5.
Jézus folytatta diadalmenetét. Az őt csodálók tömege siserahadként követte mindenhová. És a tömeg egyre nőtt. Ennyi ember élelemmel való ellátásáról csak isteni (kukulkán) segítséggel lehetett gondoskodni. Így hát a háromtagú máguscsapat feladata volt a nagytömegű hal, kenyér és bor materializálása. Minden reggel bőséges mennyiségű kenyeret és halat materializáltak égi segítői az éhes tömegeknek. Esténként az összegyűlteknek példabeszédeket adott elő Jézus, ezzel is okítván őket az egy igaz Isten (Itzamná) tanításaira és törvényeire. A tanítások és példabeszédek után bort és mannát materializáltak és agapéra (szeretetvacsorára) invitálták a tömeget. Az őt kísérő tömegben mi sem volt természetesebb, minthogy egy messiás mindent tud, így etetni tudja őket, mert isten az ő szeretett Atyja előteremti számukra az élelmet. Hiszen Jézus szavajárása volt: „kérjetek, s megadatik néktek!”
Így jutottak el délután Kánába. Ott pedig menyegzőre készült a falu népe. A templom előtti kertben hosszú asztalok voltak fehér abrosszal leterítve és az esketés utáni ünnepi vacsorára készültek. Elképzelhető, hogy mekkora volt a megrökönyödésük és a döbbenetük, amikor meglátták Jézust és az őt követő több száz embert. Az örömapa elébük ment és Jézus előtt megállva, így szólt hozzá:
– Isten hozott nálunk próféta. Szeretettel meghívlak a menyegzői vacsorára, de csak téged tudlak asztalhoz ültetni, mivel a veled lévő több száz embernek nem tudok enni, inni adni. Jöjj és ülj közénk, ünnepeljünk együtt!
Jézus ránézett, elmosolyodott és így válaszolt.
– Milyen pásztor az, amelyik degeszre eszi magát, miközben a nyája koplal, és sóvárgó szemekkel nézi, amint pásztora két pofára fal? Megmondom neked: semmilyen. Éppen ezért vagy elfogadsz nyájastól vendégnek, vagy tovább megyek! Az örömapa megrémült, mert ha a próféta nem tiszteli meg a lakodalmas házat, azt jelentené, hogy szerencsétlen lesz a házasság. De ennyi embernek nem tud elég élelemmel és itallal szolgálni. Mit tegyen hát? Jézus, gondolataiban olvasva így szólt:
– Ne aggódj! Nem jöttünk üres kézzel!
– De próféta, hová ültessek le ennyi embert? – aggodalmaskodott az örömapa. Jézus így felelt neki.
– Leülnek ők a rét gyepére. Megelégednek a gyep terített asztalával. Na gyere, menjünk a násznéphez! – mondta Jézus és elindult az örömapa után. Az pedig a terített asztalhoz vezette és leültette az asztalfőre. A hívek pedig lekuporodtak a mezőre. Jézus az asztalfőn ülve végighordozta tekintetét a násznépen és így szólt.
– Most pedig töltsétek meg a kancsókat vízzel! —A szolgálattevők megtöltötték a sok korsót és üres kecskebőr-tömlőket vízzel. Ő pedig felállva az ég Urához imígyen szólt.
– Uram, változtasd borrá a vizet!— S lőn csoda: a korsókban és tömlőkben borrá változott a víz. Mindenki megdöbbent a víz színeváltozásán és ízlelgetni kezdte a tüzes, vérvörös óbort.
– Csoda ez! Valóságos csoda!
– Messiás! Bizony, hogy a Messiás jött asztalunkhoz!
– Ilyen csodát csak a Messiás, Isten fia tud véghezvinni!— Mondogatták egymás között és a finom bor kóstolgatásától igen csak megéhezett a násznép. Jézus újból felállt és így szólt az úrhoz:
– Teremtő Atyám, kérlek, etesd a te híveidet! Adj nekik bőven étket!
És hála Kukulkánnak és két égi segítőjének, pillanatokon belül báránysültekkel megrakott tálak teremtek az asztalokon és a mezőn kuporgó emberek előtt is. A tömeg felhördült ekkora csodatételtől.
– Maga az Isten ez, nem is az Isten Fia!
– Maga Jahve jött le közénk barátaim! – tódította a már kissé kapatos násznagy. Az emberek mohón estek a báránysültnek. Tíz ujjukkal tépték a finom falatokat és a lecsöpögő zsírt nem akarván veszni, hagyni, így könyörögtek Jézushoz.
– Messiás, ha ennyi csodát tettél velünk, semmiség lenne egy kis kenyeret is szaporítanod nekünk, mert ami az asztalon van, nem elég ennyi népnek. A zsíros falatot pedig kár lenne veszni, hagyni!
Jézus újból felállt és az úrhoz intézve szavait megszaporította a kenyeret. A hívők és a lakodalmas násznép mohón nekiestek a tálak aljára lecsöpögő zsíros szaftnak és szép komótosan fényesre dörgölték a kenyérfalatokkal azokat. Miután Jézus megetette a lakodalmas népet és híveit, felállt és egy példabeszéddel ajándékozta meg a jegyespárt.
– Nászajándékul adom nektek ezt a kis példabeszédet gyermekeim. Kísérjen benneteket végig életetek útján. Íme, a példa:
„ Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett, eltaposták és az égi madarak fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt és elfojtották. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott. ”
A násznép értetlenül nézett rá. Erre ő megmagyarázta nekik a példa értelmét. „Íme, a példa magyarázata! Akinek füle van, hallja meg! Nektek jutott, hogy megértsétek Isten országának titkait, a többieknek csak példabeszédekben:
Nézzenek, de ne lássanak,
Halljanak, de ne értsenek!
A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre esők azok, akik meghallgatják, de aztán jön az ördög és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne üdvözüljenek. A köves talajra hullottak azok, akik meghallgatják az igét, be is fogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik meghallgatják, de az élet gondjai, gazdasága és élvezetei között fejlődésükben megakadnak, és termést nem hoznak. A jó földbe esők végül azok, akik meghallgatják az igét, jó és érvényes szívvel meg is tartják és termést is hoznak állhatatosságban.”
A násznép döbbent csendben hallgatta a próféta szavai. Mindenki magába szállva próbálta megemészteni a szavak értelmét. Jézus, pedig szép csendesen eltávozott, nyomában tanítványaival. A lakodalmas nép közül többen is a nyomába szegődtek. Így nőtt, gyarapodott tábora. Most már arra kellett gondolnia, hogy ha ki akarja szélesíteni táborát, akkor szervezőkkel kell széjjel küldeni, hogy amerre megy, azok addigra mire odaér, szervezzék meg agitációikkal a tömeget. Készítsék elő a keresztség felvételére, és kíváncsiságukat gerjesszék fel újabb csodatételek iránt. Este, miután a követői elvackolódva álomba szenderültek a rét füvén, maga köré gyűjtötte a tizenkét apostolt és megbeszélte velük a stratégiát.
– Figyeljetek rám barátaim! Felkenlek benneteket a gyógyítás erejével. Megidézve az Urat, erősen imádkozunk egyszerre és betöltekezünk mind a Szentlélekkel. Mindannyian idegen nyelveken fogtok beszélni. Így száll belétek a Szentlélek. A betőtekezést Simon Péter (Kukulkán) adja meg nektek. Én pedig megidézem az Urat. Kérlek benneteket, hogy hunyjátok le szemeiteket és Simon egyenként a fejetekre, helyezi tenyerét. Ő isten által beavatott. Így átadja most nektek az isteni energiát, és belétek tölti a Szent Lelket. – mondta és így is cselekedett.
Simon érintésére mind kómába estek és idegen nyelven kezdtek el beszélni. Miután kijöttek a kómából, Jézus így szólt hozzájuk:
– Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Két ruhátok se legyen. Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok. De, ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost és a port is rázzátok le lábaitokról vádképpen ellenük!
Feladatotok az, hogy hirdessétek az evangéliumot. Tudatosítsátok mindenkivel, hogy hozzám tartoztok, az apostolaim vagytok. Gyógyítsatok kézrátétellel, űzzetek ördögöt és hirdessétek a messiás jövetelét! Isten országa eljövetelének a közelségét. Szólítsatok fel mindenkit a csatlakozásra, a megtérésre!
Alakítsatok sejteket, kisebb csoportokat! Akiket csatlakozásra tudtok bírni, azokkal együtt vándoroljatok tovább, de a leghelyesebb lenne az, hogy egy-egy helységben felkeltve az emberek kíváncsiságát, megalakítanátok az első keresztény közösségeket! Aztán megüzennétek nekem, hogy merre menjek, és a kellőképpen előkészített talajon elvetném a kereszténység magvait!
Hogy nagyobb legyen a hatás, én végezném el a hívek megkeresztelését. – Így szólott hozzájuk Jézus és elbocsátotta térítőit. Csak Kukulkán maradt vele testőrként.
Kettesben vándoroltak tovább követőik seregétől kísérve. Kukulkán szerepe az volt, hogy mint Simon-Péter apostol Jézus segédeként minden ügyben eljárjon és rendet tartson. Jézusnak csak az elmélkedésre és elméletének kidolgozására kellett koncentrálnia. Mindenképpen meg akarta reformálni a Tórát. Az volt az elképzelése, hogy az egész világ össznépinek szóló tanítást állít össze. A Tízparancsolat áll a középpontban. Ez az, ami örökérvényű. A többi csak az idők folyamán rárakódott sallang. A Tóra 613 törvényét pedig meghagyja a zsidóknak, hadd rágódjanak rajta.
A már több ezerre duzzadt csapat vészesen közeledett Jeruzsálem felé. Útközben betértek egy szamaritánus faluba, de a falusiak megrettenve a hatalmas tömegtől, féltvén javaikat, nem engedték be őket. A szamaritánusok vénjei eléje jöttek és eltanácsolták őket. Jézus nem szólt erre semmit, csak megvonta a vállát és továbbindulásra noszogatta társait. A tömeg háborgott.
– Arcul csapták a prófétánkat!
– Nem engedik be a Messiást! Átkozottak! – hallatszott mindenfelől.
– Uram, hívjuk le rájuk az istennyilát, hogy feleméssze őket! – tanácsolták neki, de ő szelíden így válaszolt a heveskedőknek:
– Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek? Az Isten Fia nem azért jött, hogy lelkeket pusztítson, hanem, hogy megmentsen!
A háborgók szégyenükben elhallgattak és szó nélkül követték Jézust útján tovább. Estére abba a faluba tértek, ahol Jakab térített és híveinek maroknyi csapatával a falu határában várta Jézust és csapatát. Bevezették őket a faluba. Jézus elvégzett pár gyógyítást és megkeresztelte a keresztségre áhítozókat. Békességgel és tanításokkal telt el az este és éjjelre elvackolódva kialudták magukat. Több tucat hívővel megszaporodva Jakab is csatlakozott hozzájuk. Így meneteltek Jeruzsálem felé. Közben a vidéken a szétküldött apostolok igencsak térítették a népet.
Vándorlásuk közben átértek a gerázaiak földjére, mely Galileával átellenben fekszik. Útjuk során, a város felől egy ördögtől megszállott férfi jött elébe. Ez az ember már régóta nem viselt ruhát, s nem házban lakott, hanem sírboltokban. Jézus láttára, földre vetette magát és így kiáltott.
– Mi bajod van velem Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!
Ráparancsolt ugyanis a tisztátalan lélekre, hogy menjen ki abból az emberből, mert már régóta hatalmában tartotta. Láncra verték és megbilincselték, de eltépte a köteléket. Az ördög a pusztába hajszolta. Jézus tehát megkérdezte:
– Mi a neved?
– Légió – felelte. Sok ördög tartotta ugyanis megszállva. Azok kérték, hogy ne küldje őket a pokolba. Nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. Kérték, engedje meg, hogy azokba menjenek. Megengedte nekik. Az ördögök erre kimentek az emberből és megszállták a sertéseket. Mire a konda a meredekről a tóba rohant és belefúlt. A történtek láttára a pásztorok elfutottak és hírűlvitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kisereglettek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve ott találták az ördögtől megszabadított embert: felöltözve, ép ésszel ült Jézus lábainál. Erre félelem fogta el őket. A szemtanúk elbeszélték nekik, hogyan gyógyult meg az ördögtől megszállt. Gerázia vidékének lakossága ekkor kérte, hogy távozzék el, olyan nagy félelem fogta el őket. Bárkába szállt tehát, hogy visszatérjen. A férfi, akiből az ördögök kimentek, kérte, hogy vele mehessen. De Jézus elbocsátotta.
– Térj haza – mondta neki – és beszéld el, milyen nagy, dolgot művelt veled az Isten. – ő el is ment és hirdette az egész városban, milyen nagy, dolgot művelt vele Jézus. Most már Jézus híre akkorára dagadt, hogy Heródesnek lépnie kellett, ha nem akarta, hogy Jeruzsálemet fellázítsa. Így eléje küldte embereit. Jézus és kísérete egy geráziai kisváros zsinagógájában hirdette éppen az igét, amikor odaérkeztek Heródes emberei. Jézus nem volt ott. Jakab és Júdás hirdette az igét és várták Jézus meditációjának befejezése utáni érkezését. Jézus befejezve az Úrhoz való fohászkodást, elindult a zsinagógába.
Mikor Jézus visszaérkezett, a tömeg örömmel fogadta. Vártak rá mindnyájan. Akkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga feje, és Jézus lába elé borulva kérte, hogy menjen vele házába, mert egyetlen, tizenkét éves leánya halálán van. Útközben majdnem agyonnyomta a tömeg. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérzésben szenvedett. Minden vagyonát orvosokra költötte, de egyik sem tudta meggyógyítani. Hátulról hozzálépett és megérintette ruhája szegélyét. Abban a pillanatban elállt a vérzése.
– Ki érintett meg? – kérdezte Jézus. Mindenki tagadta. Péter és társai megjegyezték.
– Mester, a tömeg szorongat és lökdös, és te még azt kérdezed, ki érintett meg?
De Jézus megismételte:
– Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő árad ki belőlem. Az asszony látta, hogy nem maradhat rejtve, remegve előjött, leborult előtte és az egész nép hallatára megvallotta, miért érintette meg őt, és hogyan gyógyult meg abban a pillanatban.
– Leányom, – mondta neki – a hited meggyógyított. Menj békével!—Még beszélt, mikor a zsinagóga elöljárójának ezt a hírt hozták: Leányod már meghalt: Ne fáraszd tovább a Mestert!
—Jézus azonban ennek hallatára is bátorította.
– Ne félj, csak higgy! Megmenekül!— Mikor a házhoz ért, nem engedett be mást, csak Pétert, Jánost és Jakabot, továbbá a leány apját és anyját. Sírt és jajgatott ott mindenki.
– Ne sírjatok, – szólt rájuk – nem halt meg a lány, csak alszik.— Azok kinevették, mert tudták, hagy meghalt. De ő megfogta a kezét és rákiáltott:
– Lány, kelj fel!
Erre visszatért a lelke és rögtön fölkelt. Meghagyta, hogy adjanak neki enni! Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól. De megparancsolta nekik, hogy senkinek ne szóljanak a történtekről. Heródes emberei földbe gyökerezett lábbal álltak és bénultan figyelték a tömeghisztériát. Mindenki Jézus köré csődült és a ruháját tépdesték, kezeit, lábát csókolgatták. Megdöbbentek ekkora népszerűségen és megijedtek tőle.
– Hiszen ennek a prófétának csak egy szavába kerül, a csőcselék megindul Jeruzsálem felé. Kő kövön nem marad a templomból: ezek ledöntik az évezredes hagyományokra épült templomot. Elpusztítják a hagyományos rendet... meg vannak mételyezve a prófétától.
Ilyen kétségek között hányódva léptek Jézushoz és adták át neki az agapéra szóló maghívást. Jézus tudta, hogy nem utasíthatja vissza a meghívást, de arra is gondolt, hogy ott foghatják. Éppen ezért kiválasztott újabb hetvenkét tanítványt és széjjelküldte őket minden faluba, községbe és városba. Toborozzák a híveket a nagy Jeruzsálemi bevonulásra. Húsvétra hirdette meg a tömeges keresztelést. Miután így eligazította, és útra bocsátotta híveit. Kukulkánt, Rúfust és Zengő Hárfát maga mellé véve, elindult Heródes székhelyére.
6
Heródes a nagy találkozásra királyi pompába öltözött. Aranykoronáját fejére illesztve, királyi palástba bújtatta, hordóhasú, szőrös-mellű, vadkanra hasonlító testét. Rövidlátó szürkéskék, apró disznószemei ravaszul pislogtak a belépőkre. A király trónusa a nagyterem közepén állt. Tőle jobbra és balra helyezkedtek el a főpapok közül meghívottak és tanácsadói, a főurak. Előtte cédrusfa reggeliző asztal gyümölcsökkel, ciprusi borral, mézes fügével és tejes mandulával megrakva. Így várta a nagy találkozást. Hogy mit várt ettől a találkozástól? Először is tisztázni akarta azt a pletykát, hogy Jézus Dávid király leszármazottjaként (mivel Dávid is galileai volt, s Jézus Dávid törzséből származó galileai), mint Dávid király reinkarnációja Izrael királyaként lépne fel ellene, magának vindikálva Izrael trónját (Dávid trónját).
Ezt fontos volt tisztázni, mert ha ő Heródes parvenü, akkor le kellene mondani orvgyilkosságokkal megszerzett negyedes, majd feles királyi rangjáról. Ha viszont Jézus nem tör hatalomra, akkor meg kell őt nyerni a hatalom számára. Ilyen gondolatok kavarogtak agyában, amikor az udvarmester jelentette, hogy Jézus van itt kísérőivel.
– Engedd őket, hadd járuljanak színem elé! – mondta Heródes és igyekezett királyi pózt felvenni. Kinyílt a szárnyas ajtó és belépett rajta egy délceg két méter körüli, magasságú, szép arcú, rövidre nyírt divatos szakállt és bajuszt viselő, vállára omló gesztenyebarna hajú férfi. Belépésével mintha felragyogott volna valami delejes fény körülötte. Feje felett glória jelent meg. Égszínkék szemeiből átható tekintetet lövellt az uralkodó felé és három lépésre tőle, vele szemben megállt. Sem térdhajtás, sem leborulás, semmi. Csak állt előtte némán. Kísérői a háta mögé húzódva a háttérben maradtak. A hirtelen beállott csendet ércesen csengő hangja törte meg.
– Hívattál király, íme, itt vagyok!
– Légy üdvözölve Próféta – dürrögte a király negédesen, napirendre térve az etikett megsértésén. Rögtön rá is tért az őt erősen izgató dologra.
– Igaz-e, hogy amint Izrael és Palesztina szerte, hírlik, hogy te vagy a zsidók királya? Jézus átható tekintetével szinte keresztülfúrva hagyta pár percig kétségek között vergődni Heródest, majd így válaszolt.
– Nem, Izraelnek csak egy királya van: Heródes. Nem vindikálom magamnak ezt a rangot, meghagyom neked.
– Tehát nem igaz az a szóbeszéd, hogy Dávid király reinkarnációjaként a trónra tartasz igényt?
– Nem, ettől ne félj uram!
– És mitől kell tartanom?
– Önmagadtól!
– Igazad van, nehéz a természetem, néha nem tudom fékezni indulataimat. Van úgy, hogy többet gondolok magamról, és ez felfuvalkodottá tesz.
– Mindenki annyi, amennyit gondol magáról – válaszolta Jézus.
– De próféta, miért van az, hogy úgy érzem, sokszor túl sok a teher, ami rám nehezedik? Mitől van ez az érzés?
– Mindenkinek annyi a feladata amennyit rámér az Úr. Sem, több sem kevesebb.
– Látom okos ember vagy. Úgy érzem, hogy barátok lehetnénk... kecsegtette Heródes, de Jézus kitért a csapda elől.
– Nekem mindenki, még az ellenségem is a barátom.
– Miért?
– Azért, mert bírom a megbocsátás karizmáját. A Tízparancsolatban benne van: szeresd felebarátodat, miként ellenségeidet is! Bocsáss meg az ellened vétkezőknek! Bírom a szeretet és megbocsátás tudományát. És élek vele. Te is így vagy ezzel nagyúr? Meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?
– Nem, sajnos nem! Még sokat kell tőled tanulnom. Ezért is szeretnélek kis időre magam mellett tudni. Tanításaidat hallgatni. Esetleg udvari méltóságra emelni: tanácsnokommá tenni. Rangokkal és dicsőséggel, gazdagsággal, pompával elhalmozni...
– Én rangok nélkül is a barátod vagyok: testvéred, mert az Úrban egyenrangúak vagyunk. Mindannyian egyazon isten gyermekei... – A király döbbenten hallgatta ezt az érces hangú csodálatos embert. Nem tudott szabadulni szavai bűvöletéből. Pedig még hátra volt az esti vigasság: a próféta megkísértése. Így válaszolt neki:
–De mégis próféta, nem gondolod, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek és az egyenlőbbek között is vannak legegyenlőbbek...?
– Isten előtt mindenki egyenlő. Isten egy mércével mér.
– És neked mi közöd istenhez? Próféta, messiás vagy, ki vagy te csodálatos férfiú? Mondd, ki vagy?
– Én az Isten Fia vagyok!
– Meghajlok előtted! De nem az isten fiai vagyunk-e mindannyian? – kérdezte újfent Heródes. Jézus így válaszolt.
– De igen, mindannyian az isten fiai vagyunk, de mindannyiunk közül is van, aki a legkedvesebb neki.
– És ez te lennél, próféta?
– Engemet az Úr kiválasztott. Anyám Mária a Szentlélek által teherbe esvén, szűznemzéssel szült engemet, egyenesen a Teremtő Isten kedvére. Én az Isten Fia vagyok.
– Értem – nézett rá kiguvadt szemekkel Heródes – és ezért hívnak a népek messiásnak? Netán, mint Isten Fia amolyan hírnökféleként hirdeted isten királyságának eljövetelét? Jól beszélek?
– Hamarosan eljő isten királysága, és isten országa az, ahol mindenki egyformán üdvözül, és részesül Isten szeretetében. Együtt üljük körül az égi terített asztalt. Nem lesznek sem gazdagok, sem szegények. Mindenki boldog lesz, nem lesznek éhesek és jóllakottak.
– Erről jut eszembe, jöjjetek ide az asztalhoz, egy kis gyümölccsel kínállak benneteket és egy pohár tüzes ciprusi borral... Fogadjátok ezt el tőlem, egyszerű negyedes királytól...!
– Köszönettel elfogadjuk – mondta Jézus és az asztal mellé helyezett zsámolyokra telepedtek. Jézus egy fügét vett a kezébe és jóízűen falatozni kezdett. A szolgák kitöltötték a bort a kupákba. Kukulkán nem bírván szomjával erősen kacérkodott a teli kupával, de az etikett nem engedte, hogy az uralkodó előtt igyon. A király látva Kukulkán olthatatlan szomjúhozását, tósztra emelte poharát.
– Igyunk a messiás barátságára! Légy üdvözölve nálam messiás! És ha nem tartod pimaszságnak, a messiásságodba vetett hitem megerősítenéd egy kicsit! Mondd, olyan nagy kérés lenne az: tégy velem csodát, itt, most azonnal!
– Rendben van, kérésed parancs – mondta Jézus és felemelte teli kupáját. Mindannyian ajkaikhoz vitték a kupát és lehúzták, fenékig. Kukulkán szemei elfehéredtek és kifordultak. Nyeldeklőjén víz folyott le. Úgyszintén bambán meredt maga elé Heródes is, majd döbbenete üvöltésbe csapott át!
– Étekfogó! Mit töltöttek a kupámba, Jordán vizét bor helyett? Lefejeztetlek, te gazember, vízzel itatsz engemet és vendégeimet! Húzzátok deresre! – adta ki a parancsot testőreinek. Jézus azonban megállította.
– Királyom, ha meg nem sértelek, saját kezűleg tölts a kupádba ugyanabból a kancsóból.
– Rendben van – dörmögte a padlizsán-lilára dagadt fejű Heródes és telicsorgatta a kupáját. Az aranylóan sárga ciprusi nedű gyógyírként csordogált le gigáján.
– Mi volt ez? – hörögte böfögve – Csoda? Ez lenne hát a csoda?
– Igen uram, ez az a csoda többek között, amit én, a messiás véghezviszek a betegek, megszállottak gyógyításán kívül. Úgy, amint a kánai menyegzőn borrá változtattam a vizet, most a kupákban vízzé változtattam a bort. Ezt csak az isten fia tudja megtenni. Senki se próbálkozzék vele, mert nem sikerül neki!
– Isten fia... Messiás..., hát te lennél az, akire évezredek óta vár Izrael népe, gyere, ülj a helyemre, átadom a trónust, tégedet illet Izrael királysága! Fejedre teszem a koronám – mondta a felhevült Heródes és Jézus fejére biggyesztette a koronát. Jézus azonban levette és visszahelyezte Heródesre.
– A korona jó helyen van rajtad, és te biztosan ülsz Izrael trónján. Neked uralkodnod kell! Lavírozni, hogy a rómaiak ne tudják elsöpörni népedet! Nekem pedig a nép szívét kell felemelnem: értjük egymást, király?
– Értjük – mondja Heródes és döbbenetét újabb adag ciprusi borral locsolta le. – Te is király vagy Jézus: égi király, az istennek fia, megváltó, messiás, próféta és rabbi! Felajánlom neked a főpapi posztot Jeruzsálemben, a Templomban. Mit szólsz ehhez Kajafás?Kajafás elvörösödött (eddig ő töltötte be a főpapi tisztséget) és igyekezett jó arcot vágni a történtekhez. Így válaszolt:– Igen, igen megilleti őt a rang: Ajánljuk fel neki – mondta és levéve főpapi süvegét Jézus fejére tette. Jézus azonban visszaadta a remegő főpapnak tiaráját.
– Nem fogadhatok el tőled ekkora áldozatot. Nem lehetek egy templomnak a főpapja.
– Miért?
– Mert én az egész világ népeinek a rabbija akarok lenni!
– Bölcs ez? ... Messiás az biztos... – súgtak össze a főrendek és a király szavára vártak, mit szól. A király ennyit mondott csak:
– Ráérünk még erről beszélni. Vár bennünket az agapé. Vigadjunk és ismerkedjünk egymással! Szeretném, ha megtisztelnéd udvaromat, és addig időznél nálam, ameddig jól esik. Tanítsd papjaimat, udvaroncaimat, de legfőképpen engemet! Tanítsd nekünk isten igéjét messiás!
– De nem, nem fogadhatok el, ekkora kegyet uram! Szegény vándorpróféta vagyok csak, vidéki templomokban tanító kis rabbi...
– Nem, te nem vagy szegény kis rabbi: te az Isten Fia vagy! És elvárom, hogy rangodhoz méltóan viselkedjél! Ezennel kinevezlek Izrael Isten királyának.
– Nem fogadhatom el – mondta Jézus, de az uralkodó megmakacsolta magát. Tudta, hogy csak így lehet Jézust megzabolázni, magához láncolni. Így replikázott.
– Kinevezlek egész Palesztina és Izrael királyává. Te egész népünk istenkirálya, társuralkodó vagy mától, míg én csak negyedes király. Nem érted ember: magam mellé és egyben fölém emeltelek. Ezt egy Heródes soha, senkivel nem tenné meg! Érted, soha!
– Rendben van uram, maradok – adta meg magát Jézus és az audiencia befejeztével elindultak a nagyterembe, ahol a véget nem érő tivornyákat szokták tartani. A nagyteremben már együtt voltak a meghívottak. Farizeusok, vámszedők, magas-rangú katonák, nemesek és az udvaroncok. A sarokban vak zenészek hárfáiból, furulyáiból és más hangszereiből kellemes, lágy zene szólt. A kerevetek és pamlagok előtt hosszú sorokban megterített és mindenféle jóval roskadásig megrakott asztalok álltak. Sürgölődő szolgák hordták az előételeket és italokat. A lakomán résztvevők már izgatottan, halk beszélgetések közepette az előételből csipegettek.
Aztán, végre kinyílt a tanácsterem ajtaja és belépett rajta egymás mellett Heródes a negyedes és Jézus az Istenkirály. Heródes torzonborz szakállával, hordóhasával inkább egy rablóvezér illúzióját keltette, míg Jézus a közel két méteres szálfa termetével, gyönyörű, sugárzó körszakáll övezte arcával, csillagszemeivel földre szállt angyalra hasonlított. A vendégek leesett állal, szájtátva figyelték az égi jelenséget.
– Isten ez, vagy maga a messiás?
– Egyenesen Illés próféta reinkarnációja látogatott el hozzánk! – sugdosták halk moraj közepette. A király a terem közepén álló kerevethez vezette Jézust, míg ő maga a mellette lévő kereveten foglalt el félig fekvő ülőhelyet. Mögöttük kullogtak be a tanácsurak és a három meghívott főpap. A vacsora kezdetét vette. Jézus csipegetett az előételekből, néha ajkához emelte hibiszkusz üdítőjét, melyet egy szolga szorgalmasan töltögetett neki. Ebbe volt belekeverve az ajzószer. A sok kíváncsi szem mind őrá szegeződött. A király másodhegedűs szerepre kényszerült, de most nem bánta. Jézus megnyerése volt a cél.
Heródes emelkedett szólásra, mintegy elébe menve a kíváncsiságok kielégítésének és megkérdezte Jézust.
– Királytársam, te, aki Isten Fiának, Messiásnak tartod magad, beszélnél-e nekünk tudatlanoknak isten országáról, aminek eljövetelét hirdeted? Kérlek: homályosíts fel bennünket próféta! Jézus átható tekintetével ránézett a dölyfös királyra és csillagszemének arany nyilaival valósággal felnyársalta. Úgy szúrta fel hitvány testét tekintetére, mint szarka a pondró férget hegyes csőrére. Aztán a hatásszünet után így szólt:
– Mihez hasonlít isten országa? Mihez is hasonlíthatnám? Hasonlít a mustármaghoz, melyet fog az ember és kertjében elvet. Az felnő és akkora fává lesz, hogy ágai közt fészket rakhatnak az ég madarai – látván az értetlen tekinteteket tovább folytatta – Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, melyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkovászosodik.
A jelenlevők összenéztek, és értetlenül rázni kezdték a fejüket.
– Ez lenne hát a titok? Az isten országa, ahová mindenki vágyakozik? Ez semmi... Érthetetlen. Nem egyezik a papjaik által hirdetett fényes égi paradicsomi elképzelésekkel. Jézus látva arcukon a kételyt, így folytatta.
– Kevesen vannak, akik üdvözülnek. Éppen ezért mondom nektek, hogy igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor zörgettek majd a mennyek országának ajtaján a mennyei Atya, kiszól majd „nem tudom, honnan vagytok.” Mire ti bizonykodni kezdtek: „hiszen veled együtt ettünk és ittunk! A mi utcáinkon tanítottál!” De ő megismétli: „Nem tudom, honnan vagytok! Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!” Sírás lesz ott és fogak csikorgatása, amikor ott látjátok majd Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és az összes prófétákat Isten országában, magatokat pedig kitaszítva onnan! Jönnek majd napkeletről, északról és délről, napnyugatról és asztalhoz telepednek egy agapéra isten országában. Vannak tehát utolsók, kik elsők lesznek, és elsők kik utolsók lesznek Isten országában. – szólott és végignézett a lesunyt fejű vendégseregen. Érezte, hogy szavai telibe találtak.
– Szépen szóltál próféta! Szavaid égettek, mint a tűz. – dicsérte fogcsikorgatva Heródes, majd még hozzátette – Ha jól értettük szavaidat, akkor, akik most fenn vagyunk a társadalmi ranglétra tetején utolsóként fogunk üdvözülni, míg, akik lenn vannak a mocsárban és termelik nekünk a javakat, azok előttünk jutnak be? Így gondoltad próféta?
– Valahogy így királyom. Már megbocsáss kemény szavaimért, de ez az igazság.
– Igazság, igazság... Mindenki ezt szajkózza. De hát van-e egyáltalán kollektív igazság – vetette közbe a vendég Parthus herceg Arameus.
– Herceg úr, csak egy igazságot ismerek: az önvaló igazságát. És mert az önvaló bennünk van, így az igazság is bennünk lakozik. Ha eljut az ember oda, hogy szembesül az önvalóval, megélni és egyesülni vele, az maga a tökély: az önvaló teljessége. Továbbmegyek egy lépéssel hercegem. Az önvaló teljessége az maga az isten. Isten pedig benned él, nem különálló tőled.
– Ezek szerint...? – hebegte a herceg felajzva – én magam lennék az isten?
– Igen, barátom: egyedül te magad vagy az isten! Mindannyian Isten egy kis szikrája vagyunk, csak és összesen együtt alkotjuk magát a teljességet, a Teremtő Istent.
– Hát ez döbbenetes! – állapította meg Heródes és bort töltetett a kupába. Ezzel mintegy jelezte, hogy befejeződött a tanítás, és kezdődhet a lakoma. A felszolgálók hatalmas ezüsttálakon hordták a finom apróvad pecsenyéket, bárány és kappansülteket, libanyakat töltve, rákokat és halakat aszpikban. Ahogy fogyott az étel és az ital, úgy emelkedett a hangulat. A vad, kéjt felkorbácsoló zene felsikított és betáncoltak a fátyoltáncot járó hastáncos-nők és ifjak. A tánc, a meztelen testek látványa felgerjesztette a tivornyázók libidóját. Mohón ölelgették a fátyoltánc végén anyaszült meztelen fiúkat és lányokat. Ki-ki a kerevetjén vad szeretkezésbe kezdett választottjával. Ekkor a zene lecsendesedett és kitárult a rejtett ajtó. Belibbent rajta a földöntúli szépség: Salome. Minden szem rászegeződött. De ő nem törődött senkivel. Jézus csillagszemeibe függesztette átható őzbarna szemeinek tekintetét és csak neki járta a hétfátyol táncot.
Jézus elbűvölten nézte és az italába kevert afrozodiákumok által felkorbácsolódott gerjedelme. Olyan ellenállhatatlanul növekedett a libidója, hogy bíborlándzsája majd kidöfte fehér galabiáját. Amikor az utolsó fátyol is lehullott, ott állt Jézus kerevetje előtt a hófehér testű Vénusz. Hollófekete haja vállaira omlott, dús, fekete szeméremszőrzettel borított vénuszdombjából, mint vérpiros hibiszkuszvirág kitüremkedtek szeméremajkai... Egy pillanatra kimerevedett a kép és Jézus lelkén átfutott a vágy. Lehunyta szemeit és ott, abban a pillanatban szembesült önvalójával. Betöltekezve Istennel, feloldozást nyert az önmegtartóztatás alól és úgy érezte, hogy maga az isten áll előtte, és egyesülnie kell vele. Salomé erre a pillanatra várt. A lehunyt szemű próféta ölébe kuporodott, majd felhajtva annak galabiáját dárdaként merevedő bíborlándzsájába ülve felnyársalta mohó virágkehelyhez hasonlatos vagináját. Jézus megvonaglott a kéjtől és úgy szorította magához a lányt, mintha istennel szeretkezne.
Miután kielégültek, kinyitotta szemeit és zavartan nézett körül. A király harsány nevetésbe tört ki és így bíztatta:
– Na, próféta rajta, folytasd! Ne törődj semmivel, hiszen most szembesültél önvalóddal! Hanem mondok én neked valamit.
– Hallgatlak uram – rebegte Jézus.
– Te leszakítottad az én illatos kertemnek a legszebb, magamnak tartogatott virágát. Adj nekem cserébe egy másik virágszálat.
– Parancsolj! – mondta Jézus.
– Cserébe kérem tőled Tamást (Zengő Hárfa), ezt a kedves ifjú tanítványodat. Őt kívánom és szeretném magamévá tenni, ha nem haragszol. — Jézus habozni látszott, Tamásra nézett, majd így gondolkodott.
– Miért ne, ha Zengő Hárfát rálőcsölöm, akkor isteni megfigyelés alatt tarthatom, nem árthat nekem. Tamással meg majd lerendezem a dolgot. – hogy lelkiismeretét felmentse Kukulkánhoz fordult.
– Mit szólsz a cseréhez Simon-Péter?
– Tedd, amit isten akar – hárította el a választ Kukulkán, de egy cinkos szemhunyorítással jelezte, vette a lapot. Adja oda a királynak nyugodtan Zengő Hárfát... Jézus a királyhoz fordulva ekképpen válaszolt.
– Elfogadom a cserét, neked adom Tamást, de a lányt nem viszem magammal, ekkora áldozatot nem fogadhatok el tőled.
– Szóval visszautasítasz? Elszomorítasz messiás... gondold meg. Van még rá időnk, aztán majd eldöntöd, hogy magaddal, viszed-e .Na, áll az alku?
– Áll – mondta Jézus és többet szólni nem tudott, mert ajkaira forrasztotta a szót Salomé.
A zenészek ezután belecsaptak a húrokba és folyt tovább a végeláthatatlan tivornya. Salomé pedig Jézus nyakába csimpaszkodva, sírva, könyörögve kérte, hogy vigye magával.
– Vigyél el próféta, vigyél ettől a gyilkos sátánfajzattól! Megölte az apámat, a saját öccsét, hogy megkaparintsa a negyed birodalmat, anyámat és vele engemet. Leszakított, mint egy védtelen virágot...
– De te meg a messiás fejét kérted cserébe, Salomé. Bűnös vagy te is, velejéig romlott...
– Igazad van uram, de nem tehettem másként. Gondoltam, hogy ha a messiás fejét kérem, nem teszi meg, van annyi józan esze, így nem kell magamat odaadni neki...
– De tévedtél asszony!
– Tévedtem, bocsáss meg!
– Erre nincs bocsánat, egy másik ember halálát kívántad, megszegve a Tízparancsolatot. Gyilkossá váltál magad is.
– Uram, legalább add meg a lehetőséget, hogy levezekeljem bűnös tettemet: tűrj meg magad mellett! Kimosom a ruhádat, megmosom a lábaidat, a szerelem nektárjával táplálom libidódat, csak ne űzz el magadtól!
– Nem lehet, én az Úr vőlegénye vagyok... Istennek a Fia nem hentereghet hetérákkal, ez méltóságán aluli!
– Akkor leszek a feleséged próféta. Esküdjünk meg!
– Nem, az nem helyes, ha megosztom veled a lelkemet, akkor megrövidítem a mennyei Atyámat!
– Messiás, ne dobj el mint egy rossz cipőt... Ha eldobsz, a szemétdombra lököl. Heródes megölet engem, mint atyámmal is tette. Irgalmazz! – zihálta a messiás fülébe, és Jézust meghatotta a lány őszinte ragaszkodása. Így szólt.
– Rendben van, kövess engem! Mától kezdve újjászülettél, és ezennel megkeresztellek – mondta és a kancsóban lévő itallal, megöntözte Salome fejét. – Mától keresztény vagy: Bűnbánó Magdolna legyen mától a neved!
Köszönöm uram! – zokogta Salome-Magdolna és bűnbánóan a próféta lábaihoz kuporodva egy ezüsttál hibiszkusz italban, megmosta annak lábait. Így ért véget Heródes lakomája. Jézus még két teljes napot töltött a király várában. Sok tanítást közölt a várnéppel és bizony, amikor továbbindultak többen követték őt a jeruzsálemi vonulása során.
