Kukulkán - 11

7.

A Jeruzsálembe vezető utat újabban kiküldött 72 prófétával megerősített térítők csapata mesterien kidolgozta. Ahány helység volt a környéken, mindenüvé betértek és számos rokonaik, ismerőseik gondoskodtak a kellő hírverésről.
– Közeledik a messiás, aki hirdeti isten országának eljövetelét!
– Csodákat tesz. Vízen jár, megszaporítja a halat, kenyeret, borrá változtatja a vizet! Mi ez, ha nem a Kánaán ígéretének újra bevallása.
– Azt mondják, ő lesz a megváltónk! Apostolai hirdetik az igét: a Tízparancsolatot! Ezentúl eszerint kell élnünk, és hamarosan isten országában találjuk magunkat! – így kántáltak és beszélgettek kisebb nagyobb csoportokba összeverődve. Feszült figyelemmel és kíváncsisággal vegyes kétkedéssel várták a próféta-messiás eljövetelét.

A kereszténység mozgalmának kialakulásával szintén erősödött a helóták ellenállási mozgalma. Kisebb-nagyobb összecsapásokkal provokálták és ingerelték a hatalmat.  Nem telt el úgy egy hét, hogy két-három helóta martalócot keresztre ne feszítettek volna. Az utak szélén, városok piacterein keresztre feszített rablók, martalócok, helóták hullái lassan megszokott dologgá, a mindennapi élet velejáróivá váltak. A két mozgalom közötti különbség abban állt, hogy míg Jézus a megbocsátás, szeretet és hit erejével, addig a helóta forradalmárok az erőszak, felforgatás és gyilkolás által keltett zűrzavarral akarták a rendszer változását előidézni. Míg Jézus lelki megújulást, addig amazok hatalomváltást sürgettek.

Mivel a helóta mozgalom Galileából indult ki, és Jézus is galileai származású volt, a hatalom egy kalap alá véve őket, mindkét mozgalomban ellenséget, a hatalom sírásóját látta. Bár Heródes felismerte a keresztény mozgalomban rejlő lehetőségeket, sőt megpróbálta Jézust maga mellé állítani, nem érhetett el eredményt, mert Jézus tisztában volt azzal, hogy ha a mozgalmát világméretűvé akarja tenni, akkor azt csak a mártíromság misztériumának megalkotásával tudja elérni.

Egy, a hatalommal kollaboráns, jólétben élő próféta szavai hamisan csengenének a nép fülében. Személyének izgató, misztikus varázsa elkopna, beszürkülne és ez által mozgalma, lassan elenyészne. Akkor viszont, ha ő mártírként, feláldozva magát az emberiségért, annak bűneit magára véve megváltóként cselekszik, olyan misztériumjáték alapjait veti meg, amire világvallást lehet építeni. Az általa kiválasztott apostolokkal, és itt ne feledkezzünk meg az egész isteni terv kiagyalóiról, égi segítőiről (Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus), kidolgoztatta, az eseményeket Tamással (Zengő Hárfa) krónikaként naponta lejegyeztette, ezzel megteremtve a kiküldött 72 próféta és a majdani mártíromsága után a világba széjjelküldendő térítők számára. Tehát a kereszténység, mint eszme égi kiagyalása egy olyan misztériumjáték alapjait képezte, amiből később liturgiát és dogmát lehetett kialakítani.

Gondoljuk csak el: abban a Jeruzsálemben, ahol naponta egy-két keresztre-feszítés, néha hétvégeken tömeges kivégzések voltak, kinek tűnt volna fel az, hogy egy habókos messiásjelöltet is megfeszítettek. Senkinek. Ezért volt szükség a misztérium széles körben való terjesztésére és a csodatételekre. És a terv annyira zseniálisnak mondható, hogy pontról pontra bejött. Jézus nagy érdeme az istenbe vetett rendíthetetlen hite, amivel véghezvitte a mártíromságot. Ő valóban hitt az eszme tisztaságában, de profi térítők nélkül mozgalma ellaposodott volna, és mivel zsidó környezetben keletkezett, a zsidók évezredes hagyománya elnyomta volna.  Éppen ezért óriási szerepe van a kereszténység eszméjének továbbélésében és világvallássá válásában Kukulkánnak, aki Simon-Péterként vállalva a mártíromságot Rómába ment, püspökséget alapított, és mint Róma püspöke megszervezte a birodalom fővárosán belül a kereszténységet, aláásva ezzel a Római birodalmat. Ugyanígy nagy szerepe van a misztérium és liturgia kialakításában Máténak, a vámosból lett apostolnak, aki élő tanúként első kézből, mit az események résztvevője írta meg az Újszövetség első változatát.

Jézus tehát profi szervezőgárdával dolgozhatott. Így nőtt egyre nagyobb számban híveinek serege és a keresztelés bevett szokássá vált a hívők között. Ezzel, mint a misztériumjáték első lépcsőfokával, elszakították az egyént múltjától és erős kötelékkel láncolták a vallási közösséghez. Ezzel is erősítve bennük a másság és a közösséghez tartozás érzését. Jézus és híveinek serege feltartóztathatatlanul vonult Jeruzsálem felé. Vonulásuk közben Jerikóba értek. Az út szélén egy vak koldus ült. Amikor a vak meghallotta a zsivajt, megkérdezte, mi történik. „ A Názáreti Jézus jön hozzánk” – mondták neki. Erre a vak kiáltozni kezdett
– Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!

Jézus megállt és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot. Mikor odaért, megkérdezte:
– Mit akarsz tőlem?
A vak belekapaszkodott Jézus galabiájának korcába és így könyörgött.
– Azt kérem tőled, hogy láthassak!
Jézus a szemeire téve ujjait, kezét végighúzta a vak lehunyt szemhéján és így szólt hozzá:
– Láss! Hited meggyógyított téged! – Erre a vak azonnal kinyitotta a szemét és óbégatva ugrándozott:
– Látok... látok: az Úr meggyógyított engem! – Jézus ránézett és így egészítette ki a tirádáit.
– A hited gyógyított meg téged!

Látta a jelenetet a városkapuhoz épített vámház bódéjában ülő Lévi nevű vámos, aki szintén Galileából származott, és mivel ezt a nép szemében gyűlöletes mesterséget űzte, tisztátlannak számított. Merőn nézte a jelenetet és Jézus bűvöletébe esett. Jézus felfigyelt a vámos csodálkozására és hozzálépve a vállára téve kezét így szólt hozzá:
– Kövess engem! – és a vámos szó nélkül felállt zsámolyáról és csapot-papot, a beszedett pénzt is, hátrahagyva beállt Jézus követőinek sorába. A művelt, írástudó és pénzügyi zseni nagy hasznára volt a kereszténységnek. Mivel birtokában volt az írásbeliségnek, átvette Tamástól a krónikaírást és később ezeket a Tamás és őáltala leírt feljegyzéseket, szerkesztette be az Újszövetségbe.

Az előbbi jelenet után bementek Jerikóba és Lévi-Máté elvitte Jézust a város leggazdagabb adószedőjéhez vendégségbe. Mivel, mint azt már az előbb említettem, az adószedők, mint Róma kufárjai a zsidó nép szemében érinthetetlen, bélpoklos személyeknek számítottak, akikkel tisztátalanságuk miatt nem érintkezhetett jó érzésű zsidó ember. Zákeusz alacsony termete, púpos háta, vörös, rőt hajzata és kaporszakálla miatt eleve visszataszító emberként hatott. Zákeusznak hívták ezt a vámost. Alacsonysága miatt felmászott a kapuja előtt álló fügefára és onnan figyelte a tömeget és a tömegből kimagasló Jézust. Jézus észrevette a fán kuporgó gnómot és így szólt hozzá:
– Zákeusz szállj le hamar, ma a te házadban kell megszállnom!

Ő sietve leszállt és szélesre tárta a kaput Jézus és követői előtt. Örömmel ismerte fel Jézus oldalán Lévit, vámos társát, és amikor az közölte vele, hogy mindenét hátrahagyva beállt Jézus követői közé. Zákeusz így szólt Jézushoz:
– Nézd uram, a vagyonom felét itt és most szétosztom a szegények között, s ha valakit megcsaltam valamivel, még négyannyit adok helyette! – Jézus erre kijelentette:
– Ma üdvösség köszönt erre a házra, mert ő is Ábrahám fia (a vámosról van szó).— Tehát itt is láthatjuk Jézus forradalmi tettét: szembeszegülve a zsidó hagyományokkal megszáll és elfogadja a barátságát a tisztátlan vámosnak. Ezzel jelezve mozgalmának nemzetközi (egyetemes) jellegét.

Jézus apostolaival együtt bement Zákeusz házába, ahol pazar vendéglátásban volt része. A több ezer hívet letáboroztatta a város szélén lévő mezőre. A szokásos módon halat, kenyeret és bort materializált nekik és megvacsoráztatta őket is, míg maga pedig Zákeusz lakomáján vett részt. A lakomán elmondott egy példabeszédet, ami így hangzik:– Egy előkelő ember – kezdte – idegen országba ment, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, de aztán visszatérjen. Előhívta tíz szolgáját és átadott nekik tíz mínát: kereskedjetek vele, mondta, amíg visszatérek. Polgártársai azonban gyűlölték őt. Követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk. Amikor elnyerte a királyi méltóságot, mégis hazatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott” Jól van te derék szolga, mondta neki, mivel kevésben hű voltál, tíz város kormányzását bízom rád. Jött a második és így szólt:„Uram, mínád öt mínát hozott.”

Ennek azt mondta: Te öt várost kormányozzál. Jött a harmadik és kijelentette:„Uram, itt a mínád. Elrejtettem zsebkendőmbe. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy, elveszed, amit le nem tettél és learatod, amit nem vetettél.” Magad szájából ítéllek meg, te haszontalan szolga, kiáltott rá. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltónak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Aztán a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a mínát és adjátok annak, akinek tíz mínája van. Azok megjegyezték: Uram, hiszen már tíz mínája van. Mondom nektek: mindannak, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!

A lakoma vendégei elgondolkodva hallgatták a példabeszédet. Zákeusz mélyen magába szállt és erősen gondolkodott rajta, hogy felveszi a kereszténységet, de most még nem érett meg erre. Így most nem csatlakozott Jézus követőihez. Úgy gondolta, hogy vagyona felét még szétosztja a város szegényei között, aztán a másik felét pénzzé téve beáll majd Jézus táborába és utánuk megy Jeruzsálembe, hogy pénzével segítse az ügy diadalra jutását. Tovább indulva Czezáreába érkezvén, letáboroztak a Czezárea és Filippi közötti mezőn. Ekkor már követői száma több ezerre rúgott. Jézus esténként magaköré gyűjtötte apostolait és a térítésre alkalmasnak ítélt embereit. Okította őket az evangéliumra, és igyekezett ezeken e kis szemináriumokon az Újszövetség alapeszméit elsajátíttatni velük. Mivel igencsak feszegették égi mivoltát, egyszer megkérdezte tőlük:

– Engemet, az embernek a fiát, kinek mondanak az emberek? – A tanítványok így válaszoltak neki.
– Mondanak egyesek keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. – mondá pedig nékik – Ti kinek gondoltok engem?  — Simon-Péter (Kukulkán) így szóla: – Te vagy a Krisztus, az élő Istennek a Fia! — Jézus ránézett és így szólt – Boldog vagy Simon, mert nem a test és vér jelentette ezt néked, hanem az én mennyei Atyám. De én mondom néked, hogy te Péter vagy (kőszikla) és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui nem vesznek rajta diadalt.

Péter feszülten hallgatta. Szavai egybevágtak a isteni tervvel. Jézus kis hatásszünetet tartva, felé fordulva, egyenesen neki beszélve folytatta.
– Én néked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen (Itzamná által), és amit megoldasz e földön, az a mennyekben is oldva lészen.

Jézus itt, először nyilatkozta ki híveinek, hogy ő maga a Krisztus a megváltó (Jézus Krisztus messiás) és egyben kérte őket, hogy óvatosságból senkinek se említsék ezt egyelőre, elég, ha ők tudják csak. Ekkor, ezen az estén jelentette ki, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie és meg kell vívnia harcát a Szanhedrinnel (Vének tanácsa - főpapokból és törvényszéki emberekből álló 23 tagú nagytanács).A nagyjelentőségű kinyilatkoztatás utáni reggelen elindultak és dél felé Betániába az Olajfák hegyének közelébe értek. Két tanítványának mondta akkor.

– Menjetek a szemközti faluba. Amint betértek, találtok ott egy megkötözött szamarat, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide. Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, feleljétek, az Úrnak van szüksége rá! — A küldöttek elmentek és mindent úgy találtak, ahogy mondta. Mikor eloldották a szamarat, gazdája megkérdezte.
– Miért oldjátok el a szamarat?
– Az Úrnak szüksége van rá! – mondották. Elvezették a szamarat Jézushoz, ráterítettek egy teveszőr pokrócot és Jézust ráültették. Így vonultak, amíg elértek az Olajfák hegyének lejtőihez: A kusza rendetlenségben, hömpölygő menetben így kiáltoztak a felajzott hívek.
– Áldott legyen a király, ki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben, dicsőség a magasságban!

A tömegben lévő farizeusok aggódva kérlelték Jézust.
– Tiltsd meg mester ezt az tanítványaidnak, mert abajgásaikkal még bajt hoznak ránk! – Jézus gondolkodott egy kicsit, majd e szavakkal fordult az aggódókhoz – Mondom néktek, ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak megszólalni!
– És akkor leomlanak Jeruzsálem falai! – egészítette ki szavait Péter (Kukulkán). Jézus ekkor Jeruzsálem falai felé nézett és így folytatta a megkezdett gondolatot.
–  Jönnek majd napok, amikor sáncokkal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Elpusztítanak tégedet és gyermekeidet, akik benned laknak: jaj lesz neked Jeruzsálem! Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét!

Este a szokásos módon élelmet materializálva megetette híveit, majd letáboroztatta őket az Olajfák hegyének tövénél. Legszűkebb baráti körével, az apostolokkal és pár újabb kiválasztottal felment a hegyre. Ott folytatta a szemináriumi képzésüket. Szabadon elmondhatta nekik a kétségeit. Máté (a vámos) buzgón jegyezte szavait, anyagot gyűjtve későbbi evangéliumához, az Újszövetséghez. Jézus így beszélt hallgatóihoz.
– Még egyszer megismétlem nektek, az egész világmindenség lényege: Isten szeretete. Ez a kőszikla, amelyre a világ sorsa és jövője épül.
– És a hit? Mondottad többször, hogy a hittel köveket mozdíthatunk meg. – kérdezte Simon-Júdás az egyik próféta.
– A hit olyan, hogy ha elég erős benned (az istenbe vetett hitre gondolt), akkor egy hajszálra kötve, akár egy hegyet is felemelhetsz. De, ha szikrája sincs benned a hitnek, akkor elég egy porszem is, hogy maga alá temessen és meghaljál. Ezért csak előre szabad nézni, csak a jövő útját szabad járni! Csak az isten országát keressétek, a többire ne legyen gondotok!

– Mi a messiás szerepe ebben az örök üdvösség keresésben Jézus? – kérdi tőle Júdás Tádé.
– A messiás az a vőlegény, akit a szolgáknak és szüzeknek egyaránt várniuk kell. Az ő lakodalma az örömünnep, melyre még a csonkabonkák is hivatalosak, mert a reálisabb emberek a fülük mellett eresztik el a felhívásomat és különböző ürügyekkel igyekeznek elmaradni a lakodalomról. A messiás az, az ember fia, aki el fog jönni hatalommal és dicsőséggel az ég felhőiből, vele lesznek az ég angyalai és trónusán ülve ítéli meg a világ népeit, hogy azok könyörültek-e az éhezőkön és a szomjazókon, felruházták-e a mezíteleneket, meglátogatták-e a betegeket és a börtönökben sínylődőket.
– Ezek szerint a messiás az Úr vőlegénye lenne, és mennyei lakodalom, melybe hivatalos mindenhívő, az ő lakodalmukat jelentené? – kérdezett Jakab.
– Így igaz: én az Úr elkötelezettje vagyok. Az Úrban járok, vele vagyok eljegyezve.

– Ha jól értem szavaidat, akkor elutasítod a földi szerelmet, a szeretkezést, az élvezetek hajszolását, mert ezeket bűnnek tartod?
– Nem teljesen – válaszolta Jézus – hiszen szaporodni kell! A szeretet viszont egyetemes. Föl lehet olvadni egy másik ember (feleség, férj) szeretetében ugyanúgy, mint Isten szeretetébe. Mert jegyezzétek meg: Isten a végtelen szeretet, s aki benne él, csak szeretetben élhet!
– Nem tilos hát megadni a testnek, ami jár neki, az ételek, italok élvezését, asszonyok ölelését...? – kérdezte Máté.
– Nem, nem. Isten úgy rendelkezett, hogy add meg a testnek, ami jár neki, és add meg a léleknek is az ő kenyerét!
– De Jézus, hiszen te önmegtartóztatóan élsz, elutasítod a földi szerelmet, arra hivatkozva, hogy az Úr vőlegénye, jegyese vagy?

– Nem, nem, ez tévedés. Én, mint rabbi, próféta, messiási feladatokat látok el. Az új hit bevezetése, kidolgozása és megszilárdulása nem tűri a családi köteléket. Viszont a testi szerelemből nekem is kijut, ne feledjétek, hogy mellettem, van Magdolna, akivel megosztom éjszakára derékaljamat. Magdolnában Istent ölelem és szeretem. Mikor benne kielégülök, istennel egyesülök lélekben. Értitek már? Én nem a szüzességet kérem számon, apostolaimon, hanem a családi kötöttség felfüggesztését, hogy minél több idő és erő maradjon a térítés embert próbáló munkájának végzésére.
– Értjük és tudomásul vesszük Jézus, de azért teljesen nem lehet az ezer éves törvényeket elvetni. Vannak benne örökérvényű dolgok is – jegyezte meg Péter.
– Én megtartottam a legfőbbet, a Tízparancsolatot. Ebben minden benne van, de fölöslegesnek tartok olyanokat, mint: a böjtöt. a tisztálkodási rituálékat, az ételekre való tilalmakat, a kóserség intézményét. Ezek felesleges önsanyargatások.
– De Jézus, ezzel az ősi zsidótörvényeket teszed semmissé! Mi lesz velünk, ha lerombolod a múltat?

– Akkor a romokon új vallást építünk. Hát nem értitek, hogy csak a régi teljes lerombolásával, a romokon lehet újat építeni.
– Lerombolnád a templomainkat is?
– Nem. Megmondtam nektek, ez a vallás, amit én hirdetek, világvallás. A zsidóknak, ha annyira ragaszkodnak hozzá, meghagyom ezeréves vallásukat, rituáléikat. Én a világ népeit ajándékozom meg az új vallással. Természetesen, ha egy zsidó megkeresztelkedik általam, akkor ő is részesül isten szeretetében és az új vallásban.
– De hát uram, az a sok tisztátlanság, a sertéshúsevés, a tréfli baromfiak, kacsék, libák elfogyasztása, nem vezet-e megbetegedéshez? – okoskodott Fülöp. Jézus így intette.
– Nem az szennyezi be az embert, amit megeszik, hanem ami kijön belőle, a lélek rossz indulatai! – A hívek megdöbbentek szavain, de elfogadták a magyarázatot.

– Mit jelentettek azok a szavaid Jézus, hogy „. ..Jaj neked Jeruzsálem...!” talán a templom lerombolására készülsz?
– Bár megtehetném, de nem célom a zsidó hitvilág és annak templomainak lerombolása. Követőimre, utódaimra és térítőimre vár az a munka, hogy a keresztény egyházat, intézményeit, templomait, a liturgiákat kidolgozzák és felépítsék az egyetemes keresztény vallást. Értitek: én egyetemességben gondolkodom. Olyan vagyok, mint a szántó-vető. Elvetem a magokat, ti megművelitek a kicsírázó gabonát, de a termést majd az eljövendő nemzedék aratja le.
– Úgy gondolod, hogy amikor már mind az égben leszünk, akkor jön el a földön isten országa és mi újból lejövünk ide megszemlélni művünket? – kérdezte Jakab izgatottan.
– Igaz, ez tökéletesen így lesz, ahogy mondtad.
– Köszönjük neked Jézus Krisztus, urunk és megváltónk! – zúgta a tanítványok kórusa. Péter így szólt, berekesztve az éjszakába nyúló szemináriumot.

– Most pedig mondjuk el a Miatyánkot zárásként és hagyjuk magára a messiást! – mondta és belekezdett a napokkal ezelőtt Mátéval közösen megszerkesztett Miatyánkba. A szöveget Máté mondta soronként elő, a tömeg utánuk mormogta.
– Tanuljátok meg fejből testvéreim a Miatyánkot és tanítsátok meg a hegy tövénél várakozó tömegekkel! Holnapra megírjuk nektek, a Hiszek egyet és azt is megtanítjuk veletek. Most pedig térjetek nyugovóra – mondta Jézus és Péterhez fordulva így szólt.
– Maradjatok velem, Mátéval, hogy a Hiszek, egy Istenben című zsoltárt megszerkesszük még ma éjjel!

Így is történt. Péter (Kukulkán) a teremtő Atyával, Itzamnával űrtelefonon keresztül jóváhagyatta a szöveget és Máté gondosan papírra vetette. Másnap reggel az írnokokkal több példányban lemásoltatták és kiosztották az apostolok és térítők között. Reggel már a Miatyánkkal ébresztették a napot. Jézus a két apostollal egész éjjel fennmaradt az Olajfák hegyén. Itzamná az űrtelefonon személyesen beszélt Krisztussal és óvta őt a meggondolatlan cselekedetektől.
– Tisztában vagy-e avval, hogy a vesztedbe rohansz? Túl nagy és gyors léptekkel terjeszted a hitet, és ez másoknak nem fog tetszeni! A papság fog életedre törni először, majd megpróbálnak a rómaiak által elveszejteni, ha elhallgattatni nem tudnak. Vedd tehát lassabbra lépteidet, ne rohanj a halálba!

– Nem tudom uram!
– Miért?
– Mert az időm rövid, a feladat pedig nagy!
– Ne törődj most ezzel, majd segítenek az apostolok. Lassíts a tempón!
– Nem tudok lassítani uram!
– El fognak pusztítani ember! Ezt akarod?
– Ha kell, a halált is vállalom a hitemért!
– Vesztedbe rohansz!
– Nem törődöm vele.
– Mártíromságra vágysz?
– Ha szükséges, akkor mártír leszek, az emberiség megváltója!
– És ha nem engedem, ha szükségem van rád élőként?

– Uram, többet fogsz érni egy halott messiással, mint az élővel, hidd el, én érzem, ismerem az emberi lelkeket!
– Nálamnál nem jobban, hiszen én alkottam meg az embert.
– Uram, bízzad rám! Én magam, segítség nélkül akarom megvívni a harcomat!
– Elutasítod hát az isteni segítséget?
– El uram.
– Én azért akaratod ellenére és tudtodon kívül segíteni foglak
– Sorsomat a kezedbe ajánlom Uram – mondta Jézus, és magába szállva elimádkozta a Miatyánkot. Mire végeztek a hegyen, felkelt a Nap. Letekintve a hegyről jólesően hallgatták a sok ezer torokból az ég felé szálló Hiszekegyet és a Miatyánkot. Ennél szebb napfelkeltét soha el nem képzelhettek maguknak.

8.

Az Olajfák hegye közvetlen Jeruzsálem határában, két óra járásnyira állt a várost övező falaktól. Az időközben több ezerre duzzadt tömeg megreggelizvén és megtisztálkodván felsorakozott a Jézust cipelő szamár mögött és elindultak a jaffai kapu felé. Ezt a tömeges vonulást használták ki a helóták és elvegyültek a tömegben. A több ezres zarándok seregből lehetetlen lett volna az őröknek kiemelni a helótákat. Így azok simán bejutottak a tömeggel a városba. Míg a zarándokok a templom felé vették az irányt, addig a helóták Barabás vezetése alatt az óváros sikátoraiban gyülekeztek, várva a jelet a támadás megindítására. Az volt a stratégiájuk, hogy az ünnepi készülődésben észrevétlenül a helyőrség őrt-állóit mészárolják le, majd a kapuőrökkel végezvén a helyőrségi laktanyában, pihenőben lévő katonákkal és a parancsnokkal végeznek.

Úgy remélték, hogy ha a vérengzéssel sikerült a tömeget fellázítani, akkor nagyrészüket maguk mellé állítva elfoglalják a rómaiaktól a várost és végeznek magával Pilátussal is. Jézus ez alatt szamárháton, hívei által követve, a templom elé érkezett. Belépve az egyházadót szedő vámosokba botlott, majd a hosszú folyosó és kerengő alatt asztalok mögött álló és ülő pénzváltók, kereskedők siserehadán állt meg tekintete. Iszonyú haragra gerjedt és a karjára tekert vezeklő szíjjal csapkodva, az asztalokat felborogatva kiűzte a kufárokat a templomból. Ugyanígy tettek társai is. A csetepaté közben kimagaslott szálfa termete a tömegből és érces hangon így kiáltozott.
– Az én házam, az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!

Miután így sikerült megtisztítania a templomot, beözönlöttek hívei és három-négy napon át ott tanította őket. A templom Szanhedrinje (háromtagú ítélő-bírákból álló tanácsa) eleinte tehetetlenül szemlélte a történteket. Nem tudták mitévők legyenek. Hiszen akkorra tábora és olyan hatalmas népszerűsége volt Jézusnak, elítélése és a forgalomból való kivonása, forradalmat robbanthatott volna ki. Ráadásul történt mindez pénteken, a kovásztalan kenyér ünnepén, a húsvéti ünnepségsorozat előestéjén.

Így azt a taktikát választották, hogy a Nagy Templomban tanítás közben odalépnek hozzá és kérdéseikkel megpróbálják zavarba hozni és lejáratni őt. Így is tettek. Odalépve hozzá Arám Lévi a Szanhedrin egyik tagja, így kérdezte őt.
– Mondd meg, miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez? – Jézus, kérdéssel felet neki.
– Én is kérdezek tőled valamit. Mondjátok meg János keresztsége a mennyből való volt-e vagy az emberektől?

A Szanhedrin tagjai tanakodni kezdtek egymás között és így beszéltek.
– Ha azt mondjuk neki, hogy a mennyből volt, azt feleli majd, hogy hát akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, az egész nép megkövez bennünket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt. Ezért azt válaszolják, hogy nem tudják honnan volt. Erre Jézus így felelt nekik:
– Akkor én sem mondom meg néktek, milyen hatalommal teszek így – válaszolta és a néphez szólva egy példabeszédet mondott nekik:— Egy ember szőlőt ültetett. Bérbe adta a szőlőmunkásoknak és hosszabb időre elutazott. Mikor eljött az ideje, küldött egy szolgát a szőlőmunkásokhoz, hogy szolgáltassák be a szőlő termését. Ám a szőlőmunkások megverték, és üres kézzel elkergették. Küldött egy másik szolgát, azt is megverték és szitkozódva, üres kézzel elkergették. Küldött egy harmadikat, de azt is véresre verték és kidobták. Akkor a szőlő ura így tanakodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak becsületben tartják. A szőlőmunkások azonban a fiú láttára bíztatták egymást: Itt az örökös! Öljük meg, és a miénk lesz az egész öröksége. Kidobták a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz erre a szőlő ura? Elmegy, megöli a szőlőmunkásokat és a szőlőt másoknak, adja bérbe. – Ennek hallatára kifakadtak – Isten ments ettől! – Ő azonban végignézett rajtuk és így szólt – Mit jelent akkor az Írás:„A kő, mit az építők megvetettek,szegletkővé lett?”


Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire viszont rázuhan, azt szétmorzsolja. Az írástudóknak és a főpapoknak az volt a szándékuk, hogy még abban az órában elfogják őt, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet, Így hát más cselhez folyamodtak. Joachim a másik Szanhedrin tag így kérdezte őt:
– Ha te egyenesen az Isten Fiának tartod magadat, és hatalmadat istentől eredezteted, akkor mutasd meg nekünk Istenedet, szóljék hozzánk, hogy szavahihetőségedet megerősítsük!
Jézus kétségbeesetten nézett Kukulkánra és Rúfusra. Azok megnyugtató tekintetet vettek rá, és bizalmat öntve belé megerősítették hitében. Jézus pedig ekképpen szólt a Szanhedrin tagjaihoz.
– Csak kérnetek kell Istent, és megkapjátok! Ti kértetek valamit tőlem, én továbbítom Istenhez és megkapjátok a válaszát – mondta és fehér galabiába bújtatott karjait az ég felé kitárva így fohászkodott. – Mindenható atyám, mutasd meg nekik isten országát és adjál választ a kétkedőknek. Mondd meg nekik, hogy ki vagyok én! – szólott és kezei lehanyatlottak.

A templomot hatalmas, aranyszínű fény borította el. Jézus orcája úgy ragyogott mint a Nap. És fenn a templom kupolájában megjelent az Úr és így mennydörgött feléjük.
– Ez az én szerelmetes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok!
Aztán, amilyen hirtelen jött, olyan hamar kihunyt a nagy fényesség és eltűnt a jelenség. A tömeg az ég felé tekintgetve végeláthatatlan óbégatással, szűnni nem akaró hallelujázásba kezdett. A Szanhedrin tagjainak földbe gyökerezett a lába a jelenség láttán. Így szóltak egymás között: Nem mágus-e ez, vagy illuzionista? A napkelti bölcsek értik a szemfényvesztést. Jó lesz vele vigyáznunk! Az egyszerű népet bűvöletben tartja, azok beveszik a trükköt, de nekünk, ébereknek kell lennünk. Jelentenünk kell a Kis Szanhedrinnek. Ítéljék meg ők a helyzetet és döntsenek helyettünk. Mi ehhez kicsik vagyunk.

Így is tettek és elvonulván a templomból, feljelentették Jézust a 23 tagú Kis Szanhedrinnél, ami nem csak Jeruzsálem, hanem egész Palesztina legfelsőbb büntető tanácsaként szerepelt. Ugyanis amióta a rómaiak leigázták Izraelt és Palesztinát, feloszlatták a 73 tagból álló Nagy Szanhedrint és a mindenkori helytartónak alárendelve, egy 23 tagú úgynevezett Kis Szanhedrint engedélyeztek csak. A községekben és városokban pedig 3 tagú Szanhedrinekre bízták a helyi bíráskodást.

Az események azonban hirtelen felgyorsultak. Míg a Szanhedrin tagjai a nagy templomban időztek, ez alatt Barabás és helótái kirobbantották a lázadást. A rómaiak azonban számítottak erre a lehetőségre, és az ünnepekre felrendelték a helyőrségekből a vad és kegyetlen trák és macedón elit egységeket. Így ezek halált-megvető bátorsággal szálltak szembe a szintén mindenre elszánt helótákkal. Sokat lemészároltak közülük és Barabást a lázadás kiagyalóját letartóztatva, börtönbe vetették. Ilyen zűrzavaros helyzetben mentek jelenteni a történteket a Kis Szanhedrin tanácsának.

A Tanács vezetője Kajafás, felismerve a helyzet, pattanásig feszült voltát, kiadta a parancsot, hogy este az éj sötétjében kutassák fel Jézust, fogják el, kísérjék a tanács elé. Ki kell őt hallgatnunk és egy időre kivonni a forgalomból, míg lecsillapodik a helyzet. Nem szabad a három napos húsvéti ünnepeket megzavarni, mert forradalom törhet ki, és a rómaiak csak erre várnának: beavatkozván, elsöpörnék még azt a kis függetlenséget is, amit meghagytak nekik. Kiadták tehát a parancsot a Kis Szanhedrin mielőbbi összehívására. Kajafás, Annással és Joachim főpappal összeülve megbeszélte a Jézusnak szánt keresztkérdéseket és döntöttek arról is, hogy szavazásra szólítják fel a Kis Szanhedrin tanácsurait Jézus bűnösségének kimondására és mindenáron a forgalomból való kivonására.

JÉZUS a MÁRTÍR

1.

Így zajlottak az események a kovásztalan kenyér napján. A templomi csodatétel (Isten megidézése) után Jézus kivonult a templomból és visszament a Olajfák hegye előtt letáborozott  több ezres tömeghez. Ott, a tömeg között biztonságban érezte magát. Bár Kukulkán és Rúfus minden eszközzel rendelkezett megvédésére, nem akart élni a menekülésnek ilyetén való felkínálásával. A forgatókönyv már meg volt írva, és a mártíromság elszenvedése szerepelt benne végkifejlettként. Jézus célja az volt, hogy minél nagyobb visszhangot keltve maga ellen hergelje a papságot és a hatóságokat, hogy azok őt látványosan kivégezve a kezére játszva saját csapdájukba esve megteremtsék a mítosz alapját.

A húsvét misztériumához tartozott a zsidó mítoszból hozott szokás is, hogy a kovásztalan kenyér ünnepén meg szokták ölni (feláldozni) a húsvéti bárányt. Valamikor a kezdetekre eredeztető a szokás kialakulása. Amikor még dívott az emberáldozat. Ábrahám, népét Isten segítségével elvezette Kánaánba, legyőzte Lótot és még sok harc, éhínség és pusztulás árán népét sikerült letelepítenie. Egy bánata volt csak, hogy felesége Sára nem szült neki fiút. Amikor már öregek voltak, akkor az Úr megajándékozta az öreg Sárát egy fiúgyermekkel, akit Izsáknak nevezett. Amikor Ábrahámnak felnőtt szeretett fia, akkor megjelent neki az Úr, hogy utolsó próbatételt tegyen vele. Így szólt hozzá az Úr:– Vedd a te fiadat, ama egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot és menj el Mórijának földjére, és ott áldozd fel őt nekem, égő áldozatul!

Így is tett Ábrahám, felvitte az Isten által megjelölt hegyre Izsákot, lefektette az áldozati kőre (oltárra) és élesre fent kést markoló kezét felemelte, hogy lesújtva fiára, bemutassa Istenének az áldozatot. Ekkor szólalt meg az égből az Angyal.
– Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy és nem kedvezel a kedvelt fiadnak, egyetlenednek sem énértem! — Ábrahám kezében megállt a kés, szétnézett és meglátott egy kost maga mögött, melyet az Úr materializált számára. Megragadta hát a kost szarvainál fogva és elvágta a nyakát. Így áldozott az Istennek. Innen ered az emberáldozat báránnyal való helyettesítése. A bárány veszi át az ember bűneit, és feláldoztatván megváltja őket bűneiktől.

Ezt a szokást használja ki Jézus, amikor magát a báránynak nevezi és feláldozza magát a kereszten, hogy az emberiség bűneit magára véve megváltsa az egész emberiséget az eddigi és az ezután elkövetendő bűneiért. Úgy tervezte, hogy az utolsó agapén (szentvacsora) búcsúzik el apostolaitól, ellátva őket a halála utáni viselkedés módjairól. Elküldte hát Pétert és Jánost ezzel a megbízatással:– Menjetek és készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elfogyaszthassuk!
– Hol készítsük el? – kérdezték ezek, mire Jézus így felelt:
– Menjetek a városba, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel, menjetek, utána abba a házba ahová belép, és mondjátok a házigazdának: a Mester kérdezteti, hol az a terem, ahol a tanítványaimmal elfogyaszthatom a húsvéti vacsorát? Ő mutatni fog nektek egy tágas, étkezésre berendezett termet, ott készítsétek el!

Ők ketten el is mentek és úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor eljött az ideje, asztalhoz ült tizenkét apostolával. Így szólt hozzájuk:– Vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt kiszenvedek. Mondom néktek, soha többé nem eszem ezt, amíg be nem teljesedik Isten országa. Ezután felemelte a vörösborral teli töltött kelyhet, ajkához emelve egyet kortyolt belőle, és tovább adta apostolainak és így szólt:– Vegyétek és osszátok el magatok között. Mondom néktek: nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön isten országa.

Az apostolok sorban ajkaikhoz emelték a kelyhet és egy-egy korty itallal erősítették meg Krisztus fogadalmát. Ezzel megpecsételve az Újszövetséget. Amint ajkaikhoz emelték a kelyhet, legnagyobb megdöbbenésükre vérnek az ízét érezték ínyükön. Megdöbbenve meredtek Jézusra, magyarázatot követelve a bor átváltozására. Az események mögött Zengő Hárfa állott. Mivel ő volt beavatva a transzformációra. Így, mint tette azt a Kánai menyegzőn is, amikor a vizet borrá változtatta, most pedig a bort vérré változtatta. Ugyanakkor azt sugallta Krisztusnak, hogy még egyszer ízlelje meg a kehelyben lévő folyadékot, majd érezve a változást kommentálja az eseményt. Így is tett Jézus. A körbeadott kelyhet visszavéve még egyszer ivott belőle.

– Ez az én vérem! Igyátok, és ez által részesültök a vérkeresztségemben. Mostantól egyek vagytok velem – szólott és újra megtöltve a saját vérévé alakított folyadékkal megtöltött kelyhet újfent közreadta azt. Az apostolok igencsak elgondolkodtak az újabb csodatételen és az imént hallottakon. Miután megvacsoráztak, fogta a kenyeret és kettétörve átadta nekik.
– Ez az én testem, melyet értetek adok. Ezt cselekedjétek emlékezetemre! – Amikor befejezték a kenyér evését, még egyszer, most már harmadszorra, töltötte meg a kelyhet és a következő szavakkal adta közre.
– Ez a kehely az Újszövetség az én véremben, melyet értetek ontok.

Az apostolok megrökönyödve faggatni kezdték.
– Jézus, urunk-Krisztusunk, úgy beszélsz, mint aki halni készül, pedig nekünk az élő Krisztusra van szükségünk, hogy taníthasson bennünket!
– Ne tedd ezt velünk Urunk, Istennek a Fia nem halhat meg oktalanul! – Kérlelte őt Máté. De Jézus hajthatatlannak bizonyult.
– Bizony mondom néktek, hogy többet használ majd az ügynek egy halott mártír emlékezete, mint az élő. Mindent átadtam nektek, amit kellett. Mostantól kettéválnak útjaink. Én felmegyek az én mennyei Atyámhoz és onnan segítelek benneteket csodatételek által. Vezetem lépteiteket a kereszténység elterjesztésének rögös útján. Az adott pillanatban, amikor szükségetek lesz az égi segítségre, veletek leszek.
– De, hogyan uram? – kérdezte hitetlenül Tamás. Jézus így fedte meg.

– Hitetlen vagy Tamás. De nem baj, az ember, gondolkodó lény, és a tapasztalás az, ami eloszlatja kételyeit. Hogy megerősítsem hitedet, íme, megidézem neked az Urat és a mennyek országát. Testet fognak ölteni és szólni fognak hozzátok prófétáink – mondta, és hatalmas fényesség töltötte be a termet. Kukulkán, Rúfus és Zengő Hárfa transzperszonációval felöltötte az Úr, Illés és Mózes alakját. Kivetültek a terem boltozatán és trónszékeiken ülve így szóltak e jelenlévőkhöz.
– Íme, most láthatjátok, hogy létezik a mennyek országa. Innen figyeljük tetteiteket és segítjük munkálkodásotokat. Én mindig veletek vagyok, nem hagylak el benneteket soha – szólott az Úr és megszűnt a látomás. A próféták zavartan dörgölték szemeiket. Jézus így szólt hozzájuk.

– Íme, hát láttátok! Hamarosan én is onnan fogom vigyázó szememet rátok vetve irányítani lépteiteket.
Az apostolok így kérlelték Jézust.
– Jézus ne hagyj el minket! Inkább csinálunk három sátrat. Egyet Mózesnek, egyet Illésnek és egyet neked. Hozzuk ide a prófétákat és teremtsük meg együtt Isteni segítséggel a földön a mennyek országát! – Jézus azonban hajthatatlan maradt.
– Mondom néktek, nincs még itt az idő. Az Úr dönti el, hogy mikor küld le újra, hogy a lélekben megtisztult emberiségnek elhozzam a mennyek országát. Addig sok véres, könnyes, fáradságos munkával eltelt évek telnek el, de a remény éltet benneteket, hogy egyszer lejön a földre a megváltó értetek, kik híveimnek nevezitek magatokat.
– De uram, akár fel sem kell menned! – szólott Júdás Tádé, – igaza van Máténak, hozzuk le a két prófétát és állítsunk nektek három sátrat!
– Nem tehetitek. Az Úr már döntött és ez számomra parancs. Meg kell halnom, hogy példát mutatva megváltsam az emberiséget bűneitől! Ez a hivatásom, és teljesítenem kell, amit az Úr rám mért.— Mielőtt még elhagyták volna a termet, magához vonta Júdást és így szólt neki.
– Az lesz a feladatod, hogy elmész Kajafáshoz és jelented neki, hogy kellő fizetség ellenében a kezükre adsz engemet. Tehát, úgy egyezel meg vele, hogy amikor a katonákkal feljöttök hozzám a Gecsemáni kertbe, akkor, mivel a híveimmel leszek körülvéve, hogy ne mást fogjanak el helyettem, hozzám lépsz és megcsókolsz. Így jelzed, hogy én vagyok a célszemély, akit el kell fogniuk. Ezzel szereped véget ér. Júdás elsápadt és így könyörgött neki.

– Ne tedd ezt velem uram, miért pont én, az unokatestvéred? Mit szólnak a törzsnél... Kiátkoznak?
– Éppen ezért, tedd, amit mondtam. Ezt mérte rád az Úr. Végezd a feladatodat! Eridj, keresd meg a főpapot és panaszolj be! — Júdás, lógó orral távozott el. Jézus a többiekkel elindult az Olajfák hegyére, a Gecsemáni kertbe, hogy még egyszer imádkozzanak az Úrhoz. Már késő este lett, amikor katonák csapata közelített és Júdás vezette őket. Előrement, ahogy megbeszélték és csókkal üdvözölte Jézust. A katonák közrefogták őt és elvezették a Főpap elé. Búcsúpillantást vetett híveire és így szólt a katonákat kísérő templomszolgák, templomőrség és vének felé.
– Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal. Naphosszat együtt voltam veletek a templomban, mégsem emeltek rám kezet. De ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé.

2.

Bekísérték Jézust a Főtemplomba és bezárták egy cellába. Várták a reggelt, hogy összeüljön a 23 tagú Kis Szanhedrin. Ez a szervezet, amely főpapokból, vénekből, írástudókból és a zsidótörvények őreiből állt, volt hivatva vallási ügyekben ítélni. Ítélete világi dolgok felett nem volt érvényes, de a zsidó hagyományok, megsértését megtoroltatta és akár halállal is büntethette. Ebben a szellemben próbálták Jézus ügyét megvizsgálni.

Reggelre a Főtemplom megtelt az ítélő-bírákkal és a kíváncsiskodók tömegével. A főpapok fenn ültek a pulpituson, míg az alattuk lévő széksorokban a vének, írástudók és törvénytudók foglaltak helyet. Kinyílt az oldalajtó és a Templomőrség kíséretében, szorosan közrefogva bevezették Jézust. Úgy nyílt szét a tömeg, mintha késsel vágták volna széjjel. Jézus megállt az ítélő-bírákkal szemben, hatalmas szálfatermete a tömeg fölé magasodott. Csillagszemeinek tekintetét végighordozta bíráin és várta a kérdéseket. A bírák hátán a hideg futkosott tekintetétől és kezdtek elbizonytalanodni, hogy vajon ők illetések-e ennek a forradalmi eszméket hirdető prófétának az ügyében. A csendet Kajafás főpap törte meg. Így szólt Jézushoz.

–Ha te vagy a Messiás, akkor mondd meg nekünk...! – Jézus azonban kitérve a direkt válasz elől, így szólt:
– Ha állítom, nem hiszitek el. Ha kérdezlek titeket, nem feletek. Tehát: nem engedtek akkor sem szabadon, ha bevallom, hogy én vagyok a messiás. Akkor minek válaszoljak nektek?
– A Tanács előtt állsz ember! Kötelességed válaszolni!
– Az Isten Fia csak Istennek tartozik elszámolni!
– Tehát azt állítod, hogy te vagy az Isten Fia?
– Jól mondtad: én vagyok – válaszolta Jézus és megvetően végignézett rajtuk.
– Mi szükségünk még tanukra – kiáltották – hiszen magunk hallottuk saját szájából.

A főpap azonban nem elégedett meg ennyivel és tovább vallatta Jézust.
– Igaz-e, hogy önkényesen felülbíráltad a Jahvétől kapott Tóra és Talmud tanait, sőt odáig vetemedtél, hogy kritizáljad azt, amit a zsidók, mint az Úr kiválasztott népe Mózes által egyenesen Jahvétől kaptak? Igaz ez?
– Igaz?
– Hogyan merészelted az Úr parancsait kigyomlálni? – kiáltotta magából kivetkőzve Annás főpap. – Válaszolj, ki vagy te, hogy erre vetemedtél?
– Én az Isten Fia vagyok, mint már mondtam is néktek. És ezen a jogon korrigáltam a 613 parancsolatot. Elhagytam a fölösleges és nem odaillő parancsokat, mert lehetetlen és célszerűtlen mindet alkalmazni...
– Hogy volt bátorságod ehhez? – lihegte Joachim főpap. – Felelj!
– Egyszer valakinek meg kellett tennie – válaszolta Jézus magabiztosan. A tömeg felhördült. Ez istengyalázás, főbenjáró bűn volt a szemükben Az egyik írástudó Tóra szakértő Berzenderci így szólt.

– Félreseperted a szombati munkavégzés tilalmát, az ehetetlen ételek tilalmát, a kóserség intézményét. Mi a válaszod erre?
– Uram, nem lehet egy népet ezeréves törvények rabságában tartani! Nem veszitek észre, hogy a Tóra foglyai vagytok?  Ébredjetek fel az ezer éves álomból: újkor hajnala köszöntött ránk! A szeretet és béke, a hit az, ami vezessen benneteket. Igen, elvetem a sallangokat, de megtartom a Tízparancsolat örök igazságát, és a szeretet vallását hirdetem a kereszt által.
– Gyalázatos áruló! Elárultad a Frigyládát, a zsidóságot! Valóban hamarosan hirdetheted a kereszténységet, mert a kereszten végzed életed! – kaffogta Kajafás habzó szájjal. Jézus így felelt neki.
– Én nem csak a zsidóknak, az egyetemes emberiségnek hirdetem az igét. Nem az elkülönülést, hanem az együvé tartozást hirdetem. Ha egy zsidó zászlóm alá áll, és megkeresztelkedik, attól még jó zsidó maradhat, ha más a hite, mint a tiétek!
– De te elveted a körülmetélés gyakorlatát is! – vetette szemére Kurfingl Zenghi fősachter, a főkörülmetélő. Jézus így válaszolt neki.

– Látta valaki közületek a Frigyládát? Tudjátok-e, mi van benne? – A bírák zavartan pusmogni kezdtek és Kajafás felelt neki.
– Ki vagy te, hogy faggatni mersz bennünket? Milyen jogon? Egyelőre mi vagyunk a vádlók, s te a vádlott.
– Nem követtem el semmi olyat, ami törvénybe ütközne, nem loptam, csaltam, öltem. Mi hát a vád ellenem? Nem értem uraim? Semmit sem követtem el ami főben járó bűn, éppen ezért mint egyenrangú fél még egyszer megkérdezlek benneteket, látta valaki közületek a Frigyládát?

Annás válaszolt neki – Nem láthattuk, mert a Frigyláda megsemmisült...!
– Én viszont láttam! Mennyi Atyám megmutatta nekem, és olvastam a benne lévő törvényeket. Mivel az igazi törvények abban állnak, így merészeltem a körülmetélés törvényét fölöslegesnek ítélni. Nincs funkciója, mert a körülmetélés egy törzs, egy nép együvé tartozását, valamiféle vérszövetséget jelképez. De én nem zsidó, hanem egyetemes vallást hirdetek. Ha ez bűn, akkor büntessetek!
– Bizony nagy bűn, ember! És mert megsértetted törvényeinket, ezzel megaláztad, szembeköpted Jahvét: halál a büntetése.
– De hiszen uram – szólt közbe a vének doenje Zsörtökmökli Xavier – ha jól megnézzük ez az ember galileai. Ott pedig vegyes a lakosság, lehet, hogy nem is zsidó.
– Dehogynem, hiszen ez a Názáretből való ácsnak, Józsefnek a fia, Dávid törzséből való ember.

– Körülmetéltél-e Jézus?
– Természetesen uram, hiszen zsidónak születtem.
– Éppen ezért bűnödül rójuk fel, hogy elárultad törzsedet és népedet, amikor revideáltad az ősi törvényt és azt merészeled állítani, hogy te láttad a Frigyládát, ami régen megsemmisült. Mit válaszolsz?
– Isten Fia mindet lát! – kiáltotta Jézus és zengett a templom
– Hamarosan találkozhatsz isteneddel, hiszen a keresztfán fogsz kiszenvedni te megátalkodott! – kiáltozták innen is onnan is. De Jézus ezzel mit sem törődött. Ennyit jegyzett csak meg.

– Ha akarom, akkor lerombolom a templomokat és három napon belül, felépítem isten templomát! – A nép felhördült, a bírák az égre emelték kezeiket és átkokat szórtak Jézusra. Jézus Kukulkánra nézett és látva, hogy veszi a lapot, az égre emelve tekintetét így szólt. – Dőljön össze a hazugságok temploma! – Kukulkán, Zengő Hárfa és Rúfus háromszögbe állva, pillanatok alatt láthatatlanná tették a templomot, és transzlokációval áthelyezték a mezőre.A Templomban lévők dermedten nézték, hogy eltűnik körülük a templom. Sírva, zokogva tépték meg szakállukat templomuk elvesztése miatt és Kajafást okolták a gyászos esemény bekövetkeztéért. Kajafás magához térve, így szólt.

– Add vissza a templomunkat!
– Nem adom, helyette felépítem nektek a szeretet templomát!
– Nem, nekünk a régi templom kell! – követelték a templomban lévők is. Jézus igencsak elszomorodott ekkora csökönyösség láttán és így feddte őket.
– Látom, elutasítjátok Isten szeretetét. Nem akarjátok a kereszt szentségét. Ám legyen! Visszaadom nektek a templomotokat, és az emberek szívében fogom felépíteni az enyémet – mondta és ránézve Kukulkánra, visszahelyeztette vele a templomot. A zsidók sírva emelték az égre tekinteteiket és Jahvét éltetve örömködtek templomuk visszakapása felett. Kajafás összenézett Annással és az Ítélő-tanács felé fordulva így kommentálta az eseményeket.
– A Kis Szanhedrin nem illetékes ennek a prófétának az ügyében. Mától megfosztjuk zsidóságától, kitaszítjuk közülünk, és a rómaiak kezére adjuk. Ítéljen felette Pilátus – mondta és a bírákkal együtt elhagyta a templomot. A katonák, közrefogva Jézust, a helytartó palotájába kísérték át. Döntsön Pilátus: a felelősség az övé!


3.

Pilátus bosszankodva vette tudomásul, hogy a zsidók egyik botrányt csinálják a másik után. Állandóan vitatkoznak, lázonganak és zaklatják őt is mindenféle csupri-csupri ügyekkel. Nem értette, hogy miért kell neki egy vallásreformer felett ítélkeznie, hiszen az ügy a zsidók Főtanácsára a Kis Szanhedrinre tartozik. De, mivel éppen most fojtották el a helóták újabb lázadását, s vezetőjüket, Barabást nemrég ítélte kereszthalálra, így azt gondolta, nem árt a zsidókat megzabolázni. És különben is kíváncsi volt a csodatevő, hitgyógyító, önjelölt messiásra, aki magát az Isten Fiának merészeli nevezni. Így hát maga elé idézte a tanácsterembe. A sasos római címerrel ékesített faragott trónszéken ülve fogadta őt.

A teremőrök bekísérték a szálfatermetű, szép arcú, meleg tekintetű harminc év körüli férfit. Két alabárdos őr megállt az ajtónál, a többi a termen kívül várakozott a további parancsra. Pilátus rábámult a földöntúli szépségű, jámbor óriásra és elszomorodva gondolt arra, hogy esetleg halálba kell küldenie ezt a gyönyörű emberpéldányt. Így szólt hozzá.

– Mondd meg nekem Jézus, aki Krisztusnak hívatod magadat, nem te vagy-e a messiás, avagy egyenesen Isten Fia volnál, ahogy a zsidók bevádoltak téged nálam? Válaszolj! Jézus a helytartó szemébe nézett, majd így szólt: – Igen, minden igaz, amit szóltál: rám vonatkozik. Én az Isten Fia vagyok, nemzettem Isten által, és azért születtem le a Földre, hogy megváltva az embereket a bűneiktől, magamra vegyem azokat. Pilátus megdöbbenve nézte ezt a mindenre elszántságot, a megszállott lobogást a szemeiben. Nem állhatta meg szó nélkül. Szerette volna őt menteni, és kicsinyíteni szavainak súlyát.

– Nem, hogy csak képzelődöl, hallucinálsz? Miért lennél éppen te a kiválasztott? Hogyan is lehetne földi halandó Isten Fia? Ugye csak tréfálsz velem próféta?
– Igen helytartó úr, pimaszkodik velünk, gúnyt űz a vallásunkból, arcul köpte Jahvét ez az elvetemült! – ordította Kajafás magából kikelve. Annás megtoldotta még ezzel:
– A templom lerombolásával fenyegetőzik, sőt egy pillanatra eltüntette körülöttünk a Templomot, gonosz varázsló, csaló, illuzionista ez! A hitünket támadja: bűnös ember!
– Mit szólsz ehhez próféta? – kérdezte újfent Pilátus.
– Amiként a ti császárotok is isten ezen a földön, éppúgy lehetek én is Isten Fia. Vagy tán Augustus császárnak, a ti isteneteknek a fia nem Isten Fia e? Tagadni mered-e Augustus istenségét, helytartó?

A helytartó arca elkomorult ekkora pimaszság hallatán, de nem tudott vitába szállni vele. Így arról faggatta, hogy miért űzött csúfot a zsidókkal.
– Mondd igaz-e, hogy gonosz varázslattal eltüntetted a templomukat nekik?
– Igaz uram, de nem varázslattal, hanem hittel és Isten segítségével.
– Tehát megtörtént a dolog! Jól van, hiszek neked. Azt mond most meg, hogy Jahve segítségével tetted-e ezt?
– Nem uram, az én istenem a Mindenható, a Teremtő Isten. Ő segít engem.
– Na, látjátok, ennek a prófétának semmi köze a ti istenetekhez, nem az ő nevében cselekszik, nem követett el vallásgyalázást. Mit kívántok hát tőle?
– Feszíttesd meg uram, mert az új hit lázadást fog szítani! Ha tömegesen térnek át a zsidók, akkor megrendül ezer éves hitünk, és valóban romba dönti templomainkat. Elcsalja a híveinket!
– És akkor hívek nélkül maradtok. Kevesebb egyházadó folyik be, és nem tudtok dőzsölni. És még azt várjátok tőlem, hogy cinkosotok legyek ebben? Egy ártatlan ember megöléséhez asszisztáljak?

A zsidók szakállaikat megszaggatva így óbégattak:
– Uram, ez az ember forradalmat szít: kommunista! Fel fogja forgatni eszméivel a világot. Lerombolja a régi rendet, eltiporja dogmáinkat!
– És mi van olyankor? Felépül helyette egy igazabb világ. Úgy hallom a szeretetet, hitet és békességet prédikálja. Mi kivetnivaló van ebben: Nyomósabb indokot hozzatok fel nekem!
– Uram, hatályon kívül helyezte ősi törvényünket, a Tórát. Megszegte a szombat tilalmát és másokat is a szombati munkavégzésre, buzdít! Fölöslegesnek tartja a körülmetélést, a tisztasági törvényeinket! Mi ez, ha nem a vallás arculcsapása, a Tóra sárba tiprása...? Ítéld el őt Uram! – könyörögtek a vének és főpapok. Pilátus habozott. Kinek engedjen? A szíve szerint elengedné ezt a jámbor prófétát, de lehet, hogy a zsidóknak is igaza van. Eszméinek hirdetésével zavargásokat kelthet, megbonthatja a békét. Így szólt hát:

– Zsidónak tartod-e magadat próféta?
– Zsidónak születtem – válaszolt Jézus kitérően. Pilátus nem elégedett meg a válasszal és tovább firtatta. – Én arra vagyok kíváncsi, hogy most minek tartod magadat?
– Természetesen előbb Isten Fiának, és csak utána zsidónak. – mondta Jézus. Pilátus mosolyogva csóválta fejét és nyájasan fordult a vénekhez.
– Láthattátok, ez csak egy kedves bolond, aki prófétának, netán Isten Fiának tartja magát. Engedjétek el őt, hadd menjen útjára! Ne nehezítsétek meg a dolgomat! – mondta nekik, de ők csak hajtogatták.

–Veszedelmes ember, bajt hoz ránk! Több esze van neki mindannyiunknál és mágikus ereje is nagy van neki. Ne ereszd szabadon uram! – kántálta Kajafás. Pilátus végső elkeseredésében és a rázúduló nyomásnak engedve, a következő cselhez folyamodott. Tudta, hogy a zsidóknál az a szokás járja, hogy a húsvét ünnepe ürügyén egy halálraítéltnek megkegyelmezhet a helytartó. Így hát elítélte Jézust, és gondolta, hogy másnap majd megkegyelmez neki. A zsidók megelégedve távoztak, és Jézust elvezették cellájába.