Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Fordítás …. Eredeti történet: THE COLD CASE OF THE PIERCED WOMAN .... Szerző: Ronde .... Literotica;...
A mostani történetem az erotikustól a fantasy-ig terjed, benne bdsm és egyéb elemekkel. Jó...
Korábbi két történetemmel párhuzamosan fut a történet.
Fordítás …. Eredeti történet: COLD CASES AND HOT NIGHTS …. Szerző: Ronde ... Literotica; 2023<br...
Ketten különleges születésnapi ajándékot kapnak. Egy showműsor felejthetetlen zárószámmal...
Friss hozzászólások
kaliban: Ez nagyon jó lett! Gratulálok!
2024-04-24 16:25
kaliban: A sztori jó, megért volna egy...
2024-04-24 16:00
kaliban: Továbbra is tetszik! Várom a f...
2024-04-24 13:37
laci78: nem semmi továbbra sem! Reméle...
2024-04-23 17:20
CRonaldo: Nagyon jó ez a story! Nekem te...
2024-04-23 12:09
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

KF06 - Karmazsin Folyó: Hatodik fejezet

FIGYELMEZTETÉS:

A regényben fellelhetők részletesen taglalt EROTIKUS, ERŐSZAKOS, KÖZERKÖLCSÖT SÉRTŐ részek, elolvasása csak 18 éven felülieknek ajánlott.


Hatodik fejezet
(lektorált változat)



Nitty gyakorlatilag berobbant a csatatérre: egy ügyes rúgással földre küldött egy nagydarab, kopasz férfit, aki épp egy kisfiút akart agyoncsapni egy agyagtállal, majd a leérkezés energiáját kihasználva beütötte a gégéjét, gyorsan kikapta a pisztolytáskájából a fegyvert, és továbbszökkent.
A főtér azonban romokban hevert. Láthatólag senki sem tudott hatékonyan ellenállni a támadásnak, és a barbárok majdhogynem szabadon garázdálkodtak. Azonban a lány nem törődött a körülményekkel: két lövéssel egy újabb ellenséget likvidált, akitől még egy pisztolyt szerzett, utána öt lövésből sikerült leterítenie egy behemótot, aki… talán egy nő volt, végül begurult egy fedezékbe, és egy résen át kilesett. Már csak egy támadó volt a bejáratnál, az is egy eszméletét vesztett nőt erőszakolt az egyik ház árnyékában.
Már jócskán sötétedett, és a lilás szürkületben a lövés beleveszett az Édent feldúló barbárok fegyvereinek ropogásába. A lány gyorsan megvizsgálta az asszonyt is. Már halott volt. Gyorsan elindult a csatazaj irányába, és a téren csak a megszeppent fiúcska maradt.

–Hé, Dingó! Sose gondoltam, hogy egyszer én fogom vezetni a falkát! – vetette oda kaján élccel a hangjában Vipera a felzárkózó Donnak.
–Messze van még?
–Persze! Még csak pár órája jövünk!
–Lehet, hogy este felzárkózhatunk Arinához, amíg alszik.
–Jobb esetben. Bár én azt is kinézem belőle ezek után, hogy napokig nem alszik.
–Sajnos én is. Na húzzunk bele!
–Igenis! – felelte Vipera, majd gázt adott.

A barbár iszonyatosan hörgő sikollyal terült el, ahogy Nitty lövése a lába között érte, majd ugyanilyen gyorsan el is némult, ahogy a következő találattól szétment a feje. Hirtelen balról ugrott elő egy melák, és Nittyre lőtt a shotgunjával. A lány könnyedén kitért, és vetődés közben beleeresztette a maradék lőszert.
A férfi elterült, de mögötte egy vékony nő dühödten felsikoltott, és előkapott egy gépkarabélyt. Nitty látta, hogy ennek már a fele se tréfa, ezért gyorsan beugrott egy sarok mögé, ami hamarosan szilánkokra robbant a golyózáportól.
Az önjelölt G.I. Jane nem sokáig hősködhetett, ugyanis a lány a házat megkerülve mögé került, és mire a nő odafordult, már csak a szeme felé tartó kőszilánkot láthatta.

Xavierék mindenfelé csak halott barbárokat láttak.
–Ez… Nitty volt? – kérdezte elfúló hangon Toreus.
–Lehet… Gondolom. Más nem állt ellen a támadásnak. Ő az egyetlen katona.
–Nitty katona?
–Öm… igen.
–Az is lehet, hogy egy genoharcos?
–Ugyan már! A genoharcosoknak világító, zöld szeme van, mint a macskának!
–De akkor… hogyan képes ilyeneket tenni?
Xavier megelégelte a fiú értetlenségét:
–Ez most nem megfelelő időpont, hogy ezt megvitassuk, Toreus. Itt most harc folyik. Vagy elbújunk, vagy megpróbálunk segíteni Nittynek.
–Én… szerintem… lehet, hogy jobb lenne elbújni, de nem hagyhatjuk magára!
–Egyetértek. Maradjunk együtt. Te előre figyelsz, én hátra. Ha találunk fegyvert, felvesszük.
–F-fegyvert? – pislogott a fiú.
–Igen, fegyvert! Mégis mit gondoltál, hogy puszta telekinézissel fogjuk elverni az ellenfelünket?
–De akkor lehet, hogy véletlenül megöljük…
–Toreus… fogd már fel, hogy itt vagy ők halnak meg, vagy mi!
Xavier a mondat végét már félig kiabálva mondta.
–Különben is, te magad mondtad, hogy meg kell mentenünk Nittyt.
–I-igazad van.
–Akkor menjünk.

Nitty ezalatt folytatta hadjáratát. Szerencsésnek érezte magát, hogy eddig megúszta pár karcolással. Úgy egy tucat barbárt ölhetett meg eddig, úgyhogy nagyon is jó az arány.
Óvatosan belépett a sikátorba. A pisztoly a kezében már síkos volt a tenyeréről rárakódott izzadságtól. Lassan, kimérten lépkedett a törmeléken. Óvatosan benézett a hordók mögé, azután felsóhajtott.
Szinte ugyanabban a pillanatban valami iszonyatos erővel fejen csapta. Egy hosszú pillanatra elkábult, azonban ez épp elég volt a támadójának ahhoz, hogy kicsavarja a lány kezéből a fegyvert, és leszorítsa a földre. Nitty hiába próbált meg minden módon szabadulni, egyszerűen képtelen volt a felnőtt testtömeget megmozdítani. Ráadásul az illetőnél volt a fegyver is, amit most a tarkójának szegezett.
–He-he. Büdös kis kurva – kuncogott recsegő hangon a férfi – Lehet, hogy a többiekkel kibasztál, de velem nem lehet így szórakozni. A haverom őrködik a sikátor előtt, úgyhogy ne is próbálj megszökni!
Kéjesen végignyalta Nitty fülét, aki – pisztoly ide vagy oda – lefejelte az ürgét. Az nyögve hőkölt hátra, majd lendületből felemelte a lány karját, nekiszegezte a tenyerének a fegyvert, és elsütötte. Nitty csak a fejére fröcsögő cafatokat és szilánkokat érezte, de tudta, hogy mi következik.
–A kurva anyádat! A rohadt, kurva anyádat!
–Ez az, kicsim! Csicseregj nekem! Véresre kúrom a segged, aztán itthagylak elvérezni, te szemét kis ribanc! Na gyerünk! Állj fel! – ugrott le róla a férfi.
–Minek? Utána úgyis megölsz – vetette oda gyűlölettel Nitty.
–Azt akarod, hogy fájjon? Rendben! – kiáltotta a barbár, majd a lány térdébe is eresztett egy golyót.
–Pedig én csak meg akartam édesíteni az utolsó pillanataid, de…
A beszélgetést egy hangos roppanás szakította meg, ami a férfi torkából tört elő. Majd még egy. Aztán, a harmadik roppanással a férfi összeomlott, a száján vér bugyogott fel, és a nyaka természetellenes szögben meghajlott.
–Kösz, te seggfej – könyökölt fel kajánul mosolyogva Nitty – Megtetted.
–Hé, Jimmy! Mi lesz már? Én is kanos vagyok! – szólalt meg egy hang az út felől.
Nitty jobbnak látta eltűnni. Gyorsan talpra szökkent, és iszonyatos kínban ismét összeesett. Elfelejtette, hogy a térde is szétment. A fájdalom múló ködén át meglátta a sikátorba benéző alakot, és egy gyors gondolattal kirántotta a gégéjét. A fegyver felzakatolt, a test pedig elesett.
A fenébe… így nem tudok harcolni. Miért nem jöttem rá előbb? – Nitty átkozta magát, amiért nem jutott időben eszébe, hogy az akaratával mozgassa el a csontokat. Erőtlenül kivonszolta magát az út szélére. Nem bírt mozogni. Relatíve gyorsan elkötötte a sebeit az őr ruháiból letépett darabokkal. Remélte, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy ne vérezzen el. A főartériát szerencsére elkerülte a térdét szétroncsoló golyó. Hirtelen szél kerekedett, és egy nagy árnyék suhant a lány fölé. Kábán felpillantott, és még látta, ahogyan a katonák leereszkednek, majd megszédült, és eldőlt, mint egy zsák.

Arina alatt megdőlt a motor, de még időben felébredt, hogy behúzza a féket, és a lábával visszarúgja magát.
Jó reggelt neked is – dörzsölte ki a csipát a szeméből a nő, majd megpaskolta a motor oldalát. Kezdte megérteni, miért szeretik a falkában ezeket a járműveket. Olyanok, mintha élnének. Mintha lelkük lenne. Egy pár nagyon régi gépezetre is jellemző volt, hogy szinte önálló akarattal rendelkezett, és néha valóban csak kérlelni kellett, hogy működjön.
Egészen kényelmesen pihent a motoron, bár mostanra már mindene sajgott és elgémberedett. Mégis, örült, hogy nem kellett megállnia. Ha a többiek utána eredtek – márpedig biztos, hogy megtették, legalábbis Jetta biztos –, akkor csak hátráltatnák, ha beérnék. Egy seregnyi motorost könnyen ki lehet szúrni. Egyedül azonban van esélye. És ha bejutott, minden rendben lesz. Amint a Karmazsin Folyó az irányítása alá kerül, ott kő kövön nem marad…

–A picsába! – Ryana ingerülten belerúgott egy vödörbe, ami hangos kondulással, horpadtan pörögve nekipattant Pataknak.
–Aú!
–Jaj, bocs, Paci…
–Patak. És semmi baj. Csak nyugodj meg – mosolyodott el a lány.
–Hogy a frászba’ nyugodjak meg, amikor az egész falka elment Arina után, csak nekem kell itt maradnom a sánta kezeimmel!?
–Ne törődj vele! Én biztos vagyok benne, hogy mind épségben visszajönnek!
–Én nem tudom osztani az optimizmusod.
–Jaj, Ryana! Komolyan, szedd már össze magad! – vetette közbe Valkűr – Én is szívesen mentem volna velük… De most ez van! Nekem és Pataknak itt kellett maradni, hogy ápoljunk titeket.
–Engem nem kell ápolni! – mordult fel a tűz mellett üldögélő Skorpió – Teljesen jól vagyok.
–Nem úgy tűnik – felelte Ryana cinikusan.
–Már tudom használni a kezem – felelte komoran a férfi, és elrévedt a távolba – Nem értem, miért hagyott itt…
–Kicsoda? – kérdezte a vörös hajú nő.
–A többiek! Nem értem, miért hagytak itt!
–Nem… – rázta meg a fejét Ryana – te azt mondtad, „Nem értem, miért hagyott itt.” Ő. Arináról van szó?
Skorpió dühödt pillantást vetett a nőre, aki erre gyorsan félrenézett. Jobb nem felingerelni egy ilyen veszélyes harcost… főleg így, hogy nincs egy keze sem.
–Diana. Valójában nem tudom, hol van.
–Diana? Az neogén, a társad, ugye? – kérdezte óvatosan Ryana.
–Inkább… a párom – sütötte le a szemét Skorpió – Mióta volt az az eset Arinával, még csak nem is került a szemem elé. Néha látom a motorját, de mintha távolról követné a falkát.
–Szóval féltékeny.
–Az. De nem érdekel. Most már hiányzik. Kibaszottul. A többiekhez sem tudok úgy viszonyulni, ha nincs a közelemben.
–Én mondtam. Hülye vagy – vettette oda Valkűr, majd eligazgatta a parazsat.
–Hm. Már fenyegetőzni sincs kedvem.
–Skorpió… – meresztett sajnálkozó boci szemeket a férfira Patak – Ne legyél már olyan szomorú…
–Nem vagyok szomorú… – kezdte a férfi, de a lány gyengéden átkarolta, és elkezdte csókolgatni a nyakát.
–Erre pedig végképp nincs szükségem – fejezte be fagyos gyűlölettel a hangjában.
Patak megszeppenve ült vissza a sarkára.
–Bocsánat… Én csak…
–Te csak ne akarj velem semmit! Se te, se a kis „Angyal” nem hiányzik nekem! A közelébe sem érhettek Dianának! Undorodom tőletek!
A szavak ostorként csattantak a lány szívén.
–Skorpió… én… kérlek… ne gyűlölj! – fakadt sírva Patak.
–Ugyan miért ne? Diana elhagyott, te pedig a testeddel akarsz megvigasztalni… Ez egész egyszerűen gusztustalan. Ne merj hozzám érni…
–Skorpió! – csattant fel Valkűr.
–Fogd be! Kurvára elegem van az állandó papolásodból is! Ki vagy te? Az anyám?!
Ryana észrevette, hogy Patak sokkot kapott, ezért gyengéden lábra állította, és elvezette egy sátorba. Odabent a lány csak azt ismételgette: „Ne gyűlölj…” A nő egy darabig hallgatta, majd megunta, és azt mondta:
–Patak… nem gyűlöl téged. Felfogtad? Csak rosszul próbáltad felvidítani. Érted?
–Kérlek… – meredt a semmibe a lány – Kérlek, ne gyűlölj… Nem akartam rosszat… én nem… én…
Ryana egy jó kemény pofont adott neki, amitől egy kicsit visszanyerte a lélekjelenlétét:
–Nem gyűlöl téged! – ejtette ki tagoltan a szavakat Ryana – Felfogtad? Magát gyűlöli, amiért megbántotta Dianát!
–De… akkor miért mondta, hogy…
Ryana újabb pofont adott neki. Szinte kezdte élvezni a dolgot.
–Nem az a lényeg, amit mond, hanem amit gondol. Amit érez!
–R…Ryana? – tisztult ki Patak tekintete – Mit rontottam el?
A nő nem tudott hirtelenjében magyarázatot adni, ezért csak átölelte patakot, és megsimogatta a fejét. A lány először csak a vállára borult, és zokogott. Azután gyengéden átkarolta Ryanát, és lágy csókot adott a nyakszirtjére.
A nő egy pillanatra ellágyult, azután észbekapott, és eltolta magától a gyereket.
–Figyelj, Patak… Erről van szó. Kissé furán viszonyulsz az emberekhez.
A lány értetlenül pislogott, ezért Ryana kénytelen volt folytatni:
–Az emberek általában csak azokat csókolgatják, akivel bensőséges a viszonyuk. Akit nagyon szeretnek.
–De én téged is nagyon szeretlek – felelte Patak, a nő pedig elvörösödött.
–Értem, de az emberek többsége csak kimondottan a szerelmének ad csókot. Ez nagyon intim dolognak számít, amivel csak azt tüntetjük ki, aki a legfontosabb számunkra.
–De Mindenki örül, amikor megcsókolom… – kezdte a lány – Például Rover, vagy Vipi, vagy Keselyű, vagy…
–Igen, persze… mert… hú, ezt de nehéz elmagyarázni… Na várj csak: gondolom tudod, hogy hogyan születik a kisbaba?
–Persze! Ahhoz is úgy kell játszadozni! Csak én ugye olyan főzetet iszom, ami megakadályozza.
–Na igen, ez a játék… Tudod, egy nőnek nem illik mindig, mindenkivel összefeküdni. Egyszerre csak egyvalakivel.
–Általában én is csak egyvalakivel csinálom… kivéve, amikor Skorpióékkal játszom, olyankor…
–Nem, én úgy értem, hogy akit a legjobban szeretsz, csak azzal… „játszol.”
–Legjobban? De… Vipi egyáltalán nem szeret játszani. Amikor másokkal játszom, gyakran gondolok arra, hogy vele milyen lenne…
–Te… azt a genoharcost szereted a legjobban a falkában? Pont őt?
–Igen! Mert ő olyan különleges! Minden fiú csak játszani akar velem, de ő nem! Tudom, ez furcsa, hogy pont vele akarok leginkább játszani…
–Nem… Ez egyáltalán nem furcsa. Tulajdonképpen miért másokkal játszol, és nem vele?
–Mert… mert… mert tőle félek megkérdezni. És másokkal is jó érzés.
–Akarod, hogy megkérdezzem tőle?
–Ne! – kiáltott fel Patak, és fülig vörösödött.
Valkűr félrecsapta a sátor bejáratát, és bekukkantott:

–Hé, Ryana! Ne csinálj semmi perverz dolgot vele… – figyelmeztette.
–Én?? – szaladt az égbe a nő szemöldöke, és akaratlanul is odakapott, ahol a lány az előbb megcsókolta. Nem vagyok leszbikus!!
–Jaj, csak vicceltem! Nem kell mindent olyan véresen komolyan venni. Csak úgy felkiáltott, mintha legalábbis egy vérsáskát akartál volna feldugni neki…
Már megint ez a vérsáska… Mi a fene lehet ez? Mindegy, jobb, ha nem is akarom megtudni.
Valkűr visszahajtotta a termosz-szövetet, és visszatért a tűzhöz. Ryana felsóhajtott.
–Szóval… Mit szólnál ahhoz, ha például Valkűr fogná magát, és összefeküdne Kobrával.
–Kobrával? Az ki?
–Viperával, bocs.
A lány az ajkához kapta mindkét kezét, és olyan ábrázatot vágott, mint akinek épp most végezték ki a családját a szeme láttára.
–Ne mondj ilyet! – nyüszítette kétségbeesett, elfúló hangon Patak.
–Nyugodj meg, semmi ilyesmi nem történhet meg! Ne aggódj!
–Többet ne mondj ilyet kérlek, ez nagyon rossz érzés volt!
Egy kissé túl élénk a fantáziája – jegyezte meg magában Ryana.
–Rendben. Igazad van, ez nem is jó példa… Akkor legyen úgy, hogy Vipera azért nem hajlandó veled lefeküdni, mert mindenki mással is lefekszel.
–Vipi ezért nem akar velem játszani? – meredtek Ryanára Patak szemei csodálkozva.
–Nem, valószínűleg nem ezért – de ha ezért lenne, akkor hagynád, hogy mindenki leteperjen téged?
–Akkor… nem. Nem hagynám.
–Látod? Skorpió szereti Dianát. És Diana pont azt akarja tőle, hogy Skorpió csak vele legyen együtt. Skorpió pedig nem hagyta, hogy leteperd. Mert szereti Dianát. Ahogyan te szereted Viperát. És nem gyűlöl, csak most nem engedheti, hogy bárki más a közelébe férkőzhessen Dianán kívül. És felbosszantotta, hogy te mégis így közeledtél felé.

Patak szemében lassan a felismerés fénye lobbant, és Ryana a következő pillanatban a földön volt, rajta Patak, aki szorosan átölelte, és egész testével hozzásimult. A nő fülig pirult, és szívből remélte, hogy Valkűr nem nyit be ismét.
–Köszönöm! – kiáltotta a lány – Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm!!
Utána felült Ryana medencéjére, és úgy folytatta:
–Most már mindent értek! El fogom mondani Vipinek, hogy mit akarok! És…
A sátorajtó ismét fellibbent, és Valkűr ismét bedugta a fejét:
–Kész a reg… óh, valamit megzavartam?
–M-m-mi csak… én… vagyishogy Patak… – hebegte rákvörös fejjel Ryana, de Patak közbevágott:
–Ryana elmondta, hogy Miért szomorú Skorpió, és le akarok feküdni Vipivel!
–Értem – mosolygott kedvesen Janet – Akkor esetleg elmesélhetnéd, hogy miről beszéltetek még, amíg reggelizünk!
–Az nem olyan jó ötlet…
–Okééé!!! – ujjongott Patak, és egy szökkenéssel kint termett a sátorból.
–Na de Ryana – mosolyodott el kacéran Valkűr – hiszen megígérted… Nem arról volt szó, hogy semmi perverzkedés nem lesz?
–N-nem is volt…! – tiltakozott kétségbeesetten Ryana, mire Valkűr elfojtott egy nevetést, és fejcsóválva visszavonult a tűzhöz tálalni.

Arina meglátta a láthatáron a létesítményt. Jócskán délebbre volt, mint várta. Egy kicsit lassítania kellett, mert még csak koraeste volt. Alig várta, hogy letehesse kicsit a paripát, és végre megmozgassa rendesen a tagjait. Ráadásul már ideje ennie is. Nagy hiba volt csak így nekivágni a pusztának. De végül is, ha már mindenkivel végzett, akár meg is vacsorázhat. Vagy reggelizhet. Attól függ, mikorra végez.
Jó két kilométerre tette le a motort, egy szikla mögé. Onnan gyalog folytatta az útját.
Jim Stanford leemelte szeméről a távcsövet, és beleszólt a rádióba:
–Látogatónk érkezik. Egy fő – Egész szemrevaló teremtés. Milyen kár érte.

–Jó napot kívánok. Arina Foxx vagyok, az Egyesült Földi Légió Vörös Ligájának a tagja. Szeretném visszakérni a csatapáncélunkat – a nő hangja kedves és diplomatikus volt.
–Megmotozni! – utasította az embereit Sarah Malcolm.
Miután a katonák legnagyobb megdöbbenésére még egy túlélőkést se találtak a túsznál, a parancsnok feltette a legevidensebb kérdést, bár inkább utasításként hangzott:
–Hányan vagytok?
–Egyedül jöttem.
Sarah lekevert egyet Arinának. Az elnézően visszamosolygott.
–Hányan vagytok! – kérte számon ismét a fekete hajú nő. A zöld szemek gyűlölködve húzódtak egyre szűkebbre.
–Mint azt említettem, egyedül jöttem. Némi kitérővel, a Konrad 9 bázisról.
–A Konrad 9 a mi fennhatóságunk alá tartozik már vagy két éve!
–Való igaz. Az ott állomásozó osztagnak élveztem a vendégszeretetét, nagyjából két hónappal ezelőtt. Akkor sajnálatos módon kénytelenek voltak utamra bocsátani, mivel nem tudtam kielégíteni nemi igénye…
Újabb pofon csattant.
–Hazudsz! Te utolsó szuka! Mi közöd van a Konrad 9-hez?
–Mint említettem, ott vendégeskedtem, és nyújtottam kevéssé kielégítő szexuális szolg…
Most a pofon visszakézből, és ököllel csattant. Arina ajka felhasadt, és elkezdett belőle szivárogni a vér.
–Hányan vagytok! Felelj!!
–Egyedül jöttem. Mint azt már korábban is említettem.
–És a Konrad 9 kurvája voltál… A Konrad 9-en állomásozó alakulatban szolgáló harcosok fegyelméről minden ellenálló tudja, hogy példaértékű!
–Ön már volt odakint? – vetette közbe a szemöldökét felvonva Arina.
–Itt én kérdezek!
–Tehát még nem… Akkor nem csoda, hogy ilyen naiv.
–Hogy mit mondtál? – szűkült résnyire a szeme a parancsnoknak.
–Ne aggódon, én is ugyanígy voltam még két hónappal ezelőtt. Ez a bolygó az erkölcsök igazi próbája. Mert itt csak az ösztön és a túlélés diktál…
–Hányan vagytok, a Pokolba is, te senkiházi!!
–Egyedül jöttem. Elvégre a jármű, amiért jöttem, egyszemélyes. Tudja, a jövetelem eredeti célja…
Most a gyomorszáj következett, de Arina felkészült az ütésre, így nem kezdett el öklendezni.
–Azt hiszem, kénytelen leszek kínvallatásnak alávetni téged.
–Arra semmi szükség – felelte Arina. Az igazat mondtam.
–És még van képed feleselni… – fröcsögte Sarah Malcolm a legmélyebb gyűlölettel.
–Ne aggódjon, parancsnok… nemsokára Ön is megtapasztalja, milyen a helyzet odakint. Remélhetőleg Önnek nem kell olyan tortúrán átmenni, mint nekem.

–Hányan vagytok? – most a nő hangja fagyos volt és fenyegető. Végre megfelelő hanghordozásban tette fel a kérdést.
–Lehetséges, hogy nem értjük meg egymást. Ha azt kérdezi, hány emberrel jöttem… arra továbbra is az a válaszom, hogy egyedül. Azonban most elgondolkodtam, és lehetséges, hogy az alakulatom méretét kívánja tudni, vagy esetleg a bolygón állomásozó légiósok számát.
–Tehát továbbra is azt állítod, hogy teljesen egyedül idemotoroztál, csak azért, hogy megkérj, hogy adjam vissza a Légiónak, pontosabban neked az Urielt.
–Igen. Ha kíváncsi az alakulatomra, az négy tagból áll. Mind a négyen nők vagyunk, és mind a négyen jelenleg dezertőrnek számítunk, miután a túlélésünk érdekében független csoportokhoz verődtünk.
–Szép kis történet. Kár, hogy nem vagyok olyan „naiv”, mint amilyennek gondolsz.
–Kérem, ne legyen ilyen rosszindulatú. Én fegyver nélkül jöttem. Mint azt láthatja, egyedül. Csupán annyit kérek, hogy adják vissza nekem az Egyesült Földi Légió tulajdonát.
–Különben mi lesz? „Kitör a háború?” Mondd, kisanyám, te teljesen hülyének nézel?
–Nem, sőt, Ön sokban hasonlít az osztagom másodparancsnokára, aki szintén karizmatikus, határozott és lobbanékony természetű.
–Neked aztán van bőr a képeden…
–Önnek pedig rengeteg a türelme irányomban. Mint említettem, Ön egyáltalán nem ítél megfontolás nélkül.
–Ide figyelj! Kezdesz az agyamra menni! Mit tudsz az Urielről? Ha nem válaszolsz, esküszöm, hogy itt helyben főbe lőlek!
–Tudom kezelni.

Hosszú csend állt be a beszélgetésben. Sarah Malcolmnak egy kis időre volt szüksége, hogy feldolgozza a választ.
–Akkor most elmondasz nekünk mindent, amit tudsz!
–Gondolom, „Urielről.” Sajnos nem tudok mit mondani róla.
–Azt mondtad, tudod kezelni.
–Igen.
–Ennek ellenére nem tudsz róla semmit?
–Nem.
A parancsnok gondterhelten ráncolta össze a homlokát, majd sóhajtott:
–Stanford, vegye át! Én mára befejeztem. Fáradt vagyok ehhez a huzavonához.
–Igenis, asszonyom! – felelte a férfi, majd elvezettette Arinát a cellájába, amit már vagy fél órája előkészítettek neki.
Út közben a férfi megkérdezte:
–Tehát Ön Arina Foxx. Az én nevem Jim Stanford. A parancsnokkal ellentétben én szoktam a terepen is tartózkodni. A helyzet, amit leírt, az sajnálatos… de valós. Természetesen ezt a jelentésemben is meg fogom említeni. Azonban… szükségem van valakire, aki képes beindítani az Urielt. Kérem, adja meg az indításhoz szükséges paramétereket és jelszavakat!
–Sajnos azt nem tehetem. Ilyenek – lényegében véve – nincsenek.
–Már három emberünk agyát megsütötte a rendszer, egyszerűen kizárt, hogy ne legyen valamiféle védelem.
–Védelem? Az van. De nem lehet kikapcsolni. Csak én vagyok képes beindítani a gépezetet. Az elmémben van, mélyen a tudatalattimba ágyazva a jelhalmaz, ami feléleszti a rendszert, és a génkódom az, ami képes meggátolni a védelmi rendszert abban, hogy végezzen velem. Legalábbis elvben. Gyakorlatilag sohasem volt alkalmam kipróbálni, hogy működik-e.
–Tehát azt akarja, hogy ültessük bele egy gyilkos gépezetbe?
–Igen. Szeretném visszakérni Önöktől.
–Ugye tudja, hogy ez lehetetlen?
–Ugye tudja, hogy nincs más esélye?
–Hmm… majd meglátjuk.
–A közeljövőben radikális változások fognak végbemenni itt… Akár nekem adják „Urielt”, akár nem.
–Ön fenyeget?
–Csupán figyelmeztetem. Holnap sokan meg fognak itt halni. Remélem, Ön nem lesz az áldozatok közt. Sem pedig a parancsnok.
–Önnek felettébb érdekes a gondolkodásmódja.
–Köszönöm. Ne aggódjon, egy hónap múlva Ön is megváltozik… amikor már valóban odakint lesz.
–Ez itt az Ön cellája, Ms. Foxx.
–Köszönöm, hogy elkísért, Mr. Stanford. Jó éjt. Találkozunk holnap, vagy a tesztkamrában, vagy valahol a felfordulás közepén.
–Tegye rá a bilincset – adta ki az utasítást Jim, majd hozzátette:
–Jó éjt Önnek is, hölgyem.
Azzal a rács bezárult, Arina pedig végre kényelmesen végigheverhetett a vaságyon. Kisvártatva behoztak neki egy tál valamilyen főzeléket, amit szépen, kimérten meg is evett, majd nyugovóra tért.

Nitty felébredt. Egy szobában feküdt, egy baldachinos ágyon. A falat a Mars Ellenállás szimbólumai díszítették: szépen kidolgozott hologramok, festmények és hasonlók. A lány megpróbált visszaemlékezni a történtekre: a támadásra, a barbárokra, hogy meglőtték…
Gyorsan maga elé kapta a kézfejét. Sajgott az egész karja, de nem volt bekötözve, és teljesen ép volt. Ilyen sokáig aludt volna? Kómába esett? És mi történt a többiekkel? Vajon jól vannak?
Ahogy fehér karját nézegette, feltűnt neki, hogy nincs rajta az a pár anyajegy, amire emlékezett.
A szobába egyszer csak bejött egy rózsaszín ruhás ápolónő, ciklámen hajjal és azonos színű, világító szemekkel. Egy genoharcos…? Nem. Az nem lehet. De biztos, hogy genetikailag módosított ember volt.
–Látom, felébredtél. Nagy szerencséd van, hogy épp ott szállt le az őrjárat… ki kellett cserélni a fél karod és a lábad – a hangja ártatlan volt, csilingelő és kedves. Nitty azonban tudta, hogy ez csupán a látszat: egy tökéletes színjáték, ami mögött álnok számítás bújhat meg.
–Hol vagyok?
–Ez itt a Faustus. Egy kutatóbázis. Annyi volt a sebesült abban a városban, hogy téged már csak ide tudtak beszállítani. Egyébként hogy hívnak?
–Anita. Anita Daybreak.
–Milyen szép név! És hol születtél? Itt, egy kolónián, vagy valamelyik másik bolygón?
–Egy másik bolygón – válaszolt óvatosan Nitty.
–Értem. Nem mondanád el, hogy melyiken? Hogy értesítsük a szüleidet…
–A szüleim meghaltak – vágta rá a lány – A háború áldozatai.
–Ez a fránya háború… Gondolom, ezért lettél katona.
–Katona?
–Igen. Úgy hallottam, két barbár holtteste mellett találtak rád.
–Igen. Ez igaz.
–Azonban a katonai adatbázisban nem találtam meg a rekordod. Ez vagy azt jelenti, hogy nem vagy igazi katona – vagy, és számomra ez tűnik valószínűbbnek – te igazából egy földlakó vagy.
Nitty összevonta a szemöldökét.
–Ne aggódj! A Mars Ellenállás a gyermekeket nem kezeli hadifogolyként. A célunk, hogy egységet hozzunk létre a belakott világegyetemben.
A lány ábrázata nem változott.
–Ezen a bolygón megtanultam valamit. Nagyon jól megtanultam: a háború egy olyan verseny, ahol nincsenek szabályok. Ez az egész „Mi egységet és békét hozunk” maszlag is csak arra jó, hogy az ember átálljon a másik oldalra.
–Te nagyon érett gondolkodású lány vagy! – kerekedtek el a geno-nővér ciklámen szemei.
–Te pedig vagy nagyon naiv, vagy egy tökéletes propaganda-gép.
–Ejnye, kishölgy… Egyelőre én vagyok az, aki ápol téged! Légy kedvesebb!
–Bocsáss meg, de nem fogok beállni hozzátok.
–Erre nem is kért senki.
–De lényegében véve erre megy ki a játék. Tudom. Még akkor is így van, ha valóban nem hiszel nekem.
–Nagyon fáj, hogy így megvádolsz. Én egyáltalán nem akartalak befolyásolni.
–Persze. Te csak azt teszed, amit helyesnek látsz. De amikor tükörbe nézel, nem érzed úgy, hogy csak egy eszköz vagy?
–Az… biztos, hogy nem tudok haragot táplálni senki iránt. És lehet, hogy tényleg eszköz vagyok… De a gondoskodás eszköze! A teljes genetikai felépítésem erre a feladatra képez ki. És büszke vagyok, hogy segíthetek másokon, és hogy jól csinálom!
–Bocsánat. Nem akartam a lelkedbe gázolni – felelte Nitty, de a hangjába csak kevés együttérzés vegyült.
–Kérlek, tudasd a helyi hadvezetéssel, hogy nem vagyok aktuális hadműveleti információk birtokában, jelenleg dezertőr vagyok az EFL sorain belül, és többet nem kívánok csatlakozni egyik frakcióhoz sem.
–Te jó ég, milyen komoly beszéd… – na lássuk csak, jól értem-e: sem a Légióhoz, sem az Ellenálláshoz nem akarsz tartozni, és nem tudsz egyik félről se semmit. És ezt kell elvinnem Sarah Malcolm parancsnoknak… Remélem, nem fog elhajtani. Most elkapott egy fura Légióst, aki képes irányítani az Urielt.

–Uriel? – vonta fel a szemöldökét Nitty.
–Jaj! Ezt nem lett volna szabad kimondanom! Hadititok… – tapasztotta az ajkára a kezét a nő.
–Miért kell egy földlakó a ti fegyveretekhez?
–Sajnálom, nem mondhatok többet.
–Értem. Akkor viszont… szeretném megtudni a neved!
–Az én… nevem?
–Ha már én is bemutatkoztam…
–Óh. Igaz. Sajnos nekem még csak számom van. Általában egy jellemző tulajdonságunk után kapunk nevet, de én még alig vagyok két és fél éves, és emiatt csak számom van.
–Egy szám… Micsoda kegyetlenség! Mintha valami robot lennél!
–De én elégedett vagyok azzal, amit csinálok, és majd amikor már előjön az egyéniségem…
–Angela.
–Tessék?
–Legyen a neved Angela – bólintott Nitty.
–D-de ez nem így megy…
–Te tisztának tűnsz, mint egy angyal, ezért illik rád ez a név.
A nő elpirult, és összezavarodott.
–Kö-köszönöm, Anita kisasszony…
–Nitty. Hívj egyszerűen Nittynek. Viszont most kérlek, tudasd a parancsnokkal, amit mondtam.
–Rendben, An… Nitty.
–Köszönöm, Angela – mosolyodott el a lány.

Miután az ajtó bezárult, még mindig mosolygott. Nem bízott a nőben. De az biztos, hogy kedvesen tudott viselkedni. És talán sikerült némi bizalmat nyernie azáltal, hogy elnevezte. Jobb esetben.
Amint lábra állok, körülnézek, és ha lehet, megpattanok innen. – futott át az agyán – Na jó, ha jól viselkedik, akkor Angela is jöhet. Meg még aki ide került, és jönni akar.
Hasonló történetek
2925
Újabb gombok megnyomásával háromdimenziós formába öntöttem a csillagtérképet, majd szakszerűen ráközelített az egyik sekktorra. A képernyő közepétől nem messze a féregjárat tűnt fel, ettől pedig pár centire csupán a Voyager és a másik három hajó kicsinyített képe. Mind a négy objektum sárga szögletes zárójelhez hasonló jelképben volt elhelyezve. A zárójelek bal oldalán pedig általános adatok futottak...
3172
Ebben a pillanatban Mr. Tuvok pultján az érzékelők kijelzője két rövid hangjelzést adott le. Mindenki felé kapta a fejét. A parancsnok helyettes higgadtan válaszolt, miután leolvasta az adatokat.
- Kapitány. Három Rektaarián hadihajó közeledik felénk elfogó pályán. Alig egy perc múlva lőtávolságba érnek. – tájékoztatta a jelenlévőket.
- Élesítik a fegyvereiket! – jelentette izgatottan Harry.
- Mr. Paris! Irány a csillagköd teljes impulzussal! – utasította a kapitány...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

Pi-Tec ·
Ezt az érdektelenséget ... :sleeping:

Hát minek írok én, ha el se olvassátok!? :flushed:

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: