Lucian választása

Lucian választása

Eljött egy újabb reggel, egy újabb nap, de Lucian ezt ugyanolyan értelmetlennek és üresnek érezte, mint az összes többit az eltelt hónapban. Mióta elvesztette Sonját, minden teljesen érdektelen volt számára. Semmi mást nem érzett, csak a szörnyű veszteség súlyát, és a fájó, kínzó hiányt, amit a lány elvesztése okozott.
Lucian azon gondolkozott, hogy egyáltalán vegye-e a fáradtságot, hogy felkeljen, vagy inkább maradjon az ágyban, egyedül a gyötrő gondolataival. Az egyik fele szerette volna, ha talál valakit, aki enyhülést nyújthatna, és ment volna, hogy megkeresse, a másik fele viszont képtelennek érezte magát bármiféle cselekvésre. Így csak feküdt az ágyában, és bámulta a falat. Már sírni se tudott, annyira kínozta a gyász. Sokszor úgy érezte, hogy ezt már képtelen elviselni. Meg akart halni, teljesen értelmetlennek és fölöslegesnek érezte az életét.

Már lassan dél felé járt az idő, de Lucian még mindig a fal felé fordulva hevert, és nem gondolt semmire. Ahhoz is fásult volt, hogy megragadja a gondolatokat, amik néha-néha felötlöttek benne; inkább hagyta, hadd szálljanak el, nem próbált beléjük kapaszkodni. Mégis, mi értelme volna? Elvesztette azt, akit a világon a legjobban szeretett. Most már nem számított semmi.
„Minek éljek?”, gondolta hirtelen, de a választ már nem próbálta megtalálni. Úgy gondolta, nem létezik válasz. Nem létezik már semmi, csak a kín és a fájdalom.
Ugyan Lucian úgy érezte, már nem képes rá, most mégis elöntötték a szemét a könnyek, és keservesen sírni kezdett. A párnába fúrta az arcát, és csillapíthatatlanul rázta a zokogás. „Nem bírom tovább! NEM BÍROM TOVÁBB!!!”, gondolta, és teljes erejéből elhajította a párnát, amire eddig hullatta a könnyeit. Aztán csak kuporgott az ágyon, térdére hajtott fejjel, és ordítani bírt volna a kíntól.
- Nem bírom… - motyogta. – Elég volt…
Úgy zihált, mintha futott volna, közben az arcán patakzottak a könnyek. Teljesen ki volt borulva.
Végül felpattant, és elrohant, ki a kis kunyhóból, be az erdőbe, egészen a vámpírok kastélyáig. Átváltozott, átugrott a falon, és nekiugrott az első vámpírnak, aki az útjába került.
A vámpírok megrémültek a dühöngő vérfarkastól, és egyszerre vagy húszan támadtak rá.
Lucian utolsó gondolata, mielőtt egy ezüstpenge kioltotta volna az életét, az volt, hogy végre vége a szenvedésnek, újra együtt lehet Sonjával, egy sokkal boldogabb világban.


Vége