millióért el volt adva. Az illető nem kapta meg a kölcsönt, így elveszett a foglalója. Nekem azonnal kell nyolcmillió, mert még a tél beállta előtt be akarom fejezni három romos ház felújítását.
– Nem is ér többet uram, hiszen a világ végén van. Sehol egy lélek. Kirabolhatnak bennünket.–aggályoskodott Katica, de Anti azonnal kifogta a szelet a gyanakvás hálójából.
– Ugyan miket beszél kisnaccsád! Itt mindenütt becsületes cigányemberek laknak. Minden férfi nekem dolgozik. Kocsi van a fenekük alatt. Én építkezési vállalkozó vagyok. Ezen kívül pesten lomtalanítunk. A bácsikám ószeres, és ő a vajda. Arany a szívük ezeknek az embereknek. És akit megszeretnek, azt testvérül fogadják. –így szónokolt és sikerült eloszlatni a gyanakvásukat. Másnap elmentek az ügyvédhez és megkötötték az előszerződést.
Úgy tudták csak megvásárolni, ha eladják 6 millióért Jenő mamájának a lakását, Jenő haszonélvezeti jogával és felvesznek négymillió fészekrakó kölcsönt és a szocpolt az új házra. Anti rögtön hozott vevőt a mama lakására és a fennmaradó összegre december 31-ig kötöttek szerződést. Bíztak benne, hogy megkapják addig a kölcsönt. Egy bibi volt, amit a hirdetésben és a szerződésben is rögzitettek: a fűtés egyedi. Azaz nincs, azt az új tulajdonosnak kell megoldania.
Mivel az utca végén jártak a gáz bevezetésével, a csonkot novemberre be is vezetik nekik. De, ők addig sem, és azután sem akartak fagyoskodni és vegyes tüzelésű kazánnal akarták, megoldani a ház fűtését. Gondolták egy hónapon belül, megkapják a kölcsönt és abból meg lehet oldani a fűtést, és még marad is valamennyi a nagy ház berendezésére.
4.
A szerződést ripsz-ropsz mekötötték az ügyvédnél. A fiatalok eladták hatmillióért a Jenőtől kapott ajándéklakást és megigényeltek négymillió Ft lakásvásárlási hitelt. Tizenöt Napot kaptak a kiköltözésre. Ez alatt az idő alatt összecsomagoltak és többször is felmérték a házat. Mi, hova kerüljék. A Földszinti nagy ötször öt méteres szoba lesz a papáé-merthogy Jenőt mindenki csak papának, hívta a kis családban.
Jenő boldogan tervezgetett. Ablaka az utcafrontra nyílott, mely előtt egy nagy előkert helyezkedett el. Igaz, hogy felverte a gaz, de máris látta lelki szemeivel, hogy tavasszal meghordatja kertifölddel. Bevetik fűmaggal és kialakítja trombitavirágokkal és muskátlikkal körbeültett pihenőparkját. Vesz bele egy kerti hintaágyat. Grillsütő asztalt, padokkal. Egy kerti zuhanyozót. Úgyhogy a nagy melegekben nem kell neki a panelban aszalódnia.
A hátsó kertben a gyerekeknek fürdőmedencét, homokozót, hintát, lipityókát, csúszdát telepítenek a gyepre. Mivel a társalgó és az amerikai konyha a földszinten van kialakítva így Jenő, ha társasági életet akar élni, akkor nyitva hagyja az ajtaját, míg, ha Internetezni, vagy TV-ét nézni akar akkor magára zárja az ajtót.
Az emeleten öt szoba lett kialakítva. Így egyet fenti társalgónak, négyet pedig a családtagoknak és vendégszobának alakítanak ki. Így tervezgettek és várták, hogy megkapják a hítelt, hogy a fűtést el tudják kezdeni, beszerelni. December 31-ig ki kellett még fizetni a hátralévő vételár maradványt, kétmilliót is.
Amint egyre teltek a kartondobozok, úgy facsarodott el Jenő szíve. Minden nap lenn volt ötször-hatszor. Játszott a kis Norbival és nézte, amint a fiatalok sürögnek, forognak. Mivel már az evőeszközöket is elpakolták, Jenőtől főzött és nála kosztoltak. Öröm és gyönyör töltötte a lelkét, hogy hamarosan egyre többet fog lenn lenni a fogadott családjával vidéken. Ugyanakkor sajgott a szíve, hogy most már nem lesz hova leszaladni napközben, hogy megnézze az édesmamát, játszon a kisfiúval.
Hogy fel tudja dolgozni ezt a hírtelen magára maradást egyre jobban nyakalta a konyakot. A depresszió egyre jobban kezdett tudata alá behúzódni. Egyik nap szerette volna a saját lakását is eladni és leköltözni velük, de másnap, már amikor búcsúsétákat tett a városba, a parkokban, és összetalálkozott az ísmerőseivel, meggondolta magát. Marad. Hiányoznának neki a heti kártyacsaták, nála tartott kanbulik. Lakása olyan reprezentatívan volt felszerelve, hogy bátran lehetett volna nevezni, melegklubbnak is.
Aztán itt voltak a városban a hívatalok, jegyző, Földhívatal, ügyvédek, nepperek. Szóval itt is szeretett volna lenni, meg ott is. Éjszakánként csuromvizesre izzadta a hálóingét. Ivott és forgolódott. Többször bekapcsolta az Internetet és a melegoldalakat pásztázta. Önkielégítéseket végzett, ami megnyugtatta háborgó lelkét. Ilyen vergődések között jött el a költözés napja.
A költözés reggelén már hatórakor talpon volt mindenki. Matyi benn aludt Jenőnél, hogy kora reggel kelni tudjon, ne kelljen neki vidékről bebuszoznia. Az éjszaka szeretkezéssel és csókváltásokkal telt el. Bár Jenő tudta, hogy a tűzzel játszik, nem bírt ellenállni a fiatal, nagykamasz testének vonzásával.
Egy dupla kamiont rendeltek a sok bútornak, és dobozokba csomagolt tárgyaknak. Kilenc órára végeztek a bútorok lecipelésével, és kamionba pakolásával. Mikor mindennel készen voltak, akkor búcsút intettek a kapufélnának és Robi beült a sofőr mellé. Jenő pedig Ladájával követte a kis családdal őket. A községbe érve már Robi apósa, és nagybátyja várta őket. Az októberi ragyogó napsütésben öröm volt a lepakolás. Mindent az udvar közepére helyeztek el. Kifizették a sofőrt és a pelenkázó asztalon megterítve konyakkal és sörrel szentelték fel az új lakot.
Maga a ház impozáns látványt nyújtott. Alul a csodálatos, nagy amerikai konyha, a hatalmas fürdőszoba és Jenő lakosztálya szuperul nézett ki. Az aljazat nyers beton volt, mert a beköltözők dönthették el, hogy padlószőnyeget, vagy laminált padlót raknak-e le. Egyelőre a kis Norbi szobájába és a hálószobába vettek szépséges padlószőnyeget, hogy azonnal lakhatóvá tegyék őket. Jenő úgy döntött, hogy elég, ha a frissen vásárolt franciaágyát behelyezik, majd ő később laminálpadlóztat és berendez.
Míg a férfiak a bútorok emeletre való felcipelésével, a nők pedig a csomagok kibontásával foglalatoskodtak, addig Jenő nekiállt egy echte pusztapörkölt elkészítésének. A vágódeszkán kockára vágta a két és fél kiló marhacombot. Felpucolta a hagymát, fokhagymát. Alágyújtott a bográcsnak és feltette a hagymát pirulni. Mikor aranysárgára pirult, hozzáadta a húst és a fűszereket. Aztán nyakonöntötte az egészet négy deci burgundival.
Az alatt a másfélóra alatt amig a pörkölt fődögélt Jenő a maradék bort lassan elkortyolgatta. Mert tudni kell, hogy a bor egyrészét bizony a kanszakács használja el nyakolajnak. Míg Jenő főzögetett, a kis Norbi sikongatva rohangált az udvaron és a papát nyaggatta, egy-egy falat szaftos tunkolt kenyérdarabért, vagy hogy játsszák el ezerszerre,hogy „ a férfiak ülnek” Ilyenkor mit volt mit tenni Jenő lehuppant a földre és Norbit magaelé ültetve nézték a csalitosból fel-felröppenő fácánokat.
Mikor elkészült a finom pincepörkölt a társaságnak a garázsban terítettek. Mindenki elégedetten falatozott. Jenő nem győzte bezsebelni a dicséreteket. Mikor már minden a helyén volt, akkor lassan leszállt az este. Jenő Matyival a szemközti üres telken kivágott bokrokat, rönköket, ágakat gyűjtögette a tábortűzhöz, amikor megállt mellettük egy piros viharvert Lada.  Kiszólt belőle egy harmincév körüli cigányember.
– Légy üdvözölve nálunk Bábé! Krapaj vagyok. Mi vagyunk a második szomszédotok. Ha valamire szükségetek van, szivesen segítünk!–mondta és a családjára mutatott. Egy asszony és három kis cigánypurdé volt a kocsiban. Jenőt meghatotta ez a fogadtatás és így válaszolt.
– Köszönjük a barátságot és élnék is vele. Tudnál kölcsönözni nekünk egy fejszét, hogy széjjelhasogassuk a rönköket a tábortűzhöz?
– Testvérem, ami az enyém, a tiétek is! Gyere át érte! Legalább meglátod a házamat, hogyan élünk! –Jenő, felfüggesztve a fagyűjtést Matyival átal ment Krapajékhoz. Amint a kapuhoz értek jött elő Krapaj apja, az öreg cigány, aki pár évvel lehetett idősebb csak Jenőnél. Kezet fogtak, és bemutatkozott.
– Gera József, de csak Tilinkónak szólítanak. Hívjál csak úgy te is!
– Kukucska Jenő! – mondta Jenő miután kezet, ráztak. Szólítsál csak Kuksinak! Engemet meg így becéznek.
– Kerüljetek beljebb, ne vigyétek el az álmunkat!–mutatott Tilinkó az ajtóra, melyet felesége, a Mámi szélesre tárt előttük. –amig Krapaj előkeresi a fejszét, nézzetek széjjel nálunk, hogyan élünk. He, ugye cigány vagy te is, mert ebben az utcában csak cigányok laknak.
– Nem vagyok az, de az unokámék, akik ideköltöztek azok. Viszont megtiszteltetésnek venném, ha befogadnátok magatok közé!
–Máris a testvérem vagy!–mondta a Tilinkó és összecsókolózott Jenővel. Majd kiegészítésként még hozzátette.–ha segítség kell, csak kurjats egyet, s ott termek!
– Köszönöm a bizalmatokat és a barátságotokat. Ha nem sértelek meg benneteket akkor este a tábortűzhöz, elvárom a családotokat a fejszéért cserébe.
– Köszönjük a meghívást tesvérem, élni fogunk vele!– mondta Tilinkó, és Jenő kezébe nyomta a fejszét.
5.
És eljött az este. Elkészült a hatalmas halotti máglyára hasonlító tábortűz váza. Kifaragták a nyársaló vesszőket. Az asszonyok előkészítették a leszeletelt szalonnákat, pecsenyeszeletkéket, hagymakarikákat és kezdődhetett a nap megkoronázása, a nyársalás. Békésen ülték körül, gémberedett tagjaikat kinyújtóztatva a tábortüzet a hurcolkodásban megfáradtak.
Javában folyt a nyársalás és borozgatás, amikor az utca másik feléről köcsögduda és hegedű hangja mellett a két öreg cigány, Tilinkó és nyenyere vezetésével megjött a két szomszéd cigánycsalád. Asszonyostól, gyerekestől, lehettek vagy húszan. Nem jöttek üres kézzel. Az asszonyok fehér ruhákkal letakart vajlingokban bodagot, hamubasült pogácsát hoztak a bor mellé.
A gyerekek rögtön haverkodni kezdtek Matyival, és játszódni a kis Norbival. Az asszonyok lerakva terhüket bementek a házba körülnézni és csodálkozni, hogy mennyi szépséggel töltötték meg a városiak a házukat. Benn Katica bodzalikőrrel kínálta őket. Mellé ropit-burgonyaszirmot tálalt fel. Aztán volt ott mindenféle üditőital, és édesség a gyerekeknek.
Miután kigyönyörködték magukat kimentek a férfiak közé, de ők nem ültek a tábortűz köré, hanem a kecskelábú asztalon készítgették a nyársalni valókat. Már az egeket csapkodta a tábortűz lángja, mikor befejezték a vacsorázást. Aztán előkerült a Kutykafalvi kerítésszaggató, vegyespálinka. Ettől aztán megjött a jókedv. Nyenyere és Tilinkó egymás után zedített rá a magyar és cigánynótákra.
A gyerekek kezdték a táncolgatást, majd a férfiak felbátorodva táncbavitték az asszonyokat. Már régen besötétedett, de a jókedv csak nem hagyott alább. Az asszonyok tizóra után elbúcsúztak és hazavitték a lurkókat, míg a férfiak maradtak. Mit mondjak? Összekapaszkodva járták a tápéi darudöbögőst, a guggolóst. Aztán rázendítettek a „megismerni a kanászt, majd a, sej, haj Rozika című nótákra.”
Ezután már nem volt megállás. Jöhetett a Sneider Fáni, a Cigányok sátora és a többi csemege. A végén, mikorra elfogyott minden itóka elénekelték még, hogy „..elfogyott itt minden bor, ami a hordóban volt…” És jött mindennek a csúcsa: az Akácos út! Itt már összekapaszkodva sírtak, mint a taknyos gyerekek. Amint kisérték ki őket úgy vonyitottak, mint a kutyák holdtöltekor. A kapuban megálltak, kezetráztak és másnapra, vizitre átalhívták Robiékat őhozzájuk. És még egyszer, utoljára felhangzott, hogy „nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda, bunkósbottal ki nem ver….
Aztán elhalkultak a léptek, és a szomszédok után becsukódott a nagykapu. Úgy zuhantak az ágyba, mint akik egy hetet robotoltak a bányában. Jenő,a félig berendezett szobájában Matyival osztotta meg ágyát. Hajnalig szertkeztek.
Éjjel álmában gondolataival viaskodott. Matyitól sem tudott elszakadni, róla lemondani, de Robiék és a kis tündérgyerek, Norbi is húzta a közös falusi házba. Tudta, hogy a börtönnel játszik, ha valaki befújja életvitelét és pederaszta mivoltát. Minden szeretkezés után bűntudat töltötte el és megfogadták Matyival, hogy ez volt az utolsó. De, amint meglátták egymást máris tótágast állt bennük a szerelem.
A másnap rendezgetéssel, tervezgetésekkel telt. Jenő, az ablaka alatt, utcafrontra néző gazos kertbe trobitavirágokat és óriás muskátlikat álmodott. Ugyanis az volt a helyzet, hogy a bérház kiskertjét már évek óta művelő Pesei bácsi annyira elszaporította a két-három méter magasra nőtt trombitavirágokat, hogy a következő évben már ifjítani kellett. Elajándékozta a fává növekedett angyaltrombitákat Jenőnek. Aki pedig kapva, kapott az alkalmon és örömmel fuvarozta ki Kutykafalvára. A tavaszi kiültetésig elhelyezte őket a garázsba.
Robiék kétmillió tartozással vették meg a házat, amit majd dec.31-ig kell nekik kifizetni. Úgy okoskodtak, hogy felvesznek hárommillió lakásvásárlási kölcsönt és egy szocpolt. Ebből bőven futja a fűtés beszerelésére és az adóság kiegyenlítésére is. Nyugodtan pakolászgattak, alakítgatták a családi fészket. Megvették a függönyöket, konyhabútort és mindent, ami kell egy ekkora házba. Elsőnek a kis Martin szobáját rendezték be fullra. Gyönyörű meseképekkel nyomott szőnyegpadlót terítettek le. A falakra mesefigurákat tartalmazó matricákat ragasztottak. A kisággyal szemben felállították a TV-ét. És amig nem lesz fűtés beállítottak egy hősugárzót.
Lenn, a hatalmas amerikai konyhában felállították a nagy TV-ét. A mjuzik centert. Az étkezőasztalt. És a sarokülőkét. Még szerencse, hogy villanytűzhelyt vásároltak, mert a gázt csak az utca elejéig vitték még el. Így a villanykályhával fűtöttek. Másnap ebédután Jenőék visszatértek a városba és magukra hagyták a fiatalokat, hagy kezdjék el falusi életüket. A falu másik végéről biztonság okáért hozzájuk költözött ideiglenesen az anyós. A legtöbbet ő foglalkozott a kisfiúval, míg a fiatalok a lakás csinosításával voltak elfoglalva.
A legközelebbi ÁBC negyvenpercnyi járásra volt tőlük. Vagy bicigli, vagy autó kell ebben az esetben. Sóvárogva nézték, a nagy szatyrokkal caplatva, amint a cigányok rozzant Ladáikon viszik a gyerekeket iskolába, és hozzák a bevásárolt élelmiszert. Nem sokáig kellett ácsingótniuk. Pár nap mulva átjött hozzájuk Csupaki, a negyedik házban lakó cigányember. Ő csencseléssel, használt cikkek adásvételével foglalkozott. Így szólt hozzájuk.
– Gyerekeim, itt kocsi nélkül nem tudtok létezni.
– Jó szöveg. Honnan vegyünk?
– Tőlem.
– Ehun van-e. Negyvenezerért a tiétek!
– Nem tudunk vezetni.
– Nem számít! Itt a faluban senki se tud vezetni. Ha nem mégy ki a főútra a körzeti megbízott nem, okoskodik. Ő is testvér.
– Nincs pénzünk, várjuk a hitelt.
– Mondtam én, hogy fizesd ki! Ülj be, megyünk egy kört, aztán ha tudod vezetni, és megtetszik máris a tiétek. Ráértek kifizetni, amikor megkapjátok a hitelt.
Így történt, hogy megkerülve a falut, egymás tenyerébe csaptak és a Lada máris ott állt a garázsba. Katica nagyon megörült ennek a jó vásárnak. Másnap már büszkén feszítettek a roggyant Ladában, amikor mentek vásárolni.
Ezer szerencse volt, hogy gyönyörű, meleg őszi idő köszöntött rájuk és kitartott egész októberben.
Aztán, hamarosan kiszállt az értékbecslő és a hátsó, üres telekkel együtt tizenhatmillióra becsülte a házat. Biztatta őket, hogy simán megkapják a hitelt. Mikor kijött a faluban lakó és házakat felújítgató volt tulaj eldicsekedtek vele, hogy mennyire értékelték a házat. Az szívta a fogát, de nem szólt semmit. Sarkonfordult és elment.
Pár nap mulva megjelent egy strómannal és bemutta, hogy ez az ember is jelentkezett a hirdetére és tizenegymillióért megveszi a lakást. Robiék se köpni, de nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől.
– De, hiszen szerződésünk van, és vételár előleget adtunk. Nem léphetsz vissza!
– Dehogynem, olvasd el, hogy amig ki nem fizettétek én, vagyok a tulajdonos. Én pedig visszalépek. Csütörtökön költözhettek ki! –mondta és beugorva fehér Opeljébe elviharzott.
Robiék összeomlottak a hír hallatán. Hívták az ügyvédet, mi a helyzet ilyenkor. Az elmondta, hogy sajnos igazuk van. Kikötötték a visszalépési lehetőséget. Kifizetik a dupla foglalót, amit az előszerződésben letettek és maguknak ki kell költözni, hacsak nem überelik a tizenegymilliót….
A fiatalok kétségbeesve hívták Jenőt, mit tegyenek.
– Eladtuk a mama lakását áron alul. Ennyiért már nem is kapunk benn egy normális lakást. És különben is megszerettük ezt a házat. Tégy valamit Jenő, ha szeretsz még egy kicsit!–kérlelte Robi.
– Jó, lemegyek hozzátok holnap és beszélek ezzel a gezentorral. Hátha csak blöfföl, és le akar húzni benneteket valamennyivel, és akkor nem lép vissza.
6.
Jenő óvatosságból informálódott, ettől, attól, földhivatali és egyéb ismerőseitől Kalányos Anti, alias Pucok dolgairól. Megtudta, hogy lerobbant, vagy árverésre bocsátott házakat vásárol fel bagóért és román feketemunkásokkal felújittatva óriási haszonnal, passzolja el őket. Tulajdonképpen erre már akkor rájött, amikor először megnézték a házat. Egy román feketemunkás lakta, házőrzőként. Természetesen Pucok munkásaként.
A szerződést kötő ügyvéd, titkárnőjétől Mucikától szerzett információ szerint Pucok ezt a házat féléve másfélmillióért vásárolta, árverésen. Ezért is nem tudta egy-az egyben elcserélni a városi lakásért. Közbe kellett iktatni egy másik neppert, aki bagóért, jóval áron alul megvásárolta a mama lakását, de a szerzédéskötéskor már az új vevővel szerződtek a gyerekek. Potom kétszázezret keresett tíz perc alatt.
Így felvértezve mentek ki Matykóval hétvégi kiruccanásként már péntekkéső délután. Robi a frissen megvásárolt Ladával fuvarozta őket haza, árkon, bokron keresztül, a rendőrök szeme elől rejtve, mivel jogsija nem volt. Amint megérkeztek a gyerekek teli voltak panasszal. A fürdőszoba változatlanul büdös, mert nincs bűzelzáró a kád alatt. De a kád be van építve. Meg kell majd bontani. A melegvizes bojler egy fürdésnél lehűl és két óra mire újra, felmelegszik. A korlát nincs felszerelve, és a kisgyerek lezuhanhat.
– Van még valami gyerekek?–kérdezte Jenő kávéját és konyakját kortyolgatva.
– Nem elég ez papa!–vágták rá egyszerre. Matyi szeme a sarokba állított légpuskára tévedt.
– Hát ez meg, honnan van?–kérdezte felajzottan és a vadászösztön máris elkezdett benne dolgozni.
– Kaptuk Sándortól, Kati rokonától. Jó a kóbor kutyák, macskák ellen, de majd lövök én ezzel fácánt is, meg nyulakat…
– Van hozzá golyó? – érdeklődött Matykó izgatottan.
– Van, egy ezres csomag.
– Akkor én megyek vadászni a cserjésbe.–mondta és fogta a puskát, meg a töltényeket, elindult a határba.
Alig, hogy megmelegedett, és körbenézett, hogy rendezkedtek el, autó állt meg a ház előtt. Pucok és egy másik füstös képű úriember szállt ki belőle. Kissé meglepődtek Jenő láttán, de azért belekezdtek a mondókába.
– Na, Robi, kész a papír?
– Milyen papír? – kérdezett vissza Robi.
– Amiről beszéltünk. Aláírsz egy papírt, hogy adsz még ötszázezer Forintot, és elállunk a további követelésektől. Máris mehetünk az én ügyvédemhez.
– É, ha nem írom alá? Hiszen még a fűtést sem tudjuk majd a végén bevezettetni, ha hárommillát kifizetünk nektek.
– Akkor ez az úriember most eljön velem az ügyvédhez, és tizenegymillióért megvásárolja tőlem a házat. Ti meg csütörtökig elhagyjátok! De, mivel látom milyen szépen, berendezkedtetek, megkönyörülök rajtatok, és nem adom el neki! Inkább veszni hagyom a két és fél milliót…
Ekkor Jenő mély lélegzetet vett és megszólalt.
– Tudod mit Ficzere? Tiéd a lakás. Hétfőn bemegyünk az ügyvédhez. Mivel én, mint haszonélvező nem egyezek bele a visszalépésbe csak úgy, ha közös meggyezéssel felbontjuk a szerződést és visszafizettek a hatmillió vételárrész helyett nyolcmilliót, akkor azon tudunk venni egy másik panelt. Így tisztességes az egész dolog. Hétfőn találkozunk az ügyvédnél.
A két jómadár se nyelni, se köpni nem tudott a meglepő fordulaton. Persze, hogy nem tudták volna kifizetni őket, hiszen Ficzerének nem volt egy vasa sem. Ötvenezerét vállalta a lahúzásban játszott stróman szerepét. Míg töprengtek Jenő így folytatta.
– Ide figyeljetek! Másfélmilláért vettétek, ugyanannyiért felújítottátok. Kibővítettétek. De! Se korlát, nincs amit két hete, ígérsz, se a fürdőszoba nem működik rendesen, a garázsajtót úgy taknyoltátok meg, hogy az előbb szakadt le, amikor a gyerek betolatott, és ha nem ugrik el a lány, agyonnyomja! Mit akarsz te még követelni? Na, hagy hallom!
– Mondom, megyünk az ügyvédhez, eladom a házat ennek az úriembernek.
– Én, meg megyek a rendőrségre zaklatásért. Birtokháborításért. És, majd találkozunk a Munkaügyi Bíróságon, mert feljelentelek feketemunkások alkalmazásáért, üzérkedésért!  Jó lesz ez neked?
–Jó, felejtsük el, csak vicc volt! –heherészett kínosan Pucok és megígérve, hogy holnap kijavítja a garázsajtót és a korlátokat is, felszereli, villámgyorsan elhúztak.
Forraltboros, fokhagymás pirítós vacsorával ünnepelték meg a győzelmet. De a sötét felhők csak ezután gyülekeztek a fejük felett.