Köztünk élnek

A színház már félórával az előadás vége után kong az ürességtől. A nézők már rég elmentek a jegyárusok és a ruhatárosok is befejezték mára a munkát. Csupán a színészek készülődnek még hátul az öltözőikben és persze a takarítók sürögnek-forognak. Az utóbbi kategóriába tartozom én is. Anyám színész ebben a színházban, de emellett egy kereskedelmi csatornánál is dolgozik. Az American Idol egyik zsűritagja valamint van egy reggeli műsora is, amit már jó ideje sikeresen vezet. De hogy én, hogyan kerültem ide? Na az egy vicces sztori. Anyám éppen hazafelé tartott a stúdióból mikor jött a hívás, hogy letartóztattak. Végül nem emeltek vádat mivel én magam nem követtem el bűncselekményt, anyám mégis kiakadt. Hiába magyaráztam, hogy én egy kortyot sem ittam-szerencsémre- mikor a rendőrség rajtakapott minket pár haverommal. Illegális alkohol fogyasztásért pedig mind a négyünket bevitték, de csak kettőnk ellen indult eljárás. Persze nem kell itt több éves börtönbüntetésre gondolni. Maximum egy kis pénzbüntetéssel és szóbeli figyelmeztetéssel megússzák. Azonban én- aki nem tett semmit- bünti munkára van ítélve. Anya, miután másfél órán át papolt nekem, kijelentette, hogy mostantól minden előadásra elkísérem és takarítok, amíg másképp nem dönt. Remek mondhatom.
A széksorok között porszívóztam éppen, mikor valami megcsillant a földön. Leállítottam a porszívót és lehajoltam, hogy felvegyem. Egy gyönyörű és valószínűleg méreg drága gyémántberakásos fülbevaló volt. Arra gondoltam, hogy leadom a bejáratnál, hátha valaki keresni fogja, de amikor hozzá értem, hirtelen képek derengtek fel a szemem előtt. Semmit nem tudtam kivenni belőlük, annyira gyorsan eltűntek és valaki suttogott, nekem de azt sem értettem. Megszédültem, ezért megkapaszkodtam az egyik ülés háttámlájába, de így se sikerült talpon maradnom. A fülbevaló kicsúszott a kezemből és velem egyszerre ért földet.

- Lucas, nem!- halottam tompán anyám hangját.
Lassan tértem vissza álmomból és érzékeltem a környezetem. Az első dolog az volt, hogy furcsa érzést nyomta a bal kezemet, kényelmetlen volt. Aztán óvatosan megpróbáltam kinyitni a szemem, de alig résnyire sikerült, aztán gyorsan visszacsuktam. Túl erős volt a fény. Újra erőt vettem magamon és sikerült kinyitnom. Először a fényes, neonlámpát láttam meg felettem a plafonon, aztán a bal kezemre néztem, ahonnan egy infúzió cső lógott ki.
- Catherina, kérlek!- ez egy férfi hangja volt, a jobb oldalamról jött.
Oda fordultam és anyámat meg apámat láttam veszekedni a szoba másik oldalán.
A szüleim még kicsi koromban elváltak és apa Sacramentoban, a rendőrségen dolgozik. Legutóbb két éve hálaadáskor láttam.
- Ezt had intézzük a magunk módján!- könyörgött apa.
- Nem engedem a lányomat azok közé a szörnyetegek közé- anya hangja eléggé határozottan csengett. Akármiről is szólt a vita, apa vesztésre állt.
- Az isten szerelmére, de hát Leslie is közénk tartozik! Meg kell tanulnia, hogyan használja az erejét.
Fájt a fejem és ez a veszekedés nem sokat segített rajtam így úgy döntöttem itt az ideje tudatni az ősökkel, hogy magamhoz tértem.
- Ha továbbra is veszekedni akartok, inkább kint folytassátok- mondtam erőtlen, rekedtes hangon.
Mindketten felém kapták a tekintetüket, de anya kapcsolt először.
- Kicsim!
Egy pillanat alatt ott termett mellettem és egyik kezével megszorította az enyémet a másikkal pedig a homlokom simogatta.
- Hogy érzed magad?- kérdezte lágy hangján.
- Kábán- adtam egyszerű választ és a férfihoz fordultam, aki leült a lábamhoz-Te hogy kerülsz ide?
Apa halványon elmosolyodott az enyhe gúnyon a hangomban, de aztán aggodalom tükröződött rajta.
- Azt hiszem, hogy a lányom mellett a helyem, ha ő két napig eszméletlenül fekszik a kórházban.
- Két nap?- hitetlenkedve néztem anyára, aki bólogatott- De hát, hogy? Az utolsó emlékem az, hogy a színházban takarítok.
- Mindent megfogunk beszélni, de most pihenj, addig én szerzek egy orvost- mondta apa- Remélhetőleg még ma haza engednek.
Apa kiment majd pár perc múlva visszatért egy fehér köpenyes alakkal, aki feltett pár kérdést és elvégzett pár rutin vizsgálatot. Miután meggyőződött róla, hogy már semmi bajom, megengedte, hogy sétáljak, de éjszakára még benntartanak megfigyelésre.
Anyának el kellett mennie a stúdióba, mert pár óra múlva kezdődik a tehetségkutató. Nem mondanám, hogy szívesen ment, hiába erősködtem, hogy már jól vagyok és nem leszek egyedül. Apa velem maradt és lementünk a kórház parkjába sétálni. Egy lugas alatt foglaltunk helyet, behúzódva a tűző nap sugarai elől.
- Leslie, elmondanád, hogy pontosan mi történt!- kezdett bele.
- Nem igazán emlékszem- sütöttem le a szemem- Azt tudom, hogy miközben porszívóztam találtam egy fülbevalót, aztán lehajoltam, hogy felvegyem és... képszakadás- mondtam.
Apa elgondolkodva nézett rám, és összeráncolt homlokát dörzsölgette.
- Ennyi?- kérdezte én pedig bólintottam- Megtennéd, hogy megérinted ezt?- kérdezte és egy golyós tollat nyújtott át.
Furán néztem rá, de levettem tőle. Kattogtattam és forgattam a kezemben, de nem értettem miért kellett ez most.
- Rendben, mondta apa elgondolkodtatóan - Most kérlek vedd fel a földről azt a zöld kupakot- mutatott a lábam előtt heverő szemétre.
Elfintorodtam, de lehajoltam és felvettem. Abban a pillanatban, hogy hozzá értem képek jelentek meg a fejemben és egy suttogás. Semmit nem tudtam kivenni, csak zagyvaságnak tűnt az egész, de határozottam szédülni kezdtem és éreztem, hogy kezdem elveszteni az eszméletem. Megint. Ám apa megelőzte a bajt és kiütötte a kezemből a kupakot a kezét pedig a homlokomra tapasztotta. Hűs tenyere alatt kellemesen bizseregni kezdett forró bőröm és a tudatom is szépen lassan visszatért.
- Ez most az volt amire gondolok?- kérdeztem kétségbeesetten.
- Attól tartok- mondta apa- Neked is előjött az erőd és meg kell tanulnod használni, különben minden alkalommal, mikor megérintesz valamit ez fog történni.

---Ha tetszik itt tovább olvashatod és még sok más rövid kis történetet is találsz: http://aliresolvas.blogspot.hu/ -----