Holdfényes újjászületés(Vámpírmese)VIII.fejezet

VIII. fejezet

Már virradt a Nap, jobbnak láttam elindulni, talán megnézni az "otthonomat". Az órám mégcsak hajnali tájakban járt, az utca még mindig kihalt volt. Próbáltam feldolgozni, a tegnapi napot, de nem bírtam. Lassacskán elértem a házhoz, ami 16 éven át védelmezett. Az ajtón beléptem és éreztem mennyire üres. A konyhában még a mosatlan pihent. A merengős idillt a gyomrom törte meg, az igazat megvallva tegnap óta nem is ettem semmit. Kinyitottam a hűtőt, még mindig tele volt, látszott, hogy szüleim milyen gondoskodóak voltak. Sírni akartam, de a szememből, nem eredt a könny és ahogy eszembe ötlött a tegnap este, az étvágyam is elment. Úgy döntöttem felmegyek a padlásra, körül nézek, hátha találok valami hasznosat. Igazat megvallva, szigorúan megtiltották, hogy feljöjjek ide. Kezdtem azt érezni, itt valamiféle választ kaphatok, a kérdéseimre. Zárva volt. Kulcsot meg igazán nem volt kedvem keresgélni.

- Ha nem nyílsz ki, akkor betörlek...- végigsimítottam az ajtót és arra gondoltam, hogyan is töröm be, majd hátrébb álltam és nekifutásból az ajtónak akartam menni, de csak a poros földre zuhantam.
- Auu.. A francba. Ez a hülye ajtó meg, hogy nyílt ki? Áhh mind1.- a padlás tipikusan poros, pókhálós volt. Arra figyeltem fel, hogy nincs elég fény, pedig már 7óra körül volt. Észrevettem az ablak be volt deszkázva.
- Nah..Hát én se most fogok világost csinálni.. - inkább meggyújtottam pár gyertyát. Megakadt a szemem, egy hatalmas fa ládán. Öreg volt, mintha több száz éves lenne. Amikor felnyitottam, ruhák voltak benne, csodaszépek és egy könyv. Ez látszott a legrégebbinek, ahogy kinyitottam színes iniciálék fogadtak. Óangolnyelven íródott és egy lányról írtak ez volt minden, amit nagyjából ki tudtam szedni. Eszembe jutott valami, el kell mennem a Stonehengehez, amikor idekerültem mindig arról meséltek. Lerohantam a páncél szekrényhez, hátha találok benne némi összeget. 25-3-8...A zár kattant, meglepődve néztem bele egy nyaklánc volt benne, egy hitelkártya meg egy levél. Szüleim írása volt...

"Kedves Anna!
Ezt a levelet azért írtuk, mert eljött az ideje, hogy teljesítsd azt amiért jöttél. A kártyán van elég pénz, hogy ellásd magad. A ház szintén a tied a kocsival együtt. Ezt mind használd, hogy sikerüljön az aminek kell. A nyaklánc a tied volt, ezt is megérted, hordd mindig. Igaz, mostmár nem óvhatunk, de midnig is szeretni fogunk. Emlékszel amikor a Stonehenge-ről meséltünk? Első utad oda vezessen és Armel melletted áll.
Viszlát: Anya és Apa"

Ezek után feszített mindenem, belül sírtam, de a szememből már könny nem eredt. Gyrosan elrohantam bepakoltam a bőröndöm, mindent ami egy utazáshoz kell a nyakláncot pedig felraktam. Éppen pakoltam a kocsiban, amikor valaki megállt mögöttem. Tudtam, hogy Armel az. Bűntudatom volt, amiért szemét voltam vele.
- Armel, én sajnálom...csak ez az egész annyira hirtelen jött.
- Hova akarsz menni?
- Ahova elöszőr kell mennem.
- Akkor szállj be, te nem vezethetsz.- normál esetben hagytam volna, de nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy utasítgasson.

- Mi van? - néztem rá értetlenül és idegesen. Kivette a kezemből a kulcsot majd beszállt.
- Kicsilány te nem jössz?- ekkor valami villámcsapás ért. Láttam ahogy, Armel megy a sötétben ugyanezt mondja és én azt felelem
- Igen..de nem vagyok kicsi...-a hangom szinte kicsuklott nem értettem mi történik.
- Öhhmm..Armel, nem tudom, de nem hagyhatok itt mindent csak úgy! Ott van a suli meg a banda...- Armelen ilyenkor, midnig felülkerekedett, az antiszociális éne.
- Neked ilyesmire nem lesz időd! Jobb lesz, ha elfelejted. - Majd beindította motort és elindultunk. Körülbelül 1 óra múlva kezdtünk lassulni, akkor eszméltem fel, hogy egy régi kastélyhoz jöttünk. Gyönyörű volt, bár ha nem Armellel lennék, ordítva menekülnék el. A bejárat előtt, egy férfi várt, meglepően ismerős volt. Kiszálltam a kocsiból és elindultam, majd beugrott egy név.

- Lionel!- a férfi mosolyogva nézett rám. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem rohanni befelé. Amikor felértem az emeletre, megnyugodtam, mert ha követet volna azt hallottam volna. Viszont, túl hamar nyugodtam meg, mert jött az újabb sokk. Megláttam a falon egy festményt, amin Armel és én voltam.