Jemeni kaland

Kopogtak az ajtón és Anna a fürdőszobából kilépve hallotta meg, de abban a pillanatban mikor nyúlt volna a kilincshez már nyílt is az ajtó. Egy szobalány állt előtte aki zavarban volt és szabadkozott arabul majd angolul kért elnézést. Anna a hajára tekerte a törölközőt, összefogta magán a fürdőköpenyt és próbálta megnyugtatni a nőt, aki már fordult is ki az ajtón.
Anna már negyedik napja lakott Jemen fővárosának Szanaanak egyik legszebb szállodájában. Napközben az idegenvezetőjével a várost járták, de este semmi program nem volt ezért a szobájában ült vacsora után és a televízión az európai csatornákat keresgélte és híreket vadászott. Boldog volt, ha talált valahol híreket vagy időjárás jelentést, ami megmutatta, hogy otthon Magyarországon milyen idő lehet.

Itt Jemenben nagyon meleg volt. Imádta a meleget és boldog volt, hogy amikor otthon mínusz 17 fokról szólnak a hírek ő bikiniben ülhet a medence partján és napozhat. Igaz napozni nem igazán szokott és a bikinijét is csak egyszer vette föl mióta itt van és amikor a városban járkál, akkor mindig fölvesz egy hosszú lepelruhát, hogy ne keltsen megbotránkozást és elkerülje a helyiek rosszalló tekintetét.

Megszárította a haját és felöltözött. A miniszoknya és a póló fölé most is fölvette a hófehér földig érő bő ruhát és a lábára egy hímzett bőr sarut vett. Az idegenvezető kilencre ígérte az indulást és ő miután megreggelizett kiült egy hideg narancslével a hallba és a bejáratot figyelte. Szerette megfigyelni az embereket, bár most már kissé óvatosabban, mint első nap, mert az idegenvezetője a hosszú ruha mellé tanácsokat is adott neki.

Nem szabad a férfiak arcába néznie, mert az tolakodónak tűnhet. Pedig nagyon szerette nézni az itteni meleg, tüzes tekinteteket, amik szinte elvarázsolták. Amikor végre meglátta belépni a vezetőjét elmosolyodott és rögtön fölállt. A fiatal nő nem mosolygott. Szigorúan nézett rá és mérte föl, hogy mennyire illetlenül van öltözve. Elmondta Annának, hogy ahová most mennek, oda csak úgy mehet, ha a fejét is befedi és a kezébe adott egy kellemes tapintású hosszú széles sálat. Anna tanácstalanul fogta az anyagot. Fatima kivette a kezéből és leültette maga elé őt majd ügyesen a fejére tekerte a sálat. A haját, a nyakát is fedte és körbe volt tekerve turbánszerűen a fején. Anna a hall nagyméretű tükrében nézte meg magát, és meglepődve érezte, hogy milyen stabilan áll a fején a kendő. A szőke haját egyáltalán nem is lehetett látni. A lány elindult a kijárat felé. Anna fölkapta a tarisznyáját, amit átvetett a vállán és sietett utána.

A kapu előtt egy taxi várt rájuk. Fatima arabul utasította a sofőrt és már indultak is újabb csodák felfedezésére. Anna teljesen el volt varázsolva ettől a várostól. Annyi gyönyörű épületet látott az utóbbi napokban. Kíváncsi volt milyen lehet az élet vidéken és Fatima most megígérte, hogy egy közeli kis faluba viszi el őt körülnézni. A városból kiérve előbb olajfaligetek mellett haladtak el, majd a táj teljesen sivár lett, már csak néhány száraz növényt látott egy csomóban.

Az idegenvezetője arabul beszélgetett a sofőrrel. Ez a lány nagyon zárkózottan viselkedett vele, de most ezzel a férfival felszabadultan beszélgetett és nevetgélt.
Anna angolul kérdezte tőle, hogy mennyi idő múlva érnek oda és a lány szinte sértetten, amiért megzavarták válaszolt.
- Talán egy óra lesz az út. Próbáljon aludni - Anna nem akart aludni, de a monoton táj, a meleg és a két idegen nyelven beszélő ember teljesen elálmosította. Le-lecsukta a szemét majd el is szundított.
Arra ébredt föl, hogy a kocsi megállt. Kinézett és néhány szögletes házat látott amik hófehérre voltak festve. Fatima a kocsi mellett állt és egy szakállas öreggel beszélgetett, aki őrá mutogatott. A sofőr bekapcsolta a rádiót és ő újra arab zenét hallgathatott. Ha hallotta volna mit beszélnek akkor sem értett volna semmit, de így a zene teljesen elnyomta a két ember beszélgetését, majd vitáját.
Az idős férfi végül odalépett a kocsihoz és kinyitotta neki az ajtót. Intett, hogy szálljon ki és a ház felé terelgette. Fatima azt mondta neki angolul, hogy meghívták őket egy kis frissítőre, de ő nem jött utánuk rögtön.
- Beszélek a sofőrrel - szólt a lány után. Anna ezt nem találta furcsának, mert az első nap megtapasztalta, hogy a sofőrt nem szokták behívni akárhová mentek.

Az épületbe belépve sötét volt, és a szemének meg kellett szokni a félhomályt. A sötét folyosón átérve egy belső udvarra jutottak ahol nők ültek a földön kiterített szőnyegeken és gyerekek szaladgáltak körülöttük, akik mikor az idegent meglátták érdeklődve jöttek oda hozzájuk. Az egyik nő fölállt és a belső udvarról nyíló apró szobába vezette a lányt. A gyerekekre rászólt, hogy maradjanak kinn. A lányt egy párnára ültette le majd mosolyogva és valamit mondva, egy poharat adott a kezébe. Intett, hogy igyon nyugodtan. A lány a szájához emelte a poharat és beleivott. Nagyon édes és mentolos ízű teát érzett. Ismerte már a mentateát, amit itt többször is felszolgáltak neki, de ennek volt valami érdekes különleges íze is, amit eddig még nem érzett.

Mivel a tea forró volt, csak kortyolgatni tudta, és még így is megégette a nyelvét. A nő leült vele szemben és bámulta. Az idős férfit, aki idekísérte nem látta sehol, és az idegenvezetőjét sem. Próbált kinézni az ajtón az udvarra, de a nő, amikor bejöttek egy függönyt engedett az ajtó elé, ami elzárta a bámészkodók elől a belátást és neki a kilátást. Körülnézett. A szoba sarkában színes takarókkal leterített matracot, látott és a falon polcot, amin fényképek álltak. A csend kínos volt. Megpróbált angolul kommunikálni, de a vendéglátója csak mosolyogva ingatta a fejét, és arabul mondott valamit. Anna a nő arcát figyelte, aki nagyon barátságos volt vele. A korát nem tudta meghatározni, mert a haját nem látta a kendő miatt, de ránctalan szép vonásai irigylésre méltóak minden nőnek. Anna végre megitta a teát és megköszönte. Meghajolt a nő felé, és ki akart menni az ajtón, de ő elé állt és valamit magyarázott.

Anna kicsit furcsállotta, hogy Fatima nem jött még mindig utána, és már kezdett a helyzet kínos lenni, mikor az idős férfi lépett be az ajtón, félrehajtva a függönyt és intett a lánynak, hogy kimehet. Az udvaron elég sokan összegyűltek és mindenki őt bámulta. Férfiak és nők is álltak körülötte, és arabul beszélgettek, sőt úgy nézett ki, hogy vitatkoznak. Anna a kijárat felé lépett, de elé állt egy középkorú alacsony férfi és megállította. Beszélt hozzá és visszafelé mutogatott. Anna kézmozdulatokkal magyarázta, hogy neki mennie kell, mert kinn várja az autó. A férfi egy kamasz fiút húzott oda maga elé és mondott neki valamit. A fiú válaszolt, majd a lány elé lépett, és angolul szólalt meg.
- Maradnia kell asszonyom. Menjen vissza a szobába - Anna megkönnyebbülten nézett a fiúra.
- Mennem kell, vár a kocsi - a fiú az idősebb férfinak tolmácsolta a szavait és az nagyon gyorsan mondott neki valamit és tolta őket a szoba felé.
- Jöjjön Asszonyom - lépett be a fiú a szobába, és amikor a lány is visszament, a függönyt újra leengedték. A vendéglátónője a középkorú alacsony férfi és az öreg álltak bent körülötte, de előtte a fiú állt, aki aztán tolmácsolta a bennlévők szavait.
- Itt fog maradni pár napig, és aztán békével távozhat - mondta a fiú és közben arabul szólt oda mérgesen a férfinak, aki nyakon legyintette. A fiú durcásan nézett rá vissza, de nem mert megszólalni, majd újra a nőhöz fordult.
- Arra kérik, hogy fogadja el meghívásukat és maradjon pár napig náluk. - Anna kicsit dühös volt Fatimára, amiért ilyen sokáig magára hagyta, és ilyen kínos helyzetbe hozta.
- Sajnálom, de nem maradhatok. Kötött programom van és pár nap múlva már haza kell utaznom. Nem tudod, hol van a tolmácsom, Fatima? - kérdezte még a fiút.
- Fatima elment vissza a városba - válaszolt a fiú, és az öregre nézett, aki valamit mondott megint dühösen - azt üzente, ne izguljon, majd visszajön.

Anna rémülten nézett a fiúra és tanácstalan volt. Úgy érezte, meg kell bántania vendéglátóit, de szeretett volna már a biztonságos légkondicionált kocsiban ülni és a szállodája felé haladni. Elindult hát a kijárat felé és nem érdekelte a bentlevők kiabálása. Erős hangzavar keletkezett, mert mind egymással és utána kiabált, de a lány csak haladt a kijárat felé. Az utcára lépve megcsapta a meleg. Olyan érzés volt, amikor légkondicionált helyről lép ki a szabadba, pedig ebben a házban nem volt még áram sem, mégis szellős és hűvösebb volt ott bent.
A taxinak hűlt helyét találta. Se Fatima, se a kocsi nem volt sehol. Megpördült és abban reménykedett, hogy talán elhúzódtak az árnyékba. Elszaladt a ház mögé, de ott csak a köves pusztaságot látta és az úton visszanézve sem volt a kocsinak se híre, se hamva. A ház előtti téren volt egy kút és egy óriási datolyapálma állt mellette. Anna agya sebesen járt, próbálta kitalálni, hogy mit is tud tenni itt a világ végén. Fáradtan ült le a kút kávájára és dőlt neki a fának lehunyt szemmel. Amikor újra kinyitotta a szemét, meglátta a közelben a fiút ácsorogni. Az idős férfi is ott állt mellette és őt nézték. Kicsit távolabb gyerekek játszottak és nem törődtek velük.

A lány a fiút szólította.
- Gyere ide, kérlek - amikor az elé lépett, ő megpróbált szabatosan beszélni, hogy minden szava érthető legyen, nem akarta, hogy félreértsék. - Hol van a kocsi, ami idehozott?-
- Visszament a városba-
- Miért nem várt meg? Hol van Fatima a kísérőm?
- Elment a kocsival.
Anna szemébe könnyek gyűltek, de visszanyelte.
- Van itt egy telefon, ahonnan beszólhatnék a szállodámba?
- Nincs! Nálunk nincs telefon - Anna tehetetlennek érezte magát. A mobiltelefonja nem működött ebben az országban és ezen a fiún kívül nincs senki, aki értené a szavait. Az egyetlen kapocs, aki érti, nem akar neki segíteni.
Az idős férfi odajött hozzájuk és valamit magyarázott a fiúnak.
- El kell innen mennünk, jöjjön és pihenjen le. A bácsikám azt mondja,hogy majd ő üzenetet küld a városba.
Anna reménykedve nézett a férfira és a fiúnak beszélve az idős férfinek címezte a szavait.
- Nagyon kérem, segítsen és rendeljen nekem egy kocsit a városból, vagy esetleg, ha lenne itt valaki, aki el tudna vinni, azt megfizetném.
A fiú mondott valamit röviden a férfinak, majd a lányhoz fordult megint.
- Nincs kocsink, de valaki be fog lovagolni a városba holnap reggel és majd kér magának egy kocsit, addig a bácsikámék vendége lesz, meghívják a házukba.
- Köszönöm - fogadta el a lány ezt a kényszermegoldást.

A férfi odaszólt a fiúnak és terelte őket végig a házak között majd egy kis mellékutcába fordultak és ott egy hasonló bejáraton mentek be mint ahol már járt Anna. Ugyanolyan sötét bejáró volt és ugyanolyan belsőudvar de itt amikor fölnézett emeletet is látott a házon. Belépett a férfi után az egyik helységbe ahonnan egy lépcsőn fölfelé terelték. A tetőre kiérve nem tudott körülnézni, mert rögtön egy ajtón irányították be egy szobába amelynek nem volt ablaka. A hirtelen sötétben Anna bizonytalanul megállt. A férfi egy olajlámpát vett elő és meggyújtotta, majd letette egy alacsony asztalkára. Az ágyra mutatott, ami a sarokban állt és színes szőnyegekkel volt leterítve. Anna csak állt ott és nézelődött, de mire körbefordult a férfi már ki is ment a szobából, és rázárta az ajtót. A lány csak most vette észre, hogy a fiú már előbb eltűnt és nem jött velük föl az emeletre.
Körülnézett és a kis asztalon és ágyon kívül csak egy nagy kerámiaedény állt a sarokban. Fölemelte a lámpát és ekkor vette észre, hogy van ablak a helységen, csak teljesen befedték gyékénnyel. Elkezdte kibontani a gyékényszőnyeg sarkát, és amikor egy apró fénycsík jelent meg, elégedetten folytatta a munkát. Amikor a gyékényt rögzítő éles drót megvágta az ujját, elsírta magát.

Ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy fogoly lett ebben az ismeretlen országban, valahol az isten háta mögött. Nem értette, miért hagyta őt magára Fatima, és nem értette, hogy miért zárták be ide, pont őt aki, egy kis országból jött. Nem értette, hogy miért pont őt a magyar kezdő óvónőt rabolták el. Ezt az utat ajándékba kapta a nagyszüleitől, akik a diplomakiosztóján adták át neki a repülőjegyet. Életében még nem volt ilyen egzotikus helyen. A nagyszülők kitettek magukért és négycsillagos szállodába fizették be és rengeteg fakultatív kirándulás is volt a programban. Azért ennyire nagy egzotikumra nem számított.
Kinézett az ablakon és a házak mögötti kertekre látott. Ez it nem az a buja kert volt, amit ő otthon annak hívott, itt a sárgás homokos talajban csak rengeteg locsolással lehetett megtartani a növényeket.

A kert végében két datolyapálma állt és utána a sivár kősivatagot lehetett látni.
Kemény munkával sikerült az ablakról a gyékényt lefejteni és mire végzett az ujjai már véreztek a drót éles szúrásaitól. Szerencsére a gyékény, ami az ablakot fedte a dróttal csak rögzítve volt és az ablak nem volt berácsozva. Gondolkodás nélkül ugrott ki és mászott le a kert felé. Erősen tűzött a délutáni nap és ő már éhesnek is érezte magát meg szomjasnak, de most eszébe sem jutott ilyeneken gondolkodni csak az járt az eszében, hogy menekülni innen.
Rohant végig a kis udvaron keresztül ahol kókadt apró csirkék és egy harcias kis kakas bámult utána. A kakas úgy érezte, meg kell mutatnia ki a főnök ebben az udvarban és szaladt utána mintha kergetné. Nem kellett kergetni, hisz rohant ő végig a veteményesen az ágyások között és a kert végén egy gyékénykerítésen átugorva, bár ez az ugrás nem igazán jól sikerült, mert a lába beleakadt a kerítésbe és ledöntötte.

Nem érdekelte a rombolás. Szalad kifelé a pusztaságba a házaktól el. Próbálta felmérni a tájat, hogy hátha talál valami búvóhelyet, de csak a távolban látott egy hegyet és annak a közelében kiálló hatalmas sziklákat. Rohant a hegy felé, ami közelinek tűnt, de amikor már kifulladt a futástól és még mindig ugyanolyan messze voltak a sziklák akkor jött rá, hogy a szeme csalta meg. A ruhája izzadtan tapadt rá a feje lüktetett a forróságtól és levegő után kapkodott a futástól.
Előrehajolva pihent egy percet és az oldalát fogta, ahol szúró érzése volt.

Amikor a zúgást meghallotta próbált még menekülni, de hiába, mert a teherautó fékezett mellette és erős karok ragadták meg és rakták föl a kocsi platójára. A kezeit és a lábait pillanatok alatt összekötözték és már száguldottak is vissza vele a faluba. Amikor a ház előtt leszedték a platóról a ruhája fölcsúszott, de a férfi, aki éppen fogta, lehúzta és úgy ment vele tovább a vállára vetve őt, mint egy zsákot.
Ismét az emeleti helységbe vitték, de az ablakok most már újra be voltak fedve. A férfi, aki vitte, kiabált neki valamit dühösen. Nem bánta, hogy nem érti, bár sejtette, mit mondhat.
Pár perc múlva a fiú érkezett meg, akivel tudott angolul beszélni.
- Meg van maga bolondulva, hogy elindult a sivatagba? Nem maradt volna életben, ha nem találjuk meg - kiabált vele.
- Bezártatok! Fogságba ejtettetek! Miért? - elsírta magát.
A fiú nem tudta mit kell csinálni egy ilyen gyönyörű európai nővel, főleg ha sír. Bátortalanul állt ott és kereste a szavakat.
- Csak egy rövid időre kell itt maradnia, aztán elmehet, és nem esik bántódása.
- De miért zártatok be? - a fiú úgy érezte, a nő úgysem értené meg a magyarázatát ezért megpróbálta leegyszerűsíteni.
- Maga itt lesz pár napig, majd keresik, és aztán amikor mi megtaláljuk akkor majd a kormányzó hálás lesz és megadja, amit kérünk tőle.
- Túsz vagyok? Velem zsaroljátok a hatóságokat?- a fiú megörült az egyszerű magyarázatnak és nem is értette, hogy ez a lánynak a szájából miért hangzik olyan szörnyűségnek.
- A vendégünk vagy néhány napig, és amikor keresni fognak akkor bizonyos ellenszolgáltatás fejében elengedünk.
- Mit kértek értem? Na és miért gondoljátok, hogy értem majd kaptok valamit?-
- Kapunk. Biztosan kapunk. Szeretnénk iskolát tanítóval, orvosi rendelőt hetente egyszer orvossal Annának most nem működött a szociális érzékenysége. Éhes volt és koszos és fogoly volt, a kezei fájtak a sebektől, amit a drót ejtett rajta és a lábai is fájtak, mert szökés közben a gyenge kis saruja nem védte a lábát és felsebezték a kövek.

Elsírta magát. Sírt, mert arra gondolt,hogy ő most árucikk lett és sírt, mert arra gondolt, hogy mi lesz, ha ezek rájönnek, hogy ő nem ér meg egy iskolát vagy orvosi rendelőt,de még egy lyukas két fillérest sem. A lyukas kétfilléres emlékére még jobban elkezdett sírni, hisz ez annyira az ő emléke, hogy itt ebben a hatalmas pusztaságban nincs egy lélek, aki akár ezt az apró kis hasonlatot megértené. Elkeseredésében arra gondolt, hogy ő már többé nem fogja látni a családját, az országát.

A fiú zavartan toporgott előtte majd kiment és utasította a nőket, hogy csináljanak valami ennivalót a lánynak. Összepakolta a szegényes étkeket és a forró teát és vitte be a szobába.
A lány még sírt, de már kissé csendesebben, mert most már a szükségletei foglalkoztatták. Pisilnie kellett. Közölte is a fiúval, aki a sarokban álló nagy edényre mutatott és elfordult.
- Menj ki - a lány hangja szigorú volt. Amikor elvégezte a szükségét és kissé megkönnyebbült körülnézett és rá kellett jönnie, hogy itt nincs folyóvíz, amivel kezet moshat. Most érezte igazán mennyire nagy kincs is a víz. Éhes volt és kedve lett volna enni a falatokból, amiket a fiú behozott, de annyira undorodott a koszos kezétől, hogy képtelen volt az ételhez nyúlni.
Mindenféle betegségek jártak a fejében és szinte látta a kezein a baktériumokat nyüzsögni.
Az ajtóhoz lépett és zörögni kezdett. A fiú rögtön belépett és örömmel konstatálta, hogy a lány megnyugodott.
- Vizet kérek. Egy tálban, amiben a kezemet meg tudom mosni. - Pár perc múlva a víz ott volt előtte és boldogan mosta meg a kezét. A tál nagyon szép volt, bár most erre nem igazán tudott figyelni. Sárga fémből készült és egy ügyes ötvösmester mintákat kalapált a szélére. A boldogságot a víz érintése jelentette a kezén. Elképzelte, hogy milyen jó lenne zuhanyozni. Izzadt testének kipárolgása is zavarta, de azt már nem is remélte, hogy zuhanyozni is tud a közeljövőben.

Evett pár falatot, és amikor végzett és a fiú becsukta az ajtót és sötét lett a szobában. Anna odabotorkált az ágyhoz és lefeküdt összegubózva és sírdogálni kezdett.
Éjjel lehetett, amikor fölébredt és nagyon fázott. Tapogatózott és egy idő múlva megtalálta a takarót az ágy szélén és magára húzta, de tovább vacogott. Nem gondolta, hogy a nappali forróság után ennyire hideg lesz éjjel. Az előkelő szállodában nem érzékelte az időjárás ilyen nagyfokú eltéréseit. Már nem tudott elaludni annyira vacogott. Amikor végre hajnalodott és a nap följött néhány órán belül a cellája is bemelegedett, de amikor a fiú megjött, még mindig fázott.
- Kérhetnék még takarókat? Nagyon fázom - a fiú fontosságát élvezte és kiment.
Anna hallotta,hogy arabul parancsoló hangon mond valamit, és női hangok válaszolnak. Amikor visszajött szövött takarókat hozott, amikbe a lány beleburkolózott és összekuporodott az ágy szélén. A fiú nyitva hagyta az ajtót, hogy bejöjjön a fény. Az egyik nő kivitte az edényt, amit WC helyett használt , majd pár perc múlva visszahozta kiürítve. Anna koszosnak és büdösnek érezte magát. A nő intett a lánynak, hogy menjen vele. Levezette az alsó szintre ahol egy kis helységben, egy hatalmas lavórt tett le neki a földre és egy fém kannában vizet tett mellé, majd egy szövött törölközőt adott a kezébe és intett, hogy mosakodhat.

Anna bizonytalanul fogott a dologhoz, mert nem tudta technikailag hogyan oldja meg a fürdést. Az idős nő kiment és magára hagyta dilemmájával. Úgy döntött, hogy a vizet mind beleönti a lavórba, és beleáll, úgy mosakszik.. A víz hideg volt, de ez nem zavarta, úgy érezte ennyire még sohasem örült a tisztálkodásnak. A végén, amikor szárazra törölte magát és a ruhái után nyúlt azokat nem találta ott a széken ahová tette. Igaz nem nagy örömmel vette volna, ha az előző nap teleizzadt ruhákat kellene felvennie. Körülnézett és meglátta a szék karfájára készített csadort, ami egyszínű szürke volt. Megszagolta és mivel tisztának gondolta fölvette. A mosakodás nagyon jólesett neki, bár a szappan hiánya még eléggé zavarta, száraznak érezte a bőrét tusfürdő és testápoló nélkül. Kilépett a szobából és az idős nőt ott találta a konyhában tevékenykedni.
- Köszönöm – mondta neki magyarul és tényleg nagyon hálás volt. A nő kiabált valószínűleg a fiúnak, akit Alinak hívtak, aki visszavezette az emeletre.
- Nem maradhatnék itt kinn egy ideig? – kérdezte a lány. A fiú kegyet gyakorolt és megengedte neki. Székeket hozott és leültette a lányt. Anna élvezte a reggeli napsütést. - Még mindig érezte a csontjaiban a hajnali fagyoskodást.

A lány fölállt és megpróbált körülnézni a faluban, mert a ház tetejéről jól lehetett látni az egész települést. Nagyon csendesnek tűnt az utca, és a főtér. Most is csak a gyerekek álldogáltak a tér közepén a kútnál. Nemsokára néhány nő jelent meg és kíváncsian néztek a ház felé, ahol a fehér nőt tartották fogva. Amikor meglátták a lányt, összebújva sugdolóztak. Nekik egy ilyen hosszú szőke hajú nő nagy érdekességnek számít. Anna kérte a fiútól táskáját, amit még előző nap vettek el tőle és az oda is adta neki. Kinyitotta és keresgélt benne, hogy mit tudna használni ebben az ínséges időkben.
Talált egy csomag nedves tisztítókendőt, néhány csomag papír zsebkendőt és egy csomag tampont is. Remélte, hogy arra már itt nem lesz szüksége, mert addigra kiszabadul. Reménykedett, mert azt látta, hogy a fogvatartói nem rosszindulatúak, sőt kifejezetten barátságosak vele. Éjjel nagyon rosszul érezte magát, de most itt a napsütésben optimista gondolatai támadtak. Hallotta a gyerekek viháncolását, akik szintén őt figyelték. Alitól kérdezősködni kezdett a faluról és a szokásokról. A fiú komolyan válaszolgatott. Elmondta, hogy ő azt szeretné, ha a falu orvosi rendelőt kapna, mert ő is orvos akar lenni, és akkor visszajöhetne ide az iskolái után.

Anna meglepődött ezen, bár azt kezdettől látta, hogy a fiú nagyon jól beszéli az angolt, ami arra utalt, hogy iskolázottsága átlagon felüli. Meg is kérdezte, hogy hol tanul.
- Gimnáziumba járok, amit a nagybátyám fizet. Ő orvos - mondta, de aztán hirtelen elhallgatott, mint aki elszólta magát.
A lány tudta, hogy úgy kell tennie, mintha nem vette volna észre a véletlen kikotyogott információt. Lassan melegedett a levegő, de pár óra múlva már megint rettenetesen meleg volt. Anna ekkor már jobban örült a ház hűsebb levegőjének. Érdekes volt, hogy benn a házban nem volt annyira meleg. A fiú beterelte a cellájába, és amikor belépett a sötétbe ő is érezte, hogy az ablakok betakarása túlzás volt és elkezdte leszedni a dróttal fölerősített gyékényt. A fény beáradt végre és a lány nagy sóhajjal feküdt le az ágyra. Az agya lázasan dolgozott és próbált megoldást keresni a menekülésre. Most az tűnt a legokosabb megoldásnak, ha együttműködik a fogvatartóival. A lábai még mindig nagyon fájtak, a kövek ejtette sebektől. A fiú is látta a lábát és elszörnyedve fordult el. Anna elnevette magát.
- Azt hiszem, nem leszel sebész.
A fiú sértetten nézett rá és kivonult. Anna nem gondolta volna, hogy ezzel a vicces megjegyzéssel megsérti. Figyelmeztette magát, hogy a fiúval vigyáznia kell, ki kell békíteni, ha végre visszajön.

Aznap a fiú már nem jelentkezett. Az idős nő jött be este és egy tálban valami meleg ételt tett elé. Rizsnek tűnt csirkedarabokkal, de amikor enni kezdte rájött, hogy ez nem rizs és nagyon csípős volt. A nyelve égett minden falat után, de mégis ízlett neki, mert nagyon éhes volt.
Nem evett meg mindent, de amikor jóllakott nagyon szomjas lett és szeretett volna inni, amivel enyhítheti égő nyelve lángolását. Várta az idős nőt, de hiába. Az ablakon már szabadon áramlott be a levegő, és ő is szabadon kinézhetett. A teraszon nem volt senki, ezért vette a bátorságot és kimászott. Vigyázva nézett le a térre, ahol most is alig volt mozgás. Lassan haladt lefelé a lépcsőn. A konyha felől zajokat hallott. Az idős nő edényekkel csörömpölt és háttal állt az ajtónak. Anna fejében az járt, hogy bemenjen-e vizet kérni vagy próbáljon meg megint megszökni. A nőtől úgyis hiába kérne, hisz nem érti, mit mond, ezért elindult ki a házból a térre. A kútnál nem volt senki éppen és ő ennek örült. A lába alatt a homok befolyt a sarujába és égette a sebeket. A kúthoz érve elkezdte pumpálni a vizet és úgy ivott, mint aki hetek óta szomjazik. A jéghideg víz csillapította a szájában az égő érzést, amikor már úgy érezte minden mozdulatánál lötyög a víz a gyomrában abbahagyta az ivást és a lábait tette a vízsugár alá. A sebek széle bepirosodott és csípő, égő érzése volt. A saruját nem vette le a mosáshoz és most az is vizes lett, sőt a csadorja alja is vizes lett. Nem vette észre, hogy már nincs egyedül, néhány gyermek settenkedett mögé és figyelte mit is csinál az idegen.

Éppen a vizes sarut rakta ki a tűző napra megszáradni a kút szélére és ő meg ült le a lábát a nap felé fordítva, hogy megszáradjon, mikor megpillantotta a gyerekeket.
- Sziasztok – mondta nekik magyarul, aztán eszébe jutott, hogy barátkoznia kell, és angolul folytatta. –Helló
A kicsik voltak bátrabbak és jöttek oda hozzá. És az egyik köszönt is neki, majd vihogva nézett a többiekre.
- Beszéltek angolul? – próbálkozott.
Az egyik nagyobb fiúcska válaszolt neki.
- Én beszélek angolul egy kicsit.
- Szia! Én Anna vagyok! Neked mi a neved? – úgy gondolta erre biztosan tud válaszolni a fiúcska, hiszen ezek a mondatok az első angol nyelvórákon fordulnak elő.
- Mohamed vagyok – mondta.
A többiek érdeklődve nézték őket. A lányban fölébredt a tanítani vágyás és a kezét kinyújtotta az egyik kicsi felé, aki maszatosan, csillogó szemekkel állt előtte és odahúzta az ölébe.
- Na és téged hogy hívnak?

A kicsi érdeklődve helyezkedett el az ölében és nézett rá. A fiú, aki beszélt angolul lefordította a kicsinek a kérdést. Ő megjegyezte az arab mondatot, és amikor a kicsi fiú nevét megtudta már fordult is a következő gyerekhez és tőle már arabul kérdezte.
A gyerekek elnevették magukat a kiejtésén és ki is javították kórusban, majd sorban mondták a neveiket. Pillanatok alatt átalakult a társalgás angol, arab nyelvórává. A lány más kérdéseket is tett föl és a kis segítőjével tanulta meg az arab szavakat, mondatokat, majd a gyerekek tanulták meg az angol kérdéseket és azokra a választ. Minden próbálkozása után nevettek rajta. Aki az ölében ült a haját fogta meg és simogatta. Látszott rajta, hogy még nem láthatott szőke nőt rövidke életében. Valószínűleg ő még nem is járt a falujukon kívül.
A lány rikácsolást hallott a ház felől, és amikor meglátta az idős nőt visítva közelíteni kicsit megijedt. A gyerekek is félhettek, mert mind elszaladtak és eltűntek a környező házakban. A nő odaért és a ház felé rángatta a lányt, aki próbálta mutogatással magyarázni, hogy a saruját akarja fölvenni, de a nőt ez nem érdekelte és úgy mezítláb rángatta vissza a házba. A cellájába bezárva a lábát kezdte tisztogatni, ami egyre jobban fájt a ráragadt homoktól.

Lefeküdt az ágyra és pár perc múlva érezte, hogy vizelnie kell. Utálta, hogy abba az edénybe kell végeznie a dolgát, de nem volt más választása.
Az ablak felől mocorgást hallott, majd a saruja repült be az ablakon, aztán az egyik gyerekfej jelent meg. Boldogan köszönt rá újdonsült kis barátjára és köszönte meg a segítséget. A gyerekfej kiegészült. A téren megismert gyerekek mind ott voltak. Már nem is érezte annyira rosszul magát, folytatta a beszélgetést és a nyelvtanulást és tanítást. A kicsik be akartak menni hozzá és mivel az ajtó zárva volt az ablakon másztak be az ő segítségével.
Az imám hangja mintha varázshang lenne, mert a gyerekek, amikor meghallották, rémülten egymást eltiporva másztak ki az ablakon és rohantak el.

Anna úgy gondolta, hogy az idős nőt biztosan nagyon megbántotta azzal, hogy megszökött a kúthoz és nem fog vacsorát adni, de tévedett, mert már sötétedett, amikor egy tál ételt hozott neki megint a déliből és mellé egy pohár vizet is. Ő a gyerekektől tanult szavakkal köszönte meg és kicsit meg is hajolt a nő felé. Az asszony csodálkozva nézte és hadart valamit, amit ő nem értett, de úgy gondolta a hangsúlyból, hogy nem lehet már annyira haragos. Tudta, hogy ha az éjjel leszáll ő újra nagyon fázni fog és megpróbálta mutatni ezt a nőnek, hogy hátha kaphatna még takarót. Az asszony úgy tűnt megértette, mit akar, mert egy színes szövött takarót hozott be és adta oda morogva az orra alatt. Arabul köszönte meg és fogta meg a nő kezét és szorította meg. Az kihúzta a kezét az övéből és gyorsan kiment megint az orra alatt morogva. Anna jó alaposan beburkolózott az összes takaróba és egy ideig még így is didergett, mert a levegő nagyon hamar lehűlt, aztán kezdett bemelegedni és már nem fázott, de aludni nem tudott. Alira gondolt, akitől segítséget remélt, de egész nap nem jelentkezett és ő félt, hogy nagyon megbántotta.

Másnap reggel kuncogásra ébredt. Kikukucskált a takaró alól és az ágya szélén a gyerekcsapatot látta meg kiegészülve újabb kis lurkókkal. Az ajtó még zárva volt, tehát a gyerekek most is az ablakon mászhattak be hozzá.
A reggeli köszönéseket gyakorolták, majd mikor az már jól ment akkor a fésülködés, mosakodás került sorra. Az idős nő nem is lepődött meg a sok apróságon mikor belépett a reggelivel, mert valószínűleg már előző nap is látta őket, hogy a lány körül ólálkodnak.
A gyerekek büszkén újságolták neki, hogy ők már tudnak angolul is. Az asszony kiment és az ajtót nyitva hagyta. Anna a kicsikkel kiült a teraszra, egy szőnyegre, amit a nő hozott és terített le nekik, majd egy nagy tál datolyát tett le eléjük, amit a gyerekek ímmem ámmal eszegettek, de a lány nagyon szeretett és evett is belőle.

Már dél felé járt, és egyre melegebb volt, mikor Ali megérkezett. A gyerekek őt is körbevették és csillogtatták neki a tanultakat. Anna is bemutatta újonnan szerzett tudását, és arabul köszöntötte. A fiú is nevetett a kiejtésén, de látszott rajta mennyire meglepődött azon, hogy a lány már nem annyira magányos és kiszolgáltatott, hiszen most már a háziasszonya is kedves volt vele és barátkozó és a falu összes gyereke ott tolongott mellette. A lány megkérdezte Alit, hogy hozott-e neki valami jó hírt, de a fiú nemet intett.
Két hét telt el és ő nem látott kiutat a helyzetéből. Már szabadon járkálhatott a településen, a falusiak kezdték megszokni. Továbbra is ő volt a gyerekek kedvence. Ali is naponta megjelent nála, de ő most már komoly férfiként viselkedett és irányította el olyankor a gyerekcsapatot. Anna fejében mégis állandóan a szökés gondolata járt. Úgy gondolta legközelebb ügyesebb lesz, és jobban fölkészül. A gyerekek elmondták, hogy vasárnap nem jöhetnek, mert akkor együtt van az egész család. Úgy tervezte, hogy vasárnap hajnalban indul el, amikor a nap még csak dereng, de már elég fényt ad, hogy tájékozódjon a sivatagban. A gyerekekkel sokszor járt kinn a falu szélén sétálgatva, és ők mutatták meg neki, merre kell menni a hegyek felé, ahol vizet is lehet találni. A lábai még nem gyógyultak be és egyedül attól félt, hogy a sebek fölszakadnak és újra fájni fognak.

Kiosont a házból és a kapu előtt egy kutyával találkozott össze. Nagyon megrémült, mert arra gondolt, hogy, ha a kutya elkezd ugatni, vagy megharapja, akkor lemondhat a hazajutásról.
A kutya megállt előtte és gyanakodva méregette. Nem mert rákiabálni, nem mert zajt csinálni, ezért rettegve állt meg. A kutya szerencsére nem foglalkozott vele, továbbment és vissza sem nézett. Anna a falut elhagyva a sivatagba érve megint megtapasztalta, hogy az éles kövek mennyire nagy ellenségei. Minden lépésnél úgy érezte, mintha kés vágódna a lábába, mert vagy az apró kövek, vagy a homok, vagy a nagyobb sziklák voltak, amik fölsebezték még alig gyógyuló lábait. Már magasan járt a nap mikor végre visszanézett és a falu házait alig látta. A hegy ami felé igyekezett már úgy tűnt mintha elérhető távolságban lenne. Szinte rohant és nem érdekelte a minden lépésnél föllépő fájdalom. Aztán végre előtte magasodott a várva várt hegy. Először megrémült, mert a hegy megközelíthetetlen erődnek tűnt, de amint közelebb ért meglátta a nyílást, amiről a gyerekek beszéltek. Csak amikor közvetlenül a szikla előtt állt akkor lehetett látni a keskeny ösvényt. A sziklafal meredeken magasodott kétoldalt, ami nyomasztó is volt.

Az ösvényen haladva megkönnyebbülten gondolt, arra, hogy ő most már szabad. A vízcsobogást hallva aztán teljesen föloldódott és rohanni kezdett. A vízesés hirtelen tűnt elő és olyan volt, mint a mesében. Eddig ilyen szépet az interneten látott csak és azt is csak rajzon.
Ledobálta a ruháit és a kis tóba merült, aminek jéghideg volt a vize aztán a vízesés alá állt és boldogan mosta magát ebben a jéghideg, de tisztító zuhatagban. Megmosta a haját is és aztán arra gondolt, hogy dideregni fog amikor kimegy a vízből.
A sivatagban haladva már szédülés kerülgette és attól félt, hogy napszúrást kapott, de a félelme beigazolódott, mert amikor kilépett a vízből erős hányingere volt és fájt a feje is. A gyomra üres volt, ezért csak görcsösen öklődött és hamar kifáradt. Úgy gondolta addig nem indul tovább, amíg jobban nem lesz. A kis tó partján dús növényzet nőtt, tépett a magas fűből és megágyazott magának az árnyékban. Dideregni kezdett és egyre rosszabbul érezte magát.
Összegömbölyödve feküdt a fűágyon és reszketett.

Dr Al-Kasmar Mohamed Adel, mikor meghallotta a faluban Alitól a magyar lány történetét fölháborodva rohant a ház felé, ahol őrizték. Fatima néni örömmel fogadta őt, de most nem állt meg vele beszélgetni, mint ahogyan szokott, hanem rohant föl a tetőre. A lány cellája üres volt. Fatima néni azt mondta biztos elment a gyerekekkel valahová. Adel egyre dühösebb lett.
- Fatima néni hogy engedhette ezt meg?
- Azt mondták a férfiak, hogy ezt kell tenni, és nem lehet belőle baj – védekezett a nő.
A férfi dühöngve ment ki a házból, ahol összetalálkozott Alival és az öregekkel. Tisztelettel próbált velük beszélni, de nehezen tudta visszafogni magát.
- Ilyet nem tehetnek, hogy elrabolnak egy lányt. Az is helytelen volt, amikor abban a másik faluban ezt tették. Bár igaz, hogy a kormány teljesítette a kívánságukat, mert nem akart nemzetközi botrányt, de akkor sem helyes ilyet tenni. Na és főleg nem egy magyar lánnyal.

Aggódva rohangáltak házról házra, de a lányt aznap még senki sem látta. A férfi meglepődve hallotta, hogy a lány két és fél hét után milyen népszerű lett a faluban. Minden nap a gyerekekkel foglalkozott, tanította őket és ő is egyre több arab szót tanult meg. A falubeliek szinte megszerették és ezért már nem is vigyáztak rá. A falu közepén jártak még csak, de ő már tudta, hogy a lány megszökött. Összehívta a gyerekeket és kifaggatta őket, hogy merre jártak, miket tanultak, miről beszélgettek. Az elbeszélésekből kezdett összeállni, hogy a lány nagyon érdeklődött a gyerekektől, hogy ki járt már a falun kívül és észrevétlenül kikérdezte őket a környékről. Nagyon okos lány. – jegyezte meg magának a férfi. Egyre jobban aggódott érte. Csapatot szervezett és elindultak a sziklák felé. Biztos volt benne, hogy a lány arra indult, mert a gyerekek elmondták neki, hogy sokat meséltek a vízesésről. A keskeny sziklaréshez érve, ami a tóhoz vezet, megállította az embereket és egyedül ment be. Remélte, hogy a lány nem szalad el, ha őt meglátja. Kinn a férfiakat megbízta, hogy nagyon figyeljenek, nehogy elszaladjon a foglyuk. A tó partján haladva észrevette, hogy valaki füvet tépett. A vízesést látva megállt és legszívesebben a csobogó, gyöngyöző zuhatag alá állt volna. A kis völgy végében az árnyékban meglátta a lányt a földön feküdni, reszketve, remegve. Odarohant és a homlokát simította végig, ami forró volt. A lány napszúrást kaphatott és be is lázasodott. Maga felé fordította és magyarul szólt hozzá.

- Buta lányka ébredj! – simogatta az arcát és egy vászonkendővel, amit a nyakából vett ki és megvizezett, törölgette.
Anna kinyitotta a szemét és azt gondolta, hogy hallucinál. Egy nagyon kedves, de szigorú égő barna szemű férfi karjaiban volt, aki egy nedves kendővel törölgette az arcát. A csador, amit csak magára terített, lecsúszott róla és remegni kezdett. Nagyon fázott. A férfi magához húzta és a hatalmas lepelruhával takargatta.
- Gyere, vedd föl a ruhát – próbálta föladni rá.
A lány erőtlennek érezte magát, de tetszett neki a képzelt férfi, aki gyengéd és erős volt. Odasimult hozzá és újra becsukta a szemét, hogy az álma tovább tartson.
- Ébredj már föl, te kis buta – rázta meg a férfi.
Anna kinyitotta a szemét és örült, amiért megint a sötét szemű férfit látta. Megpróbált neki engedelmeskedni és nyújtotta a karját. Fölállította a lányt,de közben fogta fél kézzel, és a ruhát igazgatta rajta, majd amikor látta, hogy mindjárt összecsuklik, a karjába vette. Elindult vele a völgy kijárata felé és vitte végig a faluig a férfiak kíséretében. Ali aggódva kérdezgette, hogy mi van a lánnyal.
- Rendbe fog jönni - nyugtatta meg őket.

A faluba érve a lányt a régi szobájában helyezte el. Mellette maradt, gyógyszert adott neki, fertőtlenítette és bekötözte a lábain a sebeket, és közben Alit szidta.
- Mit csináltatok ezzel a szegény lánnyal? Miért engedted, hogy ez így történjen? –
Anna nem akart inni, de a férfi keményen rászólt és akkor szót fogadott. Még mindig olyan érzése volt, hogy ez a férfi csak álom, de a fájdalom, ami a talpában volt a sebek miatt és a fejfájása kezdte kijózanítani és visszarángatni a valóságba. A gyógyszer hatására csökkent a láza és a feje kezdett kitisztulni a feje. Furcsállotta, hogy a férfi, akit úgy gondolt, hogy csak álmodott egyre valóságosabb lett és ott ül mellette továbbra is.

Újra a cellájában feküdt, de most valahogy minden megváltozott. A férfi, aki mellette ült, arabul beszélt Alival. A hangsúlyból ítélve szidta őt. A lány elgondolkodott azon, hogy azt is álmodta-e, hogy a férfi magyarul beszélt hozzá, vagy az csak a lázálmai része volt.
- Igyál még - nyújtotta oda ekkor a poharat a férfi. Tisztán és magyarul beszélt.
- Kicsoda maga? – kérdezte tőle nagyrányílt szemekkel.
- A megmentőd vagyok, te buta kislány - mosolygott a férfi. - Dr Al-Kasmar Mohamed Adel vagyok – a lány lázálmaiból emlékezett erre a mélybarna szempárra, ami most rá nézett és mosolygott.
A lány fejében kezdtek összeállni a dolgok és most már tudta, hogy amit lázálomnak vélt az is megtörtént. A lány kuncogást hallott az ablak felől, ahol kicsi gyerekfejek tűntek föl. Örömmel üdvözölte a kis tanítványait, akik benyomultak és körbeülték őt. A doktor arabul kérdezgette őket és ők boldogan és büszkén meséltek, majd átváltottak a tanult angol szavakra és a magyar szavakat is próbálgatták, de az mindig nevetésbe torkollt.
- Nagyon ügyes vagy, hogy két hét alatt ennyi mindent megtanítottál nekik. Itt kellene maradnod és tanítani kellene őket.
A lány halkan súgta a férfinak.
- Engem elraboltak és most fogva tartanak – a férfi komolyan nézte.
- Ez nem igazi rablás. Nyugodtan elmehetsz pár nap múlva, de most megkérlek, hogy maradj még velünk.

A férfi elkezdte megmagyarázni a jemeni falusiak nehéz helyzetét, aztán azt is elmesélte, hogy egy északi faluban pár éve egy újságírót fogva tartottak néhány hónapig és az állam azért, hogy elengedjék, és ne legyen politikai bonyodalom, a falunak minden kérését teljesítette. Az újságíró nagyon jól érezte ott magát, és amikor elengedték, csak pár hétre ment haza, aztán visszaköltözött a faluba, és azóta is ott él.
Anna visszadőlt az ágyra és a férfit nézte.
- Néhány hónap? – elkeseredett és csak ezt a két szót hallotta zsongani.
- Hol is élsz te Magyarországon? – kérdezte hirtelen a férfi.
Anna elkeseredett és a kérdésre nem válaszolt. Duzzogva fordított hátat a férfinak.
- Nem én találtam ki ezt a hülyeséget, hogy pont téged raboljanak el. Én egyedül abban vagyok hibás, hogy pont ott dolgozom abban az országban, ahonnan jöttél. Lehet, hogy pont ezért választottak téged. Szimpatikus volt nekik Magyarország. Szerintem is hülyeség ez a zsarolósdi, de már benne vagyunk, és nem szeretném, ha valami baj érné őket.
A lány feléfordult és a férfi látta, hogy az arcán könnyek folynak végig.
- Haza szeretnék jutni – mondta a lány szipogva.

Az egyik lányka megfogta a kezét. Nem tudta miért sír, de fölébredt benne az együttérzés. Anna ettől még meg is hatódott és most már jobban sírt. A kicsi lány a nyakába borult és együtt sírtak.
Adel nézte a síró nőt és a kicsi lányt és megsimogatta őket. Ne sírjatok, mondta előbb magyarul, majd arabul, erre a lány angolul is elmondta a kicsinek, aki ezt megismételte a tanultak szerint. Ekkor a lány elnevette magát, bár a könnyek még folytak az arcán.
- Igére, hogy hazajutsz – mondta a férfi, és közben megsimogatta a lány arcát.
Anna visszadőlt az ágyra.
Az elkövetkező napjaik békésen teltek. Anna életében egy fokkal jobb komfort jelent meg. Szabadon járhatott a faluban. Adel átköltöztette a saját házába, ahol akkor lakott, amikor ellátogatott ide. Évente egyszer jött haza Jemenbe egy hónapra és akkor eljött ide is a rokonait meglátogatni és a betegeket felügyelni. Jöttek is az emberek a bajaikkal sorban. A férfi mindenkit megvizsgált és tanácsokat adott, gyógyszereket osztott. A lány megtudta, hogy ebben az országban nincs olyan biztosítási rendszer, mint amit ő otthon megszokott. Itt a gyógyszereket teljes áron kell megvenni, ami keveseknek sikerül és az orvosi ellátás sem olyan szerevezett és elterjedt. Vidéken nincsenek orvosok, aki beteg és pénze van, az a magánklinikákon tudja magát gyógyíttatni. Iskolák sem működnek úgy, mint otthon.
A lány egész nap a gyerekekkel foglalkozott, akik nagyon ügyesen haladtak a tanulással és a lány is jól haladt az arabbal, bár a gyerekek ezt mindig nevetéssel jutalmazták. Fatima az idős nő minden nap ebédet hozott nekik, de a vacsorát a lány készítette el, aztán esténként a teraszon beszélgettek.

Annának lassan gyógyultak a lábán a sebek, pedig a férfi minden este átkötözte.
A lány alig tudott valamit a férfiról. Próbálta faggatni, de Adel magáról nem akart beszélni. A lány viszont sokat mesélt neki. Az együttléteik nagyon bensőségesek voltak. Szorosan egymás mellett ültek. A lány beleremegett a férfi minden érintésébe és boldog volt, ha az ránézett ragyogó sötét szemeivel. Egy hét után a férfi egyre szótlanabb lett.
- Valami baj van, érzem. – mondta a lány.
- El fogok utazni - mondta a férfi rögtön.
- Nem! – szakadt ki a lányból.

Amióta a férfi itt volt nagyon kellemesen érezte magát és már nem is tudta elképzelni milyen lesz nélküle. Érezte kettőjük között a vibrálást, de a férfitől még egy mozdulatot sem kapott, ami közeledésre utalna azon kívül, ahogyan ránézett.
Ezen az estén is a teraszon ültek szorosan egymás mellett és beszélgettek a holdat és a csillagokat nézve. A lány eddig el sem tudta képzelni milyen a végtelen égbolt alatt ülni. Otthon soha nem látott ennyi csillagot, soha nem látta még a holdat ennyire közelinek, mintha meg tudná érinteni, ha kinyújtja a kezét.
- Maradj még pár napot! – kezdett könyörögni a lány.
- Mennem kell! – szögezte le a férfi, majd a lány keze után nyúlt. – Holnap nem dolgozom. Elmegyünk a vízeséshez. – súgta és a lány kezét a szájához emelte.
Anna megremegett ettől az érintéstől. A férfi elment lefeküdni és Anna is, de ő sokáig nem tudott aludni.

Reggel a férfi ennivalót és vizet készített össze egy kosárban és elindultak a sziklák felé. A lány kapott egy jó erős cipőt, amiben a lábai védve voltak az éles kövektől. Gyorsan haladtak, időnként a férfi a kezét nyújtotta és átsegítette a lányt egy nehezebb szakaszon. Olyankor a tekintetük egymásba olvadt. A sziklákhoz érve a lány kezdte fölidézni a találkozásukat. Adel mosolygott, amikor azt mesélte, hogy lázálomnak vélte őt.
A kis tónál lepakoltak és lefeküdtek a fűben pihenni. Dél körül járt már az idő és nagyon meleg volt. Anna szeretett volna megfürödni és ezt meg is mondta a férfinek. Adel beleegyezett, hogy levetkőzzenek és megfürödjenek. Anna dobálta le a ruháit és egy bugyiban és melltartóban csobbant bele a vízbe. Adel alsónadrágban volt. A vízesés alatt találkoztak össze, ahol valami egymáshoz vonzotta őket. Sem Anna sem Adel nem tudta melyik volt az a pillanat, amikor úgy érezték nem bírják tovább a távolságot. Összesimultak a vízben és a férfi csókolta a lányt. Gyengéd volt és mintha arra várna, hogy a lány tiltakozni fog.

Anna nem tiltakozott. Belesimult a férfi ölelésébe és boldogan viszonozta a csókot. Adel tépkedte róla a ruhadarabokat és kidobta a partra, majd a saját alsónadrágját is és az ágyékához húzta a lányt, de megtorpant és eltolta magától. Bűnbánóan nézett rá. A tűz még mindig lángolt a szemében, de lehajtott fejjel kezdett beszélni.
- Feleségem van és három gyermekem. –
Anna megrémült a hallottaktól, de a férfi még mindig vonzotta. Szégyenlősen takarta el a melleit, aztán kiment a partra és öltözni kezdett. Adel utánament és csak annyit mondott.
- Sajnálom.
A lány odanyujtotta a kezét és megnyugtatta.
- Nem haragszom. Becsületes voltál, hogy megmondtad.
A férfi megfogta a kezét és az arcához emelte.
- Mindennél jobban szeretlek!
Anna odabújt hozzá és azt suttogta.
- Én is szeretlek – ekkor már annak tudatában csókolóztak, hogy a férfi nem szabad.
Adel kibontakozott az ölelésből. Nézte a lányt, és az arcát simogatta. Nem tehetem ezt veled. Nem köthetlek magamhoz. Otthon ezt a kapcsolatot már te is másként fogod látni.

- Szereted a feleségedet? – tette föl a kérdést a lány a hangjában féltékenységgel.
- Szeretem, becsülöm őt. Ő a társam évek óta, ő a gyermekeim anyja, a barátom, de eddig a szerelmet nem ismertem. Amikor beszéltek róla nem tudtam milyen az. A feleségemet a családom választotta ki, és amikor elvégeztem az egyetemet hazautaztam nyárra és bemutattak neki, majd pár nap múlva meg is volt az esküvő. Ő velem jött egy ismeretlen országba és mellettem maradt, pedig a szerelmet ő sem ismerte. Amikor megláttalak a tó partján az első pillanatban éreztem valami ütés, nyomást a szívem táján és a nyomás azóta sem múlt el. Nem tudok másra gondolni, minden érzésem, minden gondolatom felés jár. Bennem vagy és nagyon jó és mégis szenvedek. Mindent megadnék az érintésedért és azért, hogy láthassalak, veled lehessek, és mégis el kell mennem. Vár a családom, a munkám a gyerekeim. Itt Jemenben akár két feleségem is lehetne, de én Magyarországon élek és te magyar vagy és ezt tudod te is, hogy ott lehetetlen. – közben fogta a lány kezét és az arcát nézte, a reakcióit.
Anna boldog volt és boldogtalan. Szeretett volna a férfival lenni örökké és nagyon irigyelte a feleségét, amiért ő vele lehet.
Adel megölelte a lányt és a haját simogatta.
- Erre a pillanatra szeretnék emlékezni sokáig – mondta.

Másnap reggel a férfi összepakolt. A falusiak sorban jöttek tőle elbúcsúzni. Mindenki tisztelte őt. A lány látta, hogy a falu vezetői együtt ültek össze vele komoly megbeszélésre. Gondolta, hogy róla van szó, mert mind nagyon komolyak voltak. Több óra is eltelt mire végeztek és a férfi kijött a belső szobából.
Anna kérdően nézett a férfira, aki nyugalomra intette, de amikor elmentek a férfiak, behívta őt a szobába.
- Mindent megteszek, hogy minél előbb hazajuss. Abban biztos lehetsz, hogy semmi bántódásod nem fog esni. El fognak engedni hamarosan. Arról sajnos nem tudtam lebeszélni őket, hogy megpróbálkozzanak azzal, hogy a kormánytól kérjenek valamit az elengedésedért. Valaki már el is juttatott egy levelet az illetékes helyre. Maradj itt a házban és várj. Pár napon belül minden megoldódik. A repülőjegyedet hazafelére a szállodában fogom hagyni a portán, amit arra a napra töltenek ki neked, amikor haza tudsz menni. – közelebb lépett a lányhoz és felé nyujtotta a kezét – Nagyon szeretem a hazádat. Amikor itt vagyok, oda vágyom, amikor ott vagyok haza, vágyom. Időnként már ott érzem magam otthon. A munkámat is nagyon szeretem, és ha kiderül, hogy közöm volt bármilyen szinten is az elrablásodhoz, akkor egy életre börtönbe zárnak. Szeretlek, vágyom arra, hogy lássalak, de azt hiszem, otthon nem találkozhatunk. Most el kell búcsúznom tőled örökre. – megölelte a lányt, aki sírva bújt oda hozzá.

Adel elment. A lány hatalmas ürességet érzett. A ház kongott a hiányától. A gyerekek sem tudtak igazi jókedvet hozni másnap a tanulás alatt. Nekik is hiányzott a férfi.
Dél felé Fatima megérkezett az ebéddel, akivel a lány már tudott pár szót váltani, bár akadozva szedte össze a szavakat. Az idős nő gyorsan beszélt és hangosan, azt hitte, ha egyre hangosabban mondja, akkor jobban lehet majd érteni. A lány azt mondogatta, hogy –lassabban - , mire a nő egy-két szót lassabban is mondott, de aztán újra begyorsított.
A lány, amikor a nő indult vele ment a kút felé a falu közepére egy hatalmas kannával. A gyerekek vele mentek és az üres kannát segítettek neki vinni. Az asszonytól elbúcsúzott a kútnál, majd megtöltötte a kannát és visszaindult a házba. Már a kapu előtt állt mikor hirtelen egy kocsi hajtott be a faluba hatalmas sebességgel és éktelen dudálással.

A férfi, aki kiugrott a kocsiból kiabálni kezdett. A lány először nem értette, mit mond, aztán már nem is volt ideje megérteni, mert katonai dzsipek lepték el a teret és vették körbe a falut. A kommandósok géppisztollyal hadonásztak és ordítoztak. Mindenkit kitereltek a házakból és tarkóra tett kézzel kellett állni kicsinek, nagynak öregnek, fiatalnak a tűző napon.
Anna rettegve állt a kannával a kezében, majd lassan letette és várta mi fog történni. A fején lévő burka miatt nem tudhatták, hogy ő nem idevalósi. Az egyik katona őt is a többiek közé terelte és lökdöste.

A tér közepén a férfiakat külön választották a nőktől és a gyerekektől. Egy csapat katona a házakat ellenőrizte és a falu két végén autókkal állták el az utat. Hermetikusan lezárták a települést. Az egyik ordítozó katona minden nőnek a hajáról lerángatta a kendőt. Amikor Annához ért megállt, őt elvezette és közben a rádióba ordított. A lányt egy dzsipbe ültették és elhajtottak vele. Szédült az események ilyen gyors alakulásától. Sajnálta a falusiakat, mert tudta, hogy nem bűnözők, megszerette őket. Szeretett volna nekik segíteni és aggódott is, hogy mi lesz velük. Nem érezte, hogy meg van mentve. Most inkább érezte magát túsznak, mint eddig.
A kocsi konvoj a város felé hajtott. A lányt a rendőrségre vitték, ahol senki sem állt vele szóba. Egy irodában ültették le és órákig csak váratták. Annam próbált velük beszélni, de nem figyeltek rá. Már késő este volt mikor egy fontosnak látszó férfi jött be és beszélt vele angolul. Keményen kérdezgette.
A lány próbálta megmagyarázni, hogy őt nem rabolták el, ő önszántából maradt a faluban, mert megtetszett neki a vidék a nyelv és szívesen maradt ott a gyerekeket tanítani angolra és közben ő is tanult arabul. A férfi látszott, hogy nem hiszi, amit mond. Végül berendelt egy gépírót, akinek elkezdett diktálni arabul. A lány alig értett belőle valamit. Azt azért megértette, hogy őt ki fogják utasítani az országból. Nem akart elmenni, már szeretett itt lenni és azt sem akarta, hogy a faluban élők szenvedjenek miatta.

A férfi aláíratta vele a lapot és kiterelte az irodából. A folyosón odaszólt egy ott várakozó katonának és hazavitette a szállodába. A portán közölték vele, hogy a szobáját már kiadták másnak, de a csomagjait elraktározták, aztán egy repülőjegyet adtak a kezébe. A lány a papírdarabot a szájához emelte. Tudta, hogy ezt Adel hagyta itt neki. Sírt és a katonát kereste aki idehozta, de az már elment. Tanácstalanul állt ott könnyekkel az arcán, mikor egy apró termetű, vékony nő lépett oda hozzá.
- Gyere – mondta neki magyarul és kézenfogta.
Anna már nem értett semmit. Fáradt volt, koszosnak érezte magát és össze volt zavarodva. A nő intett egy taxinak és beszálltak. A sofőrrel berakatta a lány csomagjait a csomagtartóba.
Anna kérdezni akart a nőtől, de az nagyon zárkózottnak tűnt. Kifelé nézett a kocsiból.
- Hová megyünk? – próbálkozott mégis.
- Hozzánk, a házunkba. Kipihened magad, aztán, ha már jobban vagy kiviszünk a reptérre. –
- Ki vagy te?
- Adel felesége. Mindent elmondott.
Anna most aztán tényleg össze volt zavarodva. Nézte a nőt és csodálkozott. Biztos volt benne, hogy ő képtelen lenne erre, amit a nő tesz, aki most is megfogta a kezét, hogy megnyugtassa.
A lány sírt. A ház előtt, ahová az autó begördült újra elcsodálkozott. Hatalmas fehér márvány bejáraton léptek be, amit rózsaszín virágözönnel telehintett felfutó növények öveztek. Úgy érezte, mintha mesevilágba lépett volna. Itt minden olyan volt, mint a mesében. Az előszobában megállt és bizonytalanul nézett a nőre, aki mosolyogva invitálta befelé.
- Ne félj. Gyere beljebb. Ez itt az én házam és te az én vendégem vagy.
Anna belépett a nappaliba, ami olyan volt, mint egy lakberendezési magazin címlapja. A nő megállt előtte és mosolyogva nyújtotta a kezét.
- Jasmine vagyok. Szeretettel üdvözöllek. Érezd magad otthon.

Anna megfogta a kezét és azon gondolkodott, hogy ő is mondja-e a nevét, hisz a nő tudja ki ő. Jasmine nem engedte, hogy sokáig gondolkodjon ilyen apróságokon, mert rögtön mindent elrendezett. A mögöttük belépő sofőrrel egy szobába vitette a lány csomagjait, majd kifizette a taxit. Bevezette a lányt a szobába, ami kényelmesen volt berendezve, puha süppedős kanapéval, dupla ággyal és rengeteg párnával. Az ágy fölött baldachin, az oldalfüggönyöket körben le lehetett engedni és azzal kizárni a külvilágot. Anna az ablakhoz lépett és ott tovább haladt a mesevilágba, ahová akkor került mikor a házba belépett. A kertben apró szökőkutak, kis medencék és patakok, azokon átívelő hidak és rengeteg buja növény volt. Szeretett volna kimenni és felderíteni azt a különleges világot, de most a legszivesebben zuhanyozott volna.Megfordult és a nőt kereste, de észre sem vette, hogy az már kiment.
Anna levetkőzött és belemerült a fürdőkádba, ahová forró és habfürdőkkel illatosított vizet engedett. Teljesen belemerült a vízbe, majd mikor már elfogyott a levegője fölbukkant a víz alól és megrémült a férfi látványától aki a kád szélén ült és mosolygott rá.
- Szia – mondta halkan és a szemében égő vággyal nézett a lányra.
- Szia – mondta a lány és nem tudta mit is mondjon. - Mi történt? – kérdezte még meg – Mi történt a falusiakkal?
- Minden rendben lesz. Szerencsére a vallomásod segített rajtuk. – Lezárták az ügyet azzal, hogy te voltál az aki elkóboroltál és nem jelentkeztél a szállodában. Egyedül a váltságdíjas üzenet volt ami ellenük szólt, de azt valaki megsemmisítette közben így elszállt minden bizonyíték ellenük. Jól vagy? – simogatta meg a lány arcát.
Anna most nagyon furcsán érezte magát. Jasmine vendégeként a férjébe beleszeretve lelkiismeret furdalása volt.
- Jól vagyok – válaszolt.

A férfi fölállt és kiment. Anna gyorsan befejezte a mosakodást és törölközőbe csavart hajjal, puha köntösben ment vissza a szobába. Éppen a ruhái között kutakodott és tiszta fehérneműt vett föl mikor a nő belépett.
- Hoztam neked tiszta ruhát. –tett le a lány ágyára egy finom lágy esésű, selyemből készült ragyogó kék csadort és kendőt. Anna gyönyörködve fogta maga elé a ruhát.
- Nagyon szép. – mondta.
- A tiéd. Vedd föl. - adta a kezébe a nő – Ha felöltöztél, gyere ki az ebédlőbe enni. –
Anna nem értette, hogy hogyan lehet ez a nő ilyen kedves vele. Talán nem is tudja, hogy ő beleszeretett a férjébe.

Az ebédlőben terített asztal várta, ahol három csillogó sötétszemű gyermek ült. Két fiú és egy lány.A kislány 12 éves lehetett és nagyon szép volt. Az édesanyja kicsinyített mása. A két kisfiú négy és hat év körüliek érdeklődve nézték Annát, aki magyarul köszönt nekik. A magyar szótól a gyerekek felélénkültek. Csacsogva kérdezgették Annát, hogy honnan jött és mit csinál. Az anyjuk rájuk szólt, de a lány szívesen beszélgetett velük. Adel nem jött oda enni. Amikor végeztek, a lány elkezdte leszedni az asztalt, de Jasmine rászólt, hogy van személyzet és bevezette őt a nappaliba.
A beszélgetés nehezen indult, de a gyerekek hamar föloldották a feszültséget és a lány köré telepedtek. Anna is kérdezgette őket és ők boldogan meséltek a magyar életükről. Jasmine elmondta, hogy ott nem éltek ilyen fényűzően, mert csak egy lakótelepi szolgálati lakást kaptak és személyzetük sem volt. Anna csodálkozva kérdezgette, hogy miért maradtak ott.
- Adel megszerette az országot és a munkáját is. Igaz nagyon sokat dolgozik és sokszor fáradt, de ott boldog. –
- Na és te szeretsz ott élni? – kérdezett a lány.
- Nekem ott a helyem ahol a férjem van. – Jasmine sötét szeme szerelmesen lángolt.
Anna most értette meg, hogy ennek a nőnek a szerelme milyen erős. Vállalta, hogy idehozza a riválisát és osztozik vele a férje szerelmén, szeretetén. Tudta, érezte, hogy ő képtelen lenne ilyen önzetlenségre és elszégyellte magát. Eldöntötte, hogy minél előbb elutazik, és nem fogja megzavarni ennek a kedves és odaadó nőnek az életét. Jasmine keze után nyúlt és megszorította.
- Mindent köszönök! – mondta könnyes szemmel.

A nő megölelte és a hátát simogatta, mikor belépett a férfi. Odaült a felesége mellé és megfogta a kezét. Anna úgy érezte, belehal a fájdalomba, amit érzett.
- Maradj velünk Anna. – kérte a férfi –Pár nap múlva elutazunk Dubaiba nyaralni. Jó lenne, ha velünk jönnél. –
Anna tudta, érezte, hogy nem mondhat igent, bár legszívesebben velük tartana.
- Gyere kérlek Anna! – mondta a nő is és a hangjában őszinteség és szeretet volt. – Anna föl sem tudta fogni ezeket az érzelmeket. Jasmine olyan kedves akcentussal beszélte a magyart és annyira őszintének tűnt, hogy ez őt teljesen összezavarta.
- Nem tehetem. Haza kell mennem, és folytatnom kell a régi életemet. –próbálta sajátmagát is megnyugtatni.

A férfi átült a két nő közé és megfogta Anna kezét is. A lánynak ez már túl sok volt és fölpattant, majd a szobájába szaladt. Adel utánament és a hátát simogatta.
- Mi a baj Kedves?
- Én képtelen vagyok ezt fölfogni. Neked feleséged van, és ő elfogadja azt, hogy te mással vagy?
- Őszinte voltam vele. Megmondtam, hogy szeretem őt, de azt is, hogy irántad szerelmet érzek és ő elfogadta.
- Szeret téged. Ő szerelmes beléd. Nem hiszem, hogy nem fáj neki, hogy te engem akarsz! –szinte kiáltotta a lány.
- Igen szeretem őt! – szólalt meg az ajtóban álló nő. – Annyira szeretem, hogy boldognak szeretném őt látni. – nézett áradó szerelemmel a férjére.
Anna csodálta a nőt.
- Elmegyek. Nem fogom megzavarni soha többet ezt a boldog családot. Bocsáss meg, hogy idekeveredtem és bonyodalmat okoztam. – mondta könnyekkel az arcán és Jasminhoz lépett. –Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon. Sajnálom, hogy így találkoztunk.
Másnap reggel Jasmine vitte ki a lányt a reptérre. Adel nem is mutatkozott többet, mióta a lány elutasította. A két nő telefonszámot cserélt és megbeszélték, hogy tartani fogják a kapcsolatot.
Anna a hazafelé úton a felhőket nézte,de közben az életén gondolkodott. Olyan példát látott maga előtt, hogy ezt úgy érezte, követnie kell.