Harc

A napok lassan telnek.
Az órák fáradt öregemberként vánszorognak - remegő kezükben remegő bottal. A percek minden lélegzetvétellel megpihennek egy kicsit, leülnek velem szemben, s kárörvendőn néznek. Tehetik, hiszen nem javamra múlnak…
Gyötrődöm. Rémképek üldöznek a múltból. A múltból, amit azt hittem elég mélyre temettem. Az örökös rettegés- a zöld szemű szörny, mint vad prédájára vár ugrásra készen.
… Nesztelen lopakodom gondolataim erdejében - várok. Várok a pillanatra, az árulkodó remegésre. Ó, s jő az áldozat! Illata, íze ismerős. A tekintete is…
Körbenéz. Nem lát meg. Nem érzi közelségem, nem a vesztét. Még nem retten, s retteg úgy, ahogy én. Pedig ma meg kell halnia…, meg kell ölnöm, mert különben én veszek oda- s nem lesz már erőm folytatni. Muszáj megtennem, hogy ne gyötörjön tovább.
Óvatosan kúszok egyre közelebb - számban már szinte érzem édes- fémes ízű vérét, érzem, hogy tépem - szaggatom gyenge húsát…
Teste már csak tehetetlen tömeg… - még egy utolsót sóhajt- rezdülésével illan az élet. A pillanat mégsem javamra múlik.
Már majdnem elérem. Nézem kecses, büszke tartását, a sötétlő, ismerős szemeket, mely mélyén fájdalom ül.
Talán megsejtette?...
Tudja, hogy azért az egyenlőtlen s véges harc, mert félek hinni már? Mert elfáradt a lényemben lakozó leskelődő, örökké kételkedő gyilkos teremtmény, mit a múltunk szült és a félelmem táplált?

Mégsem tudom megölni őt.
Nem tudok szerelmem gyilkosává lenni. Szemébe nézek, ahogy közelebb lépek. A szemébe, mely titkokat rejt. Titkokat, amiket félnék megtudni, amiket mégis hallani akarok.
Ajkam igaz- hazug ajkára forr felejteni. Egyedül vívom harcomat képzelt- valós szellemeimmel, a múlt lopakodó árnyaival. A velem szemben pihenő percek szemében szánalom villan gyengeségem láttán. Még a fáradt öregember is visszafordul remegő kezében a remegő bottal, utána csoszog csak tovább…
Hát így telnek napjaim. Képtelen vagyok véget vetni a szenvedésemnek, pedig a bizalom törékeny üveggolyója már régen elgurult.. A bennem lakozó fenevad azóta őrjöng tehetetlenül hit és reménytelenség között.
Csendesen őrjöng és vár. Vár egy árulkodó remegésre...