Isten veled generális!

Onanizálva meditált az ólomkatonák halálosztaga előtt azon, vajon elhiggye, amit lát? Veszik a kamerák, be kéne köpni valami aranyat, amit majd idézhetnek az iskolában. Kibaszott forgószínpad ez az egész! Új tájak, új ruhák...
Csak ő az állandó, ő maga. Pontosabban a lénye, mert a ruha is változik, ami rajta van. A katonák is. Hol élőbbek, hol hamisabbak. Egyszer rikító vörösben pompáznak, hol fantáziátlan fosbarnára váltanak. Töltőtoll, majd AK-47 villan a kézben, hűen tükrözve a kort, ami rohan el, be sem várva az annyiszor lejátszott színjátékot. Minek?
Nyomasztó gondolat, hogy csupán egy ügyetlen bábjáték lehet a metrokocsiban felcsappantott vászon mögött. Egy gerilla művész újabb agyszüleménye. Azért, hogy a fáradtságba belesüppedt utasok pillanatra felkapják a fejüket. Mi a faszom... valami ilyesmit dörmöghetnek az orruk alá.
Vagy egy kép? Esetleg képek sorozata egy filmben, amik ugyanazt mutatják, de valahogy még is mást.

Aztán feltartóztathatatlanul jön az orgazmus, veszettül kalapál a szív, szabad szemmel is látható ahogy az a kis hús szánalmasan vergődik a szűk, homályos kamrájában, hallani ahogy puhán mégis határozottan összehúzódik majd vissza. Dördülnek a puskák.
Elsült.
Horogkereszt, vöröscsillag, Kossuth címer. A régiek csikorogva letűnnek északon, újak olajozottan feltűnnek délen. Kopott Saulusból, csillogó Paulus mászkál az utcán. Így megy ez.
Majd vitatkozhatnak, hogy ki volt az illető. Hogy a szájába adták a halál után, vagy ő lehelte ki még az utolsó szusszal. A szavakat és amik azon túl vannak. Mibe kapaszkodott kihúzott körömmel?
Talán egy női szívbe.

Jót tett vagy rosszat? Vagy csak követte egyszerűen a gének diktálta sorsot. Így volt programozva. Bölcs volt, ezért avagy balga?
Újratemetik? Ráhúzva sírjára a jólismert egysíkú idióta rendszert vagy kiássák és koponyájával a bátrak játszanak kényesen egyensúlyozva a cirkuszi trapézon a veszettül tapsoló közönség felett.