KF10 - Karmazsin Folyó: Tizedik fejezet

FIGYELMEZTETÉS:

A regényben fellelhetők részletesen taglalt EROTIKUS, ERŐSZAKOS, KÖZERKÖLCSÖT SÉRTŐ részek, elolvasása csak 18 éven felülieknek ajánlott.



Tizedik fejezet
(lektorált változat)



A falka napok óta vándorolt. Igazán nem történt semmi, ezért unalmában mindenki beszélgetett erről-arról. Előkerültek az aktuális pletykák, hogy ki, kivel és mit csinált egyik vagy másik éjjel. Ottó és Sarah is beszédbe elegyedtek.
–Tudod, néha helyre kell tenni őket. Nem mindig tudják, mi a helyes – magyarázta a férfi. A motor hangosan ropogtatta maga alatt a köveket.
–Szóval mégis vannak szabályok!? – harsogta túl a zajt Malcolm.
–Persze. De azért igyekszünk elnézni mások botlásait. Amolyan élni és élni hagyni elv.
–Hát, ez az elv okozott pár kurvára kellemetlen élményt nekem!
–Előfordul. Még a szerencsésebbek közé tartozol. Általában nemcsak egy ember szokott kikezdeni a „friss hússal”.
–Ez nem tesz boldogabbá – morogta magának a nő.
A sziklapuszta lassan átváltott egy homokosabb, de még mindig szilárd talajú tereppé. Újabb témák röppentek fel, főként azzal kapcsolatban, hogy mit fognak tenni, ha megérkeztek a Telepre. „Meglátogatom az asszonyt.” „Eladok minden szart, és veszek is ugyanannyit.” „Elmondom Rover feleségének, hogy a férje meghalt…” „Megkeresem azt a lányt, és végre megfűzöm, hogy feküdjünk össze egy pásztorórára!”

Stanford élelmiszerhiánnyal küzdött. Nem gondolta, hogy a portyázók elhagyják a szektort. Cerberust már ráállította a rendfenntartásra. Persze csak finoman, nehogy a végén még meghaljon valaki. Lassan rá kellett jöjjön, hogy amennyiben nem tér vissza a bázisra, az emberei legyengülnek, és nem tudnak harcolni.
A negyedik napon visszatért a Faustusra, hogy rendesen feltöltse a készleteket. Kezdte úgy érezni magát, mint Columbus. Egy ismeretlen helyet keresve kóválygott a semmi közepén egy légi csapatszállítóval, és a végén még tényleg le kell verjen egy lázadást, esetleg a motorosok felszereléséből lesz kénytelen a visszaútra élelmet szerezni.
És itt volt Sarah ügye. Semmi kedve nem volt megölni ezt a nőt. Attól eltekintve, hogy nyers volt a stílusa, nem volt benne semmi igazán zavaró. Ideális rivális volt, de már lekerült a pástról. Jim pedig egyáltalán nem akarta megölni. Tulajdonképpen kedvelte a nőt. Kár lesz érte, amikor mégis meghal.

Kora este vertek tábort. Már látszott a Telep apró dudora a tükörsima horizonton. Másnap délben érkeznek, ha semmi sem jön közbe.
Arina odasétált Jettához, aki éppen Ottó járgányát berhelte:
–Hogy megy a munka? – kérdezte tettetett érdeklődéssel.
–Kösz, jól – felelte Jetta tettetetlen közönnyel.
–Figyelj, ami akkor éjjel történt…
Jetta felsóhajtott, de a keze nem állt meg.
–Ami akkor éjjel történt, az részben azért volt, mert berúgtam.
–És… mi a benyomásod róla? – puhatolózott tovább az Angyal.
–Jó volt – vonta meg a vállát a nő, majd egy hajszálnyit húzott egy állítócsavaron.
–Ennyi? – kérdezte Arina meglepetten.
–Igen – felelte Jetta. – Ennyi. Szerintem nem sokban különbözött attól, mint amikor egy férfival csinálom.
–I-igen? – pislogott a másik, és valahogy kezdte ostobának érezni magát.
–Annyi volt a különbség, hogy neked női tested van, és úgy reagálsz a dolgokra, mint egy nő.
–D-de akkor mégis csak más…
–Nem hinném. Szerintem túlmisztifikálod az egészet. Egyáltalán nem olyan különleges, mint amilyennek te azt beállítod.
–Ezt… nem értem. Hiszen…
–Figyelj, nem lehet, hogy egyszerűen csak az a perverz marhaság ragadt rád, amit ezek ketten csináltak veled?
–Jetta! – kiáltotta felháborodásában Arina. – Miket képzelsz te rólam?
–Én? Semmit. Csak úgy eszembe jutott. Gondoltam… hátha segít.
–Az, hogy ilyesmivel vádolsz?
–Nem vádollak. De, végül is a tetteid ezt támasztják alá.
–Jetta!!
A nő szemébe a teljes kétségbeesés könnyei szöktek. A gépész megcsóválta a fejét, és letette a csavarhúzót:
–Arina Foxx! Fogd már fel, hogy senkit nem érdekel, mihez kezdesz! Oké, kipróbáltuk, jó volt, majd még néha napján szóba jöhet megint. De ne akard már rám erőszakolni ezt a gyerekes bűntudatot! Inkább te magad is felejtsd el végre! – ráncolta a homlokát Jetta. – Most pedig, ha megbocsátasz, befejezném a munkámat. Majd utána megnézem a robotod is.
Arina döbbenten állt egy hosszú pillanatig, aztán lassan visszasétált a sátrához. Odabent, legnagyobb meglepetésére Skorpió várta.
–Jó estét, Angyalka.
–S-Skorpió… – hebegte a nő. – M-minek köszönhetem a váratlan látogatást?
–Nekem – vetette oda kurtán és kacéran a férfi.
–Jó, de mit akarsz tőlem?
–Nos, arra gondoltam, hogy, mivel ez az utolsó éjszaka a Telep előtt, meglepem Dianát egy trükkös kis színjátékkal. Gondolom, még emlékszel a múltkori esetre.
Skorpió gonoszan felkuncogott, Arina pulzusa pedig felgyorsult.
–Mit tervezel? – ráncolta komoran a homlokát, és nem értette egészen, miért érdekli a téma.
–Tehát benne vagy?
–Hát… én… – a nő sokáig habozott. A neogén türelmesen kivárt, mígnem az Angyal kimérten biccentett – Rendben.
Jetta lehet, hogy…?
–Akkor beavatlak a részletekbe: van, hogy készítek neki ázsiai teát. Ma belekevertem neki egy jó erős altatót. Az előbb ájult el. Még mindig elég sokat hablatyol rólad. Szerintem valahol vágyakozik utánad, szóval arra gondoltam, hogy te kéne felébreszd, és eljátszadozz vele kicsit. Óh, és inkább ne oldozd el. A végén még olyat tenne, amit mindhárman megbánnánk. És persze… legyél vele nagyon gyengéd. Nem szeretném, ha baja esne. Ugye megérted?
–Eh… igen… Gondolom, most már nem szállhatok ki.
–Nem bizony – hunyorított széles mosolyához Skorpió.

Arina bement Dianáék sátrába. A nő meztelenül, összekötve feküdt egy hálózsákon, eszméletét vesztve. Az Angyal beljebb óvakodott, és odasimult hozzá, majd gyengéden elkezdte cirógatni az arcát. – Elérkezett a bosszú ideje!
–Mmmm… Kicsim, ne hagyd abba, olyan jól esik… – duruzsolta behunyt szemmel Diana. Arina kaján élccel a hangjában válaszolt:
–Óh, nem terveztem, drágaságom.
–M-mi? Arina!? – kiáltotta a döbbenettől a nő. Fehér íriszeiben apróra szűkült a szembogár.
–Meglepődtél? Milyen édes… – nem gondolta, hogy ilyen hamar beleéli magát a szerepbe. Talán könnyebben fog menni, mint…
–Mi ez…? Mi ez az egész?! – rikoltotta számonkérőn rángatva a kötelékeit Diana.
–Ez? Nos, a párod neheztel rád, amiért állandóan csak rólam beszélsz neki. Kissé féltékeny lett, és úgy döntött, megbüntet téged.
–Jó, most már elég a tréfából! Ha nem engedsz el, de azonnal, akkor…
–Akkor mi lesz? Te is elkezdesz kiáltozni? Ki fog rá figyelni? Talán Skorpió? Igen, ő biztos. De szerintem inkább kiélvezné a pillanat örömét.
–Ha egy ujjal is hozzámérsz, megöllek!
–Te kis butus – dörgölőzött oda hozzá pajkosan Arina, és egyik kezével átkarolta, a másikkal gyengéden megbökte az orrát. – Már percek óta rajtad vagyok.
–Szállj le rólam!
–Teljesen magatehetetlen vagy. Hiába ellenkezel, azt tehetek veled, amit csak akarok…
–Nem! Nem engedem! – vonaglott meg ingerülten Diana, majd hirtelen nagyon gyengéddé változott:
–Kérlek… ha eloldozol, azt csinálsz velem, amit csak szeretnél…
–Kötve hiszem, drágaságom… – cirógatta meg a füle mögött a nő, majd lopva ajakon csókolta.
A másik dühösen az ajkak után kapott. Arina halkan felkuncogott, belemarkolt Diana hajába, és hátrafeszítette a fejét. A nő felnyögött. Az Angyal lágy csókokat lehelt a szabad nyakra, azután hosszan, kéjesen végignyalta.
–Mmmm… – mosolyodott el kihívóan – Fenséges falat vagy. Igencsak kedvet kaptam hozzád. Lehet, hogy nem úszod meg egy egyszerű orgazmussal.
–H-hogy mi!?! – vicsorgott Diana tehetetlenül.
–Szerintem könyörögni fogsz, hogy folytassam.
–Soha! Ez csak a beteges fantáziádban történhet meg, te mocskos szuka!
–Cöcö, édesem, hiába ellenkezel, már bizonyítottad, hogy gerjedsz rám! Csak annyit kell tennem, hogy egy picit stimulállak… – kuncogott Arina, és gyengéden belecsípett Diana mellbimbójába, utána elkezdte finoman morzsolgatni.

Nitty a tábortűznél megborzongott. Jetta adott neki egy bögre teát, és mellézöttyent:
–Fázol? – kérdezte.
–Nem… – felelte a lány komoran – Csak hallom, hogy mit művel Arina.
–Óh. Hát, úgy tűnik nem lehet beszélni a fejével.
–F-figyelj, vegyük úgy, hogy nem láttam, ami akkor történt…
–Nitty, már Arinával is erről beszéltem: nem történt ott semmi különös. Igen, kicsit berúgtam, és kíváncsi voltam, mi késztette rá, hogy azt tegye, amit tett. Az már más kérdés, hogy véleményem szerint nem volt kellemetlen, amit csináltunk.
–De nekem az volt! – ráncolta a homlokát gondterhelten a lány. – Ti… olyan… Felnéztem rátok! Arina volt számomra a becsület mintaképe, te pedig az egyetlen dolog, amiben biztos lehettem ebben az életben! Aztán… aztán eltelik pár hét, és mikor legközelebb találkozunk… mindenki… mindenki…
–Mindenki mi? – vonta fel a szemöldökét Jetta.
–Mindenki kurva! – kiáltotta el magát Nitty, és hirtelen csönd támadt. Csak Diana szitkai és nyögései hallatszottak. A lányt tekintetek tucatjai ostromolták.
–Komolyan nem értelek titeket. Te szörnyülködsz mindenen, Arina meg bohócot csinál magából!
–Azért az Angyalkánk tényleg túllőtt a célon – jegyezte meg csendesen Ryana a lángok túloldaláról.
–Egyszerűen csak túl nagy feneket kerít ennek az egésznek!
–Engem nem érdekel, mekkora feneket kerít neki, ameddig nem tolja a képembe – kuncogott a vörös. Nitty megcsóválta a fejét:
–Annyira… megváltoztatok! Ez így nem jó! Legyetek már normálisak!
–Nitty, azok vagyunk – tette a lány vállára a kezét Jetta, azonban az elhúzódott tőle.
Ryana elfintorodott:
–Arinát kivéve valóban azok vagyunk.
–Neki sincs semmi baja, csak össze van zavarodva! – csattant fel Jetta, és lassan felállt.
Ron és a többiek csendben figyeltek.
–Én… n-nem hiszem el, hogy ilyen… mocskosak vagytok! Hát semmi méltóság nem maradt bennetek?! – fakadt ki Nitty – úgy viselkedtek, mint az állatok! Csak a szexen és az evésen, meg a harcon jár az eszetek! Olyan, mintha azon a hármon kívül mindenki valami alsóbbrendű állat lenne itt! – bökött a lány a Triumvirátusra.
–Nitty, kérlek, ezt most fejezd be – tette karba a kezét Jetta.
–Nem! Nézz már körül! Egy csapat hülye barbár vesz körül, te pedig lesüllyedsz a szintjükre! Nem hiszem el, hogy…

A lány hisztériáját egy pofon szakította félbe. Nem a gyengéd fajtából, inkább abból, aminek nyoma is marad. Nitty elterült. Szédülve pillantott fel, és a Dingó tornyosult fölé.
–Ide figyelj, Hófehérke… Lehet, hogy nem vagyunk olyan kultúráltak, mint az az Igor, vagy ki a te Édenedben, de az biztos, hogy mifelénk nem tűrik szó nélkül, ha leszólsz másokat. Örülj, hogy én figyelmeztettelek, mert csúnya dolgok történnek itt azokkal, akiknek nagy a szája.
–Pfö! – köpött ki undorodva Nitty – Most nagyon bátor voltál. Gyakran csapsz képen nálad gyengébbeket? Büszke vagy rá?
–Igen. Elég gyakran. És még büszke is vagyok – vicsorodott el Ron.
–Szánalmas vagy – felelte Nitty, de Ryana közbeszólt:
–Nitty, mitől szállt így el az agyad? Te is csak egy ember vagy! Miért gondolod, hogy bármivel is többet érsz azoknál, akik itt vannak, körülötted?
A lány dühösen pillantott Jettára, de ő se mutatott együttérzést. Ettől úrrá lett Nittyn a kétségbeesés. Lassan felállt, és elvonult a tűztől. Egy darabig követték pillantások, de nemsokára feltámadt a szokásos beszélgetés, és visszatért minden a normális kerékvágásba.

Sarah unottan iszogatott valamit, amit az itteniek teának mertek nevezni. Ahhoz képest elég szar volt. Egyszer csak odajött hozzá a neogén kölyök, és leült mellé. Meglehetősen zord ábrázatot vágott.
–Mi a baj, öö…
–Anita. Anita Sterndorf.
–Anita, hát persze… Szóval?
–Itt mindenki olyan… primitív. Mintha egy csapat majom közé kerültem volna… Már a barátaim se értenek meg!
–Hát… az biztos, hogy nem valami nagy észlények… de a lényeg, hogy helyén van a szívük. Például ennek a Dingónak is…
–Róla ne beszélj. Épp most pofozott fel.
A nő egy pillanatra elcsodálkozott.
–Hmm. Érdekes. És miért csinálta?
–Mert megmondtam a véleményem.
Sarah halkan felkuncogott, majd megkérdezte:
–Amiért, vagy ahogyan megmondtad?
–N-nem mindegy? – ráncolta a homlokát Nitty.
–Egyáltalán nem.
–Lehet… hogy igaza volt. Kissé elvetettem a súlykot. De ez az Arina…
–M… m-mi van vele? – erőszakolta ki magából a kérdést a nő, de az igazat megvallva undorodott még csak rá gondolni is.
–Amit csinál… Veled, meg most ezzel a… Dianával, vagy kivel. Egyszerűen gusztustalan. És, ami a legrosszabb, hogy… mindenki ilyen itt! Még Jetta is! Jó, te nem, de te csak most érkeztél…
–Értem, miről beszélsz, kölyök… bár valahol igazuk van.
–Tessék?
–Igen. Végül is, sokkal egyszerűbb így. Nem kell igazodni a társadalmi szabályokhoz: a kicsiket elverik, az erősek pedig hatalmon maradnak. A cselesebbek, mint az a vörös, pedig képesek irányítani a hatalmat, és élni vele. Itt nincsenek tabuk. Itt látni, hogy milyen ocsmány szörnyeteg az ember, ha nincs bezárva a törvények és jogok útvesztőjébe. Erőszakot tesznek egymáson, aztán majdhogynem kacagnak rajta… Ez nem is szánalmas. Ez tragikus. Ezért az emberiségért dolgoztunk annyi ideig, ezért nemzettek őseink gyermekeket…
Hirtelen egy férfihang reccsent meg mögöttük:
–Őseinknek is csak a kúráson járt az eszük. Semmivel se voltak méltóbbak a létezésre, mint mi, vagy a vérsáskák, vagy egy replika.
Markinsonon érződött az alkohol, de látszólag nem viselte túl nehezen a hatását.

–Hallgatóztál? – kérdezte fagyosan Nitty.
–Hát, elkaptam egy-két szót. De nem fogom visszamondani senkinek. Ennyi lovagiasság még ebbe a perverz, barbár motoros állatba is szorult.
–De akarsz valamit cserébe… – fintorodott el Nitty, és felkészült a legrosszabbra.
–Ja, egy kicsit lehetnél barátságosabb az itteniekkel. Talán, ha belekezdenétek a közösség kielemzésébe, megértenétek a dolgokat, és már nem is lenne olyan ijesztő az egész.
–Na persze… – fintorgott Nitty. Sarah sóhajtva csóválta a fejét:
–Megfontoljuk a dolgot. Most viszont hagyj minket magunkra, kérlek.
A férfi búcsút intett, és visszasétált a tűzhöz. Dianának megjött az orgazmusa, és hangosan és hosszan felnyögött, majd édelgő hangon elkezdte szidni Arinát. A két nőhöz már csak a halk duruzsolás jutott el.
–Kösz – biccentett kisvártatva Nitty.
–Nincs mit.
–Komolyan, néha olyan nehéz megérteni az embereket.
–Cöh, nekem mondod?
–Úgy értem… ezek is, úgy viselkednek, mint valami ősmajmok… mégis… mégis emberek! Ugyanúgy vannak érzéseik, mint nekem… csak teljesen másképp… öm… másképp… Nem tudom, hogy mondjam, de érted, ugye?
–Eléggé suta a megfogalmazás – ismerte el fintorogva Sarah – de azt hiszem, értem a lényeget: ők is csak emberek. Igen, valami ilyesmi tartott vissza attól is, hogy a nyílt színen kitapossam a belét annak a… nőnek.
Érződött, hogy az agyában megfogalmazott gondolathoz képest ez egy méltánytalanul kegyes megnevezés volt.
–Remélem, az a Telep, ahova megyünk, valamivel civilizáltabb ennél… – dőlt a hátára Nitty.
–Én is. És remélem, hogy lesz ott valami mód a tisztálkodásra is, mert… undorodom, még a gondolatától is, hogy az ő nyála… az egész testemen… gyűlölöm, a fenébe is! Hogy a pokolba merészel egy magas rangú és beosztású katona ilyesmit tenni!?
–Nem tudom – felelte Nitty – Sőt, nem is értem. Szeretném, ha az lenne, aki akkor volt, amikor még járőröztünk. Az az Arina mindig kedves volt, és tisztelettudó. A mostani pedig… pimasz, és gyerekes. Komolyan, mintha érettebb lennék nála!
–Neked se lehet könnyű. Talán te tudnál beszélni a fejével.
–Biztos a többiek is megpróbálták már… Lehet, hogy épp attól lettek ilyenek.
–Nem hiszem. Őszintén szólva, ha nem kéne öklendeznem már attól is, hogy rá gondolok, akkor én mondanám meg neki a magamét.
–De… én… mi van, ha meggyőz, hogy neki van igaza?
–Miféle katona vagy te? – ráncolta össze a homlokát Sarah.
–Már semmilyen. Azzal az énemmel végeztem.
–Képtelenség. Ami voltál, az örökké a részed marad. De mindegy. Én gyávaságnak tartom, hogyha valaki fél vitába szállni egy emberrel.
–De…
–Semmi de! Itt nincs helye kifogásoknak. Ahogyan én látom, ez az Arina Foxx most egy komplett elmeháborodott, és te vagy az utolsó ember, aki normálisan tudna vele beszélni! – egy darabig hallgatott, aztán folytatta – Azt hiszem, a Teleptől más felé megyek. Már így is csak azért vagyok itt, mert esélyem se lenne egyedül.
–Azt hiszem, ez a nap elég hosszúra sikerült. Jó éjt… mm…
–Sarah. Sarah Malcolm. Jó éjt neked is, Anita.
–Nitty… A barátaimnak csak Nitty.
–Jó éjt… Nitty.

Arina odahajolt Diana füléhez, és cukkolásképp odasúgta neki:
–Na, ki a kedvenc kis barátnőd, hmmm?
A másik erre hatalmasat nyújtózott, – már amennyire a kötelékei engedték – és csábosan azt felelte:
–Jussak ki innen, kibelezlek, te büdös kurva…
–Tudtam, hogy én vagyok a kedvenced! – kuncogott fel játékos gyúnnyal Arina.
Diana azonban hirtelen elkomorodott.
–Ebben tévedsz.
–Tessék?
A nőt meglepte a neogén hangszínváltása.
–Én nem téged szeretlek a legjobban. Hanem Skorpiót.
–D-Diana… tudod, hogy én…
–Arina… nem azt mondom, hogy nem tetszel nekem… bár… még mindig egy rohadt, kimódolt kurvának tartalak… Mindegy, szóval a lényeg, hogy persze, jól esett ez az este is, de…
–De…? – kérdezte Arina, és látszott rajta, hogy nem érti a dolgot.
–De te csak szexpartner vagy. És… miután van egy rendes kapcsolatom, egy igaz szerelmem a falkán belül… aki Skorpió… Szóval… hogy is mondjam… Biztos, hogy te csak játszadozni akarsz?
A kérdés mellbe vágta Arinát.
–J-játszadozni? Ezt meg hogy érted? Talán… nem esett jól?
–Nem erről van szó… Öm… a fenébe is, nem vagyok jó ezekben a dolgokban…
Diana nagy levegőt vett, csak azután folytatta:
–Nézd, most egy darabig távol voltam a csapattól, és gondolkodtam. Megpróbáltam tisztázni magamban a dolgokat. Nagyjából sikerült is… De te… mintha azóta nem találnád a helyed.
–Nem értem, én teljesen tisztában vagyok vele, hogy…
–Hogy buksz a pinára. Nagyszerű. De attól, hogy bevontunk Skorpióval a mi kis… hmm… játékunkba, még nem jelenti azt, hogy ez lett az élet értelme… Eh, ez nem a legjobb megfogalmazás… de… Érted?
Arina egy darabig rágódott a válaszon, mielőtt kibökte:
–Nem.
–Arina, arra jöttem vissza, hogy épp szereztél egy szex-rabszolgát magadnak. Én… megértem, hogy mi is hasonlót tettünk veled… A fenébe is! Rendben, bocsánatot kérek!
A nőt meglepte Diana hirtelen kifakadása.
–D-de miért?
–Mert úgy érzem, hogy miattam jutottál ebbe a helyzetbe… Nem kellett volna erőszakkal bevonnom téged ebbe a dologba, és akkor…
Arina csókba fojtotta Diana szavait. Ahogy ajkaik elváltak, az Angyal szemében gyengéd elnézés csillant.
–Nem, Diana… Köszönettel tartozom neked. Mert valami olyat adtál nekem, ami megváltoztatta az életem. Nagyon sok mindenre rájöttem magammal kapcsolatban. Ezért köszönöm, hogy… „megerőszakoltál”.
–N-nincs mit… De akkor… a többiektől kell bocsánatot kérnem, mert miattam lettél ilyen.
–Nem értem, mi a bajotok velem! – csattant fel Arina türelmetlenül – Csak azt teszem, amit jónak látok!
–Tudod… – pillantott rá a szeme sarkából Diana, és fehér íriszei világítani látszottak – van egy mondás: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.” Szerintem nagyon is igaz mondás. Csak attól függ, hogyan értjük. Szerintem kissé megijedtél attól, hogy kiderült rólad, hogy szereted a nőket. És… a lelked mélyén, valld be, úgy érzed, hogy teljesen egyedül vagy ezzel. Hogy nincs kihez fordulnod. Úgy érzed, mindenki megvet azért, aki vagy, és megpróbálsz kiutat keresni, de legalább is bebizonyítani, hogy nem te vagy az egyetlen, hogy te is normális vagy…

–Diana… ez… ez… – Arina agya gőzerővel igyekezett, hogy feldolgozza a hallottakat, de a neogén nem várta meg:
–Nem vagy normális – mondta, és csak rövid hatásszünet után folytatta – Egyedi vagy. Mint ahogy mindenki ebben a csapatban. Egyáltalán nem vagy szánalmasabb, vagy megvetendőbb, mint bárki más közülünk. Ne is próbáld elhitetni magaddal. Persze, vannak dolgaid, amik kissé… furcsák. De ha jobban körbenézel, mindenki ilyen: Markinson, akinek már nem egyszer léptem a tökére, amikor azon kaptam, hogy a seggemet bámulja… vagy ott van Patak, aki naivabb egy háromévesnél is. Na meg a Triumvirátus: úgy viselkednek, mintha felsőbbrendűek lennének mindenkinél.

–De tudod, ugyanúgy megvannak az előnyeik is: Ottó, a Pöröly mindig rendet teremt, és még senki sem mondta rá, még a háta mögött sem, hogy nem igazságos. Jetta is, legalább két generációval feljavította az összes paripát. Na meg te: ez a robot vérfagyasztó! És egyedül te vagy képes irányítani. Nem is tudod, mekkora biztonságérzetet adsz vele a falkának.
Arina hosszasan emésztette a gondolatokat, mielőtt megszólalt:
–Diana… én… annyira… szégyellem magam. Elragadtattam magam. Elkapott valami gyerekes lelkesedés ezzel az egésszel kapcsolatban. Sajnálom.
–Ne nekem mondd, én is hibás vagyok benne… Ráadásul nekem volt a legkevesebb gondom ebből. Na, oldozz el, aztán menj oda a többiekhez, és kérj bocsánatot!
–Fenét – villantak kacéran Arina szemei.
–Mi?
–Attól, hogy lelkiztünk egyet, még nem felejtettem el, hol tartottunk… egyetlenem…
Azzal kéjesen végignyalta Diana mellét, és a nő hangos szitkaira ügyet sem vetve becézgette tovább.

Jetta végzett a motorok vizsgálatával, és elkezdte bütykölni a Karmazsin Folyót. A gondolatai önkéntelenül is Arinára terelődtek: Lehet, hogy hibáztam? Nem akartam, hogy azt higgye, hogy furcsa. Látszott rajta, hogy el van veszve. Valamit tennem kellett vele.
Az áramkörök közül az egyik AH92CZ-173P5QR típusú kiégett. Ki kellett cserélni. Visszament a készletekhez, és elkezdett kotorászni. AH92CZ-KLNPQ43… DHP4492-F345TZ9… AH92CZ-174P415… Bassza meg, ezt a sok kurva szabványt… AH92CZ-173P5QR. Rendben.
Fogta, és visszavitte, majd elkezdte az áramkört beszerelni, és bekötni a megfelelő csatlakozásokat. A fenébe, mégse értett meg az egészből semmit! De, ha ezt folytatja, azzal csak ront mindenkinek a helyzetén… Aú!! Baszd meg!
Hangosan felszisszent, és a szájába vette az ujját. Valamelyik alrendszerben mégis maradt egy kis töltés. Gyorsan végigmérte az érintett lábakat, de a műszer nem jelzett hibát. Szerencsére nem sült meg semmi. Ekkor azonban észrevette, hogy a félig bekötött panel egy AH92CZ-173P5QP szabványú áramkör. Valami kosz került a szövegre, azért nézte R-nek az utolsó betűt. Magában káromkodva szedte szét újra az egészet, és visszament keresgélni.
AH92CZ-173P5Q9… PH48DT-AA45P54… KZ363P-LT4KD39… GBY424.372-17M/D… Mi a faszt keres ez itt!?! Jó, ezt a másikba, akkor… AHPHDT-992K493… AH92CZ-73R5QR… Ügyes trükk! PD4NA4-DRD3WRX… Bassza meg, soha nem találom meg ebben a kuplerájban… Ha megérkezünk a telepre, ezt is átválogatom és rendszerezem.

–Mit keresgélsz, doki? – hajolt oda hozzá Markinson.
–AH92CZ-173P5QP mikroáramkört – felelte elmélyülten Jetta.
–Várj, hadd segítsek…
–Nem kell, kösz. Megtalálom.
–Így néz ki? – vette kezébe a férfi az apró lapkát.
–Igen, csak nincs kiégve.
–Hmm… Nem ez az? – emelt ki Markinson egy ránézésre ugyanolyan áramkört.
–Ez nem olyan könnyű, hogy szemre meg tudd… – AH92CZ-173… …P5QP. A nő szemei egy pillanatra elkerekedtek, de gyorsan úrrá lett meglepetésén – Ügyes húzás. Kösz.
–Hé, már egyszer megmutattam, mire képes a kezem, nem?
Jetta elmosolyodott. – Ezt a sunyi kis kéjsóvár… elképesztő egy alak!
–Ha már úgyis ilyen jó a lapjárásod, adhatnál egy PT72/424D gyorsítótárat is.
–Ez az? – vette át Jettától a hosszúkás panelt Markinson, majd benyúlt a dobozba, kivett egy másikat, és összevetette.
Majd felsóhajtott:
–„Soha ne ismételj meg sikeres kísérletet!”
–Nos? Meg van?
–Várj, keresem… PT hetvenkettő per négyhuszonnnn… -öt, PT hetven… -három, Jetta, te ezt napi hány órában csinálod?
–Sok. Várj, itt egy könnyebb: DK77-es csatlakozású kábel kéne… egyről leolvadt a szigetelés.
–Kábel? Öö… Ez?
–Igen, az. Kösz. Na, PT72/424D van?
–Nem találok…
–Na várj, hadd nézzem meg én is… Itt van, kiböki a szemed!
–De ez nem is úgy néz ki!
–Persze, mert egy másik cég adta ki. De a csatlakozások attól még ugyanott vannak.
–Ahham… Kell még valami?
–Nem szabadulsz ilyen könnyen… – vigyorodott el kajánul Jetta – Ne is álmodj róla! CT927R-3834908D alaplap: ilyen!
–M-máris!

Másnap, Arina bocsánatot kért Sarahtól az okozott kellemetlenségekért, akit szemmel láthatólag felháborított, hogy a nő szólni mert hozzá, de ugyanakkor meg is lepte vele.
–Nehogy azt hidd, hogy ennyivel el van intézve.
–Nem hiszem. Bevallom, kissé összekeveredtek a dolgok a fejemben mostanság.
Sarah nem válaszolt. Erre nem volt mit válaszolni. Zöld szemével türelmetlen pillantást vetett Arinára, aki vette az adást, és elvonult a Karmazsin Folyóhoz, hogy belső diagnosztikát végezzen. – A fenébe, megint a fejemben fog turkálni az a vacak…

Elindultak. A homokban iszonyatos port kavartak, ezért a hátsók már alig láttak. Az alakzat lassan kiszélesedett. Másfél óra monoton, többnyire beszélgetéssel eltöltött száguldás után Arina beleszólt a hangosbeszélőbe:
–Balról jönnek valakik, mindjárt rázoom-olok, és mondom, mi az! Ez egy… Valami repülő rovarok! De hatalmasak! Mint egy kutya!
Többen is felkapták a fejüket, és belehúztak. Arina nem tudta tartani az iramot. Végül is, amíg a légmentesen zárt fülkében tartózkodott, addig nem kellett tartania tőlük, akármik voltak is. De szép, nagy felhőnek látszottak. Talán több százan is lehettek benne.

Ahogy ezen tűnődött, Arina azon kapta magát, hogy teljesen egyedül maradt. Azok az izék pedig ijesztően gyorsan közeledtek. Ki se nézte volna belőlük. Vagy csak pont az útvonalukat fogják keresztezni. Mindenesetre a Telep már nemcsak egy pont volt a távolban, talán egy órán belül oda is érhet, ha padló gázzal megy – azaz sprintel, ha már egyszer egy szervopáncélról van szó.
Egy óra telt el nagyjából. A rovarfelhő közeledett. A többiek már elég közel voltak a fémhulladékból összeeszkábált menedékhez, így értük már nem kellett aggódni. – Viszont azok a szörnyetegek fél méteresek, és iszonyatos sebességgel repülnek! – jött rá Arina – És, ha esetleg fellökik egymást repülés közben, és nekirontanak az üvegnek? Persze, sokat bír, de Malcolm lövései is gyengítettek rajta…

–Mit látott Arina? – kérdezte türelmetlenül Ryana, ahogy becsukódott mögöttük a telep kapuja. Ron útközben nem akart válaszolni.
–A mi kis őrangyalunk kiszúrt egy vonuló raj vérsáskát.
–Tényleg, már párszor beszéltetek erről, mik ezek a…
Ron lepattant a motorról, lecsatolta róla a felszerelést, és bekopogott a legközelebbi ház ajtaján. A lakó szinte berántotta a férfit, aki intett Ryanának, hogy kövesse. A nő sietve engedelmeskedett, és látta, hogy a többiek is menedéket keresnek.
–Ezek… valami húsevő rovarok?
–Rosszabb – magyarázta sietve Dingó – Ezek mindent megesznek! Szó szerint. Mindent, ami egy kicsit is szerves. A nevüket arról kapták, hogy mindenből először a vizet próbálják kinyerni, ezért kiszívják a vérét, de még a húgyát is a mérgükkel lebénított embernek. Hogy hogyan szaporodnak, arról ne kérdezz, mert nem fogok utánuk rohangálni. Az is épp elég, hogy a tetves petegubóikat szétverjük a magukra maradt motorok oldalán. Remélem, hogy az Angyal valóban szárnyra kap és elszáll, különben estig is kint maradhat, amekkora volt az a raj ilyen távolságból.
Markinson belökte Angelát, majd becsapta maga mögött az ajtót.
–Keselyű! Hát ti vagytok azok? – kérdezte hirtelen egy testes, pirospozsgás nő, a ház asszonya.
–Szia, Klára – felelte kissé tétován Markinson – Észre se vettem, hova menekülök.
–Semmi probléma, itt tudod, hogy mindig szívesen látunk! És ez a helyes kis hölgy? Csak nem sikerült levetkőznöd azt a csúnya, öreg szokásod?
–Nem, semmi ilyen… – vakarta zavartan, kényszeredett mosollyal az arcán a tarkóját a Keselyű.
–Na, csak nem megijedtél pár vérsáskától?
–Nem, nem az… csak…
–És merre jár ilyenkor az uram? Nehogy azt mondd, hogy Patakkal hetyeg, mert szétrugdalom a tökét! – zsörtölődött játékosan a nő.
–Rover… meghalt.

A válasszal elszállt a vidám hangulat is. Angela is felkapta a fejét. Klára látszott, hogy megrendül, egész testében és lelkében is. A másik kettő közelebb lépett hozzá, hogy elkapja, de a nő intett, hogy rendben van.
–É-és hogyan…? Hogyan halt meg?
Markinson sokáig várt a válasszal:
–Megtámadtunk egy kutatóbázist, hogy megszerezzünk egy szervopáncélt. Rover előrement tisztogatni, és elédobtak egy gránátot a folyosón.
Klára némán állt egy darabig, maga elé révedve. Majd elnéző méltatlankodással megcsóválta a fejét:
–A buta ökör… mindig hősködnie kell… még az utolsó pillanatban is…
A következő percben zokogva borult a férfira, aki megtántorodott egy kicsit, de visszanyerte az egyensúlyát, és meglapogatta a hátát.
–Nyugodj meg, Klára. Kérlek, ne sírj.
–És minek kellett nektek az a vacak?
–Az egyik falkatag úgy döntött, megszerzi. Egyedül vágott neki a pusztaságnak, és…
–Egy bolond százat csinál… – ült le egy szedett-vedett ágyra Klára – Most mondd, mihez kezdjek? Mégis, mi a fenét kezdjek magammal? Ő volt az életem értelme!
A nő ismét zokogni kezdett, a Keselyű pedig mellé ült csitítgatni.

A nap már kezdett lenyugodni, amikor Arinát – a város kapujától nagyjából egy kilométerre – elérték a sáskák. A páncélt szinte azonnal feldöntötték. Bár Arina nem látta, biztosra vette, hogy a hátáról leszaggatták a felszerelést. Gyorsan hasra fordult a gépezettel, ami vagy kéttucatnyi rovart trancsírozott így össze. Egy épp a szélvédő alá rekedt, és kétségbeesetten próbálta erős rágóival kiszabadítani narancssárga péppé zúzódott potrohát. Az Angyal úgy döntött, inkább kilép a rendszerből. Most már csak várnia kellett.
A rovarok azonban csak nem vonultak el. Még órák kellett elteljenek, mire a mély berregés és kopogás, meg a csikorgás alábbhagyott. Már sötét volt, de Arina nem akart fényt gyújtani. Nem akarta, hogy azok a ronda valamik megint odajöjjenek rá. Kicsatolta magát, és úgy döntött, hogy a fülkében alussza át az éjszakát.





HOVA TOVÁBB?

A készülő Tizenegyedik fejezettel végre lezárul a Karmazsin Folyó (Aka Kawa) bevezető szakasza. Igen, jól hallottad, a bevezetése! Remélem, az eddig elkészült részek is tetszettek, és már epekedve várjátok a bonyodalmat, melyben újabb rejtélyekre derül fény, és hőseinknek még keményebb megpróbáltatásokat kell majd kiállniuk ... és persze még több erotikus élménnyel gazdagítják egymást és titeket is! ;P

Köszönöm továbbá mindazoknak, akik eddig kitartottak és várták, hogy feltöltsem a további részeket! Remélem, hogy sikerült meghálálnom a várakozásukat!
Még egyszer köszönettel:
Pi-Tec, a Kicsi Plüssdémon `^_^´