Magány?!

Magány
Magány. Már maga a szó is áraszt magából valamit...egy érzést, mikor egyedül vagyunk, s nem fogja senki se kezünk, mikor várnánk valakira aki mindig ott van, várunk csak várunk, reménykedünk benne...ezekben a pillanatokban vagyunk magányosak, szánk fordított mosolyt tesz:, ilyet---> :( Ez a szomorúság egyik jele a sok közül, mint ahogy a magány-é is. De van amit nem tudunk, pedig kellenne!!! Az valami vagy inkább valakik a barátok, IGAZ barátok (természetesen már ha van), akik elvileg jóban rosszban, "háborúban és szerelemben", örömben és bánatban, minden apróbb pillanatban benne vannak. Kiknek "kötelezettségük" segíteni, ha baj van, meghallgatni ha kérik vagy a szívük diktálja...hogy miért "kötelezettségük"???Azért mert ők elhivatottak egy dologra, elválallták, tudván azt hogy ez egy nehéz, rögös utakat, viharos szeleket, örömtelí, édes időket megjár(t). Ez a BARÁTSÁG, mely csak akkor igazi ha tűzön vízen át, árkon-bokron keresztül is de megmaradt és meg is fog maradni!!! Bizony kikell bírnia rengeteg sok mindent, olykor megkeseríti perceidet, vagy éppenséggel a boldogság tavában úsztat--->próbára tesz! Dehogy mégis mi köze van a két dolognak egymáshoz? Hát az hogy ugyan vannak barátaink de a magány úgy is utóltud érni, de a barátok segíthetik ezt enyhíteni, azt az érzést, mikor szomorú pillantásokat veszünk a földre, mikor búsan örölünk mások boldogságának, megpróbálnak felvidítani, törődnek veled, s te ezt érzed. érzed hogy fontos vagy nekik, lehet hogy ott a magány de a másik felén ők mindig ott ülnek! Tudd hogy fontos vagy nekik, de ha mégsem akkor legyenek ők a fontosak neked! S talán egyszer rájönnek...