Hogyan tovább, így? Az Emődi sztori.

Minden remekül kezdődött. Hosszú magány és sikertelen próbálkozás után betoppant, mit toppant, robbant az életembe Ő. Jó volt hallgatni, hisz azt mondta, amire vágytam, amit hallani szerettem volna már oly hosszú ideje. Szerelem, érdeklődés, elfogadás.
Ugyan mi egyébre vágyhatna egy gyakorlatilag nincstelen, elvált, két gyerekes nő? Ja? Hogy ez eddig túl hétköznapi? Nem az, hidd el kedves olvasó.
Tehát jól kezdődött minden. Volt nagy udvarlás, szép szavak, nagy tervek. Rengeteg telefonhívás. Apropó telefon, ez fontos momentum az egész történetben.
Kezdtem egy nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog nő lenni. Volt végre valakim, aki azt mondta, szeret oly annyira, hogy mellettem kíván megállapodni annyi viszontagság után. A gyerekek sem zavarták, lévén ő is elvált , onnan van egy lánya, illetve egy házasságon kívül született pici lány. Egyik nap útjáról hazatérve Zsolti azzal állt elém, hogy komolyan szeretné tudni, hogy merre haladhat a mi kapcsolatunk. Ha akarom, nyomban elkezd családi házak után érdeklődni, hogy az legyen a közös otthonunk. Máskülönben leköltözik az ország másik végébe, lévén üzleti ügyei úgyis oda szólítják. Ugyan mi is lehetett volna egyéb a válaszom az igennél? Persze, hogy akartam a közös életet, és hízelgő volt minden ilyen irányú terv és ígéret.

Nem sok időt töltöttünk együtt, sőt! Szinte semennyit sem, de telefonon folyamatosan kapcsolatban voltunk.
Sok üzleti és egyéb elrendezendő ügye van, zömmel Romániában, Makón, sokfelé. A cél, mindent mihamarabb elrendezni, hogy ne legye akadálya a közös életnek. Én közben dolgoztam, gyereket neveltem és megértően vártam. Folyamatosan telefonáltunk, és sms-en kommunikáltunk. Napi szinten része volt az életemnek, csak az éteren keresztül.
Aztán jött a hívás, megvan a ház! Hét szobás, kint-bent medencés, a város üdülő övezetében. Zsoltnak akkor éppen el kellett ismételten utaznia, de nagyon boldogok voltunk.Sokáig volt távol. Meghalt a román barátja , aki egyben az üzlettársa is volt.
Sok időt töltött kint, intézte a cégügyeket és azzal hívott, hogy utal, többek között az én számlámra is egy kis lejt. Ezzel kapcsolatban pár hét múlva föl is hívtak a Nemzetbiztonsági Hivatalból, van-e tudomásom a nagyösszegű utalásról. Ezek szerint a dolog sínen van, a pénz pedig úton. Ami mindenképpen jól is jött, hiszen nem dúskáltam sosem. Ő pedig időközben el-elvitt tőlem hol ennyit, hol annyit. Egy pár voltunk, közös élet előtt álltunk, nem volt ezzel semmi gond. Továbbra sem voltunk együtt sokat, sok problémája adódott szerelmemnek. Vannak kétes kapcsolatai, ügyei, ezeket el kell rendeznie. Gyakran csak jött kis időre, és már ment is, miközben egyfolytában a közös jövőnket terveztük. Legyen-e kutyánk, hogy legyen átalakítva a ház, miegymás...

Olyan jó volt, hogy ragaszkodott és arról beszélt, meglátom minden másképp lesz. Csodálatos élet vár ránk együtt. Hónapok óta arról duruzsolt, hogy hagyjam ott a munkahelyem, dolgozzak mellette, így több időt tölthetünk együtt és legyek otthon a gyerekekkel. Megtettem és közben csomagoltam, mert eljött a költözés ideje. Zsolti azt mondta, hagyjunk ott mindent, ő is azt teszi a lakásában lévő holmival, vegyünk újat mindenből inkább. Ugye mondanom sem kell, hogy szárnyaltam!

Csakhogy... Mégsem költöztünk. Valami házmaffia ügy, ami miatt , bár ő csak sértett, a nyomozás végéig lefoglalják a házat. Addig, hogy ez meddig tart, 2-3 hónap nincs mit tenni. Ő elindult, hol erre, hol arra. Üzlet és munka, mindent elrendez, legyek türelemmel. Maradtam becsomagolva, és vártam. Közben az ígért pénz mindig jött, amiről ő gondoskodott, de valahogy sosem ért célba. Ott voltam tehát, becsomagolva, dobozok, zsákok között, egy fillér és munka nélkül. Kilóim száma fogyott, az adósság a fejem fölött pedig csak nőtt. Ígérte küld pénzt a barátjával, utaltat ügyvédjével, hoz az ukrán haverja , míg haza nem jön. Igyekszik, mindenképp megoldja az anyagi gondokat, szeret, és ne aggódjak, mondta egyfolytában. Már sok idő eltelt így. Közben jött a telefonja, enyhe szívinfarktusa volt, barátja orvos, segítségével azonnal Pécsre kell mennie. Megoperálták. Nem akarta, hogy ott legyek. Nem lesz komoly beavatkozás, jön nemsoká. Így telt el egy hónap. Amikor csak lehetett sms-ben, szóban telefonon kommunikáltunk. Valami műtét utáni komplikáció, amint jók a leletek jöhet. Itthon a helyzetünk már mindeközben teljesen ellehetetlenült. Nem tehettem semmit, mintsem megbízzak Zsoltiban, és reméljem, végre rendeződik körülöttünk minden. Ezt, hogy mostmár itthon lesz és meglátom, mindent megold, továbbra is állította. Elkezdtem munkát keresni, és napi szinten hadakozni a számlák behajtóival. Minden problémáról tájékoztattam az én kedvesem, aki nyugtatgatott, tényleg itthon lesz mostmár, intézkedik. Ne aggódjak, mindent elrendez.

Azt, hogy hová fajul így a kapcsolatunk, már nem is mertem belegondolni. Ha az anyagiak miatti nyomás megszűnik végre, és úgy tűnik, talán már költözhetünk is, mi is helyre állunk gondoltam. No igen. Csakhogy! Türelmetlenségem és elkeseredésemben belémbújt a kisördög, vajon miért nem hamarabb?!

A népszerű közösségi portálnak köszönhetően fölvettem a kapcsolatot kedvesem gyermekének édesanyjával. Ami ekkor kiderült, hát... Egy szerelmi sokszög része lettem az én drága leendőbeli párom által. Kiderült sokan vagyunk ebben a történetben mi lányok.
Erikák, Eszterek, Évák, Gabik, Orsik és még ki tudja! Mi mindannyian szerettünk, adtunk, bíztunk és hittünk, egy időben.
A Zsolt által oly sokszor emlegetett "munka", egy-egy az ország valamely területén élő szerelem volt. Eddig úgy hat, nyolc hölgyről van tudomásunk és sejtésünk.
De vagyunk még, én érzem.

És hogyan tovább? Egyelőre nem látom a kiutat.
Lelkileg és anyagilag teljesen tönkre ment az életünk.
Mindenemet elvesztettem.
A "háremből" mondanom sem kell, nem csak én jártam így.
Ő, Emődi Zsolt, (a neve persze pusztán a képzelet szüleménye), éli tovább boldogan az életét. Érzéketlenül és lelkiismeret furdalás nélkül hány fittyet az egészre, mindannyiunkra.
Igen tudom, megérdemeltük, miért hittünk és tűrtünk el annyi mindent!?De ez tényleg így van?Csak mi vigyük el a balhét?

Hát nagyjából ez lenne a történet.
Illetve csak az eleje, mert azért remélem sikerül ezt a "modern kori Casanovát" megállítani.
Kérlek kedves olvasó, kívánj ehhez sok szerencsét!