Kudrow Brigitta.

Kudrow Brigitta
 
 
 
 
 
Magány
 
Brigitta elterült az ágyán. Egyedül volt a szobájában, és egyedül is érezte magát, viszont a magány nem telepedett rá fojtogató súllyal. Harminc éves nő volt, hosszú szőke hajjal, vékony testalkattal és formás, pici mellekkel. Kilenc centiméter magas sarkú cipőben keresett egy százhetvenhárom centiméteres, igényes, harmincas éveiben járó férfit. Látomásaiban találkozott már a számára ideális úrral, azonban a látomás és a valóság között sajnos van különbség. Brigitta nagyot sóhajtott, miközben arra gondolt, hogy egy sóhaj néha rémisztőbb egy hangos kiáltásnál. Meg kell találnia önmagát; ez járt a nő fejében állandóan. Örült, hogy most egyedül van a szobában, hiszen úgy érezte, hogy láthatóvá válnak a gondolatai, amiket így bárki elolvashatna. Mintha meztelenül zuhanyozna, mintha nem lehetnének titkai, és mindent fel kellene tárni a világ előtt. Lehetséges, hogy egyszer majd ez fog történni, tudniillik, hogy minden titkunkat megtudja valaki. Esetleg már most is tudja. 
 
Álomország elérhetetlennek tűnt a nő számára. Csak feküdt és nézte a zöld színű falakat, miközben arra gondolt, hogy teljesen olyan ez a szoba, mint egy műtő. Akkor volt legutóbb műtőben, amikor tizenkilenc éves korában elrabolták a földönkívüliek. Elrabolták, és jelenleg is fogva tartják. A szoba egy anyaűrhajóban volt, az anyaűrhajó pedig az ötödik dimenzióban utazott távoli világokba. Ebben a dimenzióban a földönkívüliek hatalmas távolságokat hidaltak át, és ebben a dimenzióban is parkoltak. És ebben a dimenzióban fekszik Brigitta egy ágyon. A családjában ő volt a legidősebb testvér; volt egy húga, aki heroin-túladagolásban halt meg. A szülei teljesen összetörtek. Mostanában gyakran eszébe jutottak ezek a dolgok is, felbukkantak mint sötét árnyak szürkületkor, amikor minden természetfeletti színben pompázik, még az emberi kapcsolatok is. Embereket látott felbukkanni a múltjából és eltűnni az idő végtelenségébe, hogy később majd újra megjelenjenek.
 
Brigitta felkelt az ágyából, és a szobája ajtajához ment. Várt néhány percet, majd kinyitotta az ajtót. Kilépve gépeket és egy szűk folyosót látott. Végigment a folyosón, ahonnan egy gépekkel teli terembe jutott; itt egy üvegfalon keresztül láthatta a Földet, a kék bolygót. Az univerzum sötétjében ez a Naptól megvilágított bolygó egyszerűen gyönyörű látványt nyújtott.
 
Az univerzumban minden mozgásban van; egy 800 méter hosszú és 400 méter széles, egy helyben álló objektum biztosan feltűnt már az embereknek. Fel kellett, hogy tűnjön. Fel kellett hogy ismerjék, hogy idegen élőlények űrhajója lebeg a közvetlen közelükben. Az űrhajó, amiből Brigitta a Földet nézte, kilépett az ötödik dimenzióból, és egy helyben lebegett az űrben.
 
A nő csak nézte a szülőbolygóját. Tizenegy éve egyedül élt ebben az anyaűrhajóban. Ennivalót és innivalót mindig meghatározott időnként kapott. Egy asztalon jelentek meg az ételek, mint a mesében, a "Terülj, terülj asztalkán!". Idekerülése után kellet pár nap, mire egyáltalán rájött, hogy egy űrhajón van. Kellett pár év, mire végérvényesen letett arról, hogy öngyilkos legyen. Tizenegy év után szinte karnyújtásnyi távolságból szemlélhette a bolygóját, az otthonát.
 
Brigitta kapcsolata a külvilággal nem szakadt meg teljesen, a galaktikus netet használhatta. A nő tudott chatelni egy oldalon, így immár tizenegy éve ez a chatoldal jelentette számára a közösséget. Az űrhajón egy modern kori Robinsonként találta fel magát. Az elrablására még mindig élénken emlékezett, de az első űrhajón töltött évek – amikor még szinte kislány volt – már teljesen a múlt homályába vesztek. Brigittának legalább tizenöt év kiesett az életéből, hiszen az az első emléke, hogy ül egy laptop előtt, és ír. Mintha a laptop jelentené számára az életet. Eközben minden nap háromszor kapott enni és inni, és talált több hűtőszekrényt is tele élelmiszerrel, jégkrémekkel. Egy konditeremre is rálelt, ahol szexuális segédeszközök is voltak, például vibrátorok, különböző méretekben.
 
Soha nem látta a földönkívülieket, akik elrabolták. Úgy érezte, hogy nem véletlenül van ez az űrhajó a Föld közelében. Brigitta úgy döntött, hogy visszamegy a szobájába. Leült a laptop elé, és elhatározta, hogy újra leírja az online barátainak, hogy egy űrhajón van, ezúttal talán elhiszik neki. Csodálkozva tapasztalta, hogy a chatoldal megszűnt. Egy olyan üzenet jelent meg a képernyőn, ami a földönkívüli invázió veszélyeire hívta fel a figyelmet.
 
A hírcsatornák fő hírként közölték, hogy megérkeztek a földönkívüliek. Brigitta nem tudta elképzelni, hogy mit gondolnának az emberek, ha tudnák, hogy egyedül ő van ebben az űrhajóban és halvány elképzelése sincs, hogy miért van ott. Honnan is tudná? Ki mondhatná el, amikor egyedül van, teljesen egyedül. Néha úgy érezte, hogy az egész világon csak ő létezik egyedül, és minden más rajta kívül, halott. Talán a Föld bolygó, amit lát, nem is létezik, csak egy illúzió, egy gonosz tréfa. Egy perverz valaki vagy valami fogva tartja egy űrhajón és a Földet mutogatja neki, közben figyeli minden lépését. Talán így van, talán nincs így, gondolkodott el Brigitta. Végül is a valóság az ellentétek egységéből épül fel. S ha eggyéolvadnak az ellentétek, akkor a mindenség egészét vallhatjuk barátainknak, nem csupán az egyik felét. Határvonalat húzunk a kedvelt persona és a nem szívesen látott árnyék közé. A magányos nő transzperszonális pszichológiai tanítások elvein elmélkedett, és úgy érezte, hogy ő az árnyék. Senkinek érezte magát, pontosabban egy perverz játék szereplőjének. Próbált visszaemlékezni az űrhajón eltöltött éveire: ahogy sétál a szűk folyosókon, ahogy cigarettázik (az űrhajón bőséggel talált cigit és italt is). Gyakran nézte az elé táruló univerzumot részegen egy üvegfalon át, és ilyenkor hálát érzett és nagyon közel érezte magát a megvilágosodáshoz. Eltűntek az ellentétpárok, és eggyé vált az univerzummal.
 
 
 
A buszon
 
 
 
Tamás széles mosollyal az arcán ült a monitor előtt. Holnap Budapestre készült utazni Győrből, busszal. Lehetséges, hogy el kell halasztania az utazását az egy helyben lebegő űrhajó miatt. Bár tulajdonképpen senki sem tud semmit. A neten csak kérdések vannak, válaszok nincsenek, és a buszon ülve sem kell net nélkül maradni. Úgy döntött, hogy mégiscsak elutazik Budapestre. Legyünk optimisták, ahogy az apja szokta mondani. Talán felveszik arra a munkahelyre. Talán kellékes lesz a Vígszínházban.
 
Tamás egyedül élt egy panellakásban, Győrben, a Kodály Zoltán utcában. Az ipari parkban található autógyárban dolgozott és unalmasnak találta az egyhangú, monoton életét. Viszont az egy helyben lebegő űrhajó mindent felülírt, sokan, sok pénz csináltak az idegen űrhajó megjelenéséből. A netet elárasztották az álhírek, az internetes portálok hatalmas pénzeket kaptak az ott elhelyezett reklámokért. De végeredményben senki sem tudott semmit, az űrhajó teljesen néma volt, a szó szoros és átvitt értelmében is. Semmi jel, semmi aktivitás nem érkezett az űrhajó felől. Három napja jelent meg, egészen pontosan 2017. február elsején, hajnali három órakor. A földtől 666 ezer kilométeres távolságban, szó szerint a semmiből, megjelent egy 800 méter hosszú és 400 méter széles téglalap alakú űrhajó, és egy helyben lebegett. Az ismeretlen intelligencia által létrehozott objektum térben elfoglalt helye a feltűnése óta egy ezred millimétert sem változott.
 
 
 
Hamar eljött a holnap. Tamás vidám volt, élvezte a gondolatot, hogy megérkeztek a földönkívüliek, hiszen már bebizonyosodott, hogy 666 ezer km távolságra a földtől egy mesterséges objektum áll egy helyben. Tamás felszállt a buszra.
 
Jegyet vett, majd leült és kezébe vette a telefonját és mivel utazás közben unatkozott, belépett egy chat oldalra. Egy női nevet látott bejelentkezni. Brigitta volt.
 
– Mit szólsz az űrhajóhoz? kérdezte Tamás.
 
- Az űrhajón vagyok- válaszolt Brigitta.
 
- Mit szívsz? - kérdezett vissza a fiú.
 
– Már régóta semmit – válaszolt Brigitta.
 
Tamás egykedvűen kinézet a busz ablakán, arra gondolt, hogy egy őrült nővel vette fel a kapcsolatot online. Végül is nem baj.
 
Tamás fákat látott, bokrokat, eszébe jutott, hogy egyszer látott egy prostituáltat állni az út szélén. A nő arcán szégyent látott, sajnálta az út mentén rövid szoknyában álló nőt, és semmi szexuális vonzalmat nem érzet iránta. A nő olyan helyen állt az autópálya mentén, ahol veszélyes és tilos az álldogálás. Akárcsak az űrben lebegő űrhajó, olyan helyen van, ahol nem kellene lennie. Tamás úgy érezte, hogy olyan korszak köszönt az emberiségre, mikor sok olyan dolog lesz olyan helyen, ahol nem kellene lennie. Ránézett a telefonjára, észrevette, hogy Brigitta kilépett a chat oldalról.
 
Tamás rövid barna hajú, 173 cm magas, vékony testalkatú fiú volt, nemrég vásárolt ingét felül kigombolta. És továbbra is a busz ablakán nézett kifelé. Merengéséből egy fiatalos női hang ébresztette fel.
 
– Szia, ide ülhetek? - Egy szőke, hosszú hajú nő kérdezte Tamást, világoskék szemei olyanok voltak, akár az azúrkék tenger. A fiú belenézett a kék szemekbe és elfelejtette Brigittát, a földönkívülieket és az autópálya menti bokrokat. Minden elfelejtett. Hirtelen megállt az idő. De ő továbbra is a nő szemeibe nézett, majd a tekintette lejjebb tévedt. A csajnak feltűnően szép volt a dekoltázsa, körte alakú cicijéből sokat mutatott. Tamás élvezettel figyelte.
 
– Nyugodtan ülj le- válaszolt a fiú.
 
A csaj elnevette magát.
 
– Na, már azt hittem, hogy elvitte a cica a nyelved.
 
A fiúnak eszébe villant, hogy utoljára az édesanyja mondta ezt neki. Rég volt.
 
Tamás a fiatal szőke hajú nő felé fordult és megszólalt.
 
– Szia, Tamás vagyok.
 
– Edina – válaszolt a nő.
 
– Szerinted mit akarnak a földönkívüliek? - kérdezte Tamás.
 
– Nem tudom- válaszolt Edina, majd hozzá tette – biztos, hogy földönkívüliek? Lehet, hogy ugyanolyan emberek mint mi vagyunk, csak a jövőből jöttek vissza. Bármi lehetséges a Teremtésben.
 
– Teremtett világban élünk? - kérdezte Tamás
 
– Tuti- válaszolt a szőke hosszú hajú nő.
 
A következő percek szótlanul teltek el, Tamás a Vígszínházra gondolt, ahol kellékes akar lenni.
 
Miután az emberiség megbizonyosodik róla, hogy nála jóval okosabb intelligencia is létezik, ez a színházi előadásokra is kifog hatni. Soha többé nem lesz az ember a Teremtés koronája. - gondolkodott el Tamás.
 
Kinyílt a busz ajtaja, Tamásnak bevillant egy kép, hogy kilökték egy ajtón. A fiú tudta, hogy a túlvilágon van egy ajtó, ahol kilökik azokat, akik a Föld nevű bolygóra akarnak jönni, sírni és nevetni. És egyszer majd újra kilöknek bennünket az ajtón, amikor meghalunk.
 
– Te mit kérdeznél a földönkívüliektől? - kérdezte Edina
 
Tamás gondolkodás nélkül rögtön felelt.
 
– Van e élet a halál után? Ez lenne az első kérdésem, és esetleg még kérnék tőlük egy űrhajó tervrajzot.
 
– És ha annyi lenne a válasz, hogy nincs élet a halál után?
 
– Edina, ilyen válasz nem lehetséges, mivel, szerintem a földönkívüliek, már rég kiléptek a gyorsan romló fizikai testükből, és már örök életű gépemberként élnek.
 
– Értem- mondta Edina, és nagyot sóhajtott.
 
Gépemberek, egyszer látott egy gépembert, a lába helyén két bizarr szerkezet volt, és azóta sem tudja feledni a szörnyű látványt.
 
Edina csendesen ült a busz ülésen Tamás mellet, a fiúnak jó illata van állapította meg. Eszébe villant egy emlék. Motorozott Budapest szívében, férfiak figyelték a teljes fiatalságában ragyogó szexis fiatal lányt, a teherautó hirtelen fordult ki elé, nem vette észre, sötétséget látott, nem volt ideje megijedni, csodálkozás futott át rajta. Miért van sötét, mikor ragyogó napsütés van? A következő pillanatban megértette, hogy ő valójában nem azonos a testével, kilenc méter magasságban lebegett a teste felett, tudta, hogy kilenc méter a magasság, úgy érezte, hogy mindent tud, tudta, hogy körülötte százegy ember figyeli őt, mindegyiknek hallotta a gondolataid, látta a gyermekkorát. Újra sötét lett, halvány lámpákat látott égni.
 
– Napi tizennyolc óra a munka- mondta egy férfihang, majd így folytatta: - Sor mellett kell dolgozni, előfordul anomália az idővel, néha. Olyankor megáll az idő és ebből következik, hogy nagyon lassan fog letelni a munkaidő is.
 
– A túlvilágon vagyok? - kérdezte Edina
 
– Úgy is lehet mondani, de én jobban szerettem a gyár kifejezést. – válaszolt a férfi.
 
– De miért vagyok itt? – kérdezte a nő
 
 
 
A szőke hajú nő, Tamás felé fordult, és megszólalt.
 
– Egyszer meghaltam, de sikerült újraéleszteni engem.
 
– Gratulálok. - válaszolta a Tamás. És az ablakon beszűrődő napfény mellett már a mellette ülő nő is zavarta. Zavarta, mert nem értette. Ugyanakkor félelmetesnek találta a gondolatot, hogy megértene egy őrültet.
 
A fiú kinézett az ablakon, nem látott semmi érdekeset, csak tipikus magyarországi táj suhant el a busz mellett. Talán a busz áll és a táj halad, talán minden illúzió és semmi sem valóság. Később észrevette, hogy a nőnek feltűnően hosszúak és formásak a combjai.
 
Ment a busz az autópályán, egyhangú utazás volt. Tamás továbbra is az ablakon nézett kifelé, a szőke nő lehajtotta a fejét és elaludt. A hosszú formás combú, pici formás cicikel rendelkező nőket szerette a fiú. Egyszer lett volna alkalma megnézni egy formás combot, de nem volt kamerája. Így nem jött létre az online- kapcsolat, a nő aki ígérte, hogy megmutatja a combját, másnap már letagadta az egész dolgot. Tamás tudta jól, jobban bántja őt, hogy nem láthatta a csaj lábait, mint a földönkívüliek egy helyben álló űrhajója. Ilyenek a férfiak.
 
 
 
A fiú várta az igazi szerelmet, s a formás combot ígérő nőben vélte megtalálni, ezért is sajnálta a kihagyott lehetőséget. De talán a következő életében elveheti feleségül a formás lábait mutatni akaró nőt, bár ez sovány lehetőség. Tulajdonképpen személyesen is felkereshetné és elé állhatna, és megkérdezhetné, hozzá megy e feleségül? Csak hát biztos a válasz, ami a nem. Tamás jól tudta a lelke mélyén, hogy soha semmilyen kapcsolata nem lesz a hölggyel.
 
 
 
A szőke hajú nő felébredt és Tamás felé fordult.
 
– Furát álmodtam- mondta
 
– Mit álmodtál? - kérdezte a fiú
 
– Egy gépekkel teli teremben voltam- válaszolt a nő.
 
– Milyen gépek voltak?
 
– Gonosz gépek.
 
 
 
Mindeközben az űrhajón Brigitta befejezte a reggelijét, pirítós kenyeret evett vajjal és lekvárral, s hozzá gyümölcsteát ivott. Jóllakottan visszament a szobájába. Úgy nézett ki a szobája, mintha egy zöld falú panellakásban lenne. Leült az ágyra, hiányzott neki az érintés, jó lenne egy férfihoz odabújni. Felsóhajtott, s a sóhajtással egyidőben kigyulladt egy piros lámpa az űrhajón.
 
Brigitta kiment a nappaliba, leült a laptopja elé, ami az életet jelentette számára. Az online közösség volt számára az élet, ott tudott barátok közt kiteljesedni, ami jó gyakorlópálya volt az élethez. Az űrhajó majd kiengedni, hasonlóan ahhoz, mikor kibújt az anyukájából. Ebben reménykedett, erre készült.
 
 
 
Nem töltötte be a chat oldalt. Brigitta a könnyeivel küzdött, végül hangos zokogásban tört fel. Újra csak eszébe jutott az elrablása. Rutin műtétre kellett befeküdnie a győri kórházba. Ahogy elaludt a műtőasztalon érezte, hogy valami nincs rendben. Mikor kinyitotta a szemeit, már az űrhajón volt. Mintha egy háború közepébe cseppent volna, ahol csendben kell lenni, hogy túléljük, és, hogy ne vegyenek bennünket észre. Kik is? Hát a földönkívüliek, akik egyáltalán nem mutatkoztak. Brigitta úgy gondolta, hogy ennek az az oka, hogy borzalmasan néznek ki, és belehalna a félelembe, aki meglátná őket. Létező jelenség az, hogy valami olyan borzalmas, hogy szörnyet halunk a látványától.
 
 
 
Semmi előjele nem volt az elrablásnak. Brigitta nem izgult mikor betolták a műtőbe, hiszen rutin műtétről volt szó. Az epéjét fogják kivenni, az altató orvos tette a dolgát, Brigitta elaludt. Mintha lekapcsolták volna a villanyt úgy látta, arra gondolt, hogy meghalt. Semmit nem látott, pl. nem látott alagutat, amin végig kell menni, nem látott fényt csak sötétséget és hideget érzet, határozottan fázott.
 
Az orvosok értetlenül nézték a műszereket. Brigitta hirtelen szívleállás következtében elhunyt műtét közben, írták a zárójelentésben.
 
Brigitta, mikor kinyitotta a szemeit, a panellakásában volt, majd később rájött, hogy egy űrhajón van, azon belül egy szobában, ami pontosan úgy néz ki, mint az ő panellakásának a hálószobája.
 
A műtőből vajon eltűntem? – kérdezte magától Brigitta. - Elvégre nem lehetek egyszerre két helyen. Nem tudta, hogy a műtőorvosok mit szóltak hozzá, mikor eltűnt a műtőasztalról. El kellet, hogy tűnjön, ha egyszer az űrhajón van. Nem lehet egyszerre két helyen.
 
Felébredve az álomból, az asztal mellett ült némán és nézte a laptopot. Tamás volt az utolsó nick név akivel online írt. A lelke mélyén érezte, hogy az online üzenetküldés nem lesz elérhető számára a jövőben soha többet. És az érzéseink soha nem csalnak meg bennünket. Azok tesznek bennünket emberré.
 
 
 
Találkozások
 
 
 
Edina megkínálta Tamást egy rágóval.
 
– Köszönöm szépen – mondta a fiú
 
– Szívesen.
 
– Szerinted miért vannak ajtók? – kérdezte Edina
 
– Azért, hogy kilökjenek rajta – válaszolta Tamás.
 
– Tudod, régen hittem a lélek mindenhatóságában – mondta Edina – majd így folytatta – de ma már a döntéseim súlyában hiszek, hiszen azok határozzák meg a jövőm.
 
Edina hirtelen Tamás felé fordult. – Szeretném ha leszállnánk a buszról.
 
– Miért? - kérdezte a fiú.
 
– Mert meghívást kaptam az egy helyben lebegő űrhajóra, és szeretném ha velem jönnél.
 
Tamás hangosan felnevetett majd megkérdezte.
 
– Ki hívott meg téged?
 
– Az űrhajó rabja.
 
– És hogy invitált téged? Hogy tudott kapcsolatba lépni veled?
 
– Nem olyan rég megszólalt a hangja a fejemben, érzésem szerint ő erről nem tud. De egy sóhajtása elért hozzám.
 
– Ezért le kell szállni a buszról?
 
– Talán itt akarsz eltűnni, mindenki előtt? - kérdezett vissza nevetve Edina
 
Tamás nem válaszolt. És úgy gondolta, hogy elalszik.
 
 
 
Edinának eszébe jutott a múlt. A laptopja előtt ült, már jóval elmúlt éjfél, olvasta amit a csevegő partnere írt neki. Órárája pillantott, fél egy volt.
 
Észrevett egy fekete macskát az ablakában, nem értette, hogy kerülhetett oda, hiszen a tizedik emeleten volt, talán a panel lakás tetejéről ugrott oda le – gondolta.
 
Odalépett az ablakhoz és beengedte, akkor még nem tudta, hogy ezzel gyökeresen megváltozott az élete. Később gondolt rá, hogy ha ő nem engedi be a cicát, akkor valószínűleg egy szinttel lejjebb ugrik és ott engedik be, valakinek mindenképpen megváltozott volna az élete. Végül is mindenkinek meg fog változni, mikor ideérnek a földönkívüliek. Edina tejet adott a macskának, aki halk dorombolással köszönte meg.
 
– Szia Macska – mondta Edina
 
A macska dorombolt egyet.
 
A cicák rosszak, gyakran felmennek az asztalra és éjjelente elszöknek és előfordul, hogy soha többé nem térnek haza. Vagy mégis? Ha igazuk van a lélekvándorlásban hívőknek, a macskák más alakban térnek haza. - gondolta Edina, miközben nézte a tejet ívó macskát. 
 
 
 
2
 
 
 
Brigitta az űrhajón gyakran az ágyán feküdt, sok éven át egyre mélyebbre ásta magát a belső világában, választ keresve az élet értelmére. Úgy gondolt a helyzetére, hogy ő egy remete, és megszabadulva a világ zajától nyugodtan tud gondolkodni. Úgy érezte, hogy többször is sikerült neki kilépni a testéből. Egy különös világba jutott, ahol nincs múlt és jövő, csak jelen van, mindenki ugyanazt éli át minden pillanatban. Brigitta később rájött, hogy egy halott dimenzióba lépett be, ahol nincs élet. Ő volt ott egyedül, mint egy Robinson, és nézte maga körül a mozdulatlanságot, és hányingert érzett. Egy kéz megérintette a vállát, Brigitta felébredt, s kinyitva a szemét senkit sem látott, de úgy érezte, hogy a földönkívüliek ébresztették fel. 
 
Próbált megbízható módszert találni arra, hogy átjusson egy másik, lehetőleg nem halott dimenzióba, miközben a teste az űrhajón marad. Egész estéket töltött ezzel. Lassan sikerült kizárnia minden külső körülményt. 
 
 
 
Tamás elaludt, de pár perc múlva felriadt, egy nagy csattanást halott, s döbbenten tapasztalta, hogy a busz az oldalára van fordulva. 
 
– Mi történt? – kérdezte – és látta, hogy Edina szájából sötétpiros vér folyik. 
 
A fiút hirtelen nagy nyugalom szállta meg, amit nagyon abszurdnak érzett. Tudta, hogy Edina élete most rajta múlik, nem késlekedett, ellenőrizte a nő pulzusát. 
 
 
 
Brigitta, az űrhajó rabja is a fekvő Edina fölé hajolt, és csodálkozó hangon kérdezte - Hát te hogy kerültél ide? 
 
A fekvő nőnek be volt csukva a szeme, és nem volt az eszméleténél. Brigitta ellenőrizte a pulzusát, rendben találta. Különös vonzalmat érzett a fekvő nő iránt, hisz' tulajdonképpen 11 éve nem látott élő embert. Eufóriát érzett, mintha heroint vett volna be. 
 
Edina kinyitotta a szemét. 
 
– Hogy kerültem ide? - kérdezte. – És hol vagyok egyáltalán? 
 
– Az egy helyben lebegő űrhajón vagy – válaszolta Brigitta. 
 
– Azzal hülyéskedtem, hogy te invitálsz ide engem – mondta Edina, majd így folytatta – Végeredményben nem tudom, hogyan kerültem ide, de a buszon, a mellettem ülő fiú biztos csodálkozik, hogy eltűntem. Nem lehetek egyszerre két helyen. 
 
 
 
Tamás könnyei folytak az arcán, miközben nézte a halott nőt, nézte, ahogy nem mozdul, ahogy egy helyben fekszik. A fiú arra gondolt, hogy az egy helyben lebegő űrhajó is halott. 
 
Tamás eszméletét vesztette. Az idegrendszere nem bírta elviselni a ránehezedő súlyt, ami nagyobb súlyt jelent bármilyen anyagnál. Pár órával később a győri kórház kórtermében ébredt. 
 
– Nyugodjon meg - mondta egy nővér .– Behozták megfigyelésre. Pszichológusunk már alig várja, hogy segítsen önnek. 
 
Pár nappal később Tamás szomorúan, lehajtott fejjel jött ki a Nádorvárosi köztemetőből. Edinát eltemették. 
 
 
 
Ment hazafelé a járdán, a szembejövő nőknek hangosan fütyült, úgy gondolta, hogy szüksége van lazulásra, ezért betért egy presszóba és rendelt magának egy korsó sört. És rendelt magának még négy korsóval. Ennyi sör után kellemes eufóriát érzett. Hazaérve szétnézett a szobájában. Rendetlenséget látott, s arra gondolt, hogy a fejében is ilyen rendetlenség van. A szoba egy tükör, és ő látja magát benne. Rendetlen, koszos gondolatok. 
 
Hirtelen eszébe jutott az egy helyben lebegő űrhajó. Úgy hírlik, hogy űrhajót küldenek a közelébe, bár megoszlanak a vélemények, nem elpazarolt pénz-e a világ legnagyobb rakétáját megépíteni, aminek három fokozat kell, hogy egyáltalán a Föld vonzását maga mögött tudja hagyni. Talán tudják ezt a földönkívüliek. Tamás biztos volt benne, hogy az emberiség nem fog rakétát küldeni a rejtélyes űrhajóhoz, mert túl drága lenne. Nem drágább, de fontosabb néha egy pohár víz. – gondolta Tamás. A földönkívüliek vajon isznak vizet? 
 
Kinézett a tizedik emeleti panellakásának az ablakán, nézte az Ady-városi tavat. Nagyon várta, hogy este legyen, mert esti sétára vágyott. 
 
Élvezni akarta, amit elért az életében. A szép városi környezetet, és, hogy van pénze pizzára. Hogy elérte az önállóságot, hogy senki sem szól bele az életébe. Ez még a pizzánál is fontosabb. És örült, hogy Edina irányába semmilyen szerelmet nem érzett, így talán képes lesz elengedni őt. El kell engednie. 
 
 
 
Edina és Brigitta beszélgettek.
 
– Mióta vagy ezen a helyen? – kérdezte Edina
 
– Már túl rég – válaszolta Brigitta – és érezte, hogy el fogja magát bőgni. 
 
Edina átölelte a zokogó nőt. Szorosan ölelték egymást az űrhajóban. Felvillant egy zöld lámpa. 
 
– Ennek semmi értelme, minek vagyunk itt? Ez hihetetlen – mondta Edina. Kimentek a folyosóra, sétáltak, a lépéseik visszhangoztak. Beléptek egy szobába, s egy üvegablakon keresztül látták a Földet, ami kéken ragyogott. 
 
– Ilyen távolságból láthatjuk egyáltalán a bolygónkat? - kérdezte Edina.
 
– Szerintem igen. - válaszolt Brigitta. Csak 666 ezer km-re vagyunk tőle. 
 
– Honnan tudod? 
 
– Biztos vagyok benne, és nem tudom, hogy honnan tudom- válaszolt Brigitta.
 
Este leültek az asztalhoz, ettek tésztát és süteményt, majd fehér bort ittak. Később a hűtőből vettek elő még bort, végül lezuhanyoztak és lefeküdtek a panellakás szobában. Egy ágyra. 
 
Feküdtek egymás mellett, sokáig némán. 
 
Végül Brigitta megtörte a csendet. 
 
– Szerintem a pokolban vagyunk. 
 
– Szerintem is- válaszolt Edina.
 
– Egy halott helyen, ahol semmi sem változik, ahol minden élettelen és mozdulatlan. Meg kell próbálnunk az asztrálutazást. Kilépünk a testünkből. – mondta Brigitta.
 
– Lehetséges ez? – kérdezte Edina.
 
– Nem lehetséges a józan ész szerint, de mi akkor is megtesszük. Egy halott világba életet lehelünk. – válaszolt Brigitta. 
 
Szorosan egymáshoz bújtak, érezték egymás testének a melegét, a hajó egy helyben lebegett, ők feküdtek és lassan elaludtak. 
 
 
 
 
 
Másnap a reggeli után ismét leültek egymás mellé a panoráma-szobába, nézték a kéklő bolygót és beszélgettek. 
 
– Ma este ki kell lépnünk a testünkből. – mondta Brigitta. Át kell lépnünk egy képzeletbeli küszöbön. 
 
– Rendben van. - válaszolt Edina.
 
– A tudomány tagadja a testből való kilépést. – mondta Brigitta. 
 
 
 
– Úgy éreztem magam, mintha egy macska lennék, mikor kiléptem a testemből. - mondta Brigitta, majd folytatta – Nem vagyok benne biztos, de szerintem macska vagyok a Földön, mert én oda akarok menni. Biztos vagyok benne, hogy máshova nem is mehetek, csak arra a bolygóra. A macskák éppen elég rejtélyesek ahhoz, hogy én is macska legyek. Sok titkuk van, senki sem tudja, hogy esténként hova mennek. Talán ez az egyik titkuk, hogy halott emberek lelkei költöznek a testükbe, ideiglenesen vagy akár örökre. Szerintem mi a Földön meghaltunk mikor átkerültünk ide, és el vagyunk temetve, akár a sírhelyünket is megnézhetjük. 
 
– Hogy ki tett rá virágot? – kérdezte Edina nevetve.
 
– Azért, hogy mi is virágot tegyünk, mert ami elmúlt, nem jöhet vissza soha, és a halál után nincs folytatás - mondta Brigitta.
 
– De mi mégis itt vagyunk és beszélgetünk - mondta Edina.
 
– Itt vagyunk, de egy halott világban, ahol nem változhatunk, nem lehetünk jobbak, rosszabbak, mások. Észrevettem, hogy hiába meditálok, hiába gondolkodok, sehova sem jutok el, az űrhajó nem engedi, hogy változzak, de megengedi, hogy kilépjek a testemből - mondta Brigitta. - Téged is megtanítalak rá, hogy hogyan kell. 
 
– Én is macska leszek? - kérdezte Edina.
 
– Nem tudom - válaszolt Brigitta – de remélem nem kutya leszel - tette még hozzá, és elnevette magát. 
 
– Brigitta, szerintem nem macska vagy abban a másik világban. – mondta befejezésül Edina.
 
 
 
 
 
3
 
 
 
Hamar eljött az este, vacsora után lezuhanyoztak, majd lefeküdtek az ágyra és megfogták egymás kezét. Kényelmesen elhelyezkedve lehunyták a szemüket és türelmesen vártak. Edina engedte, hogy Brigitta vezesse, úgy érezte, hogy a kézfogás által nemcsak fizikailag kapcsolódnak hanem lelkileg is. A két nő mozdulatlanul feküdt az ágyon és fogták egymás kezét. 
 
Edina friss levegőt érzett, enyhe szél fújt az arcába, lassan kinyitotta a szemét. Egy erdőben volt, Brigitta mellett állt, nézték egymást szótlanul, végül Brigitta megtörte a csendet. 
 
– Sikerült közösen kilépnünk az űrhajóból, mintha az űrhajó lenne a testünk, ugyanakkor szerintem szőröstől-bőröstől átjöttünk ide, és ráadásul nem macskák vagyunk. – mondta Brigitta.
 
– A földön vagyunk? – kérdezte Edina.
 
– Nem biztos - válaszolt Brigitta. – Gyere nézzünk körül, sétáljunk egyet, jó levegő van, és remek ez az erdő. 
 
A két nő egy keskeny ösvényen sétált az erdőben, mintha csak kirándulnának, élvezték, hogy kiszabadultak a bezártságból. 
 
– Futni szeretnék – mondta Brigitta.
 
– Akkor fuss – válaszolt nevetve Edina. - Majd mindketten futottak és hangosan nevettek, néhány madár felszállt a fákról, messze őzeket láttak legelni. Később átöleltek egy vastag törzsű fát és hangosan nevettek. 
 
 
 
Az erdő a legszebb templom – gondolta Brigitta és semmi kedve nem volt visszatérni az űrhajóba. Futottak, a szellő az arcukba fújt, a madarak visszaszálltak a fákra, az erdő élettel volt tele. 
 
– Edina farkasnyomokat vett észre az ösvényen. 
 
– Farkasok jártak erre – mondta.
 
Brigitta egyetértően bólintott a fejével.
 
– Jobb lesz vigyázni, lehet, rosszindulatúak. 
 
Némán mentek tovább, a nap hétágra sütött, a fák virágoztak, a levegőben virágillat úszott. A madarak énekeltek. 
 
Egy harminc év körüli, zöld ruhába öltözött férfi ült egy faágon. Észrevette a két nőt, érdeklődéssel figyelte őket. Majd mikor a két nő közel ért hozzá, lekiabált nekik. 
 
– Sziasztok! 
Az univerzum végtelenül nagy és az emberek sok mindenre tudnak emlékezni, olyanra is, ami soha nem történt meg velük, a gondolatok jönnek és mennek, de a tényeken ez semmit sem változtat. Mindenkinek joga van úgy túlélni, ahogy akarja. Ha valaki a lélekvándorlásban hisz, akkor ő szülessen újra és újra, legalábbis ábrándozzon erről. Végül törvényszerűen rá kell jönni, hogy az igazság felismerésének a legnagyobb gátja a józan ész. 
 
A halott űrhajó legendája nagyon régi. Valahol a világmindenségben kering egy halott űrhajó, ahol semmi sem él, és pár ember talán valami hiba miatt a halála után oda kerül, és így élet lesz egy halott világban és anomáliák sorozata indul el. Ahogy a mai modern világban mondanák, paranormális jelenségek. – írta Tamás a blogjában. 
 
Az űrhajó makacsul egy helyben állt, az interneten vadabbnál vadabb gondolatok voltak arról, hogy miért van ott. Sokan a földönkívüliek külsejét találgatták, nyilván van lábuk és kezük. 
 
Tamás lecsukta a laptopját és kibontott egy dobozos sört, s jóízűen itta. Arra gondolt, hogy az idegenek a művészetekhez biztos hogy nem tudnak hozzászólni, talán a mi értelmezésünk szerint ők nem is élőlények. Egy más tulajdonságú univerzum küldöttei, ahol nincs születés és halál, de valaminek lennie kell, ha ide tudtak jönni, valami ami számunkra ismeretlen. Ebből talán következik, hogy ők is meg vannak lepődve azon amit itt tapasztalnak, de ezek csak feltételezések. Lehet, hogy az űrhajó csak egy üres, halott tárgy, amit nagyon régen... - Tamás nem fejezte be a gondolatát. 
 
– Már csak egy jó punci kellene – sóhajtott fel. 
Eljött a szürkület, mikor még nincs este, de már nappal sincs, s ez az időszak várakozással teli. Ebben az időszakban az árnyak élőkké változnak és önálló életet élnek. 
 
A fiú becsukta maga mögött a lakásának az ajtaját, és lement lifttel a tizedik emeletről, kilépett az utcára, elindult az Ady-városi tó felé. Úgy gondolta, le fog ülni egy padra. Egy szerelmes párt látott, a csaj a fiú ölében lovagolt, szoknyában. Tamás nem foglalkozott velük, bár eszébe jutott, hogy az ő ölében is lovagolhatna egy jó csaj. Régebben lovagolt is, de hol van az már? 
 
Leült a padra és egy fekete macskát látott a vízparton ülni, a macska lassan megfordult, és belenézett Tamás szemébe. A ragadozó szemek pontosan a fiú arcára fókuszáltak. Tamás csodálkozva nézte az állat különös viselkedését. 
 
A ragadozó szemek, a keskeny pupillák egyenesen Tamásra néztek, a macska felugrott, és mintha egeret fogna, beleharapott Tamás torkába. A fiú érezte a forró vért az ujjai közt elfolyni, fogta a vérző torkát és csodálkozott, hogy a sör hatását még mindig érzi. A lovagló lány nagyot sikoltott, Tamás tehetetlenül lefordult a padról a fűre, a macska elfutott. 
Brigitta kinyitotta a szemét, és oldalra fordította a fejét. 
 
– Itt vagy Edina? 
 
– Igen.
 
– A félelem visszahozott bennünket, nem tudom, hogy ki lehetett ott a fán. 
 
– Egy fiatal fiút láttam - válaszolt Edina. – Köszönt nekünk. 
 
– Szerintem rémes alak volt - gondolta Brigitta, majd megszólalt. - Kedves srácnak tűnt, mégis volt benne valami ijesztő. 
 
– Az egész erdőben volt valami ijesztő.
 
– Kimegyünk a panoráma-ablakos szobába? - kérdezte Edina. - Éhes is vagyok.
 
– Mindjárt megjelenik a terül-terülj asztalkán az étel, de a hűtőben is körülnézhetünk - válaszolt Brigitta. – Van jól lehűtött pezsgő. 
 
– Már csak egy jó pasi hiányzik - mondta Brigitta, és hangosan felnevetett. Edina vele nevetett. 
 
4  
 
A terülj-terülj asztal mellett Tamás ült és jó ízűen tejfölös, sajtos, fokhagymás lángost evett, mellé csapolt korsó sört ivott. Felnézett az evésből és megpillantotta a két nőt, a szőke hosszú hajú hölgy kék szeme egyenesen a fiúra fókuszált. Edina elnevette magát. 
 
– Ő meg, hogy került ide, nem is olyan rég egy buszon ült mellettem – kérdezte - itt tényleg teremtő ereje van a szavaknak. 
 
– Még van mit gyakorolni, de egy jó pasira vágytál - mondta Brigitta és egy pillanat erejéig tisztán érezte, hogy az űrhajó akarata érvényesül és talán a gondolataik sem az övék, hanem azokat is az űrhajó generálja. 
 
- Talán a fiatalember válaszol - mondta Brigitta - egy üzletasszony rutinjával aki már tudja, hogy minden helyzetben higgadtnak kell maradnia. 
 
– Sziasztok! Tamás vagyok. Ültem az Ady-városi tó mellett egy fapadon, egy macska a torkomnak ugrott, éreztem ahogy a forró vér folyik az ujjaim közt, utána nagyon fáztam, mintha tél lett volna. A következő pillanatban már itt ültem az asztal mellett és eszembe jutott a sör és a lángos, rögtön megjelentek az asztalon, és én nem tudtam nekik ellenállni. Egyébként, hol vagyok? 
 
– Az egy helyben lebegő űrhajón - válaszolta Brigitta. 
 
– Csak hárman vagyunk itt? – kérdezte Tamás.
 
– Igen - válaszolt Edina - eddig legalábbis hárman. 
 
– Két nő és egy férfi - mondta Brigitta és merően Tamásra nézett. A fiú elpirult. 
 
– Javítok, két nő és egy gyerek – mondta Brigitta és visszament a hálószobába. 
 
Edina leült az asztal mellé. - Éhes vagyok - mondta.
 
Tejfölös harcsát kérek túros csuszával - mondta, s az étel rögtön megjelent. – Mellé hozzá való fehér bort. - az ital is megjelent a megfelelő hőmérsékletűre hűtve. 
 
– Jó étvágyat - mondta Tamás.
 
– Viszont. 
 
Némán ettek és ittak. 
 
Brigitta úgy döntött, hogy kitakarít a szobában, bedugta a konnektorba a porszívót és bekapcsolta. Nem tetszett neki a fiú viselkedése, bár a külsejét vonzónak találta. Úgy döntött, távolságot fog tartani a sráctól, már amennyire ebben a helyzetben lehetséges, hiszen egymásra vannak utalva. A fiúnak is el kell jönni az erdőbe – gondolta Brigitta. Porszívózás közben nagyon jól tudott elmélkedni. Sok a bizonytalan tényező, egyáltalán hol van az erdő? A fekete macska is én vagyok?  
 
– Porszívózik - mondta Edina.
 
– Hallom - válaszolt Tamás.
 
– Meghaltam és ide kerültem? – kérdezte a fiú.
 
– Nem tudom. 
 
– Vörös bort kérek. - mondta Tamás.
 
– Nem lesz baj? A sör után bor? - kérdezte aggódva Edina.
 
– Zsibbadni akarok – mondta Tamás.
 
– Bloddy Mary koktélt kérek - mondta Edina.
 
Koccintottak. 
 
– A találkozásunkra! - mondta Tamás. 
 
– Nagyon megijedtem mikor a busz az oldalára fordult, és voltam a temetéseden is – mondta Tamás.
 
– Engem temettek el, de mégis itt vagyok. Nem tudom a válaszokat, csak az űrhajó tudja - mondta Edina.
 
- Inkább azok tudják a válaszokat, akik az űrhajót megépítették, a földönkívüliek, akik szerintem egy tervet hajtanak végre. 
 
– Milyen tervet? 
 
– Nem tudom. 
 
 
 
– Örüljünk, hogy élünk, végül is meghaltunk, és az űrhajó a mennyország. – mondta Tamás.
 
– Nem látok kis angyalokat - válaszolt Edina. 
 
Egyszer látott egy angyalt, jutott eszébe. Éppen munkából tartott hazafelé, kora reggel, amikor egy kerítéssel elzárt elhanyagolt kert mellett ment el, ahol volt egy szilvafa. Az angyal szilvát szedett.  
 
A nemrég még a barátja ölében lovagló megrémült lány felhívta a mentőket. A közeli kocsmából kifutottak az emberek. 
 
– Egy macska a torkának ugrott – mondta valaki. 
 
Lassan pánikhangulat alakult ki a tömegben. Jól tudta ezt Verter András törzsőrmester, akinek nemrég telefonáltak, hogy azonnal induljon az Ady-városi tóhoz. András tudta, hogy a pánik nagyon veszélyes dolog, egy fekete színű kukás zsákkal letakarták a fiút. A macska elszökött, nagy riadalmat keltve ezzel. Az emberek lassan visszamentek a kocsmába, jó páran elindultak hazafelé. Plakátok jelentek meg a gyilkos fekete macskáról, hogy aki meglátja, ne közeledjen felé, hanem hívja azonnal a rendőrséget. Tamás testét elszállította a hullaszállító autó. 
 
Verter tudta jól, hogy teljesen abnormális, nem életszerű dolog, hogy egy macska felugrik és átharapja valaki torkát. A rendőr biztos volt benne, hogy ennek az esetnek köze van az egy helyben lebegő űrhajóhoz. Minél előbb meg kell találni a macskát, hogy az emberek megnyugodjanak. Nehéz megtalálni egy olyan macskát, aki, mikor senki sem látja, eltűnik az univerzum hideg végtelenében, hogy egy erdőben újra testet öltsön, de már egy idős nő személyében. 
 
 
Brigitta a porszívózás után nézte a panorámaszobából a Földet, s várta, hogy hirtelen felismerésben lesz része, de a szíve mélyén tudta, hogy nem fog beléhasítani semmiféle felismerés. Még ihlet sem jön. Nemrég határozta el, hogy regényt fog írni. Miről szóljon? Önéletrajzi regény lehet, hatalmas világsiker, a nő, aki egy űrhajón élt bezárva sok éven át, ráadásul ez igaz történet. Igaz, mint a könnyei, amik végigfolynak az arcán. De most már hárman vannak a hajón, Edina egy kedves nő, láthatólag nem ütközik meg a legvadabb dolgokon sem. Elég vad dolog, hogy a testükből kilépve egy erdőben tudnak látogatást tenni, de lehet, hogy nem is lépnek ki a testükből és szőröstül-bőröstül átmennek egy másik világba. Persze lehet, hogy az erdő is az űrhajón van.  
 
Jó lenne, ha Tamás 20 évvel idősebb lenne. - gondolta magában Brigitta. Nem tudott férfiként gondolni a fiúra, mert túl fiatal, s ő már egy harmincas nő. Hogy nézne ki mellette egy huszonéves fiú. Persze itt senki sem látja őket, és nagyon régen érintette már meg férfi. Brigitta teljesen biztos volt benne, hogy szeretkezni fog Tamással. 
 
A panorámaszobába Edina és Tamás is belépett. 
 
– Ma este át kell mennünk a másik világba - mondta Brigitta.
 
– Sikerülni fog? – kérdezte Tamás.
 
Brigitta nagyon sóhajtott, ilyen hülyét kérdezni, vagy sikerül, vagy nem. 
 
Némán nézték a kék bolygót, a volt otthonukat. 
 
– Nem gondoltam volna, hogy a mennyországból rálátni a szülőbolygóbkra. - mondta Edina.
 
– Szerintem ez nem a mennyország – válaszolt Brigitta. 
 
A hajó egy helyben lebegett az űrben, továbbra sem mozdult. 
 
 
 
 
 
– Mindenki vegyen fel vízhatlan bakancsot - mondta Brigitta - és úgy érezte, hogy a többiek valamilyen szinten elfogadták őt vezetőnek. 
 
Megfigyelésem szerint a másik világban is abban a ruhában vagyunk, amit itt is viselünk, és erdőbe megyünk. 
 
Van egy szoba, ami a ruhatár, mindenki találni fog a méretének megfelelő ruhát - folytatta Brigitta. Később hozzátette, hogy szexis tangabugyik is vannak, és hangosan elnevette magát. 
 
Bakancsban és terepszínű ruhában leültek a panorámaszobába és megfogták egymás kezét, és – bár senki sem mondta – mindenki a sötét űrben úszó kéklő bolygót nézte. Nézték az otthonuk. 
 
Tamás forróságot érzett mikor Brigitta kezét érezte. A nő is megborzongott és próbálta elképzelni, hogy a déli sarkon sétál sapka nélkül és fázik a füle. Tudta jól, hogy a több évnyi egyedüllét után könnyen elgyengülhet egy férfi kezének az érintésétől, jobb lesz vigyázni! 
 
Fogták egymás kezét, nézték a bolygót és várták, hogy átkerüljenek a másik világba, ahol az erdő van. 
 
A következő pillanatban az erdőben voltak. 
 
– Ez gyorsan ment - mondta Tamás.
 
– Szerintem az űrhajó akarja, hogy itt legyünk - mondta Brigitta. 
 
– A Földön vagyunk? – kérdezte Edina
 
– Szerintem nem – válaszolt Brigitta. 
 
– Miből gondolod, hogy nem? – kérdezte Edina.
 
– Megérzés.
 
 
 
Elindultak az ösvényen, akácfákat láttak. 
 
– Szerintem idővel, ha félünk, akkor sem fogunk automatikusan visszakerülni a hajóra – mondta Brigitta - majd így folytatta – idővel örökre itt maradunk, úgy vélem. 
 
 
 
Egy fiatal férfi zöld színű ruhában jött velük szembe, a szívük a torkukban dobogott. Brigittának az eszébe villant, hogy az idegen férfi vajon tud-e magyarul? Arra gondolt, hogy ijesztőbb, ha tud. 
 
- Sziasztok! - mondta az idegen férfi.
 
– Szia - válaszolt Brigitta. 
 
– Sétáltok? - kérdezte az idegen férfi.
 
– Igen - válaszolt Brigitta - és nem csodálkozott azon, hogy ő beszél az idegen férfival, végül is ő a legtapasztaltabb ebben a kalandban, ő az űrhajó rabja. A többiek akár a következő pillanatban el is tűnhetnek. 
 
– A fekete macskától féljetek - mondta az idegen férfi.
 
– Jobb félni, mint megijedni - válaszolt Tamás.
 
– Miért féljünk tőle? - kérdezte Edina.
 
– Mert ő egy vámpír, az utolsó vámpír. 
 
 
 
– Ne haragudjatok még be sem mutatkoztam. 
 
– Örülök, hogy tudsz magyarul - mondta Brigitta. 
 
Edina és Tamás is bemutatkozott. 
 
– Miből gondolod, hogy vámpír a macska? – kérdezte Edina. 
 
– Abból, hogy akinek átharapja a torkát, az űrhajóra kerül egy új testben. 
 
– Hármunk közül csak nekem harapta át a torkom a macska- mondta Tamás.
 
Brigitta egyetértően bólogatott, majd megszólalt. 
 
– Én viszont nem hinném, hogy a műtőbe beugrott volna egy macska miközben engem műtenek és még ráadásul a torkomnak is esik. 
 
– Ahogy nő a vámpír ereje úgy már nincs szüksége a torok elharapására. – mondta Tamás. 
 
- Az én torkom is elharapta a macska - szólt közbe István. - Focimeccset néztem a faluban, mikor a torkomnak ugrott, emlékszem rá, hogy nagyon hideget éreztem, pedig forró nyári nap volt, s a kunyhóban ébredtem. Nekem is van terülj-terülj asztalkám. Hamar rájöttem, hogy az űrhajóban vagyok, hol máshol lehetnék? Felfedeztem az erdőt és vártam, biztos voltam benne, hogy mások is ide fognak majd kerülni. És akkor nem leszek egyedül. 
 
 
 
 
 
Istvánnak, miután látta a két nőt eltűnni, miközben ő a fán ült és figyelt, azóta gyökeresen megváltozott az élete. Egyedül élt már régóta. Azon a kora estén, mikor köszönt, hogy sziasztok, mintha ez a szó varázsige lett volna, aminek hatására az emberek eltűnnek, a két nő eltűnt. Csak a semmi maradt utánunk, az erdőt nem zavarta a két személy eltűnése, István azonban lázas gondolkodásba kezdett. Tudta, hogy a fekete macskának köze van a nők eltűnéséhez. 
 
Egyedül élt az erdőben, nem volt csapata, akivel harca indult volna a fekete macska ellen, bár néha erről ábrándozott. Nyugtalanul teltek a napjai a két nő eltűnése után, remélte, hogy újra látni fogja őket. Gyakran sétált ahhoz a bizonyos fához, hátha újra feltűnnek, nyilván a semmiből. 
 
 
 
– Itt lakom. - mondta István, és egy fából épült kunyhót mutatott. Brigittának feltűnt a tisztaság, hogy rend van a kunyhóban. 
 
A közelben van egy patak, ott lehet fürödni - mondta István. – Itt senkitől sem kell félni, a vámpír egy hegyen lakik, oda veszélyes menni. Mindannyian bementek a kunyhóba és elhelyezkedtek a kényelmes székeken. Brigitta arra gondolt, hogy István remekül feltalálta magát az erdőben. Kunyhót tudott építeni magának. 
 
– Hallottatok már a halott űrhajóról? - kérdezte István.
 
– Igen - válaszolt Brigitta. – majd hozzá tette – Az űrhajó a testünk. 
 
 
 
István mesélt. – Van egy legenda, ami arról szól, hogy van egy halott dimenzió, ahol semmi sem mozog, oda jutnak haláluk után akik találkoznak azzal a bizonyos fekete macskával. Innen ered a babona, hogy óvakodj a fekete macskától. Viszont csak én tudom, hogy a macska egy vámpír, és másokat is vámpírrá akar tenni. 
 
– Én is egyedül voltam – mondta Brigitta.
 
A fekete macskát néha láttam az ablakomban ülni. Később rájöttem, hogy nem bánt engem és egy hegyen lakik. Ő is egy kunyhóban. 
 
– Okos vagy - vetette közbe Brigitta.
 
- Köszönöm. - válaszolt István, majd így folytatta - Van józan paraszti eszem, falusi ember vagyok. És szeretem az erdőt. Az erdőben minden harmonikus. Ez az erdő egy mozdulatlan űrhajón van, de a fák igaziak, templomban vagyunk, valami szép vesz körül bennünket, amit felismerünk.
 
- Szépeket mondasz. – mondta Brigitta.
 
– Az erdő szép – válaszolt István. 
 
– Mit tehetünk, hogy megtörjük az átkot? - kérdezte Brigitta.
 
– Milyen átkot? – kérdezett vissza Edina.
 
– Ezt az átkozott ittlétett. – válaszolt Brigitta.
 
– Vissza kell küldeni a hajót oda, ahová való, és akkor többet senki sem fog itt raboskodni – mondta Tamás.
 
– De miért van szüksége a macskának arra, hogy itt emberek raboskodjanak? – kérdezte Brigitta.
 
- Vannak dolgok, amik örök homályban maradnak. A józan ész a legfőbb akadály, módosult tudatállapotban, vagy álmainkban tudunk a igazsághoz hozzáférni, mikor a józan ész nem gördít akadályt a felismeréseink elé. - mondta Tamás, és arra gondolt, hogy néha a médiumok a saját gondolataikat mondják el, és nem egy felemelkedett szellemi lény meglátásait. Már ha léteznek egyáltalán felemelkedett szellemi lények. Lehet, hogy a tíz milliárd emberből még senki sem emelkedett fel. Majd folytatta Brigittára nézve, megállapítva, hogy szép zöld szemei vannak a nőnek. 
 
– Ha nem a mi dimenziónkban lenne a hajó, akkor senki sem tudna odakerülni. Azért van itt, mert ez a dimenzió élő. Ahol volt, ott már minden halott szerintem... - folytatta Tamás. 
 
– A földönkívüliek tudnak a macskáról? – kérdezte Brigitta. 
 
– Szerintem nem tudnak. – válaszolt István. 
 
– Miért nem? – kérdezett vissza Brigitta.
 
– Mert nem képesek észrevenni. – válaszolt Tamás.
 
– Túl intelligensek, ami által a macska viszont nagyon nem intelligens hozzájuk képest, ezért nem tudnak vele semmit sem kezdeni- mondta Brigitta. 
 
– Pontosan. - válaszolt Tamás. 
 
– Bennünket sem vesznek észre a földönkívüliek, ezért nem láttam őket soha a rabságom alatt - mondta még Brigitta. 
 
– De már nem vagy egyedül - mondta Tamás.
 
– Örülök – válaszolt Brigitta és látta, hogy a fiú a melleit nézi. Vajon mit gondolhat? Jó numera lennék? Brigitta lehunyta a szemét, fáradtságot érzett. 
 
A fekete macska ott ült a kunyhó ablakában. Brigittát halálos rémület fogta el. A macska tejet ivott egy tálból. Olyan aranyos bakmacska volt, legalábbis kandúrnak tűnt. A szemei résnyire szűkültek össze, csak és kizárólag Brigittát nézte, valódi ragadozó szemek az áldozatra fókuszálva. Brigitta kifutott a kunyhóból, az erdei ösvényt kereste, és legszívesebben a kezébe vette volna a porszívóját. Úgy gondolta, hogy azzal agyon tudná ütni a macskát. 
 
Biztos volt benne, hogy megteszi, még akkor is, ha az állatvédőknek ez nem tetszik. Jogos önvédelem lenne. 
 
Brigitta felriadt és bűnbánóan mondta – Rosszat álmodtam. 
 
– Semmi baj - válaszolt István. Ebben az erdőben gyakoriak a rossz álmok. 
 
– Van élet a halál után? – kérdezte Edina.
 
– Miért érdekel ez téged? – kérdezett vissza István.
 
– Mert úgy gondolom, hogy ha erre rájövünk, akkor rájövünk az űrhajó titkára is, de az egész univerzumról is egy jóval átfogóbb képet kapunk. 
 
– Meg kell ezt hagyni a fizikusoknak - mondta nevetve István. – Ők kutatják a halálközeli élményeket, a fényt, az alagutat. 
 
– Az alagútba nem árt ha betör a fény - jegyezte meg Brigitta és próbált mosolyogni. 
 
– Mi is meghaltunk, hiszen el vagyunk temetve – kapcsolódott be a beszélgetésbe Edina, és egy új testet kaptunk az űrhajón, mikor oda kerültünk. De lehet, hogy ezek a dolgok csak illúziók, és semmi sem valóság, és kényszerzubbonyban fekszünk jelenleg egy súlyos elmebetegeket gyógyító osztályon. Ha így van, szerencsések vagyunk, hogy erdőben sétálhatunk. 
 
Edina elhányta magát. 
 
Némán ültek. Az erdőre rátelepedett a sötétség. 
 
Brigitta nem értett egyet Edinával, nem rémisztő az erdő, csendes, békés és a kunyhó sem tűnik ijesztőnek. István normális férfinak tűnik, bár egyáltalán nem kifinomult, valószínű, ősemberi ösztönei csiszolatlanok, és nem okos, márpedig aki nem okos, unalmas – gondolta Brigitta, majd ránézett Tamásra, a másik férfira. Ő nagyon fiatal és ő is csiszolatlan, végül Edinát nézte, ő pedig bolondos. Brigittába félelem hasított, rájött, hogy hiába vannak négyen. Nem sok mindenben számíthat a többiekre. Azért Istvánt alaposan ki kell kérdezni, minden információ fontos lehet, minden apróság. 
 
Brigitta nézte a kunyhó csukott ajtaját és semmi sem jutott eszébe. Az ajtó csukva maradt. 
 
István mindenkit megkínált teával. – Remélem ízlik. – mondta barátságos hangon. 
 
– Zene is jó lenne. - mondta Edina.
 
István széttárta a karját. – Azzal nem szolgálhatok. – mondta lemondóan. – Esetleg énekelhetünk. 
 
– Majd akkor énekeljünk, mikor harcba indulunk a boszorkány ellen. – mondta Edina.
 
 
 
– Nincsenek fegyvereink. – mondta Edina.
 
– Van pár baseball-ütőm. – válaszolta István. 
 
– Sokkoló jobb lenne – csatlakozott a beszélgetéshez Tamás. -Egyszer kipróbáltam magamon, vastag törülközőt tettem a lábamra, de úgy is megéreztem. 
 
 
 
 
 
A fekete macska egy lépcsőn ment fel, leült, körülnézett, majd egy ablakpárkányhoz ugrott. Kinézett az ablakon, az erdőt látta, hallotta ahogy beszélgetnek az emberek, hallotta Tamás hangját. Kifejezéstelen arccal ült, és élvezte az ablakon keresztül beszűrődő napfényt. Élvezte a napsütést és felborzolta a fekete szőrét. Halkan dorombolt. 
 
 
 
Tamás felállt a székéről és a többiek felé fordult. 
 
– Szerintetek mit csináljunk? – kérdezte.
 
A többiek nem válaszoltak, Brigitta egy macskát pillantott meg az ablakban, félelem lett úrrá rajta, majd hideget érzet, és tudta jól, hogy visszakerült az űrhajóra. Örömmel tapasztalta, hogy a többiek is visszatértek. 
 
– Ide-oda fogunk utazgatni? – kérdezte Brigitta. - Semmi értelme ennek. 
 
– Éhes vagyok. – mondta Edina. 
 
– Ha valamelyikünk megijed, akkor mindenki visszakerül az űrhajóra – mondta Tamás. 
 
– Kivéve Istvánt. Ő nincs itt – jegyezte meg Brigitta. 
 
Leültek a terülj-terülj asztalhoz, és vacsorát kértek.
 
 
 
A rakéta. 
 
 
 
 
 
Az űrhajó továbbra is egy helyben lebegett, az emberek között nem tört ki pánik, már- már mindenki elfogadta, hogy teljesen élettelen a hajó és csak egy tárgy, persze okozhat meglepetéseket annak aki belép a hajóba, erre van is esély mert rakétát küldenek a hajóhoz, megszületett a politikai döntés. Az emberiség össze fogott, szűr reálisnak tűnt ez Verter András törzs őrmester számára még akkor is, hogy tudta jól csak az emberiség egy kis része fogott össze. Ők azonban tudtak annyi pénzt össze dobni, hogy elinduljon ég rakéta rajta három férfival a hajóhoz, Az amerikai peca Cannes-nal rakéta kilövő állomásról fog indulni a rakéta a 3 fokozat leválása után képes lesz elhagyni a föld vonzását és elindulhat a rejtélyes hajóhoz. A terv szerint orbitális pályára áll a hajó körül, keringeni fog körülötte majd egy leszálló modul megközelíti a hajót és leszáll rá, ugyan az leszálló modul, rakétái begyújtva aztán vissza indul. Sok a bizonytalan tényező, legnagyobb bizonytalan tényező, hogy senki sem tudja, hogy a hajón milyen körülmények fogják fogadni az űrhajósokat, sokan ezért öngyilkosoknak nevezik a három férfit akik a teljes ismeretlenbe mennek, hiszen a halál is misztérium ismeretlen az ember előtt, hogy mi van utána. Mások szerint az Amerikát felfedezők sem tudták, hogy mi vár rájuk, nem példa nélküli ez a történelemben, hogy ismeretlen helyre kell menni felfedezni. miért? Az államfők a közös nyilatkozatban úgy fogalmazták, meg, hogy az emberiség túl élése érdekében, talán egy kvantum ugrást fog okozni a hajó meglátogatás, technológia fejeltségünk meg fog nőni, és képesek leszünk a csillagközi utazásra, hogy kozmikus fajjá lépjünk elő és befogadjon bennünket a kozmikus klub. Akik- sokak szerint- állatkerti állatoknak néznek bennünket ezért nem fedik fel magukat, kivárnak, hogy elégé fejlettek legyünk. 
 
Verter András rágyújtott egy cigire, örömmel vette tudomásul, hogy az emberek elfelejtették a fekete macskát. Mintha maga a macska akarná, hogy elfelejtsék. az esti szolgálat unalmas az irodában Verter a tévét nézte, szinte az összes adón a hamarosan induló rakétáról beszélgettek. Verter sajnálta, hogy nem lehet a rakétán, szívesen részt vett volna a felfedezésben, ezen meglepődött, bár tulajdonképpen mindig is vonzotta az ismeretlen és kedvelte a sci-fi regényeket. Győrben az Ady városban megeredt az eső a rendőr az iroda ablakán kinézve nézte a hulló esőcseppeket. 
 
 
 
 
 
Később a tévét nézte élőben közvetítették, hogy elindult a rakéta. A nagy hírportálok egész közelről tudták közvetíteni, megszólaltatták az űrhajósokat két férfi kelt útra, két Amerika állampolgár férfi. 
 
Andrása arra gondolt, hogy jelenleg ez a két férfi a leghíresebb ember a földön, hiszen lépen nyomon az ő arcukkal találkozni. vajon mi várja őket? Milyen abnormális helyzetbe jutnak? A törzsőrmester tudta, hogy a fekete macska fogja őket várni, tudta de nehezen tudta elfogadni ezt az abszurd gondolatot a józan ész az akadály, erre a következtetésre jutott Verter András törzsőrmester
 
A rakéta kihasználva a három leváló fokozat erejét elhagyta a föld vonzását. sikerült elindulni a lebegő űrhajó felé, 666 ezer kilométer, kicsit van messzebb mint a hold, háromnapi utazás és a hajó közelébe fog érni a rakéta
 
Verter rágyújtott egy cigire és lassan fújta ki a füstöt. 
 
 
 
A két amerikai állampolgár űrhajós a szemeiket lehunyva próbálta túl élni a rájuk nehezedő nehézségi erőt. A rakéta egyenesen az egy helyben lebegő űrhajó felé tartott. 
 
Három nap múlva megérkezett a rakéta az űrhajóhoz. és orbitális pályára állt a hajó körül. A leszálló komp simán landolt, semmi sem jött közbe, az űrhajósok kiszálltak és űrsétát tettek a hajón viszont nem találtak ajtót. Sétáltak a 800 méter hosszú és 400 méter széles téglalap alakú űrhajón, aminek teljesen sima volt a felszíne. A rakéta automatikusan keringet az orbitális pályán, az űrkomp arra várt, hogy vissza induljanak. 
 
A két űrhajós alatt kinyílt egy ajtó, zuhantak lefelé. Pár perccel később egy asztal mellett álltak. Úgy gondolták, hogy rövid időre elvesztették az eszméletük. 
 
Rögtön jelzett nekik egy készülék, hogy levehetik a sisakot, megfelelő a hőmérséklet, a pára tartalom a levegő. Az egész hajót felmérte a számítógépük, az asztalt mellett álltak, majd benéztek Brigitta szobájába, felfedezték a panoráma szobát, és csalódottságot éreztek mert senkit sem találtak a hajón. 
 
 
 
– Senki sincs itt – mondta John
 
– Senki – válaszolta Mark
 
A következő pillanatban két férfi és két nő jelent meg előttük szó szerint a semmiből. Bemutatkoztak egymásnak. 
 
– Nyugodtan vegyétek le a szkafandert- mondta Brigitta
 
– Hoztunk szabadidő ruhát magunkkal. – mondták az űrhajósok. 
 
Bemutatkoztak egymásnak, A férfiak kezet fogtak. Mark és John volt a két Amerikai állampolgár űrhajós neve. 56 - os kivándorlók gyermeki voltak így tudtak magyarul, 
 
 
 
Néhány perc elteltével körül ülték az asztalt és jó ízűen vacsoráztak. 
 
 
 
– Van egy tervem- mondta Mark
 
Velünk jöttök a földre, az asztalt is magunkkal visszük
 
Brigitta nagyot sóhajtott
 
– Jó lenne de szerintem az űrhajó egy élőlény és nem fogja jó szemmel nézni, hogy elvisszük az asztalt
 
– Meg lehet egyáltalán mozdítani? – kérdezte Mark
 
– Addig ne mozgassuk amíg itt vagyunk- javasolta John- Lehet ha megmozdítjuk akkor nem ehetünk. 
 
– Nem jó éhesnek lenni – tette hozzá John
 
– Az asztalt nem kell jelenteni a csatornán amin beszélünk, sőt semmi szokatlan dolgot nem kell jelenteni, ezt kaptuk parancsba. – jegyezte meg Mark
 
Ezzel várni kell még 8, 10 évet akkor talán elég fejlett lesz az emberiség arra, hogy befogadja, hogy nem mi vagyunk a legértelmesebb lények a teremtésben. – mondta John. 
 
– Hogy jött létre a világ? – kérdezte Brigitta. 
 
– Hangokból. A csend nem teremt semmit, hatalmas hazugság, hogy bölcsek akik hallgatnak – mondta Mark
 
A felismerések mentén egy új világ tárul a szemünk elé, maga a valóság. De mindez semmit sem ér ha nem vagyunk önmagunkkal szemben őszinték. Viszont ha őszinték vagyunk akkor megszabadulunk a negatív energia mezők keltette rezgéstől. – jutott Brigitta eszébe és örült, hogy a sörtől nem érez másnaposságot. Később arra gondolt, hogy ha leperegne előtte az élete, akkor a bezártsága ellenére egy izgalmas filmet látna. 
 
István egyedül maradt a kunyhóban, levette a kávéfőzőt a tűzhelyről és egyedül töltött magának egy gőzölgő feketét. Miközben Brigitta zöld szemeire gondolt. A kávé forró volt. 
 
 
 
 
 
A fekete macska
 
 
 
A fekete macska továbbra is az ablakon nézett kifelé és zenét hallgatott, látta ahogy az őzek legelnek a réten. Nézte őket a ragadozó szemeivel
 
Lassan sötét lett a szobába egy idős nő gyertyát gyújtott a gyertya fénye megvilágította az arcát, ráncok voltak a szemei alatt a haja hófehér volt és vállig érő, mosolygott, akkor is így mosolygott mikor az unokái csokit kértek tőle és ő nem adott nekik, rég volt már, sok minden történt azóta. 
 
Este sétált haza Budapest belvárosában egy fekete macska jött vele szembe a macska felborzolta a szőrét és az idős nőre nézett, és megszólalt. 
 
– Szia
 
Az idős nő a macskától nem ijedt meg, ezoterikus beállítottságú volt hitt a nem látható dolgokban és biztos volt benne, hogy a macskában egy lélek lakozik, aki a macskát használja arra, hogy a fizikai világban tudjon létezni. 
 
– Vigyél magaddal- mondta a macska
 
– Rendben van- mondta az idős nő 
 
– Éva vagyok – mondta a macska
 
– Erzsébet a nevem. – válaszolt az idős nő. 
 
Otthon adott a macskának tejet, később leültek a kanapéra és beszélgetni kezdtek
 
– A macskáknak 9 élete van én hamarosan elhagyom ezt a világot egy nagyobb forgásba kerülök, szeretném ha te lennél a macskába beköltöző következő lélek. Szükségük van erre a földönkívülieknek, mert van egy űrhajó ami egy másik dimenzió, oda kerül pár ember halála után és elindul egy folyamat aminek a végén az egész emberiség egy magasabb tudatszintre jut. 
 
– Semmit sem értek abból amit mondasz- felelte Erzsébet. 
 
A macska felborzolta a szőrét. 
 
– Jót hoztam, az egész emberiség kollektívan egy magasabb tudatszintre jut – mondta újra a macska
 
Ehhez kellek én? – kérdezte Erzsébet
 
– Igen a segítségedre van szükség, a földönkívüliek engem választottak ki, hogy válasszak egy embert. 
 
– Mire? 
 
– Később mindent érteni fogsz- mondta a macska
 
– Bonyolult amit mondasz
 
– Ez igazán egyszerű – válaszolta a fekete macska és újra felborzolta a szőrét. A keskeny ragadozó szemek egyenesen Erzsébet arcára fókuszáltak. A macska pupillái össze szűkültek. Erzsébet érezte, hogy a macska belemélyeszti a fogait a torkába, hideget érzet, tudta, hogy a halál közelségét jelzi a hideg és nincs olyan kályha ami mellet fel tudna melegedni. A hideg átölelte Erzsébetet és fojtogatta. 
 
– Minden egyszerű semmi sem bonyolult, minden az egyszerűségből épül fel, és minden tökéletes. Mindenki tökéletes a teremtésben, de van egy hiba amit ki kell javítani ez a hiba, hogy te nem macskának születtél Erzsébet- mondta a fénylény- majd hozzá tette – Ez poén volt. 
 
 
 
Erzsébet kinyitotta a szemeit, kinyitotta ahogy sokan mások akik egy hosszú utazás után vissza térnek a fizikai síkra, itteni időszámítás szerint csak pár percig voltak távol de odaát nincs idő, így Erzsébet is egy öröké valóság után nyitotta ki a szemeit. Végig nézet magán és megrémült, fekete volt és szőrös. Eszébe villant, hogy egeret kell fognia, és, hogy vajon ki tudja e nyitni a hűtőszekrényt? 
 
 
 
2
 
 
 
Mark és John egy külön szobába tértek nyugovóra. A többieknek szintén külön szoba jutott. Úgy döntött Brigitta, hogy este már nem fognak az erdőbe utazni. Inkább kipihenik magukat. 
 
Brigitta lehunyta a szemeit és valakinek a szexuális energiáját érezte, szinte rögtön elaludt és álmodott. 
 
Fényt látott maga körül, a fény meleget árasztott. Brigitta egy sörre vágyott, a sör rögtön megjelent a kezébe a nő csodálkozott, hogy az asztal nélkül is tud teremteni.. Az univerzum végtelenül nagy időben és térben is, semmi határ nincs bármeddig mehetünk és soha nem jutunk az univerzum szélére, végtelen számú univerzum van ráadásul és mind- mind végtelen kiterjedésű. Nincsenek határok, nincsenek ellentétek minden eggyé olvad. Hangok vannak, gyönyörű hangok, szerelemes hangok. Jó hallgatni, simogatnak, teremtenek és alkotnak. - mondta egy férfi hang Brigitta álmában, a szőke hajú nő, úgy gondolta, hogy a beszélő férfinak érzi a szexuális energiáját. 
 
Ezerszer szeretném érzeni – mondta Brigitta- és nem akarok meghalni, szerelemes akarok lenni. 
 
– Miért? – kérdezte a férfi. 
 
– Miért siessek? – válaszolt Brigitta
 
- Ezerszer akarom érzeni... Ezerszer, hogy szeretsz... Ezer életen át... Szükségem van rá, hogy érezem.. Nincsenek határok eggyé olvadnak az ellentétek, nincs élet és halál, nincs öröm és bánat és ezerszer akarom érzeni a hangot, a te hangod. - mondta Brigitta. 
 
 
 
A fehér hosszú hajú nő, fel tett egy kávét főzni, amíg a kávé főtt ő leült az asztalhoz, és elmerengett. Macskaként az ablakpárkányon ült, emberi testében a konyha asztal mellett, szükség esetén fel tudta venni az emberi alakját is egy időre, például mikor hűtőszekrényt akarta kinyitni. Már érezte a kávé illatát, elképzelte ahogy issza a finom kávát, régen, nagyon régen a munkahelyén is a kávé szüneteket várta, mikor lehetett pihenni és nem kellet dolgozni. Hirtelen félelem hasított belé, butának érezte magát, olyan butának aki nem látja át, hogy mibe kevered, hogy keveredhetne ki belőle jól. Nagyon régen volt ő már buta, mostanában egyre okosabbnak érzi magát, ránézet az ablakra, szinte kérte az ablak, hogy üljön a párkányra. És ő oda ült ezúttal emberi testben. Ült az ősz hajú idős nő az ablak párkányon. . Azon gondolkodott, hogy a nála jóval fejeltebb idegenekkel vajon szót tudna- e érteni? Lehet, hogy egyszer ki fog derülni. Egyszer ki fog derülni ha megérkeznek a fejlett idegenek. Erzsébet tudta jól, hogy telefonon fogja kapni az utasításokat, mikor kinézet az ablakán a megszokott budapesti táj helyet egy erdőt látót. Tudta,, már rég, hogy átkerült egy másik dimenzióba. Csodálkozott, hogy milyen egyszerűen ment, mindenféle kókusz kókusz nélkül, talán csak a halál ilyen egyszerű akkor is csak átkerülünk egy másik helyre a világ legtermészetesebb módján. 
 
 
 
A szellem idézés. 
 
 
 
– Van egy jó ötletem, hogy kellemesen teljen el az este – mondta Brigitta. 
 
– Mi lenne az? – kérdezte Tamás. 
 
– Idézünk szellemet- válaszolt a nő. 
 
Körbe ülték a terülj- terül asztalt. 
 
Meg kell érinteni egymás ujjait, ezt mindannyian tudták. Tamás, Brigitta mellet ült és melegséget érzett mikor a nő kisujja hozzá ért az ő ujjához, az asztalon a magyar ábécé volt egy a 4 ess papira leírva és egy átlátszó korong volt a papíron annak kell majd mozogni a betűkre, hogy értelmes válaszokat kapjanak. 
 
– Kérdezni, hogy fogunk? - kérdezte Brigitta
 
– Élő szóban – válaszolt Edina
 
Hárman ültek az asztal körül Brigitta, Edina és Tamás. A két amerikai űrhajós úgy döntött, hogy felfedezi a hajót. 
 
– Mi nem idéznénk szellemet- mondta John- majd hozzá tette -Inkább körül néznénk a hajón. 
 
Mark egyetértően bólintott a fejével. 
 
Összerakták a kis ujjaikat egy kört képezve az asztal felett. 
 
– Csukjuk be a szemeinket – mondta Brigitta
 
– Minek csukjuk be? – kérdezte Tamás. 
 
– Gondoljatok arra, hogy a józan ész a legfőbb akadály – mondta Edina
 
– Most el kell mondani egy szellemidéző varázsigét? – kérdezte Brigitta. 
 
– Nem kell mondni semmit.. . Az asztal segít, érzem a szellemet már itt van, hideg van. -felelt Edina. 
 
– Én is érzem a hideget – mondta Brigitta. 
 
– Nem túl misztikus- jegyezte meg Tamás
 
– Üdvözlek szellem- mondta Brigitta és az asztalon a korong rögtön megmozdul – s z i a -betűkre
 
Szellem megengeded, hogy kérdezünk? - Kérdezte Edina
 
– Nem – válaszolt a szellem
 
– Miért nem? - Kérdezte Brigitta
 
– Mindenki bekaphatja és feldughatja magának a kérdéseit – válaszolt a szellem
 
-- Hogy szólíthatunk? 
 
– Sehogy. 
 
– Mit akarsz tudni? – kérdezett vissza a szellem. 
 
– A fekete macska mit tesz ellenünk? – kérdezte Brigitta. 
 
– Semmit. Ő is olyan fény lény mint ti, ő is megéli saját magát, hogy egy fekete macskában vagy egy kupac lószarban, ez mindegy. Mindenki saját magát éli meg a saját világát
 
– Nem lettünk okosabbak – mondta Brigitta
 
– Hülyék vagytok – válaszolt a szellem. 
 
– Mindenben ott van az univerzum teljes tudása, egy kupac lószarban is, és a ti hülye fejetekben is. Egyáltalán mi a faszt akartok tudni? Megyek vissza a fénykamrába. 
 
– A boszorkány gyenge pontját akarjuk tudni- mondta Brigitta
 
A korongok nem mozdultak. 
 
Úgy tűnik a szellemünk eltűnt – jegyezte meg Tamás. 
 
– Érdekes szellem volt, nem inkább démon? – kérdezte Edina
 
– Biztos nem – felelt Brigitta. 
 
– A korong megmozdult
 
– A hajóban lévő erdő fel fog gyulladni, nektek kell a fekete macskát biztonságos helyre vinni, 
 
– De miért? – kérdezte Edina
 
– Egyébként önmagunkhoz való viszonyunk a valóság. 
 
– Miért vagyunk hülyék? – kérdezte Edina és érezte, hogy nem fog választ kapni – Mintha nem lenne szükség válaszokra mintha minden tudás bennünk lenne, és nekünk csak annyi dolgunk van, hogy erkölcsileg, morálisan fejlődjünk. 
 
A korong újra megmozdult. 
 
– Mindenki feldughatja magának az erkölcseit, én senkinek semmit sem hiszek el, még azt sem amit kérdeztek. 
 
Szótlanul ülték körbe az asztalt a korong nem mozdult. 
 
A mozdulatlanság néha az élet jelem, hiszen az univerzumban minden mozog ha valami egy helyben áll akkor ő az Isten. – Gondolta Brigitta. 
 
Legszívesebben kinézet volna a lakása ablakán és egy férfit féltékenyé tett volna, ha lenne férfi és ha látná a lakása ablakát. Vajon gondol most rá valaki? Vajon hiányzik most valakinek? Vajon kinek jut az eszébe most? Ki akarja, hogy a haja hozzá érjen mikor csókolóznak? Ki vágyik az ajkaira? Senki. az asztalon nem mozdultak a korongok. Brigitta egyedül érezte magát, cseppet sem csodálkozott volna azon, hogy ha a többiek rég eltűntek volna és ő egyedül maradt volna a fura szelemmel akinek karcos humorra van. 
 
– Hány év múlva leszek igazán szerelmes? – kérdezte Brigitta
 
A korong nem mozdult. 
 
Némán ültek az asztal körül, mindenki a saját gondolatait halhatta. 
 
 
 
Vissza érkezett a két űrhajós. 
 
– Mit látattok? – kérdezte Brigitta. 
 
Pár üres szobát, folyosókat – válaszolt Mark. 
 
– De az űrhajó belseje végtelen kiterjedésű – mondta John
 
– Miből gondolod? – Kérdezte Brigitta
 
– Szerintem az űrhajóban sok dimenzió van. – válaszolt az Amerikai űrhajós. 
 
Brigitta nem kérdezett többet és rájött, hogy az erdő és István is az űrhajóban van. 
 
– Holnap indulnunk kell haza- mondta John
 
Brigitta nagyon sóhajtott és megszólalt. 
 
– Bennünket is magatokkal visztek? 
 
– Nincs hely a rakétában- monda Mark – Sajnos nem tudunk bennetek is haza vinni. 
 
– Érzitek? - szólalt meg Edina
 
Mintha erdő illatot éreznék
 
– Én is érzem- válaszolt Brigitta – majd így folytatta- ezek szerint az erdő is az űrhajón van. 
 
– Nem vagyok éhes, inkább lefekszem – közölte Brigitta és elvonult a szobájába levetkőzött és ledőlt az ágyra. lehunyta a szemeit a végletekig fáradtnak érzet e magát. A következő percben már aludt és álmodott. 
 
 
 
Brigitta egy cukrászdában ült, várta a férfit, úgy tűnt, hogy késik végül megérkezett. A férfi leült a nővel szembe, egymás szemébe néztek, Brigittának feltűnt, hogy szivárvány van az égen az ablakon át látta, gondolt rá, hogy szól férfiainak, hogy nézzék meg és keressék meg a szivárvány lábát, de meg gondolta magát, talán majd máskor. A férfinak jó illata volt kint csepereg az eső a férfi haja kicsit vizes volt. 
 
– Zserbót rendelt magának a férfi
 
Brigitta egy rigó Jancsit evet
 
– Szia Brigitta rég láttalak- monda a férfi
 
jól vagy? - kérdezte Brigitta
 
– Igen jól vagyok 
 
A férfi mosolygót és a nő dekoltázsát nézte, sokáig ültek egymással szemben szótlanul, a férfi arra gondolt, hogy megpróbálja megtudni a nőtől az e - mail címét amit titkol előtte, talán ha vesz neki finom sütit akkor elárulja. A férfi szeretett a nővel írni, ő a húszas éveiben volt, Brigitta harmincas amikor sok embernek már családja van, nekik nem volt, szinglik voltak. 
 
A férfinak később eszébe jutott, hogy álmában szeretkezett Brigittával, rég álmodta mégis élénken emlékezett rá, a fontos nem felejtjük el, talán így van. Azon a napon a férfi a karma tükrét ajándékozta a nőnek, fel hívta rá a figyelmét, hogy ha bele nézz látni fogja, hogy mit követett el mások ellen. Brigitta soha an3em nézett bele a tükörbe és haragudott a férfira a, hogy ilyen olcsó, búcsúi vacakot ajándékozott neki, a tükröt Brigitta fekete macskája leverte a konyha asztalról, össze tört. A nő kidobta a a kukába. 
 
– Finom a rigó Jancsi? – kérdezte a férfi
 
– Nagyon finom- válaszolt Brigitta- itt jól sütnek
 
Mindketten kinéztek a cukrászda ablakán. Brigitta arra gondolt, hogy táblázatba foglalná az életét akkor meglehetősen alacsony szinten lenne. Ki kell fejlődni egy erkölcsi fejeltségnek, hogy felsőbb szintre léphessünk, van egy másik út is, de Brigitta szerint a másik úton közlekedők is megfognak érkezni az ő útjára, az egyetlen jó útra. A földönkívüliek biztos, hogy meg vannak világosodva, és nem állnak bele semmilyen vitába, és veszekedése, és Brigitta érzése szerint soha nem leszünk képesek beszélgetésre velük, mert nem értjük amit ők mondanak és ők sem értik amit mi mondunk. Hogyan is értenék? Mi sem értjük a hangyákat és a földönkívüliik számára mi csak hangyák vagyunk, akik nem tudnak és nem is akarnak kommunikálni velük. Tulajdonképpen lehet, hogy a földönkívüliek már köztünk járnak csak nem vesszük észre őket, már itt vannak mellettünk, de nem látjuk őket, nem ismerjük őket, teljesen figyelmen hagytuk őket. Ők látnak bennünket de nem gondolják, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is érdekesek lennénk a számukra. Nézték az eső felhőket és nem szóltak egymáshoz semmit. Brigitta megtörte a csendet. 
 
– Régen a lélek mindentudásában hittem, ma már a tetteim következményében hiszek. hosszú évek munkája volt mire képes voltam elfogadni, hogy tévúton járok és amit én spiritizmusnak Már a racionális alapot keressem onnan akarok magasabb tudat szintekre jutni, szeretném elérni a kentaur tudat szinte. 
 
A férfi újra nagyot bólintott a fejével és rendelt magának egy korsó csapolt sört. Brigitta csodálkozva nézte a sört, nem gondolta volna, hogy cukrászdában kapható, hirtelen felemet érzett, egy idegen világban érezte magát ahol a cukrászdában sört is kapni. A férfi jó ízűen itta az italát és elmerengett Brigitta dekoltázsán
 
A nő folytatta a mondanivalóját. 
 
– Az ész a hitnek nem mondhat ellent, ha mégis, akkor ott valami galiba van. 
 
A férfi újra bólintott a fejével és rendelt még egy korsó csapolt sört, érezte az alkohol hatását, eufóriát érzett. 
 
– Szeretnék kérdezni tőled egy dolgot- mondta a férfi- majd így folytatta. – Kérlek ne legyen titkod előttem a titkok egy falat építenek közénk és én nem férek hozzád. Brigitta tudta, hogy a férfi részeg, és nem örült, hogy Tamás egy újabb sört rendelt magának. Már akadozva beszélt, 
 
– Volt egy barátnőm elromlott az autója és tőlem kért pénzt a javításra, mindent elhittem neki. elhittem, hogy élvezi velem a szexet és arra gondoltam, hogy ő az enyém. Nagyon jó érzés volt erre gondolni, kár, hogy már rég volt. utáltam szituációt, mikor panaszkodott nekem, de a szép nők már csak ilyennek, és ő a legszebb. 
 
– Miért mondod el ezeket nekem? – kérdezte Brigitta
 
– Mert te vagy ez a nő – Mert te vagy ez a nő
 
Mert te vagy az első akiben megbízok Brigi. És nem csak azért mert veled sok mindent átéltem már. Nagyon sok mindent. remélem hiszel nekem, 
 
– Én sosem kértem tőled pénzt a kocsi javítására. 
 
– Elhiszem- válaszolt Tamás
 
Minden elhiszek neked, 
 
Lassan szótagolva, és értelmetlenül, mintha egy retardált szellemi fogyatékos lenne, mintha nem lenne témája csak beszélne a semmiről. 
 
Brigitta kifutott a mosdóba bele nézett a tükörbe egy fekete macskát látott a háta mögött, hirtelen hátra nézet nem látót. semmit, elhányta magát és undorítónak gondolta a férfit, legszívesebben kimászott volna a mosdó ablakán. Végül még is csak vissza ment a részeg férfihoz, Tamás az asztalra borult és elaludt. 
 
Brigitta nagyot sóhajtott. Undort érzet a férfi iránt. Arra gondolt, hogy jó lenne egy jó könyvel elbújni, 
 
Jó lenne de nincs rá lehetőség. A férfi lassan tagolva megszólalt. 
 
- Ma már inkább a döntéseim súlyában hiszek, hiszen azok határozzák meg a jövőm.. nem hiszek már a lélek mindenhatóságában.. 
 
Brigitta tudta jól, hogy a férfi médiumként közvetíti valaki üzenetét. Ez a valaki épen én vagyok- gondolta Brigitta és nem csodálkozott volna rajta ha a sütije vérrel van leöntve. Annyira horrorisztikus hangulat kerekedett a cukrászdába, ahova az emberek azért járnak, hogy jól érezzék magukat. Brigittának feltűnt, hogy jól ismert pornó színészek ülnek a szomszédos asztalnál, ezen sem csodálkozott cseppet sem. 
 
Azon sem csodálkozott, hogy lealacsonyodva érezte magát ebben a szituációban. Felfigyelt rá, hogy a férfi lassan de biztosan magához tér, már kevésbé volt jellemző a mosolygása a részegekre. 
 
– Nem volt jó gyermekkorom- mondta a férfi
 
Brigitta megértően bólintott és várakozó arckifejezéssel ült, a szomszédos asztalnál a pornó színészek hangosan nevettek. Kint el állt az eső, sütött a nap. 
 
– Sétálni szeretnék! – mondta Brigitta határozaton. 
 
– Én is felelte Tamás. 
 
 
 
Másnap reggel kipihentem és vidáman ébredt Brigitta a panelos szobájában. Hamar felkelt, lezuhanyzott és csatlakozott a többiekhez akik jó ízűen a reggelijüket fogyasztották. 
 
– Sajnálom, hogy nem jöhettek velünk- mondta John
 
– Miről volt szó? – kérdezte Edina
 
– Mindent elmondtunk a földi irányító központnak a titkos csatornán- válaszolt Mark
 
– Parancsba kaptuk, hogy vissza kell térnünk nélkületek
 
– Az asztalról is beszéltettek? – kérdezte Edina
 
– Arról is- felelte Mark-
 
– És mit mondtak? – kérdezte Brigitta
 
– Hogy vigyük magunkkal
 
– És magatokkal viszitek? – kérdezte Edina
 
– Nem. mert akkor nem tudnátok enni- válaszolt Mark
 
– De ez parancs megtagadás- mondta Brigitta
 
– Ez emberség- válaszolt John
 
Jó ízűen ettek. Evés után jó lakottan a két Amerikai űrhajós elbúcsúzott a többiektől.. 
 
– Katonák vagyunk parancsot teljesítünk. Mennünk kell. – mondta John
 
Mark helyeslően bólintott a fejével. 
 
Brigittától és Edinától nagy puszit kaptak, Tamás kezet fogott velük. 
 
– Jó utat! – mondta Brigitta. 
 
– Ne aggódjatok, minden rendben lesz - válaszolt John
 
 
 
A csapat délután újra a panoráma szobában volt, onnan gyönyörködtek a föld látványában. 
 
Brigitta és Tamás kettesben maradtak a többiek elvonultak. 
 
A fiatal férfi törte meg a csendet, és úgy érezte, hogy a hangjával ő teremtette a sötét űrben lebegő kék bolygót. A hangokkal teremtünk, - mondta Tamás
 
– Én is ezt érzem. - válaszolt Brigitta. 
 
Szótlanul nézték a szülő bolygójukat és ú érezték, jog örökké tudnák nézni, hirtelen minden helyére került. 
 
Brigitta a barna szemeivel egyenesen Tamás barna szemeibe nézett. 
 
– te sokat szenvedtél gyermek korodban. - mondta Brigitta
 
– Volt olyan is – válaszolt Tamás és a ki nem mondott szavaink nagyobb jelentősége volt, tudták mind a ketten. 
 
– Miért pont Kudrow Brigitta a neved? – kérdezte Tamás
 
– Az édesapám orosz volt ezért ez a vezeték nevem. kereszt nevem pedig a nagymamám neve. 
 
– Értem. – válaszolt Tamás és egy lépéssel közelebb lépett a szőke hosszú hajú nőhöz. érezték egymás illatát. 
 
Tamás megfogta Brigitta kezét. által egymással szemben és fogták egymás kezét. Az űrhajó egy helyben lebegett. A föld forgott a nap körül. De a panoráma szobából mindig lehet látni. Az otthonunkat mindig látjuk. 
 
– Mindent el lehet mondani szavakkal- mondta Tamás
 
– Tudod, hogy nincs így- válaszolt Brigitta és az ajkaik össze értek. 
 
Tamásnak a volt munkahelye jutott eszébe, ott az udvaron csókolózott egy férjes nővel esti műszakban, akkor még nem tudta, hogy ég űrhajón is fog csókolózni magával Kudrow Brigittával. A fiatal férfi szerelmes lett Brigittába. Nem lassan, nem fokozatosan, a pillanat tört része alatt, és már akarta a nőt. Gyengéden átölelte. a hajón felgyulladt egy zöld lámpa. 
 
Brigitta élvezte a férfi közelségét a pillanat líraiságát. a szavak nélküli kommunikációt a menekülést, az ujjá születést, az örök életet amit a férfi karjai közt talált meg. - Mindig a te neved fog az eszembe járni, Brigitta. – mondta a férfi. 
 
– Tudom. válaszolt a nő. 
 
Tudom, hogy bárhova kerülünk fel fogsz engem ismerni egy kötelék van köztünk ami szabaddá tesz. 
 
Tamás kezei Brigitta melleit fogták a nő levette a blúzát és fedetlen keblekkel állt a férfi előtt a föld forgott a nap körül. Tamás bevette Brigitta jobb mell bimbóját a szájába és gyengéden szívta. A nő kéjesen felnyögött. A férfinak kényelmetlen lett a nadrág levetette. Brigitta is úgy tett. 
 
A csend néha a leghangosabb – mondta Tamás és bevezette a nemi szervét a nő hüvelyébe. 
 
– Nem vettem be heroint még is hatalmas eufóriát érzek. – mondta Brigitta. 
 
Szerelmes lettem Tamásba. – gondolta a nő és élvezte a férfi lökéseit. 
 
Drágámnak szólították egymást a férfi és a nő. A legdrágább kincs egy másik ember közelsége. Az illúzió azonban törvényszerűen összefog törni mert ez a természete. 
 
Szeretkezett egymással a nő és a férfi valahol az űrben a végtelenségben. 
 
Hangosak voltak és őszinték. Tamás egyre bátrabban, egyre nagyobbakat lökött. 
 
 
 
 
 
Az erdőben
 
 
 
Este újra kiléptek az űrhajóból mindannyian az erdőbe jutottak. Kivéve a két Amerikai űrhajós akik nem csatlakoztak az utazáshoz. 
 
Keskeny ösvényen haladtak. Az erdőkben mindig van ösvény. Tudta jól Tamás akinek az édesapja vadász volt és színháznak tartotta a tisztást ahol a holdfénytől megvilágítva szarvasok és őzek adtak előadást. 
 
A fiatal férfi idegesen nézett körbe – Remélem nem járnak erre medvék- mondta
 
Brigitta nagyot nevetett – Ugyan már medvék! 
 
– Én inkább a földönkívüliektől félek. Bár ha jóval okosabbak mint mi akkor erkölcsileg is fejeltebbek úgy vélem. 
 
– Ez egyáltalán nem biztos – mondta Tamás
 
– Semmi sem biztos – válaszolt Brigitta. 
 
A fekete macska futott feléjük, könnyed, légies mozdulatokkal ahogy a macskák futnak. Tamás hátulról megfogta és magasra felemelte
 
– Meg van. - kiáltotta
 
– El ne enged – mondta Brigitta
 
Siessünk ki az erdőből. - monda Edina füst szagot érzek. hamarosan lángokat láttak és érezték, hogy feltámad a szél, futottak ahogy csak bírtak Tamás a kezébe fogta a macskát és érezte az állat szív verését. Érzete az állat selymes tapintású szőrét. Futottak ahogy csak bírtak, érezték a meleget a tűz egyre közeledett feléjük, halál félelem lett úrrá rajtuk. Tamásnak eszébe villant a gyermek korában olvasott indián regény, mikor is szarvasölő úgy élte túl a préri tűzet, hogy ő is tűzet gyújtott és leégette maga körül prérit így a felé terjedő tűz ott már a leégett talajon nem tudott terjedni. Tamás érzete, hogy a gondolatai szét esnek, a macskára nézett teljesen közönséges fekete bakmacskának nézett ki, talán az is. És minden csak mese. Nem költözött a macskába egy idős nő lelke, talán lélek sincs, talán űrhajó sincs. 
 
 
 
– A macska egy vámpír és akit megharap egy magasabb tudatszintre jut. Az űrhajó is vámpír újjá alakított bennünket. Új teste kaptunk- mondta Brigitta- majd hozzá tette- A hosszú évek alatt egy percet sem öregedett a testem. Nem vagyok benne biztos, hogy az emberiség fel van készülve arra, hogy egy magasabb tudatszintre lépjen. Mi valóban jóval magasabb tudatszinten vagyunk már mint a többi ember a földön. Talán mi vagyunk a próbababák. 
 
– De ki gyújtotta fel az erdőt? – Kérdezte Edina
 
– Akiknek nem tetszik, hogy az egész emberiség magasabb tudatszintre jut. - válaszolt Brigitta. 
 
– Kik lehetnek ők? - kérdezte vissza Edina. 
 
– Azért mert halhatatlan a testünk? – kérdezte Tamás
 
– Azért is- mondta Brigitta. - Nagy befolyással lehetünk a fizikai világra, végül is beléphetünk egy klubba, legalábbis ebben reménykedem, ez a legjobb verzió. 
 
Csak nehogy a földönkívüliekének más fogalmuk legyen a magasabb tudatszintekről mint nekünk – tette még hozzá gondolatban
 
– De másért is. Mi is vámpírok vagyunk. Bárkit magasabb tudat szintre tudunk emelni, és ehhez nem kell megharapni. 
 
– Akkor hogyan? – kérdezte Edina
 
– Nem tudom- válaszolt Brigitta
 
– Mit tegyünk? – kérdezte Tamás
 
Mindannyian a macskára néztek, fekete színű macska volt, felborzolta a szőrét. Tamásnak eszébe jutott, hogy nehezen lehet felismerni az olyan ember szándékát aki behízelgő módon, piócaként tapad valakire. 
 
– Hülyeség az egész! – kiáltotta Tamás
 
Farkasok vonyítását halottak. Tamás biztos volt benne, hogy fehér farkasok. 
 
Fehér farkasok jönnek- mondta Brigitta
 
Mindannyian érezzük, hogy fehérek. – válaszolt Edina. 
 
Futottak a hangok egyre közelebbről hallatszottak. 
 
– Vagy a tűzben halunk meg, vagy a farkasok ölnek meg bennünket- mondta Tamás
 
– Egyik sem túl biztató dolog- válaszolt Brigitta. 
 
 
 
István kinézett a kunyhója ablakán, 
 
– Nem tetszik nekem ez a csend- mondta
 
Füst szagot érzet és farkasok vonyítását hatolta. 
 
– Biztos, hogy veszélyben vannak a barátaim- mondta az üres kunyhónak, kezébe vett egy fejszét és kilépett az ajtón. Biztos volt benne, hogy soha többet nem fog vissza jönni a kunyhóba. 
 
Futott. A fejében tisztán hallotta Brigitta szavait-.. megölnek a farkasok... és megesznek.. 
 
A tisztáson lobogott a tűz. Mögöttük a tűz volt előttük a fehér farkasok. Tamás biztos volt benne, hogy az édesapja egy láthatatlan magaslesről figyeli az előadást. Nem mozdultak, nem volt merre menni, a tűz forró lángokkal égett a farkasok egyre közelebb jöttek. Brigittának feltűnt, hogy szép fehér szőrük van és piros szemeik, hatalmas megtermett farkasok voltak. Sokan voltak. 
 
– Most miért nem tűnünk el a félelemtől? – kérdezte Brigitta
 
– Jók kérdés – válaszolt Edina
 
István hangját hallották. – Ne féljetek- kiáltotta a férfi hang. 
 
– Ha ez ilyen egyszerű lenne – válaszolt Brigitta
 
István egy fejszével a kezében megérkezett hozzájuk. 
 
– Hát te, hogy kerültél ide? – kérdezte Brigitta
 
– Ha én azt tudnám- válaszolt István
 
Tamás az apját kereste aki őket figyel. A fiatal férfi arra gondolt, hogy a haldokló katonák gyakran az édesanya nevét emlegetik. Ő pedig halott apjától várja a segítséget. 
 
István észrevette Tamás kezében a fekete macskát. 
 
– Van egy ötletem- mondata – Enged el a macskát
 
– De akkor megfogják a farkasok- mondta Tamás
 
Edina helyeslően bólogatott a fejével. 
 
– Nincs más választásunk – mondta Brigitta
 
A macska felborzolta szőrét Tamása elengedte a fekete macska futott ahogy csak bírt a farkasok utána iramodtak. hirtelen szabad út állt előttük, a csapat futott a tűz közelségéből. A macska és a farkasok eltűntek az erdő sötétjében a sűrű fák között. 
 
A fekete macskát körbe fogták a fehér farkasok és a kör egyre szűkült. Feltámadt a szél az erdőben a lángok magasabbra csaptak. A fekete macska felborzolta a szőrét, a fehér farkasok lassan közeledtek felé. A macska pupillái résnyire szűkültek össze és egyenesen az egyik fehér farkas torkára fókuszáltak. A farkas megérezte, hogy veszélyben van megtorpant de a mögötte lévő farkasok lökték taszították előre. A fekete macska nem habozott felugrott és a farkas torkának esett, az állat piros vére rögtön folyni kezdett. A többi farkas tehetetlenül nézte a megharapott állat haláltusáját, a fekete macska megnyalta a véres ajkait, mintha csak tejet ivott volna. A fehér farkasok szőre lassan sötétedni kezdett végül fekete lett a szőrük. A megharapott állat sebe lassan egyre kisebb lett végül teljesen eltűnt. A nem rég még halott állat felállt és boldogan futott a többi állat közé. A megharapott farkas a fekete macskára nézett de az állat helyén már egy idős ősz hajú nőt látott. A nő mosolygott. - Magasabb tudatszintre léptetek. - mondta. A Farkasok elszaladtak. Az idős nő egyedül maradt a tisztás közepén. Rágyújtott egy cigire és észre vette, hogy az erdő tűz elmúlt. Biztos volt benne, hogy a csikket nem fogja eldobni. 
 
 
 
 
 
A földön
 
 
 
 
 
Mindannyian Edina által mutatott irányba néztek és megpillantottak egy helyet ahol már nem voltak fák, egy hatalmas hangárszerű építmény láttak, berohantak, futottak tovább, bementek egy ajtón. Brigitta nagyot sóhajtott, – Itt már ismerős nekem. Itt vagyunk a panoráma szoba közelében. Mennyünk be. Bementek mindannyian és felsóhajtottak a kék bolygó ugyan úgy ott volt. 
 
István könnyes szemekkel nézte a szülőbolygóját. A fejszét továbbra is a kezében tartotta. 
 
– Most mi a teendőnk? - kérdezte Edina
 
– Mozog a hajó- mondta Brigitta
 
Hatalmas meglepetésként érte őket, hogy megmozdult a hajó. 
 
– Vajon hova megyünk? – kérdezte Edina
 
Senki sem tudja- válaszolt Brigitta
 
De reménykedjünk, hogy valami jó helyre. 
 
Ment a hajó, enyhe remegést éreztek. mindannyian kitekintettek az űrbe, egyre nagyobbnak látták a földet. -
 
– Ezek szerint a föld felé tartunk- mondta Brigitta és nagyot sóhajtott. 
 
– De miért megyünk oda? – kérdezte Tamás
 
– Szerintem elmondhatjuk, hogy semmit sem tudunk- mondta Brigitta
 
– Majd kiderül- vetette közbe Edina
 
A föld felé tartunk, az otthonunk felé, nincs ennél felemelőbb érzés mikor haza érkezünk a buddhisták nirvánák hívják ezt, én a föld nevű bolygónak hívom – gondolta Tamás. De később arra gondolt, hogy elhúzni otthonról szintén egy felemelő érzés. 
 
– Kiszállunk az űrhajóból és elfognak bennünket és megölnek. Szerintem repüljünk vissza az űrbe, menyünk a végtelenbe. - mondta Tamás. 
 
– Várjunk egy öröké valóságuk amíg a teremtőink a földönkívüliek felveszik velünk a kapcsolatot? – kérdezte Brigitta
 
– Ők a teremtőink? – kérdezte Edina
 
– Szerintem igen. Nekik köszönhetjük, hogy halhatatlan lettünk – mondta Brigitta. 
 
– A hajóból kilépve is halhatatlanok maradunk? Könnyen lehet, hogy hirtelen megfogunk öregedni- mondta Tamás
 
– A legnagyobb gond,, hogy mi meghaltunk és nem tudom mit fognak szólni ha megjelenünk? El kel mondanunk, hogy milyen a túlvilág. Mi betekintést nyertünk egy magasabb tudatszintre, halhatatlanoké váltunk, mert a fekete macska érintkezésbe lépett velünk, valószínű egy kísérlet alanyai vagyunk. A földönkívüliek kísérlet ez. Először bennünket emeltek fel, később talán az egész emberiséget- mondta Edina
 
-Jó fogalom ez a tudatszint. mindenesre hatalmas tudás, bátorság kell ahhoz, hogy valaki tudja, hogy az emberi társadalom ( 10 milliárd ember) milyen tulajdonságok mentén tud szépen élni, fejlődni. Na de 30 000 éve létezik az ember így volt idő kifejlődni ennek a tudománynak amit az emberi tudattal foglalkozik. És hát legyünk hálásak a nagy ókori elődöknek akiknek a tudományos kutató munkája a mai napig hasznos. Ezt emelném ki: Sokan nem vesznek róla tudomást, hogy ebben a táblázatban milyen hatalmas tudás van felhalmozva ősi védikus írásoktól kezdve amit akarsz. Nincs itt leszakadó rész, na de a politikában sem annak hiszünk aki igazat mondd. Pedig hát ha nem ez a táblázat a jó " recept" akkor még is mi? Itt már szükséges egy tisztán látás ami be nem meg van- válaszolt Tamás. 
 
Értetlenkedve nézték a fiatal férfit, hogy miért beszél ilyen sokat. Senki sem válaszolt. 
 
 
 
Az űrhajó leszállt a Moheva sivatagban az Usában. A panoráma szoba ablakán kinézve katonákat láttak, nagyon sok zöld ruhába öltözött katonát. Zászlók lobogtak. Történelmi pillanatot élnek most át az emberek ott kint - mondta Brigitta- Majd folytattat - Az emberiség felveszi a kapcsolatot az idegenekkel. 
 
Tamás elnevette magát. – Hogy fognak csodálkozni ha csak bennünket látnak itt, tulajdonképpen öngyilkosoknak kellene lennünk, bár ki tudja, lehetséges e a hajón? Mivel ha felfedeznek bennünket, életünk végéig kihallgatásokra kell járnunk, hogy elmondjunk mindent amit csak tudunk. És szinte semmit sem tudunk. 
 
– Szerintem a valódi földönkívüliek itt vannak, érzem a jelen létüket- mond Edina
 
– Nincsenek itt. – válaszolt Brigitta. 
 
– Miből gondolod ezt? 
 
– Semmi szokatlant nem érzek. – válaszolt Brigitta. 
 
– Biztos, hogy itt vannak csak láthatatlanul, ők irányították ide a hajót, nyilván nem véletlenül, mi is az ő tervüket hajtjuk végre. Talán semmi sem véletlen a teremtésben. - mondta Tamás. 
 
 
 
Megfogták egymás kezét és elindultak az űrhajó ajtajához. Az ajtó akár egy panel lakás ajtaja is lehetett volna, teljesen jelentéktelen. De nem az ajtó a fontos hanem ami az ajtó mögött vár ránk – Gondolta Brigitta. Fura érzés egy színdarab résztvevőjének lenni, amiben szerepelünk de nem tudjuk a vég kifejlettet. Semmit sem tudunk, de megpróbálunk a hibáinkból tanulni, hogy túl éljük és egy szórakoztató kellemes előadás részesei lehessünk saját magunk és mások számára. Talán igaz az állatkert elmélet, hogy szuper intelligens földönkívüliek hozták létre számunkra az egész univerzumot és figyelnek bennünket, és végtelen idő áll a rendelkezésükre, mivel már ezt is megoldották. Ők az istenek- Brigi nagyot sóhajtott, és megállapította, hogy az ajtó lassan nyílik ki. Tamás bele nézett Edina szemeibe.. Edina mosolygott, és kicsit sem csodálkozott azon, hogy a fekete macska megjelent előttük és kisétál az ajtón. Egyenesen Verter András rendőr törzsőrmester karjaiba futott aki szeretettel megsimogatta majd rágyújtott egy cigire. Kiléptek az ajtón. Az űrhajó egyre halványabb lett majd teljesen eltűnt. 
 
István megmutatta a fejszéjét a katonáknak akik elismerően bólogattak. 
 
A Moheva sivatagba. Kudrow Brigitta tizenegy év után újra a lábai alatt érezte a földet. Hatalmas csalódottság lett úrrá rajta. 
 
– Továbbra is az űrhajón vagyunk- üvöltötte ahogy a torkán kifért. Teli torokból üvöltött a Moheva sivatagban, a hangját messze vitte a szél. A felismerés villám csapásként hasított belé, megrendülten a földre rogyott. 
 
A föld nevű bolygó az űrhajóba került, felemelkedett az egész emberiség – értette meg. 
 
 
 
 
 
300 évvel később. 
 
 
 
Szőke hosszú haját lófarokba kötve viselő nő sétált Győrben az Ady városban a Kodály Zoltán utcában. harmincas éveiben járónak nézett ki, de az életkor jelentősége átalakult, mindenki annyi évesnek nézhetett ki amennyinek akart, mint egy kabátot úgy vehette fel bárki a fizikai testét. 
 
Sétált a szőkeség, és majdnem felkiáltott ég idős nőt látott egy padon ülve, morbid és bizarr látvány volt, már több száz éve nem látott idős embert, minden ember fiatal volt a lányoknak nagyon formás szép melleik voltak a fiúk jóképűek voltak, ez jellemezte a társadalmat. 
 
A szőke hajú nő leült az idős hölgy mellé. Némán ültek egymás mellett. A szőke hajú nő megszólalt. 
 
– Te miért nem fiatal testet vettél fel? - kérdezte Brigitta
 
– Én így érzem jól magam. egy magasabb tudatszintre lépés felelősséggel is jár. Engem speciel az érdekel, hogy miért épen mi vagyunk ennek az alanya. Te ezt som fogjuk megtudni, ezt csak ők tudják. Olyan ez mint, hogy az ördög szempontjait sem tudjuk, hogy miért épen az adott illetőt szállj meg. Senki sem tudja, csak az ördög. Sosem hittem volna, hogy a földönkívüliek ilyen módon akarják felemelni az emberiséget, de az élet olyan, hogy tartogat meglepetéseket
 
– Ma már nem hiszek a lélek mindenhatóságában a döntéseim súlyában hiszek hisz azok határozzák meg a jövőm. – mondta Brigitta
 
Erzsébet elővett egy cigit. 
 
- Brigitta, felemelkedett az emberiség elvitathatatlan. Halhatatlanok lettünk és öröké fiatalok. De néz körül. Mindenkis fiatalsága díszében pompázik, nézed a kirakatokat nincs árcédula, pénz sincs, dolgozni sem kell, replikátor készülék van ami mindent előállít, bármikor. A földönkívüliek nem felemeltek bennünket hanem a pokolba taszítottak. És örökké így kell élnünk. Nem akarok áru cikk lenni ami semmit sem ér, ma már minden lánynak tökéletes formájú körte, vagy alma cicije van és mindenki egyforma, egy sablonra húzott. 
 
-300 év telet el az emberiség magasabb tudat szintre lépés óta. - mondta Brigitta- Lett volna időd hozzá szokni, 
 
– Tudom. - válaszolt Erzsébet
 
– Miért cigizel? – kérdezte Brigitta
 
– Az élet egyik nagy igazsága, hogy mások egy adott dologról nem úgy gondolkodnak mint mi. Abban nem vagyok biztos, hogy létezik egy mindenen felüli objektív valóság, de abban biztos, vagyok, hogy végtelen lehetőségek rejtőzködnek bennünk. Érted bennünk- mondta Erzsébet és felvonta a szemöldökét. Te benned Brigitta, ott benned nem máshol. Csend lett köztük. Erzsébet egykedvűen szívta a cigarettáját és nem zavarta, hogy az enyhe szellő Brigitta arcába fújj a füstöt. 
 
– Zavar a füst- mondta Brigitta
 
– Ülj a másik oldalra- válaszolta Erzsébet. 
 
– Erzsi, tisztelni akartalak téged. A nők férfiak nélkül csak fél lények. – mondta Brigitta
 
– Ittál? – kérdezte Erzsébet
 
– Ismertem valakit akit bántott az apja, ma már mindketten halhatatlanok, jóképűek és 20 évesnek néznek ki. 
 
– Ez az ő dolguk Brigitta
 
– Játékszerek vagyunk – fakadt ki a szőke hajú nő és elsírta magát. Csak alanyai vagyunk ennek az egészének. 
 
– Meglehet Brigikém – mondat Erzsébet. 
 
Az Ady városban feltámadt a szél, felkapott néhány őszi falevelet és magasra fújta őket. Repültek a falevelek amerre a szél fújt. Egy férfi sétált az utcán a kalapját a fejébe húzta. Keresett valamit. Mindannyian keresünk valamit. Rajtunk múlik, hogy melyik utcasarkon fordulunk be. 
 
– De felemelkedett az emberiség egy magasabb tudatszintre- mondta Brigitta. 
 
– A földönkívüliek halhatatlanná tettek bennünket ennyi történt, és már több bolygón élünk, nem férnénk el itt a földön. Brigitta, szerinted ez felemelkedés? Szerintem a génjeinket megváltoztatták a fekete macska ide vagy oda. 
 
Később felmentek Erzsébet lakására és a konyha asztal mellett beszélgetek. 
 
– Valami mintha kopogna az ablakban – mondta Brigitta
 
Oda néztek és egy fekete macskát láttak. 
 
– Beengedjem? – kérdezte Brigitta
 
– Ha nem engedd be akkor egy szinttel lejjebb ugrik valaki tuti, hogy be fogja engedni. 
 
– De már megint magasabb tudat szintre jutunk? - kérdezte Brigitta
 
– A macska ennek a jele- mondta Erzsébet. 
 
Brigitta felvette a szoba sarkában dísznek odaállított seprűt és kinyitotta az ablakot és elkergette a macskát. 
 
– Miért kergetted el? - kérdezte Erzsébet. 
 
– Nem akarok újra egy űrhajó rabja lenni. 
 
– De hisz most is az vagy csak nagyobb a tér- válaszolt Erzsébet
 
– Meg kell keresnünk az űrhajó kijárati ajtaját – mondta Brigitta
 
– Nem kell keresni Brigitta. Ha eljön az idő kilöknek azon az ajtón. 
 
Majd olyat érzet amit még soha, idegen érzés volt. soha nem tapasztalt érzés, mintha zuhan és tudná, hogy már csak pár méter van a becsapódásig. 
 
– Itt vannak a földönkívüliek a lépcsőházban. Ha kinyitják az ajtót és meglátjuk őket meghalunk – mondta Erzsébet. 
 
 
 
– Annyira ijesztők? 
 
– Igen, de ne csápokra és ilyen hülyeségekre gondolj. Az idegenességük az ijesztő, semmi emberi sőt semmi evilági nincs bennünk. Egy ajtó elválaszt téged tőle de már így is halál félelmed van. 
 
– Miért jöttek ide? 
 
– Néha megjelenek. 
 
– És ha valaki kinyitja az ajtót és meglátja őket akkor mi történik? 
 
Brigitta főzz egy kávét- mondta Erzsébet. 
 
A szőke hajú nő a terülj- terülj asztalra rendelt egy kávét. 
 
– Ne a replikátor készülékkel, hanem tedd fel a kotyogós kávéfőzőt- mondta Erzsébet. 
 
Lassan betöltötte a konyhát a kávé illatta. 
 
– Szerintem elmentek a földönkívüliek a lépcsőházból, már nem érzem őket. – mondta Brigitta
 
Erzsébet semmit sem válaszolt. 
 
– Eljössz velem színházba? – kérdezte Brigitta
 
Erzsébet bele nézett a szőke hajú nő szemein és megkérdezte. 
 
– Szerelmes vagy Tamásba? 
 
– Nem tudom- válaszolt Brigitta. - Szerinted mi az élet értelme? – kérdezte Brigitta
 
Erzsébet élvezte a kávé italát és sokáig nem válaszolt. 
 
– Brigitta mindenkinek saját magának kell választ adni erre a kérdésre. Még akkor is ha a fekete macska kopog az ablakon. Mindig, minden körülmények között. 
 
Brigitta nézte a kotyogó kávéfőzőt. 
 
– Érzek valamit. – mondta
 
– Mit? Visszajöttek a földönkívüliek? 
 
– Egy férfi bánatát érzem
 
– Miért bánatos az a férfi? 
 
– Nem tudom. 
 
– Most pedig eufóriát érzek, pedig nem vettem be heroint- mondta Brigitta
 
– Talán a férfi sem bánatos már aki rád gondol. 
 
– Nem gondol rám. 
 
– Akkor mit csinál? 
 
– Nem tudom. 
 
 
 
Epilógus
 
 
 
 
 
Este tíz órakor ott ültek a nézőtéren, 500 ember ült a Vígszínház nézőterén. Némán, csendben, várakozóan, olyat akartak látni ami csak egyszer történik meg, ami elmúlik. A színház a pillanat varázsa, az elmúló pillanaté. 
 
Edina és István jelent meg a színpadon. Egy duettet énekeltek a szerelemről. A dal végén megcsókolták egymást. Állva tapsolt a közönség. Brigitta érezte, hogy Tamás rá gondol. Valahol mint kellékes ott van a színfalak mögött. Ott kell lennie, hiszen ez a dolga. Erzsébet arra gondolt, hogy a fekete macska épen most harapja el valaki torkát és beindul az újabb kollektív felemelkedés folyamata. Erzsébet is állva tapsolt, majd elbúcsúzott Brigittától, kilépet a Budapesti éjszakába, ment a szűk utcákon, nézte a fiatalságuk díszében pompázó embereket és hányingert érzett. Azért sétált tovább nézte az árcédula nélküli kirakatokat. Önmagát is megpillantotta az üveg ablakban. Mosolygott saját magának. 
 
Az előadás után a Vígszínház előtt Tamás egy citromfát adott ajándékba Brigittának. 
 
– Ezt a citromfát fénnyel öntöztem a Reiki a fény – mondta Tamás – Majd hozzá tette - Mindig is utaztam sok fizikai világban, sok ajtón kilöktek már ebben a földönkívüliek vezérelte világban sem maradok örökké. Mennünk kell tovább. Folyamatosan úton vagyunk. Senki sincs egy helyben. Egy kör alakú pályát képzelj el ahol mindig körbe futunk. 
 
– Ennek mi értelme van? – kérdezte Brigitta
 
– Ennek nincs értelme. – válaszolt Tamás. 
 
– Akkor miért mondasz ilyen hülyeségeket? 
 
– Jobbat nem tudok. 
 
Jó illata van a citromfának. – mondta Brigitta. - Békülékenyebb hangon. 
 
– Brigittám egyet értek veled. – válaszolt Tamás. 
 
Megfogták egymás kezét a Vígszínház előtt. A színházon kívül egy másik színpadon amit fizikai világnak nevezünk. Ahol a férfi megakarja hódítani a nőt, és a nő vágyik rá, hogy meghódítsák. 
 
– És? – kérdezett vissza Brigitta. 
 
Tamás nézte a szőke hajú nő barna szemeit és nem tudott mit mondani. Az illúzió összetört és mint apró szilánkok fúródtak a testébe. Ez a nő mindig visszafog kérdezni. 
 
– Kocsmába akarok menni. – mondta Tamás -határozottan
 
– Én meg nem. – válaszolt Brigitta. – És elviharzott a Budapesti éjszakába. 
 
A fiatal férfi nem sokáig állt egy helyben egyedül, ő is elviharzott és ruganyos léptekkel sétált a neon reklámok alatt. Egy kocsmába, egy megértő nő karjaiba. És egy újabb kocsmába és egy újabb megértő nő karjaiba. 
 
 
 
 
 
vége