Jeff Bloomsberry

Jeff Broomsberry egy cigarettát szívott a járdán ülve, és meredten bambult maga elé. Két napja halt meg a felesége, akivel ráadásul gyerekeket is terveztek, képtelen volt feldolgozni a halálát. Egy Marlboros doboz hevert mellette, fél órája vette, egy szál sem volt már benne. Már 2 éve láncdohányos volt, de nagyon durván, akárhova ment, mindig vitt magával egy- két doboz cigit, mindig a kedvencét.
Piros, rövid Marlboro. Ezt szerette. Ha netán messzebb kellett mennie, akkor egy egész kartont vitt. Ki tudja, hol talál legközelebb olyan boltot, ahol van? Nem igaz?
Vele szemben, az utca másik oldalán állt egy bódé, innen vette a cigit, ha lehet, mindig innen veszi. Kedves az eladó, ráadásul olyan szép barna szemei vannak. Jennának is szép szeme volt. Emlékeztette egy hang a fejében, általában akkor szólalt meg, ha valamivel nem értett egyett, vagy hirtelen fontos döntést kellett hozni. Most mégis, miért szól bele? A szembe lévő bódé hátoldalán egy nagy plakát hirdette, hogy Jennifer Lopez milyen rúzst ken az ajkaira.
Ki az a Jennifer Lopez? Sose hallott róla, Jenna mellett nem nézett ilyen plakátokon lógó nőket, soha nem unatkozott.

Istenem de jó ez a cigi! Mélyeket szívott belőle, közben fejében egymás után száguldottak a gondolatok, megállíthatatlanul. Ki tervezi a cigarettákat? Egyszer úgy megköszönném valakinek, hogy egyáltalán kitalálta ezt a csodát. Hogy hívják a hölgyet a bódéban, akinek olyan szép barna szeme van? Sose kérdeztem meg, de miért nem? Mert beszari vagyok? Vagy csupán, azért mert eddig, az én Jennám érdekelt, más nem? Igen, valószínűleg azért.
Egy kalapos 60 körüli férfi sétált el a bódé előtt, és sokáig nem jött ki onnan. Biztos valamit vesz, vagy flörtöl a lánnyal?

Megakadt benne a gondolat. Ugyan már! Az egy 60 éves nagypapa! Hogyan flörtölhetne egy olyan bájos, fiatal lánnyal? Sehogy te tökkelütött. Megforgatta két ujja között a cigarettát, és figyelte, ahogy szépen lassan ég a hegyén a parázs. Lenyűgözőnek találta, oly sok mindent talált lenyűgözőnek, amíg Jenna élt, de ma már nem. Nem érdekelte a reggeli kávé sem, pedig iszonyú álmos volt, már 2 napja, egy szemhunyásnyit, annyit sem aludt. Nem tudott. Ha netán befeküdt egy próbára, órákig forgolódott, egyfolytában az ő kedvesének arca lebegett a szeme elött. Pedig az álmosság szúrta a szemét, bekönnyezett, alig látott valamit. De őt mégis látta. Tisztábban, mint valaha, ott állt a nagy mahagóni szekrény elött, és ragyogott.
- Jenna! – szólt bele a sötétbe, és felé nyúlt. De keze a semmit markolta. Visszahanyatlott a párnákra, és csendben, a sötétben sírdogált tovább.

Az öreg férfi, kijött a bódé mögül, egy nagy halom frissen vásárolt újsággal, és továbbállt. Igen. Ez remek egy ötlet, talán neki is ezt kéne. Felállni, és elmenni innen, de hová?
Vissza a lakásra, ahol minden bútoron az ő illata van? A ruhái a szekrényekben, az ő főztjei vannak a hűtőben, már két napja ott áll benne a sült csirke a sütőben. Hozzá se nyúlt, nem kívánta, nem evett semmit, azonnal kihányná, az fix. Ránézett megint a cigarettára és elnézte, ahogy az utolsó dohány, is elég, majd kiesik a csomagolásból. Eldobta, és felállt. Olyan öregnek érezte magát, mintha egy pillanat alatt éveket öregedett volna. De ez csak az alváshiány miatt van, tudja jól, még mindig 44 éves, és ugyan olyan sármos. Fekete haja kuszán állt mindenfelé, magas volt, jóval száznyolcvan felett, és ahogy a saját mércéjével mérte, elég izmos is. Sose gyúrt, vagy sportolt, csupán az építkezésen való munka, erősítette meg. Hová menjen? Dolgozni? Nem, oda nem mehet, az építkezésvezető azt mondta, hogy ne menjen oda többet ebben a hónapban. Pihenje ki magát, rendezzen el mindent, amit ilyenkor kell, kezdjen új életet.
- Nem! – kiáltott, mire több járókelő is felé fordult. Minek ordibálsz? Elment, örökre elment. Szólt a gonosz kis hang a fejében.
- Uram. – szólította meg egy kopaszodó, szakállas férfi, aggódó arccal. Mióta ilyen kedvesek itt az emberek. Jennától senki sem kérdezte meg, hogy kell-e segíteni. – Valami baj van?
Ránézett a férfire, és kibökte:
- Nem. Nincs semmi probléma. – Mr. Szakállt szemmel láthatóan ez nem nyugtatta meg, mert továbbra is ijedt, dühös volt a tekintete.
- Biztos nem kell segíteni? Fizetek magának egy kenyeret. – az utolsó mondat olyan súllyal hatott rá, mintha megint elmondta volna a nyomozást vezető rendőr, hogy a felesége meghalt, de nyugodjon meg, kézre kerítik a tettest.

Lenézett magára, tényleg elég zilált volt a külseje, ruhája több helyen is elszakadt, ugyanis aznap, azon a szörnyű napon, este egy sikátorban aludt. Koszos volt a zakója is, egy nagy barna folt éktelenkedett közvetlenül a jobb válla alatt, olyan szaga volt mintha szar lenne. Hogy nem vetted ezt eddig észre, te marha! Igen. Miért nem vette észre? Mert teljesen más gondolatok jártak a fejében, a szokásos dolgok, amiket az ember, nap, mint nap elvégez, azok teljesen kitörlődtek, és helyüket más vette át. Az örökös rágódás az élet gyötrelmein, a cigaretta, aminek már a rabjává vált, és ha nem vigyáz, akkor könnyen a halálát is leli benne.
- Nem. Köszönöm. Semmi bajom, csupán fáradt vagyok. Azt hiszem kiraboltak az este. – hazudta, olyan könnyen, és olyan megnyerő modorral, hogy a férfi máris jobb képet vágott. – Egy kiadós fürdő jót fog tenni. – rámosolygott, de ezt mindketten érezték, hogy igen mesterkélt volt. – viszlát.

Elindult az utcán az emberek közt, de igazán nem tudta merre megy. Fejéből megint kiment, hogy úgy néz ki, mint egy hajléktalan, és megint visszajöttek, a gondoltok Jennáról.
Olyan szép volt, mikor reggel kiment az erkélyre, a haján megcsillan a reggel fénye, mint egy királynő. Megborzongott, ha belegondolt, hogy most a hullaházban a boncmester épp felnyitja a mellkasát. Kéne vennie egy doboz cigit. Igen, ez jó lesz. Visszafordult, és átment az utca másik oldalára a bódéhoz. Az ostoba Jennifer Lopez-es plakát még mindig ott virított a hátán, le kéne szaggatnia. Nem! Kell egy cigi.
- Jó napot. – köszönt a csinos eladólánynak, aki megint rávillantotta hibátlan mosolyát, és ránézett a gyönyörű barna szemeivel.
- Mit parancsol? – a hangja megereszkedő volt, amint megpillantotta kivel áll szemben. Egy csöves. Szemei sem ragyogtak már úgy, mosolya is lehervadt.
- Egy doboz Marlboro-t.

A lány megfordult, és felnyúlt egy magas polcra, pólója feltűrődött, kivillantva fehér derekát.
- Rövidet? – szólt hátra a válla felett.
- Igen. Legyen szíves. – tette hozzá, úgy érezte, bunkó.
Barna haja ráomlott vállaira, tetszett neki, olyan szívesen megérintené…
- Tessék. 650. – kivett a pénztárcájából egy ezrest, tömegével voltak ott a húszezresek is. Nemrég kapott fizetést. A lány megütközve nézett rá. Nyilvánvalóan azt hitte, hogy lopta valakitől.
- Tartsa meg. – nyekeregte, mert hirtelen elment a hangja, továbbsétált, a lány kísérő pillantása követte egy ideig. Két üzlettel arrébb volt egy pad. Leült rá, és kibontotta a dobozt, gyorsan, kapkodó kézzel kivett egy szálat. Elejtette… egy kis kéz nyúlt érte, a lány ott térdelt elötte. Mosolyogva odanyújtotta neki a cigarettát, és leült mellé.
- Szar az élet mi? – nevetett, hangja édesen csilingelt. – Adjon egy szálat.
Rágyújtottak, és nézték a szemben lévő kirakat bárgyú képeit. Egy antikvárium volt.
- Lopta? – szögezte neki a kérdést a férfinak, aki csak tátogni tudott. – Gondoltam.
- Nem loptam. – kinyitotta a tárcát, és megmutatta a benne lévő személyi igazolványon a képét.
- Jeff. – nyújtotta a kezét a lány. – Én Jenna vagyok.
Mi? Jenna? Nem, ez nem lehet, ő meghalt, hisz láttam, a holttestét, amikor berakták abba szörnyű autóba.
Zavart pillantását a lány is észrevette, megütközve nézett rá:
- Most mi baja van? Nem szereti a Jenna nevet? – nevetett, és mélyet szívott a cigarettából.
Nem, ez nem lehet, ő nem lehet Jenna. Ez nem igazságos! Felállt, és elhátrált a padtól, a lány most már kissé ijedten nézett rá.
- Maga nem lehet Jenna. Jenna az én kedvesem volt! – az utolsó mondatot szinte üvöltötte, elsírta magát, és megfordulva elszaladt.

Két nap múlva az újság megírta a cikket:
Egy 44 éves férfi tegnap hajnalban felvágta az ereit, a szomszédai szerint nem bírta elviselni nemrég elhunyt felesége hiányát. Valószínűleg ez okozta a vesztét.

Egy Marlboros doboz volt a mellkasán.