Hol hullabűz meg penésszag

Lépteim tompán puffogtak az úton. Az úton ahol évezredek óta nem járt semmi élőlény. A végzet útján. A végzet kapujához. A fákon gyertyák világítottak. Minden gyászba öltözött. Akkor még bátor voltam, elszánt, vakmerő, fiatal kalandor. És régi sebeket téptem fel elhaladván a kripták mellett. A halottak emlékeztek őseimre. Őseimre, kik valaha dicsőségben pusztultak el. Ah a dicsőség! Hát vajjon nem játékszer-e az ember a sors kezében? Hát vajjon nem mindegy egy porladó testnek, enyésző léleknek, hogy hol érte végzete? Nem mindegy a halottnak hogy milyen eszme érdekében hunyt el? Így gondolkodtam, amint elhaladtam az ősrégi sírboltok mellett. Nem is sejtettem, hogy milyen erőkkel játszom. Arra sem figyeltem fel, hogy a szél értlmes szavakat kezd el susogni, és a környékre fagyos pára száll le. Büszkének és legyőzhetetlennek éreztem magamat akkor, ott a fák között. Ám az erdő elnémult. És a szívembe markolt a félelem. De akkor már késő volt. Megragadtak és lerángattak a legmélyebb katakombákba. Penész keserű szaga töltötte meg a levagőt. Hosszú folyósókon keresztül vittek a sötétség gyomrába. Büszkeségem elpárolgott. Ők pedig csak vittek. Végtelen alagutakon hurcoltak keresztül. Majd belelöktek egy kamrába. Tömény hullabűz terjengett a nehéz levegőben. Láttam az enyészet mohó arcát amint senyvedő testem után kap. Agyam torzképektől hemzsegett. Tíz körmömet tövig koptattam a falon. Két kezemre rászáradt vérem. Semmi fény! Vagy mégis? Valami halvány fény kezdett pislákolni a folyósó végén. Kellemetlen, hideg fény mely lassan közeledett. Már megbántam, hogy az imént fényért könyörögtem. A fénnyel együtt jött a Rémület, csontfehér arcán torz vigyor, szemében hideg fény táncolt. Lassan bonakozott ki a messzíségből a borzalmas fény forrása. Egy volt Közülük. Lassan lépdelt, fokozva kínomat. Arcára, vagy arra ami régebb e célt szolgálta, nézve elhagyott reményem utolsó sugara is. Majd összeestem. Ez felkapott a vállára, elindult, majd nekem örökkévalóságnak tűnő idő elteltével egy terembe lökött. Itt egy hatalmas fekete katlan volt elhalyezve, melyből egyszerre áradt a forróság és a vérfagyasztó hideg. Rámzárta a nehéz ajtót, én pedig reményveszetten láttam ahhoz, ami Ezeknek titkos tervében szerepelt, nyomorult életem megrövidítéséhez. Kitártam a katlan ajtaját és beléptem. És most itt kesergem e cselekedetem miatt, mert így lopták el tőlem a testem...