Halálos Emlékek Egy Tovatűnt Szerelemről

- Miatta van igaz? Miatta hagytál ott engem? Miért hazudtál? - ordította a lány.
– Nem miatta van. - szólt halkan a srác. – Azt mondtad engem szeretsz, csak nem akarsz bántani. Elegem van! Ha Ő kell neked, menj. Egyedül is fel tudok szállni a buszra. Elárultál, pedig szerettelek, szeretlek.
- Hidd el, hogy nem miatta van! VIGYÁZZ! - kiáltott Laci, de már késő volt. Ahogy hátrált Kata, megbotlott és kiesett a busz elé. A fiú odaszaladt és megpróbálta magához téríteni a lányt. Felpofozta, majd püfölni kezdte a lány mellkasát. A lány nem mozdult többé.
Laci felébredt. Szemében könnyek csillogtak. Minden nap visszatért ez az álom. Egy emlék, ami megkeserítette az életét. Körbenézett és érezte Kata hajának illatát. Érezte a Teletabi illatot, amit annyira imádott a lányon. Tudta, hogy ez is az álom utóhatása. Felment a konyhába és készített magának egy kávét. Ahogy kortyolta a kávét, visszagondolt a múltra. –Mi lett volna, ha nem találja meg azt az sms-t. Istenem, miért voltam ilyen balga? Hisz őt szerettem és őt fogom szeretni mindig. - gondolta Laci. A lány mosolya, minden mozdulata, ott élt a fiúban. Szinte hallotta a gyöngyöző nevetését Katának.

Már három hónapja nem tudott aludni Laci. Minden este ugyanazt látta. Azt hitte ez a büntetés a botlásért. A fiú már tudta, hogy hibát követett el. Annyira hiányzott neki Kata, hogy mindenhol tartott egy fotót a lányról. A hálószobában, a konyhában, a mosdóban, az autóban, a munkahelyen. Nem tudta elfelejteni a lányt. Minden egyes perc, amit valaha együtt töltöttek hiányzott neki.
Kinézett a fiú az ablakon és elmélázott. Zuhogó eső, villámlás, igazi vihar.
- Ne félj már, kis nyuszi! Nem mersz utánam jönni. - cukkolta a lány. A fiú egy mozdulattal ott termett Kata előtt, átfogta a derekát, majd megcsókolta. Csurom vizesen mentek el tusolni. Boldogok voltak, igazán boldogok. A zuhany alatt egy lélekké váltak. Szeretkeztek.
Laci kilépett a fürdőből és ráébredt, hogy egyedül van. Még egy emlékkép. Érezte, hogy már nem bírja sokáig.
- Gyere már ide, te. Még nyakkendőt sem tudsz kötni. Megtanulhattál volna már igazán! Bár így jobb, legalább tényleg úgy érzem, mintha férj és feleség lennénk. - mondta Kata. A fiú bohókás arccal kifigurázta a lányt, miközben beszélt. Kergették egymást, majd egy forró csókkal békítették egymást.

Laci balra fordult az Akácfa utcánál. Nyakkendője rosszul volt kötve. Látszott rajta, hogy férfimunka. Egyenesen a Gellért hegy felé vette az irányt. Mikor elért a hegy lábához, leparkolta az autót és elindult a hegy tetejére.
- Na, csak még ezt edd meg, nem akarom, hogy hazafelé is cipeljük. - Kata játékosan a fiú szájához vezette a szőlőszemet. Laci mosolygott és bekapta a szőlőt. Nyári délután volt, hétágra sütött a nap. A levegőben érezni lehetett a boldogságot.
– Édesem! Annyira szeretlek. Bár ne múlna el soha ez a perc.
Laci megcsiklandozta Katát, majd megölelte a lányt és egy gyűrűt kapott elő a zsebéből. Kata sírni kezdett, tudta mi következik.
– Hozzám jönnél és mellettem lennél, jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? Vagy el nem ereszt a ragasztó? - szólt viccesen a srác.
– Ha nincs a közelben hígító, akkor igen! - szólt csilingelő hangon a lány. Laci felhúzta a gyűrűt a lány ujjára.

Vörös volt az ég. Rossz előjel. Laci csak ment, ment fel a hely oldalán. Látta az emlékeket. Szíve belesajdult, akárhányszor ránézett egy ismerős dologra. Nem bírta tovább. Katával akart lenni. Csak a párját akarta. A másik felét. Aki nélkül csak fél emberként élt. Lenézett a fák közé, tudta, hogy mi vár rá odalent. Fájdalom. De csak pillanatnyi. Aztán örök szerelem a halálban Katával. Ahogy zuhant lefelé, elsuttogta: Szeretlek Kata.
Laci felébredt. Megcsapta az ismerős illat, egy ismerős szuszogás, egy ismerős érzés. Balra nézett és meglátta maga mellett Katát. Felrázta a lányt álmából, megölelte, megcsókolta és örök szerelmet fogadott neki. Kata csak nézett, mintha tudna mindent. Szeméből bölcsesség és megértés fénylett. Mindketten halottak voltak.