Hogyan valljunk szerelmet - 3. Augusztusi eső

Szeretem az esőt. Akkor is esett, mikor legelőször találkoztam vele. Mosoly ült az arcára, amint megpillantott, és huncutság csillant meg a szemében. Akkor még nem is sejtettem, hogy a zord időben való ácsorgásom következtében széthullt hajam miatt néz rám olyan furcsán. Lassan közeledett, mégsem elég lassan ahhoz, hogy szívverésem ne legyen egyre hevesebb. Átjárt a meleg, és mikor a keze is megindult arcom fele, még jobban rám tőrt a forróság. A következő pillanatban a keze a fejemen landolt és egy kedves mozdulattal megigazította egyik kusza tincsemet, hogy aztán még szélesebb mosollyal tovább álljon. Először azért pirultam el, mert olyanra gondoltam, amire nem lett volna szabad. Aztán azért, mert az elképzelt jelenet helyett mégis más történt. A pír még erősebb lett arcomon, mikor eszembe jutott, hogy reagálhattam a félreértelmezett gesztusra. Végezetül megjelent előttem a mosolya, mint valami délibáb. Valószínűleg pirosságom egy pipacséval vetekedhetett, de nem volt sok időm ezzel foglalkozni. Lerántottam magamról a kabátot és utána mentem. Azonnal belé szerettem. 
 
- Várjon kérem. - kiáltottam utána - A vendég lista szerint még két úr kéne önnel legyen... 
 
- Igen, ott jönnek - mutatott mögém, a bejárat irányába. Annyira el voltam foglalva az ábrándjaimmal, hogy észre se vettem a többieket. A szeleburdiság példaképe lettem egy szemvillanás alatt. 
 
- Rendben - nyugtáztam szétszórtan az új vendégek érkezését - Akkor, tehát, önök... 
 
- Zack - szólalt meg az első férfi - Ő Tom - mutatott a sötét hajú, magasabbik érkezőre. - ő pedig Robert - nyugtázta a harmadik, szőke hajút, -  és kérem, tegeződjünk, ha lehet. 
 
- Lehet - bazsalyogtam bambán, majd enyhén megráztam a fejem, mintha az segítene abban, hogy magamhoz térjek, megköszörültem a torkom és legyintettem egyet, mint a jó hadvezér. Kövessetek, mondtam volna egyből, épp csak az egyenruha hiányzott. - A fogadás a konferencia teremben van, megmutatom...
 
- Ahol ma volt az a sok előadás, nem? - kérdezte bugyután és mosolyogva Tom.
 
- Ott. Jó étvágyat uraim, svéd asztalos vacsora várja önöket.... titeket, az utat már tudjátok - intettem nekik és azt kívántam bár szétnyílna alattam a föld. 
 
Miután leellenőriztem a listát és megbizonyosodtam róla, hogy megérkeztek az utolsó vendégek is, eldöntöttem, hogy többet nem várok senkit az ajtón kívül, találja meg mindenki a bejáratot. Nagyot sóhajtva az ajtó fele igyekeztem, remélve, hogy talán az augusztusi eső lehűt egy kicsit. Talán a mosdó jobb választás lett volna... Igazából egyik sem segített, főleg az után, hogy a konferencia terembe belépve megpillantottam Tinát és Vikit miközben Zackal és Robertel bájcsevegnek. Egész éjszaka nem kerülhettem el a barátnőimet, akiket becsempésztem az ingyen kajára, szóval úgy döntöttem, jobb, ha mihamarabb túlesek az első találkozáson a kínos jelenet után a bejáratnál.
 
- Viki, Tina, remélem jól érzitek magatokat.
 
- Minden szuper - nyugtázta Tina - Sikerült minden vendéget eligazítani? - kérdezte.
 
- Hogyne - néztem sandán Zack fele, aki a szemüvege mögül a tökéletesen zöld szemével mosolygott rám. A szemüveges férfiak a gyengéim, hogy lehet valaki ilyen tökéletes, még ilyen borzos hajjal is. Mélázásom az épp egy teli tányér finomsággal érkező Tom zavarta meg.
 
- Alexis, ugye? - bólintottam - Azon gondolkoztam, hogy ha eláll az eső és belaktunk, nem lenne kedvetek sétálni egyet a városban? Mi először vagyunk itt és rajtatok kívül nem ismerünk senkit, aki magyarul is beszélne. Az angolhoz pedig most nagyon nincs kedvünk. 
 
- Tulajdonképpen...- kezdtem volna a kisregényt, hogy én itt dolgozom és nincs időm sétálgatni, de azonnal félbe szakítottak.
 
- Semmi akadálya - vágta rá Viki.
 
Rosszalló pillantásomat figyelembe se véve, Viki tovább állt Roberttel. 
 
- Hozok valami harapnivalót én is - mondta Zack.
 
- Veled megyek - kapott az alkalmon Tina.
 
- Nos, nekem dolgoznom kell. - mondtam határozottan Tomnak.
 
- Veled mehetek? - kérdezte.
 
- Gyere - hagytam rá. 
 
Tom két órán keresztül a nyomomban volt. Beszélgettünk. Minden érdekelte. Tulajdonképpen ez idő alatt egészen megkedveltem. Magas, sötét hajú és kék szemű, épp olyan huncut mosollyal, mint a barátja. Babonázó volt. Aztán megéhezett és magamra hagyott, miután csak azt vettem észre, hogy hiányolom a társaságát. Elállt az eső, és azon kaptam magam, hogy kapkodva szettem össze magam, remélve, hogy még áll az esti séta.
 
10 óra 15 perckor mind a hatan a kijárat előtt álltunk, útra készen.
 
- Merre megyünk? - kérdezte Tom.
 
- Mi érdekelne titeket jobban? - kérdezett vissza Viki.
 
- Menjünk bulizni - vágta rá Robert. 
 
- Holnap dolgozom és a bulik 11 után kezdődnek, jobb esetben, szóval én nem tudok maradni - próbáltam lefújni a tervet. 
 
- Mi meg konferencián leszünk kilenctől. - legyintett Zack. 
 
- Rendben, akkor elnézünk a Sevenbe - adtam be a derekam. 
 
Végig mentünk a folyó partján egészen a főtérig. Tom végig mellettem volt, Zack mögöttem Tinával. Robert és Viki előre rohantak. Épp a központról kezdtem volna az érdekességeket mesélni, amikor Tom megfogta a kezem. Nekem egy pillanatra elállt a lélegzetem, ő viszont nyugodtan sétált tovább. Hátra sandítottam, mikor Zack elkapta a tekintetét, majd határozott léptekkel megelőzött bennünket Tinával. 
 
- Folytasd kérlek - szólalt meg Tom.
 
- Szóval a Holdas templom óraszerkezete alatt helyezkedik el egy egy méter átmérőjű fele fekete-fele arany színűre festett gömb, amelyet egy szerkezet úgy mozgat, hogy a gömb mindig a valóságos holdképet mutatja. - feleltem és belementem a játékba. Összekulcsolt kezekkel sétáltunk tovább a Sas palotához. 
 
A buli jó volt, a hangulat kitűnő. Tulajdonképpen egyetemista korom óta nem szórakoztam olyan jól, mint azon az estén. Sokat flörtöltünk Tommal... Nagyon sokat... És minden egyes pohár ital után egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy rámásszak. Rengeteget táncoltunk és az érintése csak hab volt a tortán. Végül az éjjel két óra zökkentett vissza a valóságba. Az első konferenciámon másnaposan fogok megjelenni, mint szervező, nem egy remek bemutatkozó egy friss alkalmazottnak. Összeszedtem a barátnőimet, megígértem, hogy holnap is találkozunk, majd haza küldtem őket taxival.
 
- Te mindig úgy viselkedsz, mint egy parancsnok? - kérdezte Zack. 
 
- Csak amikor kell. - vágtam rá. - Nos fiúk... férfiak. Menjetek ti is vissza a szállásra, én most sétálok egyet. 
 
- Akkor veled tartunk - mondta Tom.
 
- Nem szükséges. A szállodában alszok, az nincs messze.
 
- Mi is ott szálltunk meg. - felelte Zack.
 
- Nem... Azt... Hogy... Tessék? - álltam értetlenül. - Ti voltatok az egyetlenek, akik nem nálunk szálltatok meg, azért vártam rátok az ajtóban.
 
- Két nappal hamarabb jöttünk és máshol cuccoltunk le. Ma költöztünk át a Daciaba. - vonta meg a vállát Robert.
 
- Hah - nem jött ki több hang a számon. Legyintettem egyet és elindultam a hotel felé, a fiúk pedig csendben követtek.
 
- Alexis, - szólalt meg Tom az előcsarnokban - megmutatod merre találom a szobám.
 
- Mivel már átköltöztél és lecuccoltál, bizonyára tudod, merre van a szobád. Szóval nem. - mosolyogtam rá, amit Tom barátai kuncogással nyugtáztak. 
 
- Hova lett a segítőkészséged.
 
- Alszik. - feleltem majd a lift fele vettük az irányt és beszálltunk. Hogy mennyi esély van arra, hogy mindenkinek egy szinten legyen a szobája, nem tudom, de úgy döntöttem, holnap ha felkelek, kijelentkezem a szállodából. Könnyebb, ha itt alszok konferencia idején, de biztonságosabb, ha haza megyek. A fiúk mosolyogva köszöntek el. A szobám épp velük szembe volt.