Sziasztok. Kovács Gergőnek hívnak 25 éves vagyok és 15 éve lettem meleg. A történet úgy kezdődik,hogy én 8 éves korom óta jártam minden héten 2X külön úszasra iskolán kívül nálam egy picit idősebb úszó társakkal úsztam. Én mindig egy külön öltözőbe öltöztem mint a többiek azt meg a mai napig nem tudom hogy mert. Az úszó edzesek szerdán és szombaton voltak. Profi úszó voltam kb minden hónapba voltam versenyen. Októberben is így volt mentem versenyre,ami Bécsbe volt,de ott sajnos 2 öltöző volt 1 a lányoknak 1 a fiuknak és így nem tudtam öltözni egyedül egy öltözőbe,de mondom 1X kibírom. Oda értünk 2 órával előbb de már akkor ott voltak sokan. Bementem öltözni és kerestem egy helyet,de most úgy öltöztem hogy a törölközőt magam köre tekertem,hogy senki ne lássa a faszomat,mert 8 évesen mindenkinek nem volt nagy,de a többieknek azért nagyobb volt mint az enyém,mert ok kb 10 évesek voltak. Az egyik srác elkezdett beszól itatni nekem hogy mert telerem magam elé a törölközőt ok is fiúk. Mondtam nekik,hogy én mindig igy öltözők át (bekamuztam). Oké a verseny letudva 2.helyen végeztem ugyan úgy a törölközőt magam köre és úgy öltöztem át,akkor már nem szóltak le engem. Azután minden rendbe ment minden héten 2X úszás plusz az iskolában 1X. Eljött a június a születésnapom (9 éves lettem) aznap pont volt úszás és megünnepeltük a szulinapomat utazáson ,azután haza mentem és meg ott is várt engem a szülinapi buli. Másnap az iskolába volt úszás,akkor be álltam úszni,mert nem kell soha az úszás edzés miatt,de mondom tegnap nem volt úszás akkor ma bepotolom. Csak az volt a furcsa hogy 1X úszók az iskolába és akkor bejön egy osztálytársam abba az öltözőbe amibe én öltöztem mondom oké,de azért megkérdeztem hogy mert jött be,azt mondta hogy azért,mert a többiek uralják őt. Mondom neki ok,de csak megnézett mikor öltöztem le és vissza is. Azután már nem úsztam a suliba többet,mert mindegyik külön úszás órán voltam. Ezután meg nem volt újra szulinapom addig minden jó volt. 10 éves lettem (5.-es lettem) vmi miatt 4 hónapig nem volt úszás szóval a suliba kelett úsznóm. Az osztálytárs az mindig ugyanott öltözött mint én. Ok 2 hétig csak megnézett engem meg ilyesmi mondom oké azzal nincsen semmi . Egyik napon elkezdett beszélgetni hogy a lépcsőházukba van egy buzi mondom oké. Azután erről beszélt nkm azután ide jött hozzam és lesmarolt én meg csak álltam ott és elloktem magamtól,megkérdezte hogy milyen volt (egy picit jó volt és fel is kezdett állni a faszom) mondom neki hogy jó volt,de soha sem csináltam. Azután mondta hogy kiprobálom e a szexet. Mondtam neki hogy kiprobálom,mert nagyon tetszett vmiért a csók is már. Elővette a farkát és a számhoz nyomta mondta hogy kezdjem el szopni (azért tudtam hogyan kell,mert 1X láttam a szüleimet hogyan csináljak egész végig megnéztem hogy hogyan szexelnek) és elkezdtem szopni. Kb 5 percig szoptam és mondta hogy hagyjam abba és hogy most o szop le engem elővették a (kb.6 cm faszomat ami csak félig ált mikor teljesen állt akkor volt 8cm) és leszokott engem (de akkor meg nem tudtam mi az a sperma) azután meg dugott engem.
Folytatást kértek?
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-20
|
Merengő
<br />
Melani kibontotta a szőke, hosszú, hullámos haját és ellökte magát. Repült, mivel...
2024-12-11
|
Történetek
Szét húzta a combjaim... csókra nyújtottam a szám, várva hogy belép a combjaim közé és megcsókol. Helyette...
2024-12-05
|
Regény
Csabi és Amália története egy szomorú, de mélyen érzelmes szerelem. Csabi, a kemény és magabiztos...
2024-12-03
|
Novella
A lélekbúvár, egy "mivan, ha" feltevést tesz fel. Mi történne velünk, ha tanulnánk a hibáinkból?...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hogyan lettem buzi
Beküldte: Anonymous,
2024-07-05 15:00:00
|
Egyéb
Hasonló történetek
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte az orvos.
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
- Hát persze, természetesen. Egy csendesebb helyre vezetett. Várakozva néztem rá, ugyan mondjon már valamit, de ő nem mondott, hanem kérdezett...
- Mit jelent neked ez a fiú? - meglepődtem, hogy máris letegez. Valami oka lehetett ennek a bizalmaskodásnak, és most nem a korkülönbségre gondoltam, bár az volt bőven. Azért válaszoltam:
- Nekem... nekem mindent. Tudom, ez így elég sablonos, de én tényleg nagyon szeretem......
Ez a lány az egész életét maga irányította, olyan magabiztosnak tűnt, hogy azt bármelyik férfi elirigyelhette volna. Most mégis éreztem benne valami bizonytalanságot. Egy pillanatra megálltam és éreztem, hogy remeg alattam. Megsejtettem, hogy ez nem csak a szeretkezésünknek szól. Tartott valamitől. Elemeltem a fejem és az arcára néztem. Már csak egy fiatal lány volt, pont olyan, mint bármelyik...
Hozzászólások